Elváltak ( riport Zsoltival)
Látogatók száma: 206
Többször is megkerestem Zsoltit telefonon, mielőtt hajlandó volt találkozni velem, egy beszélgetésre. Valami hét-nyolc éve találkoztunk utoljára. Folyamatosan elhárított minden kérdést, ami a szüleire vonatkozott. Aztán végül mégis beleegyezett. Igaz, egy vacsit kért érte cserébe. Így aztán az egyik edzése utáni estén beültünk ketten egy "Mekibe". Igazság szerint, én már ott vártam rá, amikor bevágódott kócosan, csillogó zöld szemeivel, vállán egy kék hátizsákkal.
- Minden esetre azt azért most mondom, hogy nem akarom tudni, apu mit mondott és mit gondol – nézett a szemembe, ahogy leült szembe velem és maga elé húzta a kóláját.
-Rendben. Nem is szeretnék közvetíteni. Se neki, se neked – egyeztem bele.
Lassan kezdett beszélni, tétova szavakkal keresve a kifejezéseket, amikkel éreztetni lehet, mire is gondol. Aztán a szavak megolajozták lelkében a csavart, ami elszorított mondanivalóját szabadon eresztette.
- Anyuval jó kapcsolatom volt mindig, amíg együtt voltunk. Én 11 évesen, ő meg egyik napról a másikra eltűnt az életünkből. A három öcsém és én bámultuk aput, ahogy őrjöng. De most azért már látom, nem egészen úgy vannak a dolgok, mint ahogyan azt egy gyerekkel el lehet hitetni.
- Becsapva érzed magad?
- Most éppen igen. De akkor inkább kifosztva éreztem és apu nem segített abban, hogy ne így legyen. Tudta, hogy anyuhoz mind a négyen kötődünk. Én is és az öcséim is. Mégis olyan légkör lett otthon, hogy anyut említeni se volt szabad. Jöttek a megjegyzések és az a szó, amitől már szinte rosszul vagyok. „k” az eleje és „a”-ra végződik. Melyik gyerek szeret ilyet hallani az édesanyjáról? Aztán, arra is rájöttünk a tesóimmal, hogy anyut nem engedi a közelünkbe. Mi pedig említeni se mertük előtte anyut, vagy azt, mennyire hiányzik. Félni kezdtem, mert azt gondoltam anyu azért ment el, mert rossz volt. Valamit nem úgy csinálhatott, ahogy apu akarta. Nálunk mindent úgy és akkor kell tenni, ahogy apu meghatározza. Mindenkinek arccal apu felé... Soha nem hallottam, hogy anyunak lett volna barátnője, hapsiról meg különösen nem volt tudomásom. Anyunak csak mi voltunk, és apu elvárásai.
- Neked volt barátod? - szúrtam be egy kérdést, mert szemei párával teltek. De nem válaszolt, csak komoly tekintetét emelte rám, aztán folytatta.
- Mikor anyu elment, én vettem át azt a szerepet, ami addig az övé volt. Nem tudom hogyan, mert ez nem volt tudatos egyáltalán. Igyekeztem mindenben megfelelni az apámnak, nehogy gáz legyen. Szinte nem volt olyan, amiben ne segítettem volna. Ha azt mondta reggeltől estig meló van, akkor csináltam rogyásig. Ha azt akarta, hogy menjek vele bárhová, mentem. Akár volt kedvem, akár nem. Legtöbbször nem volt, mert szívesebben fociztam volna a srácokkal, vagy minimum lógtam volna velük, de azt nem volt szabad. Apu azt akarta, hogy ő legyen a barátom is és teljesen rám telepedett.
A pecázás volt az ő mindene és az én rémálmom. Ez verte ki a biztosítékot is. Már beiratkoztam egy autós suliba, mikor szóltam neki, hogy leteszem a jogsit. Piszkosul örült, mert azonnal tervezgetni kezdte, hogy majd autót is vesz, persze nekem, mert mindent nekem vesz, aztán járhatunk végre kettesben pecázni. Na ezt a rémálmot azért nem akartam megélni! Órákig ülni tétlenül egy helyben és bámulni a vizet... Mennyi kellemes perc lehetősége ment el erre a baromságra! Ráadásul, ha megmoccantam, máris miattam úszott el az a görény hal, aminek a szagát se bírom, nemhogy megzabáljam! Ha kicsúszott a kezemből a szák, akkor béna vagyok és ügyetlen és persze, hogy én vagyok az oka, ha kiesik, elúszik, megdöglik, vagy királylánnyá válik a büdös hala!
- Utálod a halat?
- Mint a szart! Bocs - néz rám a nagy zöld szemeivel, pillája előtt egy szőke hajtinccsel, amit idegesen tol hátra - már kiskoromban se ettem meg, igaz akkor a szálka miatt, de most már a szagát is rühellem.
- Apádnak miért nem mondtad?
Mert nem lehetett. Meg aztán jött folyton azzal, hogy mi mindenem van meg, amit tőle kaptam. Egy ideig úgy is éreztem, hogy hálátlanság lenne mondani olyasmit, ami neki rosszul esik. Aztán elegem lett. Elegem lett az ajándékaiból, amiknek akkora ára van, hogy meg se tudnám fogalmazni. Régebben is viszolyogtam már, ha kaptam tőle bármit, hiszen hónapokig hallgattam, ha valami nem úgy alakult, vagy valamiben ellenvéleményt mertem mondani. Rögtön azzal jött, hogy mi mindent megvett nekem, meg egyedül nevel és én ilyen-olyan hálátlan tuskó vagyok. Ilyenkor inkább tettem, amit akart, csak nehogy elveszítsem az ő szeretetét is. Hiszen anyué nagyon hiányzott.
- Kerested anyukádat?
- Igen. Melyik gyerek ne keresné, ha lehetősége nyílik rá? Mikor találkoztunk, percekig bőgtünk egymás vállán. Alig hiszem el, hogy újra van anyám! Nem érdekel az albérlet se, ha rá gondolok és az se, ha nem jut minden nap kajára. Ahogy az se, ha nincs meg semmi abból, amit magam mögött hagytam. Majd megdolgozok érte én, ha szükségesnek érzem, hogy bármim legyen. Tudod azt érzem, hogy a gyerek énem naivitását meg lehetett vásárolni ajándékokkal, cserébe azért, hogy ne láthassam az anyámat. Ez nem helyes. Túl sokára jöttem rá erre. Előbb kellett volna. Örök életemben fájni fog. Tesókkal is beszélek, de majd akkor, ha lesz hova vinni őket...
A cikket írta: Zsomwin
Hozzászólások
időrendi sorrend
Tisztelt Zsomwin!
Tetszik a folytatása is.
Bokor
Tetszik a folytatása is.
Bokor
Szia Zsomwin!
Köszi, hogy folytattad!
Szomorú, hogy a szülők azt képzelik, hogy örökké megvásárolhatják a gyereküket, és hogy egy életen át megvezethetik őket.
Én ha ilyet látok, mindig csak abban reménykedem, hogy a gyerekben legyen annyi kíváncsiság, ha felnő, hogy utána akarjon járni az igazságnak.
Puszi! V.
Zsomwin
Köszi, hogy folytattad!
Szomorú, hogy a szülők azt képzelik, hogy örökké megvásárolhatják a gyereküket, és hogy egy életen át megvezethetik őket.
Én ha ilyet látok, mindig csak abban reménykedem, hogy a gyerekben legyen annyi kíváncsiság, ha felnő, hogy utána akarjon járni az igazságnak.
Puszi! V.
Üdv.
Zsomwin
Szomorú, amikor azt hiszik a szülők, hogy a szeretetet meg lehet vásárolni.
Lám, mit eredményez a tiltás és a kényszer.
Pussz, Tündér
Köszönöm az olvasást és a véleményed! Üdv.
Zs.
Na igen, a gyereknél teljes hátraarcot ért el az apja nyomulása. Azt hiszem csak az őszinte tisztázás segíthet helyreállítani a kapcsolatot, bár a sértettséget fel kell dolgoznia az apának is és elfogadni, hogy ne akarja irányítani a felnőtt fiát. Csak akkor "segítsen" ha ő kéri és csakis abban, amiben Zsolti is jónak látja. Talán így harmonikus lehet még a viszonyuk. Persze innen könnyű okosnak lenni. :)
Üdv:Ailet