Keveredett neki

Látogatók száma: 187

Lizáék házasságát sok mindennek lehetett nevezni, csak boldognak nem. Évekig nyelt, majd teljesen feladta a küzdelmet, belesüppedve az önpusztításba. A külvilág egy nemtörődöm élvencet látott benne, aki a világra rá sem hederítve, éli párjával közösen különc életét, amolyan se veled, se nélküled jelleggel. Egyvalami kötötte össze őket, a káros szenvedélyek halmozott élvezete. Mindennel, amit inni vagy, szívni lehetett, buzgó szorgalommal mérgezték magukat. Az évek alatt embernek látszó bábokká degenerálódtak. Úgy tűnt, még az érzelem szó is értelmezhetetlen hanyag életfelfogásukban. Hogy a lelkiviláguk sérült volna, arra végképp nem gondolt a környezetükben senki. Azt gondolták, ezeknek az embereknek olyan egyébként sincs.
Liza, a látszólagos nemtörődömség és hebehurgya passzivitás ellenére, mély depresszióban tengődött. Ilyen élmény dús évek súlya után, az utcán egyre gyakrabban - a spiccesnél láthatóan bódultabb állapotban-, harmadosztályú férfiak tömege igyekezett becserkészni. Egy ideig ellenállt, lepattintott minden közeledést. Azután egy neki tetsző, erős testalkatú, komor, kemény vagyonőr, különösebb udvarlás nélkül szobára hívta.
Talán ha fél órát beszélgettek a közeli bárban, egy-egy deci vodka mellett, majd Liza egyetértésével felmentek a férfi lakására. Nem volt érzelmeskedés, formaságok, udvarlás, becserkészés, előjáték, semmi! Ledobálták ruháikat és a vagyonőr Lizának esett, ami nem volt ellenére, tulajdonképpen még rosszul sem érezte magát. Röpke harminc perccel később, már teljesen kialudtak a vágyai, ám a pasas valahogy nem akarta abbahagyni. Liza egyre noszogatta.
- Itt lenne az ideje, hogy befejezd, amit elkezdtél, lassan unom…
Az ürge, amolyan fékezett habzású fickó lehetett, mert nem kezdett őrült kapkodásba.
- Unatkozom - szólt Liza - adj egy szál cigit!
- Nesze - dugta a szájába, és egyik kezével tüzet adott neki.
- Hová hamuzzak, a földre?
- Tőlem… úgyis elhúztam a szőnyeget.
Közben Liza mindenfélén gondolkodott, az őr pedig - talán a deci vodka előtt elfogyasztott, sok-sok deci vodkatárs miatt -, már idegesítővé vált. Legszívesebben ledobta volna magáról, vagy jól fejbe vágja, de ha belement a játékba, egye fene, kibírja. Ekkor beütött a baj! Kivágódott a szobaajtó, és egy négy év körüli kislány lépett be.
- Apu mit csinálsz? – kérdezte pizsamáját gyűrögetve.
A vagyonőr egykedvűen odafordult.
- Eredj vissza kislányom aludni!
Nem hagyta abba, csak kissé visszafogta magát.
- Apu, mit csinálsz a nénivel?
- Menj vissza a szobádba!
- Nem megyek, játszani szeretnék! – nyafogta a kicsi.
Ekkorra kénytelen volt teljesen leállni.
- Mi van a nénivel?
- Beteg lett! Nem látod, hogy most is cigarettázik? Megállt a légzése, újra kellett éleszteni.
- Jaj, papa, te egy hős vagy! De miért vagytok meztelenül mind a ketten, ilyen furcsán?
- Menj vissza a szobádba, légy szíves! – felelte az apja türelmét vesztve.
- Ó, mindjárt papa, csak mondd már meg, hogy mit csináltok!
- Mesterséges lélegeztetést adtam a néninek, aki ha ezt nem teszem, meghal. Látod mennyire levert még mindig.
- De te is dohányzol apu, azt hiszem, nagyon sokat. – replikázott a kíváncsiskodó.
- Igen, de ő berúgott!
- Te is iszol apu, én még nem láttalak szinte soha józannak.
- Az más! Én tudom, hogyan vigyázzak magamra, a néni nem. Ezért meg kellett mentenem.
- Akkor te most hős vagy?
- Kislányom, aki emberek életét menti meg, az hős. Én minden nap ezt teszem, tudod jól. – jócskán eltúlozta önnön jelentőségét, hátha akkor hamarabb szabadul.
- Igen! Sokszor olyan kék az öklöd, mondtad, hogy sokat kell használnod.
- Használom, de most már tényleg menj vissza! - fújtatta mérgesebben, a félbeszakított akciótól dühödt papa.
- Valószínűleg megfulladtam volna. – szólalt meg Liza.
- Tudod te, milyen nagy munka volt engem újraéleszteni? Úgy beleizzadt, hogy borzasztó!
- De miért kellett neki levetkőzni? – faggatta a csöppség.
- Ha most ruhában lenne, valószínűleg hőgutát kapott volna. Szereted a papát?
- Szeretem, csak azt nem, hogy iszik és dohányzik.
- Ki nem iszik meg dohányzik?
- Ismerek olyan embereket.
- Hány éves vagy kislány?
- Négy éves.
- És ismersz olyan embert, aki nem dohányzik, és nem iszik?
- Ismerek, nem is egyet.
- És hogy hívnak?
- Léna.
- És téged néni?
- Liza.
- Hát ilyet még nem láttam! – morogta a vagyonőr, aki közben maga köré tekert valamit - ezek már barátnők is lettek.
- Jaj, de jó, most elmondhatom a mamának, mikor hazajön, hogy a papa milyen bátor!
- Na, idefigyelj! Ha ezt megteszed, akkor...
- Mi lesz akkor papa? - kérdezte a kíváncsiskodó csitri – Remélem, nem veszed elő megint a nadrágszíjadat. Úgy fájt a múltkor...
- Még annál is rosszabb lesz!
- Hallgass már, te! - szólt oda Liza - Figyelj Léna, én majdnem megfulladtam, a papád is majdnem belehalt. Mit gondolna anyukád, ha megtudná? Nem lenne rosszul, esetleg? Te a mamád halálát akarod?
- Dehogy akarom, nagyon szeretem a mamit, ő nem iszik, és nem dohányzik!
- Ó, a mindenit! Ilyen is van? Te egy hülyével laksz együtt? - vetette oda a pacáknak.
- Mit csináljak, ő már ilyen...
- Na, kicsim, a te furcsa édesanyádnak nagyon rosszul esne, ha megtudná, milyen nagy sokkon esett át az apukád. Azért a papát is szereted, nem?
- Szeretem, hogy ne szeretném, meg a mamát is!
Liza, jobb kezével a vagyonőr mellkasát megtaszítva iktatta ki azt a további bölcselkedésből. Megfogta a kislány kezét és visszavezette szobájába.
- Gyere, most én altatlak el. – mondta neki halkan.
- Engem mindig a mama szokott elaltatni, mikor nincs itthon, akkor a papa. Most is a papa altatott el, de már olyan régen. Egyáltalán nem vagyok álmos.
- Azért rád fér még egy kis pihenés!
- Nem akarok pihenni, most már nem! Kialudtam magam. Büszke vagyok a papára! Akkor mi már barátnők vagyunk? – kérdezte, miközben elfészkelte magát a párnáján.
- Barátnők, Léna!
- Na, figyu! Miért ne mondjam meg a mamának, hogy itt voltál, hiszen a papa az életét is kockára tette érted.
- Már megmondtam egyszer picim, ha a mama meghallja ezt az iszonyú történetet, hogy a papád életveszélybe került egy idegen miatt, minimum rosszul lesz. Akarod a mamát elveszíteni?
- Dehogy akarom!
- Na, akkor ne mondd el, gondolj arra, milyen veszélyes lenne rá, ha megtudná.
- Jó, de azért most szundikálok egy kicsit, mégis álmos vagyok.
Liza maga is meglepődött, olyan szeretettel ringatta álomba a kiszolgáltatott csöppséget, közben dúdolt neki.
Félálomban Léna még megjegyezte.
- Ha segítség kell, mindig szólj majd a papának!
- Nem csöppségem, nem lesz rá szükség...
Liza felöltözött és elköszönt a vagyonőrtől, aki dühöngve vágta be mögötte az ajtót.
- Ha már úgyis elaludt az a gyerek, mi a túróért nem maradsz, hogy amit elkezdtem azt be is fejezhessem?
- Legközelebb keress mást, akit megmenthetsz!

Néhány nap múlva a kislánnyal és az édesanyjával – akit látásból ismert – összefutott az utcán.
- Szia, barátnőm! – köszönt széles mosollyal a kislány.
- Ejnye, Léna, ne fantáziálj, nem is ismered a nénit! Különben meg, ha jól érzem, bűzlik az alkoholtól és füstöl, mint egy gyárkémény! – feddte az asszony.
- Igen tudom, pedig a papa már egyszer újraélesztette…
- Mit csinált a papa?
- Á semmit, valami rosszat álmodtam, azt hiszem. – kapott észbe Léna.
- Gyerekem, te sokat fantáziálsz mostanában. A papa meg a jótevés! Hiába vagyonőr...
Mikor eltávolodtak, Liza benyúlt a retiküljébe, és zavartalanul meghúzta laposüvegét, ahogy szokta. Egyedüli barátjának érezte a butykost, a cigis doboz és a kávé mellett.

Hónapokkal később találkozott össze a vagyonőrrel az utcán. A férfi borostás volt, igen lepusztult külsővel. Liza a megszokott bódulatban, a tag pedig mély részegen lődörgött.
- Te cafka, hát megtaláltalak! Most agyonverlek! Miattad zavart el az asszony! –üvöltötte, majd neki esett.
- Az ki van zárva! Legfeljebb magad miatt. – visította Liza két pofon között.
Jó nagy verést kapott, amihez hasonlót kapott korábban, mástól és máshol is. A helyzet pikantériáját, az adta meg, mikor a volt feleség egyszer csak megjelent.
- Mit csinálsz te disznó? Miért püfölöd azt a nőt? – kiabálta.
- Emiatt, a lotyó miatt zavartál el!
- Magad miatt zavartalak el, te minősíthetetlen! Különben meg mi bajod ezzel a nővel, nem látod, hogy alig él? Olyan mélyre süllyedt, éppen hogy egy fokkal jobb nálad! Ismerem látásból. Csendes, nyugodt, békés, soha senkit nem bántott. Még a lányod is megsajnálta! Ha nem hagyod abba rögtön, rendőrt hívok!
Részeg volt ugyan a férje, de nem teljesen hülye, a rendőr szótól sikeresen beijedt. Mord szitkozódással hagyta el az egyoldalú küzdőteret.
- Nézze, hogy izgul a hős! Ezt miért csinálta magával? - kérdezte a volt feleség.
- Honnan tudhatnám? A maga férje, egyszerűen rájött és nekem esett.
- Tudja, néhány héttel ezelőtt, a kislányomnak volt egy álma, hogy a papája valakinek az életét megmentette, és ezt olyan lelkesen mesélte, olyan boldog volt szegénykém. Erre mit csinált az a mocsok? Agyba-főbe verte! Akkor adtam ki az útját. – mesélte a nő, miközben felsegítette Lizát a földről, átnyújtva neki egy papírzsebkendőt.
- Azt hiszem, jól tette asszonyom. - mondta Liza.
- Én magát régóta ismerem látásból…

- Én is magát…
- Azt is tudom, hol lakik!
- Igen, a szomszéd lépcsőházban lakunk. Most nem vagyok büszke magamra... Mindig azoknak a társaságát keresem, akiket a többség – joggal, de lenéz… Nem hozok több bajt magukra, úgy látom keveredett elég.

Liza felcihelődött és keserű – no meg véres – szájízzel elindult a közeli kocsma felé. Léna anyja halkan utána szólt.

- Azért, egyszer csöngessen be, főzök egy jó kávét…

A cikket írta:

Hozzászólások

Megjegyzés:

fordított időrendi sorrend

Divi Éva

Szia !

Ronda a részeg férfi, de ha nő részeg az ocsmány is sajnos látok eleget, sőt egyre többet. Minap este későn a lányomtól jöttem haza, egy részeg nőt húzott két megtermett kutya. Hívtam a rendőrséget, s mi derült ki, a hölgy a kutyákat vitte pénzért sétáltatni, csak túl sokszor álltak meg a garázs boltnál szomjúság okán. A hölgy leitta magát, de a kutyák még tudták az utat haza fele. A boltos ismerte a kutyák gazdáját, akinek telefonáltak, a nőt elvitték a kijózanítóba, hát mit gyalázzam elég el nem ítélhető undorral és utálattal a mentősök. Üdv Éva.

Böbi

Szia!
Elgondolkodik az ember, hogy vajon ennek, és a hozzá hasonló négyéves kislányoknak ilyenkor mennyire sérül a lelke. Azt hiszem ezek a "kalandok" kihathatnak egész életükre, és esetleg valamennyire a majdani kapcsolataikra is.
Nem is tudom, felnőtt emberek, akik ráadásul szülőknek nevezik magukat, hogyan tehetik ki ennek a gyerekeiket.
Üdv: Böbe

zsoltne.eva

Ne ítélj, hogy ne ítéltess! Mondá a mondás! Én többet is kiolvastam ebből a cikkből, mint hinnéd.
Ami már megtörtént, azon változtatni nem lehet, akkor nem. De nekem még akkor is szimpatikus volt a nő viselkedése, ha, amit tett elítélendő. A férfi az ordenálé.
A feleség? Egy normális gondolkodású nő. A kislány egy gyermek, az apa könnyelműségének áldozata. Lehet kinövi.

Pussz,
Éva

zsoltne.eva

Kedves Pál!

Az életből merített, mély lélektani hatású, majdhogynem drámát vetítettél elénk pár szereplőn keresztül. Engem nagyon megfogott.

Köszönöm, hogy olvashattalak. Ritkán adatik meg, hogy valamit ennyire kifejező módon és mégsem olyan nyersen tárjanak elénk.

Pussz,
Éva