Rossz a rosszal...?
Látogatók száma: 116
Egy könyvet szeretnék ajánlani. Válás előtt, válás után? Azt hiszem, mindegy. :)
“Az emberélet útjának felén
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam,
mivel az igaz útat nem lelém.”
Mintha divat lenne a negyvenesek nagy ” biliborítása”, életközép válságnak mondott megingása. Válunk. De vajon tényleg ez a megoldás? Így leszünk boldogabbak, erősebbek, vagy anyáinknak, dédanyáinknak volt igaza, és rossz a rosszal, de még rosszabb a rossz nélkül.
A kötet felvezető novellájának hőse egy negyvenes asszony, aki pillanatok alatt borítja fel életét. Megy a maga útján, és mint valami faltörő kos zúzza szét az akadályokat, közben észre sem veszi vérző sebeit. Ehelyett egy lehetetlen szerelemből sző illúziót, még nem ráébred a keserű valóságra.
Van kiút a sötét erdőből? Erre keresi a választ a kötet valamennyi írása.
Részlet a könyvből:
Belépek egy társkereső oldalra, bár jól tudom, nem akarok kapcsolatot. Tetszeni vágyom, a legjobb fotóimat teszem fel, és örömmel zsebelem be a bókokat. Blogot vezetek, és azon kapom magam, hogy elárasztanak levelekkel. A nők. Semmi hátsógondolat, egyszerűen örülnek, hogy leírom az ő érzésüket. Mert amikor magamról írok, róluk írok, mondják. Többükkel összebarátkozom, találkozót szervezünk.
– Vigyázz magadra! – kiáltják utánam a lányok.
– Rendben, persze, hogy vigyázok – intek én is egy utolsót, és máris pásztázom tekintetemmel az utasteret, hová üljek? Megvan, ott a busz hátulja szinte üres. Leülök. Szunyálnék, de fejem zsong, kavarognak a hosszú hétvége eseményei. Visszaidézem a koncerteket, a társkeresős csajok buliját. Mosolygok magamban, és már kezd elandalítani a busz folyamatos zúgása, mikor beszélgetésre figyelek fel.
– Szerinted tetszik majd nekik? – kérdezi mögöttem egy asszony.
– Helyes kis bébiruha – férfihang felel.
Bébiruha? Lopva hátrapillantok, mintha csak úgy szétnéznék, és látom, jó ötvenes éveik végét járó – valószínűleg házaspár – utazik a négyes ülésen. Az asszony matat a csomagok körül, sorra veszi ki, és csodálja a babaholmikat. Lelkendezve ecseteli, milyen jól áll majd a kis kék rékli a picurnak. A férfi közel sem ilyen hangos, csendben hümmög, én már majdnem átadom magam az álomnak, mikor elhangzik egy mondat.
– Tudod mama, nem hittem volna, hogy ilyen jó érzés nagypapának lenni.
Este sokáig bámulom a sötét plafont. Kintről bevilágít az utcai lámpa, a függönyön át sejtelmes a szűrt fény. Fáradt vagyok, miért nem tudok aludni, mitől ez a rossz érzés bennem? Később rájövök, a buszon játszódó jelenet bánt. Én már senkivel sem öregszem meg. Egyedül vagyok.
Még több beleolvasási lehetőség, vagy régebbi könyvem ingyenes letöltése: http://apryly.cafeblog.hu/
A cikket írta: Gertrud
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Jogos a kérdés felvetés.Az én nagynéném mondta a férje halála után(aki ivott és sokat veszekedtek),hogy kikaparná a tíz körmével,csak élne!És csodálatos érzés a nagyszülővé válás is!Ha nem lenne a 10 éves unokám,most még nehezebb lenne,ugyanis a fiunk nemrég meghalt.Így is nagyon nehéz,de van egy unokánk,akiért érdemes küzdeni,tovább menni előre...
Puszi
Remélem, novellahősöm szintén megtalálja a lelki békét. :)
Köszi Anyu, hogy olvastál, és volt hozzáfűznivalód. :)
Anyu, őszintén sajnálom ami veled történt. Legyen sok örömöd az unokádba.
A gyógyulás egy hosszú,hosszú folyamat,de elindult és kis lépésekben haladok előre.Az unokánkban sok örömünk van,és igyekszünk neki is a segítségére lenni a gyász feldolgozásában.Remélem idővel sokkal vidámabb dolgokról is írhatok majd...
Puszi