A boldogság vámszedői 1.
Látogatók száma: 156
Ismernek olyan nőt, akit ver a férje, megerőszakolta vagy az alkohol miatt állandó terror alatt tart? Sajnos én nagyon sok ilyet ismerek. Lehet önök is, csak nem is sejtik, hogy milyen nagy a baj. Ugyanis az önbecsülésétől megfosztott nő hallgat, és tűr.
Pedig segítségre van szüksége, támogatásra, hogy önbizalmat nyerjen az újrakezdéshez és megértő emberekre, akiknek kiöntheti bánatát. Ha a környezetében nem talál megfelelő támaszra, talán mert senki nem hinné el neki, hogy a látszólag mintaférj mit tesz a négy fal között, máshol keresi a segítséget. Leginkább az interneten, ahol "nem látja" senki, ahol nem kell magyarázkodnia, ahol háborítatlanul, titokban sírhatja el problémáit.
Az elkeseredett nő könnyen sebezhető, és hálás minden vigaszt nyújtó szóért. De ez egy veszélyes játszma, nekem elhihetik! A boldogság vámszedői minden közösségi oldalon jelen vannak, és hihetetlen érzékkel találják meg a kétségbeesett nőket.
Az én vámszedőm egy barátkozó, ismerkedő társkereső oldalon várt rám. Eleinte nem is voltunk szimpatikusak egymásnak, beszélgetéseink sokszor vitába torkollottak, amit én az internetes kommunikációnak tulajdonítottam, hisz sokszor másként értelmezte a szavaimat, mint azt én gondoltam. Én kezdeményeztem a személyes találkozót, hogy tisztázzuk a félreértéseket. Egy játszótérre sétáltunk és egy padon, futkározó gyerekek között beszélgettünk. Élőben sokkal szimpatikusabb volt, mint a neten, de egyáltalán nem terveztünk folytatást. Elmondtam neki, hogy problémáim vannak a házasságomban és eldöntött tény, hogy válok, de nem akarom elveszteni a gyerekeimet egy félrelépés miatt.
Ennek ellenére volt folytatás.
Másnap a közeli városban volt dolgom, ahol ő lakott. Két találkozó között volt két szabad órám, így felhívtam. Tíz percen belül ott volt értem, és egy kisvendéglőbe vitt ebédelni. Kellemesen elbeszélgettünk, és a korábbi ellenérzéseim teljesen elmúltak. Két óra múlva elvitt a találkozóm színhelyére, és megbeszéltünk egy közös ebédet másnapra. Már délelőtt kaptam két sms-t, hogy siessek, mert ő már nagyon éhes, és alig várja a találkozónkat. Mikor végeztem megcsörgettem. Elmondta, hogy ő már a találka helyszínén van és a cége sofőrje jön értem, és odavisz. Útközben próbáltam beszélgetni a sofőrrel, de elég hallgatag volt. A néhány mondatban, amit váltottunk már találtam egy ellentmondást, ami furcsa volt ugyan, de nem tettem szóvá. Egy hotel étterméhez érkeztünk, és ő ott várt rám. Minden olyan olajozottan működött, teljesen természetesnek vettem az érzést is, hogy őrülten vágyom a csókjára. Ebéd után a hotel szobájába mentünk és átéltem azt, amit már évek óta nem. Remegtem a vágytól és az érintésétől, és nem ismertem magamra.
Hamarosan folytatom!
A cikket írta: Misty
Hozzászólások
időrendi sorrend