Álomból rémálom

Látogatók száma: 520

A símogatások a szívedhez érnek, az ütések a lelkedhez. Avagy hogyan lett a símogatásból verés...

Gergővel egy bálban ismerkedtem meg 15 éve. Igazi gentleman volt, helyes és mosolygós.
Azt lehet mondani, hogy szerelem volt első látásra.
Nagyon figyelmes férfi volt. Valahányszor átjött hozzám, hozott virágot, néha még édességeket is.
Ahogy az lenni szokott, jártunk másfél évig, majd összeházasodtunk.
Éldegéltünk gyönyörű álomvilágunkban, jött először Esztike, majd Tamáska gyermekünk.
Két igazi tündér tette még szebbé életünket.
Már tizenöt éve voltunk házasok, amikor egyszer nagyon fáradtan jött haza Gergő.
Nem kérte a vacsoráját sem és nem mondott semmit, csak szótlanuk elvonult a hálószobába, lefeküdt az ágyra és bekapcsolta a TV-t.
Nem tudtam mire vélni a dolgot.
Mellé feküdtem és gyengéden megsimogattam az arcát.
Ő erre elhúzta a fejét és azt mondta, hogy hagyjam most.
De Én csak odabújtam hozzá és próbáltam kedves lenni.
Erre felugrott az ágyból és ordítva közölte, hogy már itthon sem lehet nyugton az ember.
Soha nem láttam még ilyennek.
Soha nem is volt ilyen. Soha.
Vártam néhány percet és utána mentem.
- Kedvesem, valami baj van? Tudok segíteni?
Erre felugrott a székről és úgy pofon vágott, hogy elestem és végigcsúsztam a konyha kövén és a szekrény fogott meg.
Ránéztem és láttam, ahogy értetlenül a tenyerét nézi, majd kimegy a házból.
Nem tudom hova ment, de hajnali kettőkor jött haza, részegen.
Lefeküdt az ágyra, mosdatlanul és még puszit sem adott.
Ez volt az első alkalom, hogy ezt nem tette meg.
Másnap reggel sem ébredt jobb kedvvel, nem szólt semmit, a reggelijét sem ette meg, csak elviharzott dolgozni.
Egész nap azon gondolkoztam, hogy mi történhetett, de nem tudtam rájönni, csak a hatalmas kéznyomot néztem könnyes szemekkel a tükörben, amely az arcomon éktelenkedett.
Este, amikor hazajött, leült enni. Evett két kanállal, majd hirtelen felugrott, a tányért földhöz vágta és elkezdett ordítani, hogy víz ízű az étel.
Beleragadt egyik kézzel a hajamba, és a másik öklével elkezdte ütni az arcomat.
Az orrom eltört, az arccsontom és az állam is és néhány fogam kiesett.
Vérbefagyva feküdtem a konyha kövén.
Természetesen Ő újra elment otthonról.
A legszörnyűbb az volt, hogy a gyermekeim a szobájuk ajtajából végignézték az egészet.
Nem akartam aznap este orvoshoz menni, pedig iszonyatos fájdalmaim voltak.
Másnap reggel mentem csak a körzeti megbízotthoz, azzal az idétlen ürüggyel, hogy leestem a szobalétráról.
Az orvos mentőt hívott, kórházba szállítottak, ahol sürgősen megoperáltak.
Este, amikor hazajött és nem volt főtt étel, mert a kórházban voltam egész nap és mert az orvos utasítására ágyban maradtam, újra ordítani kezdett velem és annyira megvert, hogy eltört a jobb kezem, a jobb lábam, három bordám és bevérzett az egyik vesém.
Természetesen elment ezután.
Mivel eszméletlen voltam, a nagyobbik gyermekem mentőt hívott.
A kórházban tértem magamhoz.
Iszonyatosan fájt mindenem és kábult voltam a nyugtatóktól.
Bejött az orvos és elmondta, hogy mi történt, mit fognak csinálni és hogy értesítették a rendőrséget a súlyos testi sértés miatt, amelyet a gyermekeim is tanúsítottak.
A férjemet a kocsmából előzetesbe vitték.
Már két napja a kórházban feküdtem, amikor anyu bejött hozzám és könnyes szemekkel azt mondta, hogy végre megkapta a magáét az a szemét és úgyis pokolra fog kerülni azért, amit tett.
Mint kiderült az előzetesben rosszul lett, összeesett és meghalt. Nem tudtak rajta segíteni.
Romokban hevertem. Néhány napja még Én voltam a világ legboldogabb embere és most Én vagyok a legszerencsétlenebb...
Újabb két nap múlva kiengedtek a kórházból és hazavittek.
Otthon úgy fogadtak, mint egy királylányt, kényeztettek amivel csak lehetett.
Anyu odajött hozzám és azt mondta, hogy elment tegnap a boncolási jegyzőkönyvért.
Átadta és azt monta, hogy "Nagyon sajnálom, kislányom".
Átolvastam és megdöbbentem.
Gergő agyában egy parazitát találtak, amely az egyik agyféltekét már jelentősen károsította és a másikra is átterjedt és ott is komoly elváltozásokat okozott.
Az orvosi szakvélemény szerint már napok óta nem volt ura a cselekedeteinek, teljes személyiségzavara lehetett a jelentősen lecsökkent agysejt-szám miatt...
Eljött a temetés napja. Rengetegen voltunk, nagy a család és a baráti körünk.
Mielőtt lecsukták a koporsó fedelét hozzá léptem és az összedrótozott álkapcsommal nehézkesen a fülébe súgtam:
- Nagyon szeretlek és nem haragszom rád.