Talizmán - Alíz - II.

Látogatók száma: 42

Gyenge volt és vakmerő, de mégis megtette. Elment...gondolta, és nem foglalkozott magával és mással sem többet. Elment, itt hagyta gondolatait, és merészségét, amivel megfogta az embereket...

Százezerszer kértem, hagyjon itt. Mégsem tette meg, igaz nem is lehetett volna döntése, képessége vagy ideje - gondolkodni. Nem adtam rá időt. Mert attól tartottam, hogy végül tényleg elmegy. Most pedig a leglaposabb lappangások - érzések, kavarognak bennem, mintha egyedül lennék, de itt ül velem, és én csak írom le a gondolatokat, vágyakat és történetet. Egyszer megnézném fürdés, vagy játék közben, mikor edzeni megy...Csak hogy lássam mint viselkedik, egyedül vagy akár akkor, amikor a barátaival megy el szórakozni, a hely ahol számíthat mindenki mindenkire. Ettől lettem rosszul, amikor megtudtam, hogy gyógyszereket szed, és előtte kábítószerezett. Nem voltam rosszul addig egészen, amíg azt hittem, leállt. De most ezeket az idegen gyógyszereket, nyugtatókat kell neki élete végéig szedni, - azt mondja. Ezért van az a nagy sietség, hiszen nem tudja meddig él...
-Magas a fehér vérsejt számom...
-És? - kérdezi, fejét lehajtva, mert tudta mi a válaszom.
-Ettől még nem vagyok beteg, és nem csak azért szedem a nyugtatót, hogy ne kapjak pánikot, hanem azért mert szükség van egy kontrollra, pláne - ne kapjak rohamot. Te pedig tömöd magad irdatlanul még mindig. Nincs semmi bajod, mégis félek, hogy elkezded megint.
Ekkor pedig Ő olyan hévvel reagált, hogy pofon akart vágni...de kitértem előle, mert nem kaphatok egy embertől olyan reakciót válaszomra, amivel ezt mondtam volna...hogy vágjál pofán?!
-Nézd, szeretlek...ezért is, meg azért is...de nem lehet minden megoldása az, hogy a barátaidat semmibe, a haverokkal pedig életed utolsó napját töltöd mindennap.

- Üdv -

támogatóink