újabb események régebbi események további események

A jereváni rádió hírei

2010. július 20. - Látogatók száma: 80

Azt mondják, minden sikeres férfi mögött áll egy nő. Hát, ez biztos. De én inkább arra szavaznék, hogy minden siker mögött ott áll a szürke eminenciás, aki ugyanazt talán még jobban tudja, mint a sikeres, csak rosszabb a fényképarca.

1953. május utolsó napjaiban rettenetes időjárás volt arrafelé. 29-én végre felért a csúcsra. Mindenki csodálattal áradozott Edmund Hillary teljesítményéről. A világon első emberként lépett a Csomolungma 8848 m magas csúcsára. Hűséges kísérője Tenzing, egy helybéli serpa volt. Ízig-vérig rendezvényszervező, így előreengedte Hillaryt. Míg a nagy felfedező gyönyörködött az addig ember nem látta tájban, ő szégyenkezve gyűjtötte össze a serpák évadzáró bulijáról ott hagyott, szétdobált üres sörösdobozokat.


Vaszilij Alekszejev két méter öt centi magas és száznyolc kilogramm. Azt beszélik, hogy napi tizenkétezer kcal energiabevitelre van szüksége, hogy bírja az edzéseket. Tizenhatodik éve súlyemelő. Mindennap hat órát emelgeti a tárcsákat, majd levezetésképpen fut tíz kilométert, hogy robbanékonyabb legyen. Most ő van a figyelem középpontjában. Világcsúcskísérletének utolsó próbálkozásáért szorít mindenki az edzőteremben. Iszonyú súly, 297,5 kg van a padlón, előtte. Koncentrál, lehajol, próbálgatja a fogást, ellépdel, majd megint vissza, és akkor egyszer csak megragadja a súlyzót, majd egyetlen lendülettel a feje fölé emeli. Kigyullad a három fehér lámpa. Dörgő taps, a súlyt ledobja, és a közönség zajos ünneplése közepette bevonul az öltözőbe.
Beesteledett. Kulcs csikordul az edzőterem ajtajának zárjában, és egy vékony, ősz hajú asszony, kezében seprűvel, lapáttal, besurran. Már húsz éve itt takarít, mindent és mindenkit ismer. Körülnéz, észreveszi az irdatlan súlyt a dobogón. Fejét csóválva magában dohog: „Ez a Vászka… ez a Vászka mindig szertehagyja a holmiját.” Megemeli a súlyzót, és a helyére rakja.


Egy újsághír margójára.
A legkorábbi ismert hominida – az emberfélék családjába tartozó főemlős –maradványait fedezték fel Etiópiában. A lelet korát 4,4 millió évesre becsülik. Az Ardipithecus ramidus, vagyis „Ardi”. Az épségben megtalált csontokból rekonstruálták Ardi küllemét. A tudósok bizonyossággal állítják, hogy Ardi volt az első ember a földön. Elképzelem, milyen büszkék most Ardi szülei a fiukra.


Az áruházi biztonsági őrök az intelligenciájukról és mélységes empátiájukról híresek. Ők a becsület élő szobrai. Most is egy ilyen tulajdonságokkal bíró rambó faggatja a szerinte lopáson ért hölgyet.
– Elismeri, hogy lopott a gondolákról?
– Nem.
– Hová dugta? A saját szememmel láttam a monitoron, hogy eltett egy rúd szalámit.
– Én képtelen lennék ilyesmire.
– A szememnek hiszek, nem magának, ürítse ki a zsebeit!
– Nincsenek zsebeim.
– Azokat is eldugta, nagyon rafinált. Kollégák, ti is láttátok, hogy lopott?
– Igen főnök.
– Kérem az igazolványát!
– Nincs nálam.
– Hol lakik?
– Párizsban.
– Neve?
– Vénusz
A kiérkezett rendőröket szalámis zsemlével vendégelték meg a fiúk.

A cikket írta:

14 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. október 27. 07:39
Különösebb magasztaló szavak nélkül nyomnám rá az ötöst, a másik irományodhoz leírtam mindent amit gondolok :) csak meg ne nyúljon az orrom, mint egyeseknek...sokkal többet gondolok a leírtaknál, de miért is dicsérjelek pont én? Jó vagy és kész...szóval: "grat"!
:)
2010. július 23. 23:02

megtekintés Válasz erre: Pitt - 2010. július 23. 22:08

Szegény Vénusz! Egy rúd szalámiért levágni a kezeit!

A szivembe loptad magad, szeretem a szellemes férfiakat. Nem a rúd szalámiért vágták le a kezét, már előtte is lopott. Tudod vannak ilyen trükkös tolvajok.
2010. július 23. 22:08
Szegény Vénusz! Egy rúd szalámiért levágni a kezeit!
2010. július 23. 13:37

megtekintés Válasz erre: - 2010. július 20. 23:39

A kérdőjeleket nem vettem észre. A válaszom pedig az, hogy nekem ezt dobta a gép! :-)

Nekem meg hosszú orrot;-)))
 
2010. július 21. 22:56
Én már irtam egyet, hát te?
2010. július 20. 23:39

megtekintés Válasz erre: Pinokkió - 2010. július 20. 21:05

Szép is, meg okos is...???

A kérdőjeleket nem vettem észre. A válaszom pedig az, hogy nekem ezt dobta a gép! :-)
2010. július 20. 21:05

megtekintés Válasz erre: - 2010. július 20. 20:49

Mit ér a szépség, ha még buta sem vagyok?

Szép is, meg okos is...???
 
2010. július 20. 20:49
Mit ér a szépség, ha még buta sem vagyok?
2010. július 20. 20:40
Jóóó:-) Téged se ejtettek a fejedre anyádék!
Vagy pont igen?! ;-)




Ha ilyen szép vagy -hármashoz képest-, plusz 2 pont: 5*
/feljavítunk, mint te magad/
2010. július 20. 20:39

megtekintés Válasz erre: Tündér - 2010. július 20. 16:53

Csajok, a sztorik másképp vannak, mint ahogy látszanak (mondjuk a terhesség félbeszakadása is, de kicsit mégis morbid...), ugye Butácska, nem tévedek? (Amúgy meg jót nevettem:-), volna...)
Pussz,
Tündér

Nem tévedsz Tündér, hiszen a parancsnok órája mindig pontos! :-)
2010. július 20. 20:37

megtekintés Válasz erre: cecill - 2010. július 20. 16:48

Orsolya, hát nem érted?! A félbeszakadt terhesség, ami összeköti a történeteket!
Pusszancs, Cecill!

Rosszcsont vagy!
2010. július 20. 20:04
Az, hogy nem vagyok tévénéző, köztudott lesz lassan, viszont sajnálom, hogy a jereváni rádiót eddig nem hallgattam. Igazad van abban, a második sokszor az első.
Ja! Ahhoz képest, hogy Butácska a neved, kimondottan jó az íráskészséged. Úgy adod át a történést, - számomra legalább is, - hogy az egyértelmű. Száz szónak is egy a vége, magamban átkeresztellek Okoskának.
Sok sikert, örömteli perceket az oldalon!

Remélem, nem ejtettem sok helyesírási hibát? ;-)
2010. július 20. 18:47
Na lányok, ne dorgáljatok most már értem! Biztos ez a nagy meleg teszi.....üdv Orsolya
2010. július 20. 16:53
Csajok, a sztorik másképp vannak, mint ahogy látszanak (mondjuk a terhesség félbeszakadása is, de kicsit mégis morbid...), ugye Butácska, nem tévedek? (Amúgy meg jót nevettem:-), volna...)
Pussz,
Tündér
2010. július 20. 16:48
Orsolya, hát nem érted?! A félbeszakadt terhesség, ami összeköti a történeteket!
Pusszancs, Cecill!
2010. július 20. 15:16
Ne haragudj, de nem érzem a szöveget, amit írtál? Igazából az eleje és a vége nem igazán érzékelhető szerintem!
Mintha több külön történet lenne, de nincs benne folytonosság, aztán lehet, hogy csak nekem!
2010. július 20. 13:50
grat.=gratuláció röviden
nagyon sok helyen elfogadott rövid kommentlezáró szótag.
dehogy szokott lefagyni a gépem
:)
 
2010. július 20. 10:31
Kedveském, te, aki hármast adtál, lehetne annyi becsület benned, hogy megindokoljad. De lehet, hogy csak a szépségemet irigyled? :-)
 
2010. július 20. 10:29
Köszönöm a dicséretedet, csak azt nem tudom mit jelent az, hogy grat. Ez olybá tűnik, mint amikor csak beleejted a kezed az enyémbe. Talán lefagyott a géped közben?
2010. július 20. 08:54
elmések a rövid szösszeneteid!
grat.
:)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: