A TITOK!!
2010. augusztus 24. - Látogatók száma: 246
Aki eddig még nem olvasta, feltétlenül tegye meg!
Olvastam- Láttam- Gyakorolom = MŰKÖDIK!!
Fantasztikus hatással volt rám az a könyv, megváltoztatta az életemet.
Ugye tudjuk, hogy minden a rezgésen múlik, a legintenzívebb a szeretet és a hála rezgése, ezt kell gyakorolnunk.
Nos rávettem magam arra, este, ha ágyba kerülök, visszagondolva az elmúlt napra leltárt készítek, persze főleg a jó dolgokról, és mindegy, hogy kinek-minek, hálát adok érte.
A dolog olyan jól működik, hogy szinte már oda sem figyelek, és csinálom.
Mivel a befőzés örömét élem manapság, ez a téma foglalkoztat leginkább.
Lett egy vödör babom, eltettem, megköszöntem, lett kettő...., eltettem, megköszöntem, lett négy vödör, most már nem merek hálásnak lenni érte.
Viszont beindult a paradicsom is, lett egy vödör, kettő...., ma négy vödörrel kellett eltennem.
Azt hiszem a paradicsomot is kihagyom az imáimból.
Viszont arra gondoltam, hogy , hogy kéne összehozni egy vödör pénzt. Segítsetek ebben, hátha közösen összehozzuk!!
Isten bizony, még négy után is hálás lennék, hátha lenne ötödik is.
A cikket írta: BanMagdi
Hozzászólások
időrendi sorrend
Tetszik!!!
Puszi:
Pinokkió
Szerintem ezt a vödrös módszert Kínában is használhatják..., ne is mondjak ugye közelebbit...
A vonzás törvénye! Sok mindent tudon magamhoz vonzani, de pénzt azt még sohasem.....
végül is a pénz nem boldogít, de jó, ha van!!!! hisz felszabadítja a gondolatokat, s nem az anyagi gondokkal kell foglalkozni
nekem csak annyira lenne szükségem, hogy nyugisabb legyen az életem
:)
Remélem ez is bejön. Puszi Magdi
nekem csak annyira lenne szükségem, hogy nyugisabb legyen az életem
:)
Én céklát tettem el Sokat, mert imádom a főt hústól bármihez. csak úgy magába is! sőt a levét is iszom!