Angyali démonom

Látogatók száma: 43

Abban az évben késett a tavasz. A nap elvétve bukkant elő, az égbolt szürke volt, és a levegőnek mintha súlya lett volna. Nyomasztó teherként nehezedett rám valami rossz érzés.

Máskor nem nehéz az egyedüllét, sőt örömmel viselem. Választott magány, mondom, ha kérdeznek. Mégis, azokon az áprilisi napokon az elemek is megbolondultak. Volt-e ennek köze ahhoz a mélabúhoz, amely eluralkodott rajtam, nem tudom. Magányos voltam, gyenge és védtelen. Kell valaki, akinek elmondhatom, egyre csak ez járt a fejemben.Beszélni akartam. Szólni Istenről, aki nem bottal, de hóval, faggyal, széllel ver. Szólni ördögről, aki nem alszik. Aki egész nap itt settenkedik, és halkan duruzsolja a fülembe: add
már fel! Az ablak felé mutatott. Láttam a sziklát, a meredek hegyoldalt, választott sírhelyemet.
– Nézd, kész a halotti lepel. Feküdj bele, neked készítettem! – mondta kedvesen.
Néztem a tájat, belevesztem a látványba. Ő pedig duruzsolt tovább. Ha most nem indulok, elveszítem a lehetőséget, mondta. Pár nap múlva olvadni kezd, hisz mégiscsak tavasz van.
Már-már ott tartottam, hogy elzavarom. Hagyjon engem békén, ostoba ördöge! De egyszeriben mást gondoltam.
– Ha már itt vagy, ülj le nálam, beszéljük meg! – kértem.
Ő erre sírva fakadt, könnyeitől nem tudott szólni sem. Mély szánalom öntött el, a keze után nyúltam. Megnyugodott, és beszélni kezdett. Elmondta, hogy fáj az élet, még jobban a múlt, retteg a jövőtől, hogy nincs lehetőség, pokolra a szabad akarattal, ha mindez hazugság, és a lapok le vannak osztva.
Hirtelen elhallgatott, szemöldökét összevonta.
– Nem félsz tőlem! – méltatlankodott.
Nevetni kezdtem. Felszabadultan, szívből.
Egymást átölelve aludtunk el. Utolsó gondolatom az volt, reggel elküldöm. Megkérem, váljunk el békében, ő egy ördög, egy kísértő. Megkedveltem, barátommá fogadtam, de menjen el!
A hajnal északi széllel érkezett. Tépte az ablakom előtti fákat, a madarak riadtan csapkodták a szárnyukat. Menekültek. Ijedten néztem fel. Üres volt a szobám, csak a kutya szuszogott békésen az ágy végében.
Az ablakhoz rohantam, felnéztem a sziklákra, egy angyal éppen akkor bontotta a szárnyait. Elmosolyodtam. Gyere, hékás, megfürdünk a hóban, mondtam a kutyámnak.

A cikket írta: Gertrud

előző cikk következő cikk

5 szavazat