Az idegen!
Látogatók száma: 58
Belegondoltál már abba, miért van az, hogy jobban megnyílsz egy ismeretlen előtt, mint a saját társad előtt?...
Számtalanszor kerülhetünk olyan helyzetbe és nem is tulajdonítunk ennek különösebb jelentőséget, pedig nagyon is sokat számít napjaink során, hogy találkozunk egy "idegennel" akivel valami folytán beszélgetésbe elegyedünk és azt vesszük észre, hogy teljesen nyíltan, őszintén vallunk az életünk olyan fontos eseményeiről, amit szinte az érintettel soha nem beszéltük meg. A dolog kölcsönössé válik az alatt a rövid idő alatt. Ugyanolyan nyílt és őszinte lesz az idegen is... A végén azt mondjuk egymásnak: - De jót beszélgettünk! - Máskor is milyen jó lenne! - mondjuk, pedig tudjuk, talán soha nem kerül erre sor. A dolog el van intézve. Megkönnyebbültünk, mert valakinek, aki számunkra idegen, elmondhattuk azt, ami már régóta érlelődött bennünk, feszített, nyomasztott.
Bele-bele nézek a pszichiáter előadásaiba és érdekes, számomra eddig ismeretlen dolgokra hívja fel a figyelmet, példákkal alátámasztva, melyekkel szembesülök. Abban a pillanatban, ahogy elhangzik. - Igen, valóban voltam már olyan helyzetben, amiről ő beszél - állapítom meg és érdeklődéssel hallgatom tovább.
Nagyon sok kérdésre kapok választ ilyenkor, amelyre korábban - mindig csak kerestem, de soha, senkitől nem kaptam meg. Legalábbis nem így, ennyire egyértelműen. Mindig beleszőtték az előítéletüket. Én legtöbbször úgy éltem meg, számtalanszor próbáltam valakihez őszintén szólni,… "- Tudod, te ilyen vagy.... meg olyan... és akkor már nem is voltam másra kíváncsi, hiszen abból a kevésből, amit belőlem ismer, hogy vonhat le messzemenő következtetéseket?... hiszen, nehogy már ő mondja meg, hogy én milyen is vagyok? A beszélgetés legtöbbször abbamarad, rosszabb esetben átmegy személyeskedésbe, amit sértődés követ...
Az általánosságban hallottak visznek közelebb az igazsághoz, nem direkt nekem tulajdonítva a véleményt, mindannyiunkról szól. Nincs benne bántó, sértő… A mondanivalóra koncentrálok és érdeklődéssel hallgatom.
Az előadó saját példáján keresztül érzékelteti, milyen hosszú és keserves az út odáig, hogy a nekünk szánt keresetlen szavak milyen sértőek, bántóak tudnak lenni, és annak a kezelése nem is olyan könnyű.
"Gyakran kaptam olyan tartalmú leveleket, idegen személyektől, akik keresetlen jelzőkkel illettek... nem papírra való, szélsőséges, egy bizonyos személyre (rám) vonatkozó negatív kritikai megjegyzéseket. Ilyenkor egy pillanatra felmegy az adrenalin szintem és a helyett, hogy visszaválaszolok egy ugyanolyan sértő kijelentéssel, pl. - Te paraszt!..., ahogy az illető tette, egyszerűen "törlöm"... (Milyen jó érzés lenne idáig eljutni csak mosolyogni egyet rajta.)
"Ha valaki azt az utat választja, hogy személyes élményeit megosztva ismertté válik egy bizonyos közegben, az nem lehet meglepő, ha megszűnik az intimitásának is egy része…"...
Felkészületlenül érhetik pozitív és negatív vélemények, kritikák az embert… „Döntés kérdése melyik a jobb, észrevétlennek maradni: - Lám a "kutya sem törődik velem!"... vagy felvállalni, hogy nagyon is érdekli a másikat, hogy mi van a "kosaramban"…
(Az írás, az egy ilyen út. Van még bőven mit fejleszteni, tanulni. Nem árt megfogalmazni mi is a célunk azzal, hogy írunk, mit is akarunk elérni, hogy elejét vegyünk minden későbbi szélsőséges, személyre vonatkoztatott kritikának, rosszindulatú megjegyzésnek,...)
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Méltóságában, önérzetében érzi magát megbántva az, a nélkül, hogy kifejezhetné, mennyire téves az elő/ítélete?
"Hallgattál volna, bölcs maradtál volna!" Milyen igaz!
Ha minden "idegen" ember a saját életéhez viszonyítva igazítja a másikról alkotott véleményét, fel sem tudja fogni ép ésszel, hogy létezik egy tőle teljesen más élethelyzet, más gondolat és cselekedet..., következményekkel. Pontosan azért, mert nem vagyunk egyformák, és nincs két egyforma helyzet...
Ezért ne gondolja, hogy a saját véleménye a biztos, a tuti, az igaz. Csak egy, a saját sorsára (keserűségére, nyomorúságára, tapasztalatára, helyzetére) kivetített szélsőséges megnyilvánulása.
Jól gondolod. Számtalan előítéletet, negatív élményt hordozunk, cipelünk szinte egész életünk során. Már akinek az jutott ki többségében.
Egyetlen barátnőm volt, akivel kitartott egészen mostanáig a kapcsolatunk. Az élet bár elsodorhatott egymástól bennünket, de nem múlik el év, hogy valamilyen formában találkozzunk, leüljünk és jól kibeszéljük magunkat, a velünk addig történteket. Egészen mostanáig így volt ez. Nem idegen, mégis be kell lássam lassan azzá válunk, mert nem tudjuk ápolni a kapcsolatot ezért, azért... a család, a más irányú elfoglaltság nem engedi. Pedig csak pár háztömb, ami elválaszt... de figyelembe kell vennünk. Az életünk más irányt vett fel, más célok várnak megvalósításra, változunk mi magunk is, az igényeink... Ott, ahol család van, unokák,... egy harmadik személyre már nem jut idő..., nem fér bele.
Tőle például nagyon távol áll egy ilyen közösségi portál. Nem is érti, mi a jó ebben? Hogyan is értené meg az, mit jelent, akinek kitölti az életét, a mindennapjait a család, a még mindig munka... Neki nincs szüksége már másra... Belátom.
Puszi, Éva
Azt szokták mondani, a rokonlelkek megtalálják egymást..A másik ,ami erről a cikkről eszembe jutott, -ha belegondolok, az ember több, mint a fél életét "idegenekkel" éli le,gondolok itt az iskolákra,majd munkahelyekre. Ebből következik, hogy szinte jobban ismerjük ezeket az idegeneket, mint a családtagjainkat.Sokszor többet tudunk róluk, mint a gyerekeinkről.Jobban megtudunk nyilni, mint családon belül..Lehet, hogy rosszul gondolom, de én igy látom..
Puszi, Ilona