Azt csak a jó ég tudja...

Látogatók száma: 51

Ez a kis szösszenetem sokak fantáziáját megmozgatta: "Ég veled"... Nem csak tartalmilag, hanem a stílus oldaláról nézve is. Voltak, akik ezt a vajúdást, a feladásig eljutást másként is el tudták volna képzelni, más stílusban íródva...

... Mások meg éppen hogy akkor tudták volna inkább megérteni a mondanivalóját, a feladásig vezető utat, ha az írója az "én" oldaláról közelíti meg..., hozzátéve, hogy ez a lényegen mit sem változtat.

Azon túl, hogy maga a történet sem egy felemelő, mert az írója egy szakítás dilemmáit taglalja, egy döntés előtti, végső soron befejezését egy kapcsolatának, a maga részéről, ami egyáltalán nem volt könnyű, de a történet szempontjából egy kívülállónak semmit, annak, aki benne volt a mindent, valaminek a végét jelentette... mégsem itt lett befejezve...

Hogy mikor lesz valaminek vége, azt csak a jó ég tudja?

Elég egyetlen, váratlan üzenet. Aminek akkor és éppen abban a pillanatban nagyobb jelentőséget tulajdonítunk, mint általában, előtte, vagy utána... éppen azért, amiben az elér.

Ha egy kapcsolat, melyet úgy érzel az adott szituációban, hogy az égvilágon semmi értelme nincs a továbbiakban fenntartani, látszólag vége, befejezted, a másik fél is tudomásul vette... egészen más szinezetet kap a szakítás ténye. Elkezdesz azon gondolkodni, hogy miért maradt fenn idáig. Az idő múlása, a távolság, ahhoz az emberhez való semmi közöd érzete, eszedbe juttat sok addig - látszólag - érdektelen helyzeteket. Egy gesztust feléd, egy mókás, bohókás beszólást, egy odavetett mondatot, célzást. Nem tulajdonítottál ennek jelentőséget, amíg benne voltál..., az idő távlatában viszont apró megjegyzések feléd lassan értelmet kapnak. Másként látsz bizonyos kérdéseket.

A váratlan, célzatos üzenet elmozdít egy holtpontról.

Rajtad áll, hogy mennyire veszed komolyan, vagy csak egyszerűen elengeded a füled mellett a célzást, ami telibe talált.

- Hiányzom?

Abban a pillanatban - rajtad áll - mit válaszolsz erre a kérdésre. Nem azzal foglalkozol, hogy mennyire őszinte a kérdés, hanem azzal, mennyire vagy tisztában saját magaddal, hazudsz e tovább, vagy egyszerűen rávágod:

- Igen.

A jó és a rossz egyszeriben másodlagos szerepet ölt. Nem érdekel más, csak az, hogy elhangzott egy kérdés, melyre ezt a választ adtad. Önmagában ettől megkönnyebbültél... pedig nem történt semmi. Régóta magad előtt is eltitkolt dolgot, kimondtál. Minden, ami ezután jön feledtet sok átvirrasztott éjszakát, töprengést, nyomasztó érzéseket. Egy kérdést vet fel csupán, hogy jól döntöttél e, amikor szakítottál. Valami mégis megváltozik ekkor benned. Rádöbbensz, hogy a pillanatnak élsz, azt közölted, nem hazudtál. Igen. Abban a pillanatban valóban hiányzott.