Édesanya csak egy van.
Látogatók száma: 66
A mai napon fájó szívvel emlékezem.
Éjszaka van. Körül ölel a csend, nem jön álom a szememre. Emlékek kavarognak bennem.
Drága édesanyám rád gondolok.
Már négy éve nem vagy velem. Eszembe jutnak, azok az utolsó hónapok, amiket együtt tölthettünk.
Nagy nehezen 95 évesen meghoztad az életed egyik legfontosabb döntését, és hozzánk költöztél. Ősz volt, tovább már nem maradhattál egyedül. Nem voltál erőszakos, nem akartad, hogy én költözzem hozzád, és ezért csodáltalak. Erős egyéniség voltál. Hoztuk a legfontosabbakat, mert az igazi otthonodat nem akartad elhagyni.
A tél elmúlt, amit sosem szerettél. A tavasz beköszöntével egyre több időt töltöttél kint a jó levegőn. Boldognak tűntél, mosolyogtál, ahogy az áprilisi nap simogatta arcodat. De, hogy belül mit éreztél, arról nem beszéltünk. Megbékéltél sorsoddal, hiszen bölcsességedet szüleidtől tanultad.
Jól esett, ahogy mondtad: - Most már Te vagy az anyuka és én a gyerek. Te vigyázol rám.
Egy-egy mondat hallatán, ami elhagyta a szád, összeszorult a szívem. – „Ha nem leszek, a fehér kombinét add rám. Az olvasót se feledd, a kezembe legyen. Engem ne vigyetek kórházba, nem akarok ott meghalni”. Ezek a szavak örökre, mélyen elraktározódtak, kitörölhetetlenül.
Nem voltál mélyen vallásos, de egyre többet imádkoztál. Esténként, ha lefekvéshez készültél, párnádra három keresztet vetettél. Sokat elmondtad, édesanyád szerint mindenki megtudja halála előtt három nappal, amikor el kell menni. Valahogy hittem is, meg nem is.
És egy este minden megváltozott. Zavarttá váltál. Éreztem eljött az utolsó három nap. Rokonokat értesítettem, akik eljöttek, hogy el tudjanak búcsúzni Tőled. Beszélgettél velük, megismerted Őket. De én tudtam, ez csak átmeneti állapot. S jött ismét a félelmetes este.
Éreztem, imádkoznom kell. Elővettem a Bibliát, ágyad mellé térdeltem és zokogva tettem, amit tennem kellett. Fogtam a kezed és elmondtam, ki tudja hányszor, mennyire szeretlek. Rám néztél, és azt kérdezted értetlenül: - Mi a baj?
Új nap virradt ránk. Beszélgettünk, jó ízűen ettél és én bizakodtam. Ismét eljött az este.
Látogatód volt, vele is beszélgettél, csak kissé fáradtnak tűntél. Öt perc volt talán, amíg a vendéget kikísértem a kapuig.
Amikor rád néztem, tudtam eljött a visszafordíthatatlan. Ágyadra fektettünk, hogy lemosdathassunk. Amikor végeztünk, elkezdted utolsó tusád az élettel. Simogattam az arcod és olyan mondatok hagyták el a szám, amiket még ma sem értek. Honnan volt az erőm? – Legyél még egy kicsit türelemmel, már nem tart soká. Hamarosan találkozol a papával.
Egyedül hagytunk, hogy békében, figyelő szemeink nélkül tudj elmenni. Ezt éreztem, hogy így kell tennem. Nem tartott soká. Elcsendesedtél. Homlokodat, még utoljára megpusziltam, arcodat megsimogattam, és elkezdtem összeszedni a ruháidat.
Az orvos részvétet nyilvánított, miután megállapította a halál beálltát. A többit már képtelen voltam végignézni.
Az autó, ahogy kifordult az udvarból és elvitte kicsi, törékeny tested, úgy éreztem, a bánattól megszakad a szívem.
2012. október. 27.
A cikket írta: D Klári
Hozzászólások
időrendi sorrend
Akkor tudjuk meg mit is jelentett, amikor már nincs.
pusz:Klári
Csak megerősítettél abban, amit eddig is tudtam. Anya csak egy van! Olyat írtál valakiről, az egyetlenről, akit nagyon szerettünk, akiről magam is már nemegyszer megemlékeztem írásaimban... Erről is szól az életünk, meg sok egyéb másról, de az ő intelmeit tovább visszük, amit nekünk örökül hagyott beleszőjük az életünkbe.. Mindenki magában döntse el, hogy mit jelent, jelentett az anya...
Puszi,
Éva