Egyiptom…, avagy kiugrik a nyúl a bokorból…
Látogatók száma: 69
- Tanár úr, Ön szerint akkor most tényleg van túlvilág? – kérdezte egy szál cigaretta szívása közben a fejét vakargató csapos.
A füstöt hasítani lehetett volna, az esti hangulat, a sok iszogató vendég pöfékelése megtelítette a helyiség légterét. A dohányfüst szaga erősen beivódott a kocsma minden kis szegletébe. De az ahhoz szokott orr mégsem érzett már ebből semmit. A felém szálló kis füstfelhőt egy mozdulattal arrébb hessentettem, és nyomban tisztán láttam a Barátom erősen barázdált, összeráncolt homlokát.
- Tudod Tyson, ahogy az ember öregszik és a hajszálai ritkulnak, egyre többször réved el a múltban és egyre többet gondol a jövőre. Mi lesz utána? Szeretnék hinni abban, hogy nem éltünk feleslegesen. Szeretnék még találkozni az eltávozott szeretteimmel - feleségemmel Rozival -… de néha azért elbizonytalanodom, hogy ez lehetséges-e.
"Nem halok meg egészen, énemnek fontosabb része túléli a temetésem." /Horatius/
Ilyenkor azonban, a hitem erősítésére, mindig előveszem a történelmet. Az ókori ismereteim vezetettek arra az útra, hogy tudjak hinni a földi életen túli dolgokban. A kedvenc témám, az egyiptomi birodalom misztikus titkai mutattak Nékem utat, a mai materialista világunkon túlra. Napjaink tudománya, a régmúlt időkhöz képest, csak a felszínt kapargatja… - Van-e túlvilág? Kedves Barátom, amikor Egyiptom eszembe jut, soha nem kétkedem tovább.
Egy napon épp Egyiptomot tanítottam a diákjaimnak. Az új korszakról beszéltem Nékik, amit az államrendszerré való szereveződés jelentett számukra (kr.e. 2900 körül - Hérodotosz által ismertetetten – a Ménésznek nevezett király egyesítette a „két föld népét”; ettől kezdve beszélünk Alsó- és Felső Egyiptomról). Meséltem a tanítványaimnak az addigi kisebb csoportokban élő népek széthúzásáról, az abból eredeztethető nehézségekről. De vázoltam a kettősséget, ami Egyiptomban megmaradt majd’ háromezer éven keresztül. Regéltem a hagyományaik gyökereiről. Ecseteltem, hogy milyen fontos volt a Nílus népének az önálló kultúra. Elmondtam, hogy mekkora jelentőséggel bírt ez számukra. Hogy birodalmak tudtak összeomlani, ha nem voltak megfelelő kulturális gyökereik. Szóltam Nékik a politeizmusról (ami a mostani ember számára nagyon furcsa). Amikor arról kezdtem el anekdotázni, hogy a hitük adta a birodalom alapjait, akkor – emlékszem - kicsit megcsuklott a hangom. Akkortájt erről a kérdésről nem volt épp aktuális megszólalni. Lehettem úgy harminc, harmincöt éves. Ismerhetik, épp gőzerővel építettük a szocializmust és annak kulturális gyökereit.
A kis megtorpanásomra az egyik érdeklődő diák kiugrott a padból.
- Tanár Úr! Miért fontos a hit?
Emlékszem, az osztály felmorajlott. Talán akkoriban sokan ezt a szót nem is ismerték. Legalább is a mai értelmében bizonyossággal nem. De Egyiptom varázslatosságának segítségével, volt esélyem néhányukkal megértetni, hogy miben áll az ember hite. Elsősorban az ember önmagába vetett hitét jellemeztem, és a hagyományok ismeretét, tiszteletét. Láttam a bamba, de az érdeklődő tekinteteket is, és éreztem, hogy ha keveseknél is talál talajra a tudás magvainak elszórása, de volt értelme a tanításomnak.
"Bármit tanulsz, magadnak tanulod." /Petronius/
Így egy kissé a tananyagon kívülre kalandoztam. Ecseteltem Nékik egy-egy példán a kultúra fontosságát. Elmondtam, hogy a történelem számos példája is mutatja, amíg az egyes ember hitt valamiben, addig hegyeket volt képes megmozgatni. Barlangrajzokat készített (Altamira, Lascaux kb. 27000 éve). Monolitokat, tonnás kőrengeteget, kőköröket épített ( Stonehenge kr.e. 3100–tól több lépcsőben készült). Piramisokat emelt (kr.e. 2778- 2563 –ig kb.), nagy felfedezéseket tett (csillagászat, matematika, írás, számtan, tudományok), uralma alá hajtotta a természet erőit (kitalálták az öntözéses gazdálkodást, vagy lássák a neolit időszak építkezéseit, a réz és a bronz korában, csekélyke eszközökkel). De voltak akik leigázták a fél világot (I. Amenemhat kr. e. 1991-1962, III. Thotmesz kr.e. 1458–1425, Nagy Sándor kr.e. 356–323), az ember mindig többre vágyott, mint amit éppen birtokolt. Rámutattam azonban a gyerekeknek, hogy mindez csak addig és csakis akkor volt maradandó, ha a cél nem az önzés volt.
"Recsegőbb robajjal dőlnek le a nagy tornyok." /Horatius/
A jobbá válni jelszava vezette Egyiptomot is. Az ókori papok és vezetők egy olyan birodalmat akartak, mely valóban kiemelkedett a többi közül, önálló volt, erős és a felépített rendszerük vetületében megdönthetetlen. A királyok, az istenek, a vallás, a szentélyek, a misztériumok, az ünnepek és minden egyes – ma igen bizarrnak tűnő - szokás okkal és alapos indokkal született. A természet (a nem antropomorf megjelenésű istenek), a hit (alázat a fáraó és a feljebbvalók előtt) és a tudás (papi rend tudományos kutatásai) a világuk összhangját táplálta. Azóta sem vetekedhet egyetlen „birodalom” sem – talán a kínai kultúra – azzal a fénnyel és dicsőséggel, amit az ókori Egyiptom felépített. Az a hitrendszer, amit ők képviseltek, messze az egyik legfejlettebb volt az egész emberiség történelmében, és elgondolkodtató számunkra mai embereknek is. Az ott élők közös hite emelte fel és tartotta évezredeken keresztül az akkor ismert világ egyik legnagyobb birodalmává Egyiptomot.
- Kedves Barátom! Ha összefutok az akkori tanítványaim közül valakivel, a mai napig emlegetik az Egyiptomról szóló beszélgetéseinket. Sokuknak örök elköteleződést adott az akkori mondandóm. Nékem meg a hitet adta, hogy lehet másképp gondolkodni, mint ahogy jelenleg sokan tesszük. Talán így könnyebb hinnem a túlvilágban is...
Ahogy befejeztem, Tyson csillogó szemébe néztem. A csapos jó nagyot húzott az előtte lévő pohárból, majd maga elé tette, és felmutatta az öklét.
- Én ebben hiszek Tanár Úr!
- Igazán nincs ebben semmi rossz. Mi lett volna a világgal Toldi Miklósok vagy Kinizsi Pálok nélkül? Van aki az erejét adja a fejlődéshez, és van aki a tudását... Barátom.
"Gyakran nem a nagy kutya fogja meg a vaddisznót." /Ovidius/
A cikket írta: bokorur
Hozzászólások
időrendi sorrend
Most aztán alaposan lenyűgözött az írásával. Érdekes kérdés, hogy ki miből merít hitet. Köszönjük a magával ragadó cikket!
Pussz, Tündér