újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Feszültség

Látogatók száma: 54

A feszültség az, amit a félelmeink keltenek bennünk? Ez egyenesen arányosan hat a testünkre, vagy épp fordítva?

Vegyük alapul mondjuk azt, hogy az elsődleges alakunk a test, a fizikai szervek és ehhez csak egy járulékos plusz az ész és a lélek, már ha elismerjük, hogy különválasztható egyik a másiktól. Vagyis a realisták szerint a test külső behatások miatt betegszik, romlik el. A folyamatot így magyarázzák :
1. minden külső tényező támadást indít a test ellen
2. a test védekezik (immunrendszer), betegségeket kapunk el, alakulnak ki a mérgezések miatt
3. ettől lelkileg is kikészülünk
4. gyógyulás (gyógyszerek, egészséges ételek, testmozgás, vitaminok, immunrendszer erősítő készítmények bevitelével)

Összegezve tehát, külső tényezők miatt romlunk el, és csak a külső tényező gyógyíthat meg.

Ha ez így lenne, mi szükség lélekre, vagy elmére? Vegyünk egy egyszerű példát. A kőnek, a sárnak, egyetlen tárgynak sincs lelke, elméje, persze el tud romlani mégis a külső behatások miatt. Ezt már Murphy is megmondta, ami el tud romolni, az el is romlik. Nincs az a kő, ami összeforrassza magát, ha szétesik darabjaira.
Az elme, elég talán a gyógyuláshoz? Lássuk csak, egy számítógép ritkán tud érezni, de értelem van benne, ha elromlik, meg tudja magát javítani? Bizonyos funkciókat igen, ki tud javítani saját magán a rendszer, ebben mondjuk nem vagyok szakember, de bizton állíthatom, hogy vannak olyan problémák egy számítógéppel, amit maga a gép képes kijavítani, ha észleli, de természetesen (egyelőre a megfelelően betáplált protokoll szerint) amire nem tanították meg, azt nem tudja végrehajtani. Akkor mégis minek vannak ezek a koloncok, mint érzelem vagy lélek? Mert ugye van. Ebben talán minden realistával egyet tudunk érteni. Bizonyítható egy gondolat, egy érzelem? Nem, ezeknek csak hatásai, ráutaló jelei (fizikai, fiziológiai, pszichológiai) vannak, közvetett bizonyítékok ezek, nem közvetlenek.
Még mindig nincs válasz miért van érzés, mire jó a lélek, a psziché, sőt minek egy ekkora agy egy olyan fajnak, ami csak kb (legjobb esetben) max 10%-át használja fel. Ha már racionalitás, akkor ez nem logikus. Ha van mindenre magyarázat (logikus) akkor kell hogy legyen oka, funkciója is a maradék 90% agyunknak. Erre ugye lehet mondani, hogy még nincs.

Mégis az az érzésem, hogy racionális magyarázat csak a racionális dolgokra van, ami mérhető, konkrét, kézzelfogható. Minden mást, teljesen más megközelítéssel kell figyelnünk. Mert ugye van a csoda kategória. A csodás gyógyulások, a hihetetlen, emberfeletti teljesítmények, elképesztő történtetek, melyeket tanúk igazolnak és racionális magyarázat nincs rá mégsem. Mondhatjuk erre, hogy na igen, ez itt a való élet és itt nincsenek csodák. Ezek mindig tőlünk jó messze történnek, vagy elhiszem, vagy nem. Az a probléma a racionalitással, hogy nagyon szűk a határa. Amit látunk van, amit nem az nincs. Akkor ha becsukjuk a szemünket, már nem létezik mondjuk villám, vagy ha süketek vagyunk akkor égzengés sincs? Egyszerűen nem megfelelő "eszközzel" vizsgáljuk a problémát.

Tehát egy baj van a materialista szemlélettel, hogy kihagyja a lélek, az érzés opcióját a számításból, amire többnyire azt mondja az ilyen típusú ember, hogy hülyeség, na ott kezdődik a megérzés. Az érzés és a lélek szava. Hiába vagyunk végtelenül materialisták, ha elutasítjuk azokat a dolgokat, amiket nem értünk. Így tehát úgy vélem, addig amíg az ember a materiális világban keresi a megoldásokat mindenre, csak materiális (korlátozott) eredményeket érhet el. Igen, ezt el lehet fogadni, bele lehet törődni, de itt Pinokkió egyik aranyköpését idézném: " Ebben a világban materialistának lenni, ahol ennyire keveset tudunk, szerintem nagyobb kísértés, mint hinni Istenben." Miért elégednénk meg ennyivel? Persze akinek elég az a 2-3% amit tudni lehet a világról, akkor az előtt fejet hajtok, ha neki így szép az élet, hát lelkem rajta. Lehet így is gondolni, meg máshogy is.

Valahogy azt látom, a racionalisták számára, inkább hátrány az érzés és a lélek. Nem tudnak mit kezdeni vele, egyre csak igyekeznek elnyomni, elbagatellizálni, tudomást sem venni róla, sőt, gyakran még tagadják is, hogy lennének érzéseik (holott mindenkinek van, nagyon is) Ha már itt tartunk, csak megjegyezném, hogy azokat ér a legtöbb kudarc, akik törekszenek az egysíkú látásmódra. Mert ugye köztudott tény, hogy egy szemmel nehéz pl. vezetni, nevezetesen is azért, mert nem tudjuk megbecsülni rendesen a távolságot, ugyanezen az elven, ha csak egy szemszögből nézünk valamit (csak materialista, vagy csak vallásos, csak ilyen vagy amolyan...) akkor totál hamis a rálátásunk a világra, rosszul becsülünk, mert ugye nincs viszonyítási alap, azaz nincs térlátás. Ugyanezek miatt mondjuk egy rajzoló is rutinosan (megtanulta) hogy minden rajznál meg kell forgatni a képet, vagy hátrébb lépni, jobbról, balról megnézni, mert csak akkor jönnek ki a hibák a képen.

Azért mert valamiben mi nem hiszünk, nem kizáró ok a létezése terén, tehát számításba kell vennünk ettől még. Nem hiszek pl. a házasság intézményében, ettől még létezik, használják mások. Nem hiszek pl a kapcsolatok felmelegítésében, persze hogy sokan használják, megteszik. Nem hiszek pl. a télapóban, mégis ünnepeljük minden év december 6-án. Nem hiszek a vallásban, de mégis van, másoknak szüksége lehet erre az összetartó erőre és így tovább. Egyik sem rossz, vagy rosszabb csak mert nem hiszek benne. Kizárólag azért nem, mert nekem, az én értékrendem szerint nem "normális", nem fér bele az én általam felállított arányokba. Vagy még egy példa: a művészetek terén a hideg ráz a kubista, avantgárd munkáktól, de!!! ettől még milliókat érnek mások számára. Miért is? Mert más összefüggésben valóban értékes mind ( a házasság, télapó, vallás, kényelmes kapcsolat, Miró, Dali stb...), de számomra nem. Ezek az én határaim, ez persze mindenkinél változó, csak azt kell megérteni és elfogadni, hogy ezek mindegyikében az érzés és a lélek a legfőbb motiváció. Nevezetesen is a félelmek és a vágyak. Pontosabban a tabuk és az indíttatások. Azért házasodnak az emberek, mert szokás megpecsételni törvényileg a kapcsolatokat. Azért ünnepeljük a Mikit, mert szokás és mert szép szokás. Azért lesz valaki vallásos, mert tartozik valahová és megkapja ott azt a lelki kötődést, amit igényel.

Nos hogy visszakanyarodjak a feszültséghez, azok a dolgok okozzák ezt, amelyekben gyengébbnek érezzük magunkat, ahol vannak tüskéink, amiket eltaposunk. Ezek tengerében könnyű elveszni, hisz életünk során rengeteg tabut (falat) építünk az alapvető félelmeinkre. Abban a pillanatban, hogy valami, vagy valaki beleütközik a tabuinkba azaz a félelemre rakódott tyúkszemekbe, azonnal nyomást gyakorol ránk, azaz kellemetlen feszültség alakul ki bennünk. Az sem biztos, hogy valójában tudatosul bennünk a lényegi félelem, sőt, azt is megtanuljuk az életünk során (megtanítják nekünk, erre nevelnek) hogyan nyomjuk el a szocializációnk kialakulásával ezeket az érzéseket. De a lelket nem lehet érzéketlenné tenni, a lélek háborog, ha tetszik ha nem. Képzeljük csak el, hogy amikor valaki a "tyúkszemünkre lép" azaz a félelmeinket piszkálja, akkor lelkünk épp villámokat szór és az lecsap valahol.... Az érzéseink akkor is ott vannak, ha szándékosan nem veszünk tudomást róluk. Azt nem tudjuk kikerülni, hogy más ne botoljon belénk, de azt megtehetjük, hogy megszüntetjük a félelmet és a tyúkszemet. Hogy a cipőhordást sem lehet kiküszöbölni, inkább a valódi tyúkszemet kell meggyógyítani, semmivé tenni. Itt még nem is szóltam arról, hogy az elnyomott feszültség hogyan hat a vérnyomásra, szív és érrendszeri betegségekre. Naná, hogy megemeli a vérnyomást, naná, hogy fejfájást okoz, testi tünetek, amiket igazából nem szeretünk, de tudnunk kell, hogy ezek ugyanolyan jelek, mint egy elromlott gépnél. Azt jelzi: hoppá, itt gond van, javíts meg! Nekünk viszont van lelkünk, nem úgy egy telefonnak, vagy egy kávédarálónak (bár néha az autóknál elbizonytalanodom.... :))

Ilyen formán lássunk egy másik fajta hozzáállást a betegségekhez.
1. minden külső tényező támadást indít a test ellen >>> a félelmeinkre növesztett "tyúkszemek" váltják ki a valódi problémát, belülről emésztjük magunkat
2. a test védekezik (immunrendszer), betegségeket kapunk el, alakulnak ki a mérgezések miatt >>> kitenyésztjük a saját betegségeinket, fogékonyak leszünk rájuk azokon a területeken, ahol a félelmeink lapulnak, betegség=jelzőtűz, hol is kellene változnom
3. ettől lelkileg is kikészülünk >>> a testünk legyengül és betegek leszünk fizikailag is
4. gyógyulás (gyógyszerek, egészséges ételek, testmozgás, vitaminok, immunrendszer erősítő készítmények bevitelével) >>> gyógyulás: a "tyúkszemek" eltakarítása, önismeret, félelmek feltárása és megszüntetése (lelki gyakorlatok, önvizsgálat, terápiák, melyek eljuttatnak a szabad lélek állapotába)

A végső következtetésem az tehát, hogy a külső tényezők ellen ritkán tudunk tenni, ám az kevésbé aggályos, a leggyilkosabb ellenségünk mi vagyunk saját magunknak. Szintetizálva tehát a gyógyulás menetét a két szemléletet egyensúlyban kell végezni, ahhoz, hogy létrejöjjön a valódi gyógyulás, különben csak időleges átmeneti eredményeket érhetünk csak el. Visszaesünk, ha csak a tünetre koncentrálunk. Pl. egy daganatnál. Oké, hogy elmulasztjuk, valamilyen módszerrel (műtét, kemo, energetika stb) de, ha nincs mögötte lelki változás, az a bizonyos katarzis szerű újjáépülés, akkor hosszabb-rövidebb időn belül újra vissza fog térni. Csak haladékot adtunk magunknak, ami nem lebecsülendő egyáltalán, hisz még mindig van idő a további fejlődésre, de ne elégedjünk meg félmegoldásokkal. Az élet annyira csodálatos!

kép: www.kimo.hu

A cikket írta: Ailet

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: Yolla

Szia, Ailet!

Írod: a leggyilkosabb ellenségünk mi vagyunk saját magunknak!
Sokáig laktunk fiatal koromban Pesterzsébeten albérletben, egy idős házaspárnál. Jani bácsi, a nyugdíjas esztergályos, azt mondta nekünk: Tudják, az embernél nincs nagyobb állat a világon!
Mintha konvergálna egymáshoz a véleményetek!
Engem már Pinokkió bemutatott, mint megveszekedett materialistát, vállalom is.
Nincs is ezzel semmi bajom.
Valóban nem hiszek a csodákban, azért léteznek még a világnak felfedezetlen dolgai, majd egyszer csak rájövünk a nyitjukra, csak idő kérdése.
A lélek és a test dolgait, egymásra hatásukat taglalod, valóban az az optimális, ha mindkettő egyensúlyban van bennünk. Valóban egyensúlyban van? Ritka az a pillanat!
Ahogyan a racionalitás és az érzelmek egyensúlya is meglehetősen kényes.
Hol egyik, hol másik kerül előtérbe, ám legtöbbször egymást erősítik, sarkallják.
Ha feladná már a racionalitás, mert nem talál megoldást, akkor jön a lélek, a maga intuíciójával, hogy tudd, jó úton jársz, csak még az út felén tartasz, indulj tovább, ne add fel, mert az út végén ott a megoldás!

Üdv: Yolla

Szia Yolla!
Egészen el vagyok ájulva! Teljesen egyetértek! Egyensúly! Mindenek felett. :D
Pusz:A

megtekintés Válasz erre: Müszélia

az indiai filozófiában a lélek az a valami, ami az egész testet életben tartja és mozgatja. vagyis a test a járulékos elem. a halhatatlan lélek nagyon jól megvan földi test nélkül; de ha elhagyja a földi testet, annak annyi.

Na igen... valahogy én is így gondolom. :D Az elsődleges testünk nem fizikai természetű, tehát a fizikai szabályok nem hatnak rá, nem jellemzik.
Szia, Ailet!

Írod: a leggyilkosabb ellenségünk mi vagyunk saját magunknak!
Sokáig laktunk fiatal koromban Pesterzsébeten albérletben, egy idős házaspárnál. Jani bácsi, a nyugdíjas esztergályos, azt mondta nekünk: Tudják, az embernél nincs nagyobb állat a világon!
Mintha konvergálna egymáshoz a véleményetek!
Engem már Pinokkió bemutatott, mint megveszekedett materialistát, vállalom is.
Nincs is ezzel semmi bajom.
Valóban nem hiszek a csodákban, azért léteznek még a világnak felfedezetlen dolgai, majd egyszer csak rájövünk a nyitjukra, csak idő kérdése.
A lélek és a test dolgait, egymásra hatásukat taglalod, valóban az az optimális, ha mindkettő egyensúlyban van bennünk. Valóban egyensúlyban van? Ritka az a pillanat!
Ahogyan a racionalitás és az érzelmek egyensúlya is meglehetősen kényes.
Hol egyik, hol másik kerül előtérbe, ám legtöbbször egymást erősítik, sarkallják.
Ha feladná már a racionalitás, mert nem talál megoldást, akkor jön a lélek, a maga intuíciójával, hogy tudd, jó úton jársz, csak még az út felén tartasz, indulj tovább, ne add fel, mert az út végén ott a megoldás!

Üdv: Yolla
az indiai filozófiában a lélek az a valami, ami az egész testet életben tartja és mozgatja. vagyis a test a járulékos elem. a halhatatlan lélek nagyon jól megvan földi test nélkül; de ha elhagyja a földi testet, annak annyi.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: