Gyógyultnak nyilvánítva!
Látogatók száma: 55
Most már bizton tudom, nem a mának írok. Valahol a múlt történései olyan mélyen belém ivódtak, hogy a jövő képzetei, a jelen kíméletlen, megváltoztathatatlan léte, ez alá rendeltek szinte mindent, ami megnyilvánul bennem, béklyót vonva körém...
Kíméletlenül bezárva. Lehetetlenség ebből kitörni! Pedig megpróbáltam.
Egyszer s mindenkorra tudomásul kell vennem, hogy sebek nélkül nem fog menni. Nem az én sebeim lesznek már ezek, sokkal inkább a lányomé. Az enyémek már begyógyultak.
Mi okozhatott akkora izgalmat az életemben , mint a jelen valósága? - Nem tudom elfogadni. Tiltakozom ellene kézzel, lábbal, és a beletörődés képessége is hiányzik belőlem. De harcos vagyok.
A túlélés harcosa immár.
Nem azért, mert ne lennék képes bizonyos dolgokon változtatni, hogy a helyzet kissé rendeződjön. Nem azért. De ahhoz már több kell! Tudom az okát, ha mégsem teszem.
Annak ellenére nem, hogy ez tudom, sehová nem vezet. Ez egy makacsság, egy belém ivódott rossz. A legrosszabb a múltamból. A düh, ha úgy tetszik.
Ha számító lettem volna valaha is, és az előnyét néztem volna a kapcsolataimnak, amit átéltem, átélek, megélek, belőle kapok, kaptam valamit, de nem. Inkább semmit. Ő ugyanis mindig ott volt, te is ott voltál a saját megváltoztathatatlan valódban. Ma is.
A saját akaratom képtelenség, hiszen magam is a változatlanságnak voltam, vagyok most is a híve, a szokásaim rabja immár. Te ne lennél az, aki mindezt nem tudod? De bizony, jól tudod.
Nem volt ez mindig így. Sokáig vajúdtam. Elfogadtam, amit a sors rám mért, ellenálltam, amennyire tudtam, ha nem tetszett valami . Tettem tovább a dolgom, a túlélésért. Már nem csak magamért. Az egy szem lányomért, aki lehet, nem is érdemelte ezt meg? Mert, ha valami, ez volt az egyetlen, ami olyan mélynyomást gyakorolt rám, ami mindent megváltoztatott. Vagyis semmit nem tehetek ellene, érte, magamért.
Elfogadom, mert muszáj. Vagy… Nem! Olyan soha nem létezett, hogy nincs. Ő van. Nagyon is van!
A magamra maradottság nagyban tőlem is függött. Nem hibáztathatok csak másokat ezért. Én benne voltam, vagyok nyakig. A hibáimmal tisztában vagyok, de hogy rossz lennék, azt nem írom alá. Még most sem!
Alátámasztja ezt, hogy mások érdekeit nemegyszer helyeztem magam elé. Nem számított, hogy én közben hol álltam, állok. Nemegyszer a béka segge alatt. Ő méginkább alatta. De mi volt ez ahhoz képest, amin most megyek keresztül? A semmi közepén is talpon tudni maradni? Hát nem könnyű.
Ez itt és most a vallomás ideje, helye.
Nem tudom melyik volt az a pillanat, amikor a lányom leépült. Egy folyamat eredménye volt talán, egy fokozat, amikor nem figyeltem rá eléggé, amikor csak magammal voltam elfoglalva? A saját életemmel? Vagy a túléléssel? Értünk. Kettőnkért. Lehet ennek oka számtalan. Már soha sem fogom megtudni. Képes voltam e rá?
Csak egyet érzek. A jelent, ami viszont nagyon nyomasztó. Nehéz. Ebből kikeveredni nem lesz könnyű.
Elfogadó-elutasító, nem tetsző-beletörődő életemet élem per pillanat, de lassan úgy vagyok vele, hogy feladom, pedig azt mondják, nem vagyok beteg. Vagyis, akkor „gyógyultnak nyilvánítva”… De hiszen én soha nem voltam és nem vagyok beteg! A lelkem, az lehet.
"Újra mondd és újra, ezerszer, újra... Józanul és forrón lángra gyúlva... suttogjad puhán és melegen, ölelj át lázasan, hevesen..." Hallani szép, azt, hogy szeretsz te még, súgjad szerelmesen, meg ne und sohasem, azt hogy szeretsz te még!..."
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Magadra mindig számíthatsz, és az már fél siker, h. szép legyen az élet!
Köszönöm a biztatást. Mindig jól jön! Ez már fél siker. A többi rajtam múlik.
Pussz,
Éva
Kedves Éva!
Átélem helyzeted, egyáltalán nem könnyű, s nem lesz az soha.
Nincs helye önmarcangolásnak, mert erről nem tehetsz, nem így akartad, nem így tervezted, s mindent megtettél, amit megtehettél azért, hogy gyermeked élete
megfelelő legyen, akár saját életed kárára is.
Dacolsz a mindennapi gondokkal, mint tesszük mi, mindannyian.
Hidd el, meg fogod oldani a helyzetet, erős vagy és kitartó, csak bízz magadban!
Fel a fejjel!
Puszi: Yolla
Átélem helyzeted, egyáltalán nem könnyű, s nem lesz az soha.
Nincs helye önmarcangolásnak, mert erről nem tehetsz, nem így akartad, nem így tervezted, s mindent megtettél, amit megtehettél azért, hogy gyermeked élete
megfelelő legyen, akár saját életed kárára is.
Dacolsz a mindennapi gondokkal, mint tesszük mi, mindannyian.
Hidd el, meg fogod oldani a helyzetet, erős vagy és kitartó, csak bízz magadban!
Fel a fejjel!
Puszi: Yolla