Hajnal
Látogatók száma: 132
Észrevettétek már, hogy hajnalban általában nem fúj a szél, hanem csak később támad fel? Persze nem a viharos hajnalokra gondolok, hanem az olyan átlagosra, mint a mai is. Talán ismerik ezt a titkot a régi parasztemberek is, és azért találta őket az első reggeli napsugár már a kertjeikben.
Szélcsend van. A kelő nap rózsaszín fénnyel töltötte meg még nemrég az eget, de most más szelíd sugaraival simogatja a hátamat. A barátnőm szerint a természet lánya vagyok. Innen nyerem az erőt. A földből, a fényből, a viharból.
Hajnalban az énekesmadarak is hangosabban dalolnak, mint a nap folyamán. Nem csak a falvakban, a mezőkön, hanem a városokban is. Megtöltik énekükkel a világot.
Valami baj van velem. Mostanában mindig ellágyulok, pedig szeretem azt gondolni magamról, hogy erős és kemény nő vagyok. Csakhogy legszívesebben most is a kedvesem erős ölelésébe bújnék. Valami romantikus "izé" van rajtam. Ez nem én vagyok. Most is csak állok itt a tóparton, ahová szerelmes emlékek fűznek. Sóvárogva nézem az asztalt, ahol szerelmeskedtünk. Bárcsak mindig a közelemben lenne...
Reggel egy üzenet várt rám. Hajnalban írt a kedves.
Csupán ennyi: ♥
Meghatódtam, és könnybe lábadt a szemem. Tuti, hogy valami nagy bajom van. Ez nem teljesen én vagyok. Ám mégis, az első spontán reakciómat pötyögtem válaszként: ♥ én is...
S megéreztem, ahogy feltámadt a szél.
kép: internet
Hozzászólások
időrendi sorrend
Én most is úgy gondolom, enyhe (vagy közepes, de tartom magam) idegösszeomlásom van. Sikítani tudnék egy csendes (tényleg csendes, csend legyen) helyért, azért h. egy órát üljek a fűben vhol az erdőben.
A családom üvölt, ha kinyitom az ablakot (mindkét oldalon gépek dolgoznak, zaj, kátrányszag, majd meg fúlok). Anyám cigizik. A lábam alatt remeg a beton (nem viccelek, ahogy a munkagépek dolgoznak a panel mellett, berezonál az épület).
A munkahelyem csendes, de rideg, hideg, és unalmas.
Mindenhol zaj fogad. A buszok csilingelnek (inkább sivítanak), az emberek büdösek, vagy épp halálra parfümözöttek, hajlakkozottak, egyszerűen azt érzem, h. "megőrülök".
Akkora erőt emészt fel, h. "tartsam magam".
Ezért szeretem az estéket, amikor kiülünk egy padra, és sörözünk. Olyankor már csendesebb a város, a barátaim normális hangfrekvencián társalognak /ellentétben a családommal, nálunk mindenki üvölt, visít, virnyog, tesóm kutyája (öleb) ugat megállás nélkül, (mindig hozza magával)/ egymással, csak sajnos az alk. meg a cigi is káros, no meg megfagyok esténként.
Az éjszakai vacsikról már nem is beszélek, mire hazaérek, és még utána eszek...:)