Időutazás 2.

Látogatók száma: 53

Egy hely, egy arc a múltból felkavarhatja az egész világot

-Ez a hely, valami eszméletlen. Tök gáz az egész. Nem hiszem el, hogy eljöttem. Mit keresek itt?
-Nyugi már, hátha lesznek olyanok, akivel szívesen dumálsz majd. Mártikám, meg akarom ismerni a múltadat.
-De már azt sem tudom, ki kicsoda. Különben is gyakorolni kellene a mesedarabra. Tudod, hogy én játszom majd az anyát. Nem éppen testhezálló figura, de Verebesnek megígértem, hát elvállaltam.

Sötétbe burkolózott a part, a hatalmas BMW lámpái fényesre simították a parkoló homokját a halászcsárda előtt. Körömcipő süllyed a puha anyagba, ellentmondást nem tűrően jelezve, hogy nem ez a megfelelő öltözet erre a helyre. A csárda mellett kis fa bódé álldogál, két dülöngélő helybelivel, ez itt a szombat esti forgalom csúcsa.

-Még nem késő elmenni anyuékhoz, csak két utca innen. Rémes előérzetem van.-szól Márta a párjához, aki nyilvánvalóan kíváncsi várakozással kutatja kedvese múltját. Nem akar sehová se menni, hátha itt válaszokat talál szeszélyes viselkedésére, időnként magába fordulásaira. Gyermekük nem született, mert megismerkedésük idején épp egy nagyobb szerep várt a lányra, később sikerült a Nemzetibe szerződni, majd ahogy teltek az évek egyre távolabb került ez a cél.

Közeledve a csárdához projektor fényeire lettek figyelmesek és időnként kiszűrődő hangos nevetésekre.
-Nagyika már oviban is az óvónéni rövid szoknyáját figyelte!
-Na persze, te meg leetted a ruhámról a dekorációt, mikor pattogatott kukorica voltam a farsangon.
Csak úgy pörögtek a képek és emlékek a vetítőről, mikor Mártiék beléptek.
-Ni csak ki ez itt? Szia Márti! Hát téged is látni végre. -előkerült a jó kis tüzes víz, és ennek örömére mindenki koccintott az újonnan érkezőkkel.
-No és hogy tetszik a színészködés? Mögszoktad mán azt a nagy várost?
-Tetszik, igen, nagyon jó.-Márti bizonytalanul válaszolgatott, majd pár kör után már egyre oldottabban. Szemével Zsuzsit kereste, akivel elválaszthatatlan barátnők voltak az általánosban. Ha együtt voltak, senki nem tudott mellettük érvényesülni, és persze beszélgetni sem lehetett, mert csak egymásra figyeltek és rend szerint egyfolytában csak röhögtek.

Zsuzsi már az udvaron tekézett egy kisebb társasággal. A tekepálya megalkotója valami helyi MC Giver lehetett, mert mindenre gondolt. Betonos a nekifutó, de a felület eleje linóleummal lerakva. Kissé csúszós, de annál látványosabb. Indítani a játékot egy pulton lehet, egy slusszkulccsal. Beindul a képernyő, fura jelek, meg számok rajta.
-Most én gurítok, figyeljétek a mestert!-három bábu eldől, majd a nyakukra erősített kötéllel, mint egy öngyilkosjelölt utolsó kívánsága előtt szépen felhúzza a rendszer. Golyó gurul a verembe, csattogás, kattogás, és visszagurul a sínen egy szánkó alakú tartóba.
-De csak két pontot adott!
-Ugyan már, nem az a lényeg.-újabb kör, villognak a bakelitlemezből lyukakon kiálló tagadhatatlanul Verhovina motor visszajelző lámpák. Nincs lehetetlen ezen a pályán.
-De mi az a piros lámpa, hisz nem léptem be! -mondja Zsuzsi, a kissé félresikeredett gurítás után.
-Nem tudom, de ha belépsz jelzi.
-Na, persze van egy érzékelő a pályába építve, igaz?-és tényleg. Hangos duda jelez, mert Sanyi bepróbálta a jelzőt.
-Na erre inni kell!
-Bizony inni!-mondja Márti, aki épp erre ért ki az udvarra.
-Szia te lány! Hát eljöttél?-ugrott a nyakába régi barátnőjének Zsuzsi, aki alig hitt a szemének.
Meg sem állt a történetek sora köztük, hisz be kellett pótolni egy jó pár évet....(folyt.)