Isten és én
Látogatók száma: 78
Istennel való kapcsolatom kb 18 éves korom óta tart, de ez alatt az idő alatt sok nehézségen mentem keresztül Vele. Mostanra talán szavakba is tudom önteni az érzéseimet, gondolataimat.
Az egész úgy kezdődött, hogy 18 évesen eldöntöttem, hogy meg szeretnék keresztelkedni. Szüleim nem kereszteltek meg kicsi koromban, hiszen nem éltek vallásos életet és nem is tartották fontosnak. Ezért hálás vagyok Nekik, mert így meghagyták nekem a döntést. És én döntöttem...
Ezután felgyorsultak az események, elkezdtem járni a helyi református gyülekezetbe, ahol egy nagyon közvetlen, barátságos lelkész tartott Biblia ismereti beszélgetéseket a felnőttként keresztelkedni vágyóknak. Nagyon szerettem oda járni, közelebb kerültem Istenhez, sok mindenre felnyitották a szemem, máshogy kezdtem látni a világot.
A keresztelő után, mikor már feloszlott ez a kis közösség, visszacsöppentem a régi életembe és elfelejtkeztem Istenről.
Pár év eltelt, amíg csak magammal foglalkoztam, illetve a tanulással. Aztán jött egy pillanat, amikor visszaemlékeztem a régi beszélgetésekre és hiányozni kezdtek. Elgondolkodtam rajta, vajon miért is hagytam én abba Isten keresését? Elővettem egy Bibliát a polcról, ha már úgyis régóta gyűjtöm a Könyvek Könyvét, itt az ideje, el is olvasni. De ez csak egy olyan Biblia, amiben kis történetek vannak, tehát nem az egész.
A sors fintora-e vagy Isten tudatosan így alakította az életemet, de következő évben Anyukám megbetegedett (és sajnos később el is hunyt). Ez közelebb vitt Istenhez, rengeteget imádkoztam Hozzá, hogy gyógyítsa meg az Anyukámat. Ajánlották, hogy olvassam el Jób könyvét. Megtettem, de akkor még egy szót sem értettem belőle. Majd később belevágtam a Károli Bibliába. De ezt még annyira sem értettem. De nem adtam fel!
December közepén elhunyt Édesanyám, és én összevesztem Istennel. Nem értettem, hogy miért tette ezt. Az igaz, hogy Anyu nem volt vallásos (és a családomban senki sem), de értem megtehette volna. Nagyon csalódott voltam.
Mindez, mivel amúgy sem vagyok haragtartó típus, csak január 1-ig tartott. Újra elővettem a Bibliámat. Olvasgattam, próbáltam értelmezni. Majd az újabb csalódás: életem első, és eddig egyetlen párkapcsolata 8 év után szomorú véget ért. Újabb csalódás: Istenem, miért tetted? Végképp egyedül éreztem magam. A két legfontosabb ember számomra, akikre számíthattam és őszintén elmondhattam nekik mindent, kiléptek az életemből. Csak Isten maradt...
Kezembe akadt egy lelkész könyve (Sükös Páltól A keskeny úton) és elkezdtem olvasni. A történet röviden annyi, hogy egy fiatal lelkész lezüllik, majd visszatalál Istenhez. Ez erőt adott. Ez nem lehet véletlen, hogy most akadt a kezembe és most éreztem késztetést az elolvasáshoz!
Gondoltam, ennyi rossz után már csak jó jöhet. De nem jött: egy nagyon rossz légkörű munkahelyre kerültem, pár hónapra megint elhagytam Istent, majd ismét vissza.
7 hónap után otthagytam ezt a munkahelyet, nem bírtam tovább sem fizikailag, sem idegileg.
Na, de most már tényleg csak jó jöhet - gondoltam magamban. De még most sem... egy idős rokonom, akit még Anyukám vett magához, egyik napról a másikra leesett lábról és ágybafekvő beteg lett. Én vettem gondozásba, ápoltam, tisztába tettem, megcsináltam mindent, amit szeretett volna. A néniről annyit tudni kell, hogy elég erős akaratú, csak önmaga érdekli és ő legyen a középpontban. Egyedül voltam, nem volt segítségem, kikészültem. Még vizsgáznom is kell, de éjszaka tudok csak tanulni. Nem bírom tovább... Ennyire alkalmatlan vagyok? Vagy ennyire gyenge? De fiatalon nem akarom az ágyához kötni az életem. Istenem, mit tegyek, miért sújtottál le rám még ezzel is? Nem volt még elég? Aztán kezdtem megérteni a miérteket. Előtte nagyon türelmetlen típus voltam, na itt volt lehetőségem fejleszteni a tűrő képességem. Elfogadtam a helyzetet, bár nehezen bírtam.
Január első hetén beadtam a kérelmet egy idősek otthonába. Esti imámban elmondtam Istennek, hogy én ezt megtettem (de ezt amúgy is tudta), de a döntést Rá bízom. Ha úgy gondolja, elég volt nekem ebből ennyi, sikerül, ha nem, csinálom tovább. Négy nap múlva már szóltak is, hogy van hely, lehet vinni a nénit az otthonba. Szóval Isten így döntött.
Azóta is próbálok ráhagyatkozni a nehéz döntésekben, mert tudom, hogy jót akar. A sok rossz ellenére is így gondolom, mivel gyarló emberek vagyunk és csak a rosszból tudunk tanulni. De idő, sok idő kellett hozzá, hogy erre rájöjjek.
Nem bántam meg, hogy elindultam ezen az úton. Hiszek benne, hogy jót akar, csak még rengeteget kell tanulnom.
A cikket írta: moliandi
Hozzászólások
időrendi sorrend
Tisztelt Moliandi!
Ez egy nagyon őszinte írás. Azt hiszem mindenki nevében köszönöm Önnek!
Az út sokszor azért hosszú, mert rövidnek gondoljuk!
Isten megértése nem megy hit nélkül. Ha a hite megvan, akkor nem fogja többé számon kérni vagy épp döntés elé állítani Őt. Akkor már csak bízni fog benne.
Nem tudok annyi valóságpontot adni, amennyit ez az írás megérdemelne.
Bokor
Nagyon szépen köszönöm!
Ez egy nagyon őszinte írás. Azt hiszem mindenki nevében köszönöm Önnek!
Az út sokszor azért hosszú, mert rövidnek gondoljuk!
Isten megértése nem megy hit nélkül. Ha a hite megvan, akkor nem fogja többé számon kérni vagy épp döntés elé állítani Őt. Akkor már csak bízni fog benne.
Nem tudok annyi valóságpontot adni, amennyit ez az írás megérdemelne.
Bokor
Szia Andi!
Nagyon jó úton jársz szerintem, ha már feltételezed, hogy Isten jót akar, akkor elkezdtél hinni is. Ez pedig döntés kérdése. Ne add fel, én csak ezt tudom mondani. Néha így, néha úgy esik, én is fordultam már el tőle, de... mindig visszataláltam a hitemhez. Nem bűn időnként feladni, de egyszer mindenki rátalál arra amit keres valójában! :))
Üdv:A
Én is így gondolom, az a lényeg, hogy amikor le is tértünk az útról, visszataláljunk és tudjunk tanulni a hibáinkból.
Nagyon jó úton jársz szerintem, ha már feltételezed, hogy Isten jót akar, akkor elkezdtél hinni is. Ez pedig döntés kérdése. Ne add fel, én csak ezt tudom mondani. Néha így, néha úgy esik, én is fordultam már el tőle, de... mindig visszataláltam a hitemhez. Nem bűn időnként feladni, de egyszer mindenki rátalál arra amit keres valójában! :))
Üdv:A
Telitalálat!
A végén azonban mindenki " megkaphtja az élet koronáját "
Kicsit olyanok vagyunk, mint a képzet katonák: mi lenne egy közlegényből, ha csak tejben -vajban fürösztenék a felettesei? azt hiszem Istennél is ez a helyzet.