Kicsire nem adunk…
Látogatók száma: 50
…ami nem fedi teljesen a valóságot, mert ha éppen az a kevéske hiányzik a teljes egészhez, nagyon is számít…
Végre minden elcsendesedik körülöttem… jótékony sötétség vesz körül, és kitapogatózva elérem az ágyam, elnyúlhatok kedvenc matracomon, óvatosan elhelyezve a súlyom, az se zavarjon… Igyekszem mozdulatlan maradni, egy pózt találni, ne érezzem a fájdalmat a derekamban, ne ingereljen semmi további köhögésre, a bal csípőcsontomra helyezem a fő súlyt, eszköznek, így teljes hosszában egyenesen kinyújtóztathatom fáradt tagjaim, kezem a fejem fölött a másikkal keresztben ölelkezve, mint valami imádkozó sáska, jobb lábammal kitámasztom magam, megtalálva az egyensúlyt…
Hála a redőnyömnek, amit ismét lehúzhatok, kizárva ezzel is a külvilágot, minden zavaró tényezőt, az utcai lámpafény sem tud beszűrődni mostantól, se hangok, teljes a sötétség a szobámban, a csend az egyedüli társam egy pihentető alváshoz… Másra nincs is szükség!
Mielőtt azonban végképp átadnám magam a semmittevés élvezetének, hagyom, hogy gondolataim még egyszer szabadon áramoljanak, hogy aztán a nap eseményeiből kiszűrve a számomra fontosat vagy hanyagolhatót, átrágjam magam rajta még egyszer nem utoljára, addig is, amíg végképp álom jön a szememre… Az ágyamban, az agyamban így szoktam rendet teremteni…
Az a telefonhívás, ami kizökkentett és szinte az egész napomra rátelepedett sem hiányzott, mert sehogy sem hagyott nyugton a gondolat, másnak talán lehet jó hír, de számomra, aki nem vagyok az egészségügyben jártas egyáltalán nem megnyugtató… Mi lesz vele?…, a húgom családjával, velünk?... Már eddig is túl sok az az idő, amit a kórházban töltött…, és vajon ő hogy bírja?… Már nem is tudom hogyan kérdezzem...
Takaró sem kellene ebben a nagy hőségben, mert éjjel-nappal nyitva van ajtó, s ablak, a meleg annyira behúzódott a lakásba, a lábam mégis elkezd fázni…
Eszembe jut a reggel történtek, vagy inkább felidézem, ahogy gyanútlanul nekiindultam a napnak, és milyen hamar el tudták venni a kedvemet az illetékesek… Pedig, ha tudnák, amikor rám néznek vizslatva, mintha a vesémbe akarnának látni, hogy eközben mire gondolok... Úgy kérdezik, miközben nyújtom a kártyám - vagy csak én vagyok ennyire érzékeny a kérdésre is? Lehet… „Van rajta?”… Mint derült égből a villámcsapás. "Természetesen!" - felelném, de még mielőtt válaszolhatnék, már be is dugja a kártyát a masinába és mekkora nagy megkönnyebbülés volt számomra, hogy "Elfogadja"… Rajta persze semmi érzelem ekkor sem mutatkozik,… magasan fölöttem érzőnek tartja magát a túloldalon egy dobogón állva. Ez az egyébként jelentéktelen, apró teremtés esetleg éppen csak beugrott aznap reggel…, nem ő szokott kiszolgálni..., mégis milyen fölényes tud lenni ilyenkor, az embernek olyan érzése támad, mintha élvezné a helyzetét, hátha mégis én tévedtem és "Elutasítva" jelzéssel közölheti a kellemetlen hírt…Hogy közben mire gondol a pult másik oldalán lévő, ha azt ő tudná?... - Fogalmam se volt ugyanis, hogy mennyi van rajta és van e rá fedezet…-
Mennyire kikupálódott ez a kis nő, hogy már alkalmazottakat is tarthat, kétségtelen ügyesen helyezkedik és azt hiszi ezzel már el is érte, megengedheti magának, hogy egyben mindenki főnöke és bírálója lehessen… Megdolgozott érte, de nem hiszem, hogy ez beletartozik a munkakörébe. Ebben a pillanatban számomra csak egy volt a fontos, ezen a szűrőn is átmentem, cigim már van, megnyugodhatok,... jöhet a kávé, de ahhoz még egyszer át kell esnem ezen a kellemetlen procedúrán, csak éppen egy másik üzletben…
Miért is nem lehet ezt megoldani egy időben, egy helyen?... Na, vajh miért?
Nem volt szerencsém, mert ami tegnap még működött, az mára el is romolhatott… Kommunikációs hiba! - írta ki a rendszer. Mi lehetne más? Tudtam én, hogy erről van szó, már nem először, de mintha én tehetnék erről is, dolgom végezetlen távozóban megjegyezte utánam szólva az eladó-pénztáros hatalmas szempillájú lányka: „Másutt sem fogják kiszolgálni!”… Hát csak ennyire ért hozzá, velem együtt. - Goldolja?
Ahogy magamat ismerem, addig úgy sem nyugodhattam, míg meg nem bizonyosodok róla, hogy a hiba az ő készülékében van, ezért elmegyek egy harmadik üzletbe, ahol minden további gond nélkül átesek a szűrőn… Csakhogy a kedvem eddigre már odavan… Csekélyke elégtétel, jólesett volna, blokkal a kezemben, de legalább megpróbáltam, hogy visszamentem. A belátás a pénztáros részéről elmaradt… Sebaj... Kicsire nem adunk...
Ezek után nem lehet csodálkozni, hogy amúgy is megtépázott önbizalmamból egy keveset vissza akartam nyerni, nem tartva magam további bizonytalanságban és az időmbe ez is belefér alapon, még ha az egész délelőttöm rá is megy, elindultam egy kis készpénzt magamhoz venni… pechemre, mert a trezor éppen feltöltés alatt állt… Türelem. Nekik ugyan nem sürgős – gondoltam… és ráérősen, egy fokkal nyugodtabban kivártam, amíg végre rám kerül a sor…
Magabiztosságom eddigre kezdett visszajönni, ami egészen kitartott addig, amíg szembesültem a valóval…, de hát bármilyen kicsi is volt, számomra akkor ez jelentette a mindent, a biztosat, amit a kezemben érezhettem…
Óvatosan, nehogy megzavarjam a másik szobában békésen alvót, elindulok, hogy lekapcsoljam nála a villanyt egy pillanatra megfeledkezve a tőle kapott ajándékról, a szélhárfáról, amit a csilláromra akasztottam… Csilingelő szép álmokat kívánva ezek után végre nyugovóra tértem...
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szia Éva!
Velem egyszerű dolguk van a bankoknak, egy hónapban egyszer leveszem a fizetésem, aztán jó időt. A nagy ingyenes készpénz felvét se létezik már, vagy legalábbis nem az én bankomnál, nem szaporítom a bevételeiket kártyás fizetésekkel vagy egyéb tranzakciókkal. És az olyan eladó/kiszolgáló, aki emiatt lenézi az embert, mert nincs mindig pénz a kártyáján, az számomra nem ember. Kasszában milliószor előfordult nálam is, hogy a vendégnek nem állt rendelkezésére a megfelelő összeg, diszkréten közöltem vele, aztán vagy fizetett készpénzzel vagy töröltük a rendelést. Még az utána sorban álló sem hallotta. Ez lenne a normális elintézési mód, nem az ember megalázása, csak sajnos, ezt sehol nem tanítják :(
Pussz,
Tündér
Köszi a hozzászólást!
Pussz
Velem egyszerű dolguk van a bankoknak, egy hónapban egyszer leveszem a fizetésem, aztán jó időt. A nagy ingyenes készpénz felvét se létezik már, vagy legalábbis nem az én bankomnál, nem szaporítom a bevételeiket kártyás fizetésekkel vagy egyéb tranzakciókkal. És az olyan eladó/kiszolgáló, aki emiatt lenézi az embert, mert nincs mindig pénz a kártyáján, az számomra nem ember. Kasszában milliószor előfordult nálam is, hogy a vendégnek nem állt rendelkezésére a megfelelő összeg, diszkréten közöltem vele, aztán vagy fizetett készpénzzel vagy töröltük a rendelést. Még az utána sorban álló sem hallotta. Ez lenne a normális elintézési mód, nem az ember megalázása, csak sajnos, ezt sehol nem tanítják :(
Pussz,
Tündér
Évám!
Ezek a kényszer szülte ránk erőltetett megoldások kiborítóak tudnak lenni.Olykor semmiségek húzzák keresztül a számításainkat,többnyire olyanok,amiket kis emberséggel,jóindulattal orvosolni lehetne és ez az igazán dühítő.Jól tetted,hogy visszamentél a boltba,nem csak magadért,hanem a többi vásárlóért.
Puszi
Jó reggelt, Ilike!
Semmiben sem térünk el egymástól... kb. azt szereted te is, amit én. Nem az én választásom volt a kártya sem,... a hivatalban kötelezően írták elő egy bank kiválasztását, oda ment a fizetésünk nem lehetett mit tenni... Ezt hoztam magammal nyugdíjas koromra. Csak egyetlen egyszer kényszerültem kisebb hitel felvételére, azt tolom magam előtt... Mindaddig jól járnak velem - mert nyolc évem alatt sem tudtam emiatt azon változtatni, hogy megszüntethessem nem csak a kártyát, de a bankot is otthagyjam - Másnak az az összeg, ami miatt ez az állapot fennáll csak egy csettintés, nekem húsba vágó lenne... egyelőre. Mindig keresztülhúzza valami... a számításaimat... Ezért nem vagyok hétalvó! :-)
Puszi
Ezek a kényszer szülte ránk erőltetett megoldások kiborítóak tudnak lenni.Olykor semmiségek húzzák keresztül a számításainkat,többnyire olyanok,amiket kis emberséggel,jóindulattal orvosolni lehetne és ez az igazán dühítő.Jól tetted,hogy visszamentél a boltba,nem csak magadért,hanem a többi vásárlóért.
Puszi
Jó éjt, Évi!
Hasonló a helyzetem a lefekvéssel, azzal is, hogy elalvás előtt( ez sokszor hajnalig elhúzódik) átgondolom a másnapi teendőket. Viszont van egy lényeges eltérés az életvitelünkben.Azon soha nem kell rágódnom, hogy elfogadják-e a kártyámat, vagy tudok-e készpénzt felvenni. Én túlságosan konzervatív vagyok, se kártyám, se egyéb modern kütyük nem állnak rendelkezésemre.Nekem mindig az a legbiztosabb, ami a markomban van. Ha nincs, hát nincs, akkor nem vásárolok, de nem kell eltűrnöm senki megjegyzését, vizslató képét, megalázását. Én ahhoz túlságosan büszke vagyok, erre viszont még nem fizettem rá. Még átutalási számlát sem vagyok hajlandó nyitni, ahová esetleg a nyugdíjamat utalják. Nekem teljesen megfelel a postás, , a csekkfeladások, stb. Egyszóval a magam ura vagyok, reggel, ha kedvem van, főzök kávét, ha nincs, akkor iszom a 3 az 1-ben-t. Ennyi a különbség...
Az ilyen embereket,akik valakinek képzelik magukat és lekezelik,lenézik a többi embert Nagyon nem csípem.Bizony én is visszamentem volna hogy egy kis elégtételt szerezzek magamnak,ha a "hölgy" nem is látta be a hibáját,a többi vevő láthatta legalább hogy érdemes küzdeni.
Puszi
Jó éjt, Évi!
Hasonló a helyzetem a lefekvéssel, azzal is, hogy elalvás előtt( ez sokszor hajnalig elhúzódik) átgondolom a másnapi teendőket. Viszont van egy lényeges eltérés az életvitelünkben.Azon soha nem kell rágódnom, hogy elfogadják-e a kártyámat, vagy tudok-e készpénzt felvenni. Én túlságosan konzervatív vagyok, se kártyám, se egyéb modern kütyük nem állnak rendelkezésemre.Nekem mindig az a legbiztosabb, ami a markomban van. Ha nincs, hát nincs, akkor nem vásárolok, de nem kell eltűrnöm senki megjegyzését, vizslató képét, megalázását. Én ahhoz túlságosan büszke vagyok, erre viszont még nem fizettem rá. Még átutalási számlát sem vagyok hajlandó nyitni, ahová esetleg a nyugdíjamat utalják. Nekem teljesen megfelel a postás, , a csekkfeladások, stb. Egyszóval a magam ura vagyok, reggel, ha kedvem van, főzök kávét, ha nincs, akkor iszom a 3 az 1-ben-t. Ennyi a különbség...
Semmiben sem térünk el egymástól... kb. azt szereted te is, amit én. Nem az én választásom volt a kártya sem,... a hivatalban kötelezően írták elő egy bank kiválasztását, oda ment a fizetésünk nem lehetett mit tenni... Ezt hoztam magammal nyugdíjas koromra. Csak egyetlen egyszer kényszerültem kisebb hitel felvételére, azt tolom magam előtt... Mindaddig jól járnak velem - mert nyolc évem alatt sem tudtam emiatt azon változtatni, hogy megszüntethessem nem csak a kártyát, de a bankot is otthagyjam - Másnak az az összeg, ami miatt ez az állapot fennáll csak egy csettintés, nekem húsba vágó lenne... egyelőre. Mindig keresztülhúzza valami... a számításaimat... Ezért nem vagyok hétalvó! :-)
Puszi
Hasonló a helyzetem a lefekvéssel, azzal is, hogy elalvás előtt( ez sokszor hajnalig elhúzódik) átgondolom a másnapi teendőket. Viszont van egy lényeges eltérés az életvitelünkben.Azon soha nem kell rágódnom, hogy elfogadják-e a kártyámat, vagy tudok-e készpénzt felvenni. Én túlságosan konzervatív vagyok, se kártyám, se egyéb modern kütyük nem állnak rendelkezésemre.Nekem mindig az a legbiztosabb, ami a markomban van. Ha nincs, hát nincs, akkor nem vásárolok, de nem kell eltűrnöm senki megjegyzését, vizslató képét, megalázását. Én ahhoz túlságosan büszke vagyok, erre viszont még nem fizettem rá. Még átutalási számlát sem vagyok hajlandó nyitni, ahová esetleg a nyugdíjamat utalják. Nekem teljesen megfelel a postás, , a csekkfeladások, stb. Egyszóval a magam ura vagyok, reggel, ha kedvem van, főzök kávét, ha nincs, akkor iszom a 3 az 1-ben-t. Ennyi a különbség...