Mi a boldogság 3. rész
Látogatók száma: 63
Apró örömök az életbe, mit észre se veszünk ...
Elindultunk a közelbe lévő templomba.
A séta jól esett.
Katolikus vagyok, kíváncsian vártam milyen lesz egy református Istentisztelet.
Hamar érkeztünk. Alig voltak a templomban. A templom egyszerűségével is meghittnek tűnt számomra, mert Isten házában lenni jó, felemelő érzés. Csendben beszélgettünk, amíg vártunk a ballagó diákokra és tanáraikra.
Az egy óra hossza nehezen akart telni, bár a reggeli feszültségnek már nyoma sem volt. Én mégis egyre kényelmetlenebbül kezdtem érezni magam.
Gondolataim vissza-visszatértek az otthonhoz. Éreztem egyre kiszolgáltatottabb leszek, és nem tudom uralni az érzéseimet. Jó helyen vagyok, ennél csodálatosabb esemény az ember életében nem történhet, mint, az, hogy unokája igazi felnőtté válásával percről-percre együtt tud lenni.
Cikáztak a gondolataim, ott a jelenben; és a minden napomat meghatározó, szinte átláthatatlan helyzettel. Mi lehet otthon? Mire érek haza? A sok munka, amit bele öltem a kertbe, semmivé foszlik?
Pedig tudtam, semmi értelme azon agyalni, hogy mi lesz, ha hazaérek. A veteményeskert csak nekem fontos és ráérek akkor foglalkozni vele, ha aktuális lesz, azaz látom, amit látok.
Érthetetlen dac alakult ki bennem. Hogyan lehetséges, hogy valaki: számomra még a legszentebb pillanatokat, órákat is képes az ártó cselekedeteivel megkeseríteni. Vajon átható gyűlölete, honnan ered, ahonnan én feltételezem, vagy sokkal régebbről.
Hirtelen csönd lett a templomba. Keserítő gondolataim egy pillanat alatt tovaszálltak, megérkeztek a „gyerekek”.
Mindenki elhelyezkedett, és közben a templom is megtelt ünneplő hozzátartozókkal.
Igét hirdetett, Nagytiszteletű Szabó Gábor lelkészelnök, az igazgatótanács elnöke.
Orgonán kísért, Dr. Dávid István orgonaművész, a gyülekezet kántora.
Ünnepi beszédet mondott, Suba Lajos Igazgató úr.
Az Igazgató úr nem győzte sorolni az elismerésben részesülő diákok nevét.
Szeretettel gratulálok minden tanárnak és diáknak.
(Amíg kalandoztak a gondolataim, és lelombozódva dacoltam az érzéseimmel, azért minden rendben volt. Legalábbis senki nem vett észre semmit, sőt ...).
A cikket írta: D Klári
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kockázat nélkül semmi nincs... Egy lépés előre, kettő hátra... amíg ez nem fordul meg más irányban, addig jobb, ha egyhelyben állsz, addig sem toporogsz, de hát fő az óvatosság... Még az is lehet, a helyzet változhat... és ő teszi meg azt a két lépést... :-)
Évi, ez a "valaki nekem nem fontos"- sosem volt az. Valóban, beárnyékolja a nappalaim, (és az éjszakáim). Nem hittem és hiszem, hogy több éve, nem évtizede és egyre rosszabb. Nem tudni valójában, honnan ered; amitől én feltételezem, vagy sokkal régebbről. Meghatározó az életünkben a gyökerek ...
Ha valaki segíteni megszabadulni a tehertől, amibe már nem hiszek.
No, arra a hátrahagyásra várok, de még nem látom az út végét ...
Nem az a fajta, aki a saját levébe főne. Hiszen ő fakad ki ok nélkül, - részemről apró kéréstől -, és bármennyire nem akarom, magával ránt és az ő szintjére csúszok.
Azokat az alkalmakat szégyellem, mert az nem én vagyok.
Neked is azt tudom mondani, de Neked mondjam, minden írásunkba, kicsit benne vagyunk.
Tetszik ez a rész, ahogy egy-egy pillanatra a számodra fontos "nagy" eseményre tudsz odafigyelni, kizökkent a hétköznapokból, per/pillanatokra. A magad mögött hagyott problémák még itt sem hagynak nyugton,... "Mire mész haza?..." tolakodik elő gondolataidban, és a feltételezése annak, hogy valaki képes még ezt is megkeseríteni..., mert az a valaki még így is "fontos" neked... ha másért nem is, talán azért, mert egyszer, régen nem ilyen volt...
Tudod ez azért van, mert - természetes - hogy képtelenek vagyunk csak úgy egyszerűen elereszteni, letenni a terhet, amit cipelünk magunkkal, még ilyen alkalmakkor is... bárhová megyünk velünk marad...
Nagyon is megértelek és csak remélni tudom, hogy egyszer úgy fogsz felébredni, hogy mindent magad mögött hagyva csak és egyedül arra koncentrálsz, ami neked okoz örömet és nüansznyira zsugorodik minden, ami ezt megpróbálja befolyásolni, keresztülhúzni... bele kell rúgni néha az ilyenbe, nem szó szerint, szavakban... kifakadni... aztán főjön a saját levében...
Ha valaki segíteni megszabadulni a tehertől, amibe már nem hiszek.
No, arra a hátrahagyásra várok, de még nem látom az út végét ...
Nem az a fajta, aki a saját levébe főne. Hiszen ő fakad ki ok nélkül, - részemről apró kéréstől -, és bármennyire nem akarom, magával ránt és az ő szintjére csúszok.
Azokat az alkalmakat szégyellem, mert az nem én vagyok.
Neked is azt tudom mondani, de Neked mondjam, minden írásunkba, kicsit benne vagyunk.
`Hogyan lehetséges, hogy valaki: számomra még a legszentebb pillanatokat, órákat is képes az ártó cselekedeteivel megkeseríteni.`
Kedves Klari errol (is) kellene irnod...
Magam sem hittem, hogy ennyire jelen van az életemben, csak ott, akkor a templomba tudatosult bennem. Egy probléma, amire nincs (nem) lehet megoldás ... Csak (sajnos) az írás.
Klárikám! Ebbe a boldogságba bezavar valami, időnként be is fonod a tö rténetbe. Én tudom mi az, mert megtiszteltél bizalmaddal. Nagyon rossz ilyen problémával megáldva élni. Itt is csak azt írhatom, amit már többször mondtam,.próbáld meg nem létezőnek tekinteni. / Kívülről könnyebb, vagyis kibicnek semmi sem drága, bocsi,kívánok sok erőt!/
Tudod ez azért van, mert - természetes - hogy képtelenek vagyunk csak úgy egyszerűen elereszteni, letenni a terhet, amit cipelünk magunkkal, még ilyen alkalmakkor is... bárhová megyünk velünk marad...
Nagyon is megértelek és csak remélni tudom, hogy egyszer úgy fogsz felébredni, hogy mindent magad mögött hagyva csak és egyedül arra koncentrálsz, ami neked okoz örömet és nüansznyira zsugorodik minden, ami ezt megpróbálja befolyásolni, keresztülhúzni... bele kell rúgni néha az ilyenbe, nem szó szerint, szavakban... kifakadni... aztán főjön a saját levében...
Kedves Klari errol (is) kellene irnod...
Kedves Klari errol (is) kellene irnod...
Tegnap meglepetésként kaptam a fotókat ... :)