Mindig, mindennek oka van

Látogatók száma: 43

Anyám, manapság egyre többször jut az eszembe.

Ma is azt mondom, csak egy anya képes önzetlenül szeretni a gyerekét, bárhogyan is cselekszik. Olykor-olykor voltak nagy vitáink, de éppen csak az utolsó kimondott szóig tartott. Ő sosem haragudott, még akkor sem, ha nem volt igazam, mert ugye a gyerek mindig azt gondolja a szülő nem jól látja a dolgokat.

Voltak dolgok, amiket nem értettem, miért úgy cselekedett az adott helyzetben, ahogy tette.

Gondolok itt arra, amikor általános iskolámat, a harmadik osztályt más iskolában kellett folytatnom. Nem fogadott be az osztályközösség és ebben nagy része volt a tanárnak, aki nem hogy nem állt mellém, de mindent megtett, hogy a napjaimat egyre rosszabbá tegye. Hol a füzetem, hol az íróeszköz, vagy a radír hiányzott a táskámból. Édesanyám gondosan mindig átnézte, úgy engedett el az iskolába. Ezekért a hiányosságokért sokat álltam a sarokban, bámulva az olajos padlót és nem értettem már akkor sem miért történnek ezek a dolgok. Pár alkalommal bejött édesanyám az iskolába, de a tanító viselkedése nem változott, így az osztálytársak hozzám való viszonya sem. Sőt! Bántottak szóval és egyéb módon is. Ebben a fájó helyzetben édesapám és bátyám tanácsa lehetett a segítség, amit képtelen voltam megtenni: Ne hagyd magad! Rúgj a lábába!
Keservesen telt el a harmadik és a negyedik osztály, nem kedvezett az ötödik osztályba lépés sem, hiszen új tanárok és ezzel együtt új ellenségek is jöttek az életemben. Már senkit nem érdekelt milyen gyerek vagyok, hiszen egy elkönyvelt lusta gyerek voltam mindenki szerint.
Ám jött egy fordulat; éppen szünetre mentünk ki, az ajtó mellet a nagy fekete vaskályha és kedves osztálytársam nem hagyta ki, hogy ne kötözködjön velem. Ekkor egy jól irányzott rúgással pontot tettem az addig átélt sérelmekre.

Ma már tudom, hogy édesanyám lehet, hogy nem tudatosan, de rákényszerített, hogy a dolgokat, amik engem érintenek nekem kell megoldanom.

A cikket írta: D Klári

támogatóink