újabb események régebbi események további események
18:27
Stanmorecxl regisztrált a weboldalra
05:45
Broncohia regisztrált a weboldalra
02:08
Drywalljtn regisztrált a weboldalra
18:59
Blenderqpg regisztrált a weboldalra
17:17
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
23:48
Plasticpxz regisztrált a weboldalra
10:59
Amazonnnlff regisztrált a weboldalra
01:34
BillyDiurn regisztrált a weboldalra
21:28
Broncojjz regisztrált a weboldalra
21:23
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:22
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:20
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:16
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:14
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:11
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
21:09
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
20:37
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
20:09
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
09:32
Portablexnu regisztrált a weboldalra
06:25
Ilpaki új cikket töltött fel

Mint kerestem Istent akönyvesboltban 9. rész

2010. szeptember 30. - Látogatók száma: 56

S Jupiternél maradva, akinek az attribútuma a LÓ…

„ … A nem beszélő társ…”
- A cikk nem publikált még! -
Kötetlen beszélgetés Szentandrássy István kortárs festőművésszel, lovakról, a képei kapcsán

A Népliget egyik árnyas padján ücsörögve, alig egy órával a megbeszélt interjú előtt, buzgón azon igyekeztem, hogy a rendelkezésemre álló, hihetetlenül rövidnek tűnő idő alatt, minél talpraesettebb, minél felkészültebb újságíró „váljék „belőlem.
Szív dobogva kerestem érdekesnek tűnő kérdéseket, gondolatokat: írtam, kihúztam – kitéptem, újraírtam…
Mi is vezetett idáig? Előző nap konkrét tervvel mentem a már pár hete „megismert”
férfi invitálására, az Esély Galériában megrendezett, műsoros kiállításra. Ugyanis már első alkalommal megragadta képzeletemet a képeken „hemzsegő „ lovak és a munkámhoz kapcsolódó újság felkínálkozó, szinte törvényszerű kapcsolata! Úgy éreztem: „vétek „ lenne az ilyen, talán mindenki számára értékes lehetőséget parlagon hagyni, így lépéseket tettem az újság felé az irányban, hogy egy esetleges interjú létrejöhessen a művész úrral. Igen ám csak arra nem számítottam, hogy István engem jelöl ki az újságírói posztra! Semminemű gyakorlati tapasztalatom nem lévén, igencsak meghökkentettek határozottan kiejtett szavai – melyek még most is fülemben csengenek -: „ De ugye ön fogja elkészíteni a riportot? Ha nem, nincsen cikk…”A mai napig sem tudom, minek köszönhetem ezt a különösen megtisztelő bizalmat, ragaszkodást, de szeretném ezúton is megköszönni! Nem mellékes körülmény persze az sem, hogy az újság is rugalmasan kezelte a helyzetet…
Végül is, szépen megszerkesztett, gondosan felépített kérdéseimmel fölfegyverkezve érkeztem a Dorottya utca 2. szám alá. Bent jóleső hűvösséget teremtett a légkondicionálás, így némiképp visszanyerhettem nyugalmamat, és kitisztult aggyal mérhettem fel „ellenfelemet”.
-„ Kedves művész úr! Ismeri az újság profilját, így rögvest a lovak közé csapnék és feltenném első kérdésemet: „miért” ez a sok ló? Szinte talán nincs is olyan műve, amin akár elrejtve is, de ne szerepelne a LÓ…”
-„ Ajjaj! Ezt most komolyan kérdi? Igazából ezen sosem gondolkodtam el… Tudja, a cigány embernek szinte szerves része a ló, de szerintem minden embernek, az egész emberiségnek… Hű, erről egy egész equisi - történetet mesélhetnék! Lehetne ilyen megközelítésben folytatni? Kötetlenül, a ló és az ember kapcsolatáról? „
-„ Rendben.” – Feleltem a megdöbbenés, csalódottság és megkönnyebbülés különösen keveredő érzésével bennem: „ Hát ezért volt ez a nagy felhajtás!? „ Ám nem volt érkezésem tovább elmélkedni, mert a festő nagy szenvedéllyel s igazi átéléssel elkezdett- MESÉLNI…
-„Minden ember a lovakkal való viszonyában nagyon kíváncsi. Ha kimaradt életének korai szakaszából a lovakkal való közvetlen, akár fizikai kontaktus – érintés, szaglás –amit egyébként egy falusi gyerek óhatatlanul átél, főként, ha a szülő, nagyszülő foglalkozik lovakkal, olyan élményektől eshet el, amik akár még hátrányt is jelenthetnek számára bizonyos helyzetekben. Aki lovak közelében nő fel s esetleg még van szerencséje azokat gondozni, ápolni is, sok minden hasznos dolgot megtanulhat, megtapasztalhat, ami a későbbi életére nézvést fontos, esetleg pótolhatatlan lehet! Mert bizony lószartól lesz ismertebb az alom… Megtanulja a másikról való gondoskodást, s innentől kezdve egy különös kapcsolat kezd kialakulni ember és állat között, és a gyermek fölfedezi, hogy egy hihetetlenül furcsa, nem beszélő társra talált. S ez a nem beszélő társ mindent elmondott, ha egy kicsit odafigyelt. És ezt a régiek jól tudták. Mert azok a kocsisok, gazdák szeretve - tisztelték a lovaikat.
Hál’ istennek túlnyomórészt ezek a nagyon –nagyon jó emberek maradtak meg emlékezetemben, jóllehet láttam nagyon durva jeleneteket is, amikor dorongokkal verték, vagy kínozták a lovakat…Nógrádban azoknak a kocsisoknak volt szégyenük, akiknél ostor volt. Volt nekik is valami fűzfavessző féléjük, de azzal csak legföljebb a bögölyöket kergették el. Tudja: a ló nagyon érzékeny és bizony megérzi, hogyan viseltetik iránta a gazdája! Ha esetleg egy ló másod-, illetve sokadik gazdás, komoly neurózis alakulhat ki nála, pusztán a sok gazda cserélődése mijján… Mert a lovak pszichéje bizony nagyon hasonlít az emberére, még sértettségében is! A csikók tekintetében meg szinte teljesen megegyezik bármiféle csikókorú gyermekével.
És ennek a társnak a megismerése, elfogadása nagy bátorságot is követel a gyermek részéről, hiszen a ló hatalmas, 200, vagy mit tudom én, hány kilós teste, ahogy a kisember fölé tornyosul, és ahogy prüszköl, - és mulatni való, ahogyan lófarkát rázva hangosan bemutatja, mire is gondol - sörényét rázza, félelmet keltő is tud lenni! És a lónak is le kell küzdenie veleszületett, évezredek alatt is megmaradt ösztönös bizalmatlanságát, amit a természetben a táplálékláncolatban betöltött kényes helyének köszönhet. Ehhez elengedhetetlen az, hogy az ember minél korábban etethesse, csutakolhassa a lovat. Így tud csak kialakulni ló és ember között az a fajta kölcsönös bizalom, ami talán még csak a kutyával alakítható ki ilyen szinten.
Nem adhatok tanácsot, hiszen jómagam azon kívül, hogy gyermekkoromban fenn tudtam maradni a lovon, nem sokat foglalkoztam a lovak kapcsán szakirányú dolgokkal és ugye, ebben az újságban rendkívül sok professzionális szakember nyilatkozik a lovaglás tudományáról, művészetéről adott esetben, azonban engedje meg, hogy beszéljek arról a különös érzésemről, ami mindig a természetben élő népekkel kapcsolatosan jön felszínre…
Én nem tudom, de van ez a zabla meg a sarkantyú… Ezeknél keményebb, agresszívebb kínzóeszköz nem igazán létezik szerintem a lovak számára. Nos, nagyon nagy örömömre szolgálna, ha az újságban lehetne esetleg arról is olvasni, hogy teszem azt, az ősi indiánkultúrában, híres a lovakkal kialakított rendkívül szenzibilis, évszázadok alatt kialakított kapcsolatáról, hogyan érték el azt, hogy nem volt szükségük kantárra, szabad szárra sem ahhoz, hogy „szót értsenek” az állattal? A gyermek és a laikus ember számára ezek a talán európai találmányok, mint például a zabla, sarkantyú rendkívül riasztóak tudnak lenni. Biztos vagyok abban, hogy aki az életét a lovaknak szenteli, az nagyon ésszerű magyarázatokat tud, vagy AKAR -?- minderre találni, de a magam részéről nehezen elfogadható, hogy ezekre igazán szükség lenne, mikor ott van az ellenkezőjére az élő példa és nem is akármilyen! Mert hát, hogy az indiánok példájánál maradjunk, az ő lótartási tapasztalataik igencsak megalapozottak lehettek, minekutána képesek voltak a szabadon élő musztángokat is kezessé tenni.
Tehát nagy lehetőséget látnék az újság számára abban, ha helyet adnának ilyen jellegű cikkek megjelenésének is. Legalábbis jómagam nagy érdeklődéssel olvasnék ilyesmit is, persze mindazzal együtt ami ebben a nagyszerű újságban van. Csodálatosnak tartom, hogy megjelennek manapság ilyen és ehhez hasonló újságok! Mert gondoljon csak bele: harminc évvel ez előtt legföljebb csak idegen nyelven és pult alatt találkozhattunk ilyen jellegű és kivitelezésű újságokkal… Igaz, nem is volt ekkora reneszánsza a lovassportoknak, mint manapság.
Egyre jobban tetszenek nekem azok a vagányabb emberek, akik tudatosan próbálnak visszatérni a nomád, vagy más szóval: hideg-állattartáshoz, abból a tényből kiindulva, hogy hát a Hortobágyon vagy ezer esztendeje így tartották a lovakat és micsoda remek tenyésztésük volt! És valóban, én is úgy látom, hogy semmivel sem lenne erre ma kevesebb az esély… Viszont jóval olcsóbbá válhatna a lovassport. Mert az ember nyugodtan kilovagolhat egy farmerben, és ha gyengébb a bokája felvesz egy kicsit masszívabb szárú csizmát… Vagy, hogy stílusos maradjak, beöltözik indiánnak. – Javasolja nevetve és büszkén kihúzva magát remekül elhiteti hallgatóságával, hogy most Ő egy indián. Jómagam pedig kihasználva a gondolatár- szünetet, újfent nekirugaszkodom, hogy valamelyest olyan irányba tereljem a beszélgetést amilyenbe eredetileg terveztem: „Engedje meg művész úr, hogy egy kicsit speciálisabb kérdést tegyek fel. Jól látom, hogy az ön képein szereplő lovaknak szinte emberi tekintetük van?”
„Erről a szimbiózisról beszélek! Az igazi jó lovas szerintem, ÉRZI a lovát. Nem igazán szokás a felől elmélkedni, hogy vajon a ló mit gondol az emberről… Aki igazi TÁRSA a lovának, az tudja, hogy a ló mit gondol, érez. Mert például belenéz a lova szemébe. Az, ugyanolyan társa, mint a ló őneki…
Nagyon bennem maradt egy vagy húsz évvel ez előtti történet. A második világháborút is megélt, nyolcvanas bácsi egyik éjszaka nem tudott aludni a kórházban, ahol éppen én is feküdtem és elmesélte nekem az egész életét. Elmondta, hogy amikor kikerült az ukrán frontra és az orosz határon rettenetes hideg volt, csak a lovának köszönhette, hogy nem fagyott meg! Mert a ló a saját testével melegítette! És ezután a bácsi a lovát csak, mint társát emlegette…
„ Ha már a megszemélyesítésnél tartunk: mi a véleménye arról a jelenségről, amikor az ember szeretne az állathoz hasonlítani? Amikor az ember szeretne olyan tulajdonságokat magáénak tudni, amik igazából inkább az állatokhoz, avagy egy bizonyos állathoz köthetőek?”
„Jó ez a megközelítés! Emlékszik mikor gyerekkorunkban lovacskásat játszottunk? Én még sosem hallottam, hogy „ gyere, játszunk őzikéset, vagy legyél most Te a szarvasmarha!” Nem. A LOVACSKA. Mert a kutyán kívül ez az az állat még, ami együtt szocializálódott az emberiséggel.” „ Úgy látom, hogy a művész úr nem veszítette el ezt a gyermeki játékosságát és ez az önfeledtség a képein látható lovak ábrázolási módján is tükröződik…”
„ A művész ember nem lehet meg e nélkül. Főleg nem egy grafikus, vagy festő… Látott már játszadozó kiscsikót a réten, vagy zabolátlanul nyargalászó csődört? Hát az a látvány maga a megtestesült harmónia, szépség! Az ember hál’ istennek nagyon sokféleképpen tud hálás lenni a lovaknak. Rendkívül alkalmasak erre a művészetek. Mert úgy – e hány irodalmi mű, vagy akár zenemű született a lovak hatására?” „ A játék és a zene említése kapcsán felötlött bennem, hogy mintha fel lehetne lelni festményeiben is egyfajta ritmikusságot és talán éppen a lovak hordozzák ezt...”
„Hát ez az alap! Bizony, mi romák mindenbe belevisszük a zeneiséget. Meg vagyok győződve arról, hogy nagyon sokáig az a fajta életmód, ahogyan a cigányok éltek, de még előbb a nomád magyarok is, - meg más egyéb hasonló kultúrájú népek -, ahol nagy szerepet kapott a ló, a legerősebb emlékeket képezték a lóval kapcsolatos érzékelések. Rögtön az anya szívdobogása után mit hallott az akkori gyermek? Bizony a lovak patájának dobogását, a szekér zörgését. És a ló szaga! Bennem gyermekkoromból talán ez maradt meg legerőteljesebben: a ló erőteljes, meleg, mindent átható szaga. Ez egy őrült, agresszív szag. Kitörölhetetlen.
És ez biztosan nem véletlen! A múltkoriban olvastam egy cikket, lehet, hogy nem teljesen ideillik, de írja csak meg! Szóval, francia kutatók csináltak szagteszteket, azt keresve, hogy mi is az, amire az emberek legjobban „ beindulnak” mármint szexuális vonzalom terén … És tudja mire jutottak!? A hintőpor volt a nyerő!”
„ Na, erre tényleg nem gondoltam volna!”
„ Mert, hogy ez egy nagyon tiszta szag és mert az otthonosság érzetét kelti, az otthon melegét idézi… Én a magam részéről ugyanígy vagyok a lónak a szagával.”
„ Nekem most az is eszembe jutott, hogy bizony gyógyító hatást tulajdonítanak a lótrágyának. Egészen pontosan a kipárolgó ammóniának jó hatása van az asztmás betegekre…”
„ Ebben biztosan van valami, mert amikor fiatal koromban ősszel, vagy telente ki kellett takarítani az istállókat, mindig azokat küldték lótrágyát pakolni, akiknek éppen influenzájuk volt, mondván: két nap múlva meggyógyulnak. És így is lett!
Én különben sosem viszolyogtam az ilyen jellegű munkáktól… sőt! Gyakran mikor fel kellett hordani kupacba a trágyát, nekem a mákos tészta jutott róla eszembe, mert hát pont úgy festett, ahogy rászemerkélt a hó…”Önfeledt nevetéssel zárult hát beszélgetésünknek ez a szakasza s én végre feltehettem azt a kérdést, ami már nagyon régóta feszült bennem:” Most újfent visszakanyarodnék a művészetekhez, egészen pontosan az ön festményeihez. Elárulná nekem, milyen modellek után dolgozik? Vagy esetleg lelki szemeivel látja ezeket a gyönyörű állatokat?”
„ Nem kell nekem lelki szem, mert nagyon sokat voltam lovak között… Szerintem ezek kétgenerációs evolúciós programokká lesznek! Engem kisgyermekkoromban minden reggel a lovas kocsi csengőjének hangja ébresztett, azé a kocsié, ami hajnalban ment Patakra kenyérért… a kocsis minden nap fél ötkor kelt, hogy nekünk legyen kenyerünk! És mi erre a kocsira csimpaszkodtunk fel, ezzel mentünk iskolába. Nem nyolcra! Hatkor bent kellett már lennünk!
És most mondjuk, tessék megkérdezni, hogy ha lenne, rá módom milyen lovakat tartanék.”
„ Jó, akkor megkérdezem.”
„ Három félét is tartanék! Az egyik az a lipicai, ami verhetetlenül gyönyörű vérvonal, a másik az arabs telivér, aminek az arányaitól, kecsességétől le vagyok nyűgözve, a harmadik féle pedig, ami ilyen atavisztikus, őrült ló, az, az indián ló. Persze ahhoz többet kellene tudnom az indián lótenyésztésről, tartásról…”
„Engedje meg művész úr, hogy egyfajta játékot vigyek a beszélgetésünkbe: ha lehetséges lenne, Ön milyen fajtájú lóvá válna legszívesebben? Melyik típus az, ami leginkább tükrözné az Ön személyiségét mind külsőségekben, mind pedig temperamentumában?”
Mosolyogva ingatja meg fejét. „Én mindig lovas szeretnék lenni. De mond valamit, mert nőket szoktam magamban lovakhoz hasonlítani… Meglátok egy rugalmas léptű, sudár, ringócsípőjű barna nőt, arról például könnyen felidéződik bennem egy lobogó sörényű arabs telivér. Nekem a ló inkább nőnemű…A csődör, egy igazi férfinak konkurencia. Azzal meg kell küzdeni, higgye el! És a ló, a csődör is ezt így érzi: vetélytársat lát a férfilovasban. Azért kell, őt betörni Ugye itt van ez az Equs című nagyszerű világhírű novella, amiből remek színdarab is lett, Darvas Iván és Gálfi László főszereplésével… Ez is a lovak és az ember pszichikus kapcsolatáról szól. Milyen fontos lenne ezzel behatóbban foglalkozni! Már a ló érzéseivel. És nem csak tesztek kapcsán… Ez a lap kibírná! Különben ez a novella egy megtörtént eseten alapszik! Valahol Kaliforniában volt egy srác, aki megvakított 9, vagy 10 lovat. Erről újságcikket írtak és ennek az esetnek a kórtörténetéből íródott a novella…”
„ Mert hogy a LOVAK TEKINTETE!” „Bizony – bizony! Ez a fiú féltékeny is volt a lovakra… Valamiféle paranoiája volt, hogy a lovak őt nézik. De ez a bűntudat Ki tudja, hátha tényleg figyelték?”
„ Ha már így az irodalom felé is elkalandoztunk, megkérdezem, hogy jók-e az értesüléseim és valóban mostanság a cigány vallástörténet, mitológia foglalkoztatja?”
„Igen, most éppen egy ilyen témájú pannón dolgozom, de egyszerűen nem találok az országban 48 négyzetméternyi területet, ahol felállíthatnám…! De, hogy bővebben válaszoljak a kérdésére, cigány mitológia: nálunk a ló mindig varázsló, valamiféle táltos. És mindig pozitív szereplő! Nagy párhuzamot lehetne vonni a magyarságban ezzel, vagy akármelyik lovas nép mitológiáját illetően. Ezekben a történetekben a ló központi figura, mint ahogyan az akkori ember életében is az volt. A cigányok hite szerint, a lovakkal rosszul bánó ember mindig a pokolba kerül, ahol egy ilyen ló-táltos aztán számon kéri tőle miért bánt olyan mostohán a lovával.”
„Úgy érzem, hogy ezek a gondolatok tökéletesen megfelelnek beszélgetésünk záróakkordjainak. Így én el is búcsúzom, mind magam, mind pedig a szerkesztőség nevében, abbéli jókívánságainkkal, melyeket ezúton szeretnék, most elkövetkezendő születésnapja alkalmából Ön felé tolmácsolni! „
„ Jaj, nagyon köszönöm – legyint zavartan István – de én már inkább a kisfiamét ünneplem! Most lesz két esztendős!”
Ahogy kilépek a Vörösmarty - tér forró, zajos forgatagába, valami visszahúzna. Talán a hangulat, talán a légkondicionálás kényeztetése…? Aztán sietősre veszem lépteimet, mert fontos feladatom van: el kell mesélnem három gyerkőcömnek, mit üzent az a hancúrozó kiscsikó, ami váratlan felbukkant a bárányfelhők között az égen!

És itt a vége – de egyáltalán nem kell elszaladni!

A cikket írta: Sáriel

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: