Nehéz kérdések!
Látogatók száma: 59
Zoltánnal a kapcsolatom a barát szintjére változott. Nem volt kevesebb ez a kapcsolat, sőt. De már egészen más táplálta azt. Minden korábbinál erősebb érzéssel kötődtünk egymáshoz. Szükségem volt rá. Neki talán kevésbé, mert más irányt vett az élete. Szabadon dönthetett immár a hogyan továbbról. Már nem abban az értelemben kötődtem hozzá, mint korábban és ezt ő is észrevette. Nem éreztem iránta már szerelmet. Észrevette. Ami bennünket összehozott egykoron, a megváltozott helyzet, a körülményeink el is választottak. Immáron szabadok voltunk mindketten, és egyikünk sem tétlenkedett. Kerestük magunkat és a társunkat. Mégsem értettem miért távolodtunk el egymástól érzelmileg. Kölcsönösen. Nem kerestem az okát, hanem belenyugvással, egyszerűen tudomásul vettem, hogy elmúltak a nagy vágyak. A lopott csókok, a titkos találkozások, az izgalmak ideje lejárt. Talán, mert már nem volt tétje. Én legalábbis így éltem meg, pedig a kapcsolatunk kiteljesedésének immáron semmi, de semmi akadálya nem lehetett volna.
A hétköznapi gondok kerültek előtérbe a két család, az övé és az enyém vonatkozásában az akadályok megszűnésével. A hogyan tovább kérdése mindkettőnket gondolkodásra késztetett. Képesek lennénk e egymást elfogadni akkor is, bármilyen körülmények között. Hát ezen korábban nem kellett gondolkodni. De most nagyon is az értelem és az érzelem előterébe került. Egyedülállóként immár minden más színezetet kapott.
Zoltán felesége egy baleset következtében elment örökre. Egyedül maradt a két gyerekével. A kamasz lányával és a pici fiával. Tizenhat év korkülönbség a két gyerek között, nem semmi?... Akár az anyja is lehetett volna, de nem... Ő, a lány, a nővér megpróbált az anya nyomdokába lépni. Egy kis ideig ez sikerült is neki. Anyja helyett anyja. Az apa ráhatásával? Esetleg a felelősség benne erősödött meg? Mármint a lányban. Az apa? Lehet csak egyszerűen kihasználta ezt az egy lehetőséget. Túlságosan is. Utólag érzem ezt, mert világosan látnom kellett az okokat. De nem ment. Csak egy érzés volt.
Elment a mennybe? Mármint a felesége? Nem. Nem éreztem ezt. Még most sem, mert az ő élete is megváltozott. Észre kellett volna vennie. Észre vette vajon?… Sose fogom már megtudni. Az élete más irányt váltott és ezt neki tudnia kellett volna. Elgondolkodnia legalább rajta. Tennie kellett volna valamit ellene, mint ahogy én is tettem akkor, amikor az én életem megváltozott és egyedül maradtam a csepp lányommal. Vajon megtette? Nem volt akkor nekem sem más, mint a naptáram, a csekkfüzetem, az adósságaim, a hűtőm üres tartalma, a gyermekem tekintete, a hogyan tovább kérdése, a holnap bizonytalansága és az ünnepek, amikor senki nem lépte át a küszöbömet. Az otthonom rendetlensége, amikor egyedül maradtunk, mert nem érdekelt a holnap. Az igénytelenség a külsőmre, mert addig legalább kifestettem, törődtem magammal... Sorolhatnám mi minden megváltozott az én életemben. Neki is változnia kellett volna. Nem ilyen irányba.
Olyan változások is vannak, ami személyes, amit nem lehet másokkal megosztani. Az "egyedüllét" és a "magány" szavak nem tudják eléggé kifejezni mindazt, amit akkor él át az ember, amikor egyedül marad. Én a lányommal. Tíz éves volt akkor. Mi a különbség? Ő, mármint az az asszony elment. És itt hagyott maga után két árvát. Egy gondatlan, könnyelmű pillanatában, maga ellen fordult. Miért? Soha nem fogom már ezt megtudni.... És a között, hogy két ember elválasztja az életét egymástól gőgből, erőből, magabiztosságból, az érzés hanyatlása miatt? Ki tudja miért?
Egyedülállók, annyi tapasztalattal a hátunk mögött, ami most történik az életünkben, már fel sem tűnik. Már nem számoljuk… Ezt is meg lehet szokni.
Egyedülállóként megtanultam, hogy semmi sincs csak úgy magától. Mindannyian változunk. És a legtöbb változás jó. Tenni kell érte. Ez természetes. Betöltődünk hittel, reménnyel, mert másképp nem is tudnánk szembenézni az előttünk álló napokkal. Megerősödünk, mert nincs más választásunk. Együtt érzőek leszünk másokkal szemben, mert a mi szívünk is megtört. Tény, hogy a nagy törvények szerint a férjüket elvesztett asszonyok a barátaik nagy többségét is elveszítik. Nem kell a sírás, a rívás senkinek. Ez a bajok okozója. Egyszerűen nem kell a téma, mert nyomasztó, fárasztó. Na, ekkor maradsz igazán magadra! Előjönnek az addig nem tudott különféle betegségek. Egyharmaduk a depresszió okozta lelki nyavalyád, a másik része az élet maga, mi lesz később kérdése, hiszen már most is rossz, és a legtöbb, a pénzügyi nehézségekkel való szembenézés... Túl sok ez így egyszerre...
Az özvegyek miért élnek meg valami mást? Mert visszavonhatatlan történt az életükben egy törés? Valaminek azért lett vége, mert nem tudott időben lépni? Esetleg... Egyáltalán nem biztos, hogy erre felkészült az a ma már özvegy, és a múltat valami egészen más színezetbe öltözteti fel. Megszépíti. Az első padokból a hátsó padokba költözött, majd az ajtón kívülre. Addig biztonságban érezte magát, amíg volt társa. Azelőtt együtt zokogtak a párjával, most csak magában. Idővel felmagasztalta még azt is, amit nem kellett volna. Annyira fontossá vált, mint özvegy, hogy szinte mártírnak képzelte magát. Többnek, mint ami volt. Ez csalás. Mert őt támogatják? Megilleti az árvasági segély is. Nem. Ő nem volt szeplőtlen! Ezt én tudom. De a fia árva lett és ő özvegy. A lánya? Az más kérdés mivé lett? Azt mondják?...
Lefordítom a magam nyelvezetére: „Senki sem tud úgy vigasztalni egy özvegyet, mint egy másik ember, aki ugyan nem özvegy, de egyedülálló,… amikor látja, hogy a másik átéli ugyanazt, amit ő… vigasztalni próbálja… Pedig ő is vigasztalásra szorul. Míg az anyagi támogatásra való rászorultság sem utolsó helyen áll. A segítségre ugyanúgy szüksége van egy egyedülállónak, mint az özvegynek. A kettő nem jelenthet mást."
Nehéz kérdések ezek!
Mi lett velük? Mit hozott a sorsuk?... Két, immáron egyedülálló embernek? Ne kérdezd. Vége van!
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Minőségi különbség özvegyen maradni, vagy elválni.
Az egyik derült égből villámcsapás, soha vissza nem fordítható, míg a másik szabadon választott, és ott fennáll a visszafordíthatóság esélye is.
Igaz, a végeredmény ugyanaz, hogy egyedül maradsz.
Hidd el, senki sem tervezi, hogy egyszer özvegy lesz.
Puszii: Yolla