Paradicsomkert ... 1. rész
Látogatók száma: 45
Mindig tudtam, hogy megfelelő környezet kell ahhoz, hogy kipattanjon belőlem, ami még bennem van. Mi lehet annál kellemesebb, mint egy jó meleg fürdővíz, mely lágyan körülölel.
Ott nem lát senki, csak én vagyok, meg a gondolataim is szabadon kószálnak. És csak úgy a jó meleg vízben egyszer csak, ellazulok és emlékezem.
*
Elidőzök kicsit, hogy miért pont ő jut az eszembe, nem tudom. De emlékszem, amikor felkísérte hozzám a tesóm az új szomszédot és bemutatkoztunk egymásnak. Olyan korombeli, már nem srác, de a haját nyugodtan összefoghatta volna hátul, olyan macsósra, mindenesetre hosszabb volt, mint az enyém akkor, és nem kellett hamvasra festenie, amúgy természetes fehérsége tekintélyt parancsoló. Barázdák hálózták markáns barnára sült arcát, de azt már akkor is felfedeztem rajta, talán jobban a szemébe néztem, hogy jó ember lesz a szomszédom.
Nem, mint az elődje, aki mindig el volt foglalva a távcsövével, azon keresztül, mint kiderült gusztálta messziről a melleimet, miközben letusoltam. Kukkeroló volt az öreg. Pedig szép hozzá illő felesége ott volt mellette derékig levetkőzve, sokkal nagyobb mellekkel mint én, neki mégis a szomszéd gyümölcse volt kívánatosabb. De ez már az ő titka marad, miért volt erre szüksége. Talán csak egyszerű emberi kíváncsiság motiválta és semmi egyéb hátsó szándéka nem volt. Nem is tudtam volna meg, hogy ez a hobbija, ha ő maga el nem árulja ezt a kis csínytevését.
*
Sorra cserélődtek le a szomszédaim. Cserélődtek, miközben én mindig maradtam. Érdekes embereket ismerhettem meg bennük. Vegyük például a szüleimet, akiket igazán szerettem, Ők voltak akkor régen még és az ő szomszédaikkal, esetleg barátaikkal. Mi meg voltunk akkor még a gyerekek, akik csak legfeljebb összejövetelek alkalmával, vagy szüretkor időztünk talán kicsit többet kint a szőlőben.
Aztán, ahogy múltak az évek mi is felcseperedtünk kissé. Akkor már szüleim idősödtek és el kellett dönteniük, hogyan tovább, ha már nem bírják a munkát. Akkor határoztak úgy, hogy velünk, lányokkal leülnek és megkérdezik, akarjuk-e a szőlőt. A döntésünk egyértelmű volt, szó sem lehet róla. Köszönjük, de nem kérünk belőle. Így aztán két bátyám osztozhatott a „örömből”, ami akkor még a kemény munkát jelentette számukra, a többit, ami valóban jó is lehetett, azt még szüleim és mi testvérek összehoztuk.
A két tesómnak már szűk kezdett lenni a közös hely, miután mindenki hozta magával természetesen a családját, egyre sűrűbbek voltak a nézeteltérések és egymás között meghozták a döntést. Külön válnak. Akkor a kisebbik tesóm elkezdett építkezni mennél távolabb a bátyámtól, aki mint mindig most is el tudta érni, hogy ő marad a meglévő kis házban, mivel az éppen az ő területén volt.
Ma is úgy áll, ahogy akkor régen hagyta.
A kisebbik bátyám elég rendesen elhatárolódott, kerítést azért nem húztak egymás közé. De tartották a távolságot. Hol jobb, hol rosszabb volt közöttük a viszony, de ez már örök titok marad, miért is volt erre szükségük.
Folyt.köv.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
egyre érdekesebb, de mégis csak sejtelmes
kíváncsi lettem nagyon a folytatására
:)
Nekem már kezdett tetszeni a szomszéd barbarossa:-)
erre előhozod a rokonságot:-( ... a fürdőkádban?!
Huh!
Üdv, Pinokkió
Szia Éva!
Nekem már kezdett tetszeni a szomszéd barbarossa:-)
erre előhozod a rokonságot:-( ... a fürdőkádban?!
Huh!
Üdv, Pinokkió
Az csak a bevezető volt. Mint a címe is mutatja ez "paradicsomkert"... Mire számítottál? Az is lesz, ne légy türelmetlen. :-) hihi
Pussz,
Éva