Paradicsomkert... 2. rész
Látogatók száma: 58
Attól kezdve nem volt többé gond a nyaralással. Szóba se került...
Később a nővéremék is úgy gondolták, ha már egyszer oda költöztek a szüleim házába, akkor kert is jó lenne nekik és elhatározták, majd meg is valósították, hogy mellettük veszik meg azt a nagy területet, ami több darabból is állt.
Az egyik darab, ami egy különálló kis paradicsomsziget (jelenleg), akkor még egy elhanyagolt, elszáradt szőlőtőkékkel és hatalmas tarack benőtte gazos terület is az övék volt. A régi tulajdonosok is testvérek voltak és csak azt tették ők is, amit az én szüleim, meg az ő gyerekeik, továbbadták, amilyük volt, amikor már nem bírták művelni.
Ügyes ember volt az én sógorom és pénze is volt doszta annyi, és megmutatta, hogy mi mindent lehet egy ilyen területen csinálni. Épített is egy szép kis házikót, majd bele gebedt, mire kialakította a számukra megfelelő „paradicsomszigetet”. De kitartásuknak köszönhetően ez sikerült is. Igen ám, de jöttek a problémák, mint általában lenni szokott, egyre kevésbé volt vonzó a kemény fizikai munka, hogy szinten tarthassák az amúgy már megunt életüket is.
Akkor jöttünk mi a képbe, az uram és én, amikor elhatározták, hogy eladják a területüket.
Mint általában soha, akkor sem készített fel erre a lépésre senki, kész tények elé voltam állítva, már akkor, amikor aláírták az adásvételi szerződést egymás között, legnagyobb örömömre szereztem róla tudomást, hogy kert tulajdonos lettem.
Enyém is lehetett az a külön álló igencsak parlagon hagyott, úgymond elhanyagolt, valamikor jobb napokat megélt kertecske, eddigre totálkárossá parlagon ottfelejtve, műveletlen volt szegény.
Amikor megláttam nagyon lehangolt a látvány. A föld, aminek látszania kellett volna, csak sejtettem, hogy ott van, eltakarta a nagyra nőtt tengernyi gaz.
De nem volt mit tenni. Egyetlen egy dolog, ami miatt mégis, egy csodálatos diófa, ami kimagaslott a többi közül és eldöntötte a kérdést, mert amúgy már el volt döntve, de akkor megszületett bennem is az elhatározás, hogy paradicsomkertet fogok varázsolni ebből a dzsungelből.
És úgy is lett, nem szoktam csak úgy a levegőbe beszélni. Intézkedtem a munkahelyemen és egy mélyszántással megszabadultam a rengeteg kihalt szőlő tőkétől, de egyben olyan nagy fába vágtam a fejszémet, ami még rajtam is túlnőtt volna, ha hagyom. De engem nem olyan fából faragtak, aki túl könnyen feladok mindent.
Nehéz volt, de megcsináltuk. Igaz, ráment legalább két év, mire megtisztítottuk annyira a területet, hogy művelni is lehetett. De végre attól kezdve minden volt mi szem szájnak ingere. Paradicsom, rengeteg. Annyi, hogy kénytelenek voltunk elásni. Nem győztük. Meg tök, szűzanyám. Olyan volt a föld, hogy szinte minden megtermett benne. Amit elvetettünk persze. Sok munka, de megérte. Attól kezdve nem volt többé gond a nyaralással. Szóba se került. Egészen addig, míg mégis elmentünk egyszer nyaralni, bár ne tettük volna.
A sors hozta úgy, hogy ez volt az utolsó (majdnem) együtt töltött két hetünk, de volt még egyszer két hét,... de az egy másik történet.
*
Szóval egyedül maradtam a kert művelésére. Na ekkor állt igazán félre a szám, de csak egy rövid ideig tartott ez az állapot. Mert az idő pénz és nem várt. Kénytelen voltam felállni és nekilátni. Az mégsem járja, hogy annyi belefektetett munka kárba vesszen.
…
Folyt.köv.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Üdv.Gyuri.
Szia!
Aki kertészkedésbe kezd, tudja mivel jár...
Gratulálok!
Üdv,
Pinokkió
Igen, én ha valamit csinálok, azt szívvel és lélekkel, no meg ásóval, kapával...
Csak tudod a meglepetésnek olykor nem várt következményei lehetnek. :-)
Arról majd később...
Pussz,
Éva
nagyon tetszik, ahogy írsz, a stylusod, olyan képszerűen peregnek le lelki szemeim előtt az általad megírt gondolatok
grat.
várom a folytatást
:)
Aki kertészkedésbe kezd, tudja mivel jár...
Gratulálok!
Üdv,
Pinokkió
grat.
várom a folytatást
:)