újabb események régebbi események további események
19:41
wadbikaiy új cikket töltött fel
19:30
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
19:26
wadbikaiy új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
09:18
Tündér módosította a naplóbejegyzését
01:08
EdwardIsoma regisztrált a weboldalra
16:11
Blendervjo regisztrált a weboldalra
09:55
tushots új cikket töltött fel
09:39
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
09:33
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
18:00
Clara62 új cikket töltött fel
19:14
fyeifCitle regisztrált a weboldalra
09:55
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
09:31
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
19:25
Anyu módosította a naplóbejegyzését
19:20
Anyu új bejegyzést írt a naplójába
14:22
Ilpaki új cikket töltött fel
07:19
Augustbny regisztrált a weboldalra

Paradicsomkert … 3. rész

2011. március 28. - Látogatók száma: 45

A félelem néha bénító volt, és a nyomomba szegődött, de ez is egyfajta kihívást jelentett számomra…

Rövid időn belül, másodszor tapasztalhattam meg, mit is jelent, milyen érzés az, hogy valamit csak a magaménak tudhatok, az enyém. Először, amikor az albérletek után végre igazi otthonomba költözhettem, saját lakásomba mehettem haza. Csodálatos érzés volt.
Azzal, hogy lakás- és kert tulajdonos lettem, a felelősségem is megnőtt. Már nem lehetett elnézni, elhanyagolni, elodázni. Megszűnt az a kényelmes állapot, ami addig nem, csak akkor tűnt fel, hogy minden eddigi csak időpazarlás volt, értelmetlen és üres.

Ettől kezdve mindennek célja lett. Megtanultam értékelni, becsülni, amim van és a nehézségeket háttérbe szorítani, és nem azzal foglalkozni, hogy miért nem tudok valamit megcsinálni. Célokat tűztem ki, apró lépésekkel jutottam egyre előrébb. Láttam az eredményét a munkámnak, ami kimerítő és nehéz fizikai munkát jelentett alkalmanként, ugyanakkor élvezetet nyújtott. A munkával eltöltött rengeteg idő egyben arra is jó volt, hogy kitöltse azt az űrt, ami a kapcsolataim után még bennem volt. Lassan célja lett az életemnek. Már megszállottja lettem a munkámnak, minden áron be akartam bizonyítani, hogy meg tudom valósítani az akkor még csak körvonalazódni látszó elképzeléseimet, hogy lesz egy hely, kézzelfogható, ahol szívesen fogom tölteni az időmet akkor is, ha kint esik az eső, fúj a szél, vagy éppen vihar tombol. Ez a kert védelmet fog nyújtani mindennel és mindenkivel szemben. Oda mindig vissza tudok vonulni. Ott nem leszek egyedül, ott magam lehetek, a gondolataimmal, az érzéseimmel, a vágyaimmal.

A munka volt az egyedüli, ami kihívás volt akkori mindennapjaimban akár, az irodában, mások kiszolgálása volt a feladatom, akár az otthonomban végzett munka, vagy a gyerekkel való törődés. A legfontosabb mindig a kert volt. Mindent ehhez igazítottam. Az időmet, az energiámat, mindent. Felkészültem rá. Tudtam mit akarok elvégezni aznap és ebből nem engedtem. Nemegyszer szólt rám anyám: - lányom hagyd abba! vagy mondta a bátyám, - lassíts! - nyugi! Meg akartam tudni a munkán keresztül, hogy mire vagyok képes azokkal az eszközökkel, és a két kezemmel, ami rendelkezésemre állt, tudni akartam mi az, ami képessé tesz másokat minden egyéb, akár fontosabbnak látszó dolog háttérbe szorítására, csak azért, hogy elvégezzék a feladatukat.

Meg kellett tanulnom, hogy a munkát nem mindig tudom azonnal befejezni,. csak ott folytatni, ahol abbahagytam, de tudtam egyszer a végére fogok érni. Jó volt megtapasztalni az eredményét, a fáradozásom meghozta a gyümölcsét, és a két kezem nyomán szinte kivirult a kert, megszépült az életem, és ezen keresztül rám talált a boldogság érzése.

Éltem. Felelősségteljesen, lendülettel és bizakodással. Túl voltam már azon, hogy keseregni. Felálltam és már mentem. Már vettem az akadályokat és túltettem magam azokon a nehézségeket, amik addig uralták az életemet. A felajánlott segítséget sem szívesen vettem, annyira akartam bizonyítani. De be kellett látnom néha a feladat túlnő rajtam. Igazi férfi munka volt a javából és úgy éreztem engednem kell. Mindent el tudtam végezni, de természetes, hogy lassabban, mint egy férfi erő, de akkoriban nem utasítottam el egy másik barát, az ital segítségét sem. Jólesett az az egy-két pohár nedű, tudták az öregek és akkor már én is megismertem a mámor ízét. Az alkohol nem mindenáron a rosszat jelenti, ha akkor és ott és a mértéket figyelembe véve egy dopping is volt, amellett, hogy még jól is esett.

Már volt szalonnasütő helyem. A gyümölcsösben frissen elvetett fű sarjadt, finoman mutatva meg magát a szemnek. Csodálatos látvány tárult elém kora reggel, amikor éppen csak felkelt a nap, és harmatos volt még a fű, vagy a szürkület előtt még lemenő nap utolsó sugara, és én élvezhettem minden percét e szépségnek.

Akkor még nem volt lehetőségem addig maradni, míg rám szakad a sötétség, időben abba kellett hagynom a munkát, hogy még előtte leérjek a völgybe, keresztül a homokbányán, ahol egyedül vitt a lábam és legtöbbször egy lélekkel sem találkoztam. A félelem néha bénító volt, és a nyomomba szegődött, de ez is egyfajta kihívást jelentett számomra, amit le kellett küzdenem. Mit tettem ilyenkor? Hát énekeltem, dudorásztam, mert fütyülni azt nem tanultam meg.

A cikket írta: zsoltne.eva

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2011. március 28. 23:23

megtekintés Válasz erre: heleenke - 2011. március 28. 23:06

Szia Éva!

Nagyon valósághűen írod le, hogy mi mindent jelent számodra a kert, az azzal való munka öröme, gondja és nehézsége. Talán menekülést is jelenthetett neked a sok kudarc után ez a kemény fizikai munka, amit a kerted megmunkálásába fektettél.
Én sosem voltam oda az ilyenfajta munkáért, nem is kellett csinálnom szerencsére. Egyszer mégis segítettem valakinek hagymát ültetni és amikor már egy sor dughagymát /hűha, nem is tudom ezt helyesen írtam-e/ eldugdostam a földbe, akkor megkérdeztem a kert tulajdonosát, hogy
- a szőrös fele lefele, vagy fölfele legyen a hagymának?
Erre kitört a nevetés , hogy mennyire tudatlan vagyok.

Puszillak

heleenke

Szia Helenke!

Rátapintottál a lényegre. Ez a lényeg. A hagymát dugják és nem ültetik. :-)
Kis tudatlan. Azt hiszed én tudtam melyik a zöldség, vagy a sárgarépa, amíg csak a zöldjét láttam? Nem, de mindent meg kellett tanulnom.

Ha megkérdeztem a bátyám: - Ez milyen fa? az volt a válasza: - Banánfa.
Hát így tanuljon az ember, hogy alma-, körte-, meggy-, vagy banánfát lát, amíg nincs rajta termés. Nahát.
Ma már azt is tudom melyiket kell kivágni. A barackfát. Olyan nincs is, amit a bátyám mondott. :-)

Puszi,
Éva
2011. március 28. 23:06
Szia Éva!

Nagyon valósághűen írod le, hogy mi mindent jelent számodra a kert, az azzal való munka öröme, gondja és nehézsége. Talán menekülést is jelenthetett neked a sok kudarc után ez a kemény fizikai munka, amit a kerted megmunkálásába fektettél.
Én sosem voltam oda az ilyenfajta munkáért, nem is kellett csinálnom szerencsére. Egyszer mégis segítettem valakinek hagymát ültetni és amikor már egy sor dughagymát /hűha, nem is tudom ezt helyesen írtam-e/ eldugdostam a földbe, akkor megkérdeztem a kert tulajdonosát, hogy
- a szőrös fele lefele, vagy fölfele legyen a hagymának?
Erre kitört a nevetés , hogy mennyire tudatlan vagyok.

Puszillak

heleenke
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: