Plátói szerelmek
Látogatók száma: 118
A távolból figyeljük, mintha egy görög hős, vagy istenség volna. Nincs nála különlegesebb, megtestesíti mindazt, amiről egész életedben álmodtál. Már túl szép ahhoz, hogy igaz legyen. A tökéletessége tart tőle távol, és az illúzió, hogy nem vesztheted el.
A legtöbben átéltük már ezt az érzést. Sokan már egész fiatalon megismerhették a szerelem egyik legtitokzatosabb formáját, amely egy életen át meghatározhatja ízlésünket, ideálunkat. A vágyainkat és a sóvárgásainkat testesíti meg.
A plátói szerelem mindig is jelen volt az emberiség életében. Már az ókortól kezdve, meghatározó szerepe volt. A legnagyobb művészek is ebből táplálkoztak, ebből merítettek ihletet. Mi áll valójában ennek a reménytelen szerelemnek a hátterében?
Platón görög filozófus nevéhez fűződik az elnevezés. A platóni szerelem arról szólt, hogy egy idősebb, tapasztaltabb férfi, megtanít egy fiatalabbat a filozófiára, a kultúrára és a szexuális szokásokra. Eredetileg Platón a Lakoma című művében írt erről először, és igazából egy áthallás útján keletkezett ez a szófordulat. Mára a viszonzatlan szerelmet értjük alatta, de ez mellett lehet akár kölcsönös, viszonzott szerelem is.
Amikor szerelmesek vagyunk, arra törekszünk, hogy minél közelebb kerülhessünk a kiszemeltünkhöz, egy belső erő inspirál minket, hogy beteljesítsük a szerelmet. Ehhez képest, a plátói szerelem passzív, olyan szerelem, amely testileg sohasem teljesedik be. Ez a szerelem, egy egészen mély szeretetérzés valakinek a személye iránt, amit nem lehet megmagyarázni, a belsőnkben születik meg, és sokszor egész életen át elkísér minket. Különleges belső állapot ez, amikor a lelkünk nem vágyik a szoros fizikai kapcsolatra, megelégszik a lelki kötelékkel, amely összeköti a két embert. Bármilyen hihetetlen, sokszor előfordul, hogy ez az érzés kölcsönös mind a két fél részéről, de valami oknál fogva, mégsem teljesedhet be a szerelmük. Általában egy nyugodt és boldog lelkiállapotot ez, amely sokszor hozzájárul az adott életkörülmények elfogadásához.
Persze vannak viszonzatlan plátói szerelemek is, amikor szerelmünk tárgyának nem fontos tudni róla, valójában mit is érzünk. Elrejtjük a szerelmet, és nem akarjuk, hogy bárki is tudomást szerezzen róla. Ilyenkor a szerelmet önmagáért szeretjük, pusztán azért, mert létezik. Ez egyfajta védekező mechanizmus is, hiszen így nem érhet minket csalódás, nem válunk sebezhetővé, sem kiszolgáltatottá.
A belső boldogság állapota biztosított, a szeretett lényt nem veheti el tőlünk senki. Egy beteljesületlen szerelemnek nincsenek hibái, úgy tökéletes, ahogy van. Csakis rajtunk áll mit kezdünk vele...Megéljük a szerelmet, vagy csak álmodunk róla...
A cikket írta: Zaríta78
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Tetszik az írásod.
Üdv.
Katlina
Érdekes a fejtegetésed, jó volt elolvasni. Nekem is volt egy ilyen szerelmem, amely ugyan kölcsönös volt, de bizonyos akadályoztatások miatt - mindketten megértettük, hogy tovább nem mehetünk - csupán örökre plátói szerelem maradt meg bennünk, egyébként szép emléknek mindkettőnk számára.
Tetszik az írásod.
Üdv.
Katlina
A plátói szerelmet csak az értheti meg igazán, aki átélte már. Az én életem is hasonlóan alakult mint a tiéd, s néha olyan jó visszaemlékezni, álmodni róla...erőt ad a mindennapokhoz, a folytatáshoz.:)))
Köszönöm kedvességed!!!:)))
Ez is jó kérdés. Valakit szeretni, de nem hozzáérni, nem megérinteni, esetleg nem beszélni vele... Huh! Ez nagyon sok nekem. Én szeretem az érintést, a fizikalitást.
Talán egész életemen át céltudatos voltam, és nem éltem át... Ezért fogom nehezen:-)
Üdv,
Pinokkió
Szia Zaríta!
Ez is jó kérdés. Valakit szeretni, de nem hozzáérni, nem megérinteni, esetleg nem beszélni vele... Huh! Ez nagyon sok nekem. Én szeretem az érintést, a fizikalitást.
Talán egész életemen át céltudatos voltam, és nem éltem át... Ezért fogom nehezen:-)
Üdv,
Pinokkió
A plátói szerelem egy nagyon különleges dolog. Azt hiszem a lelki beállítottságon múlik. Saját tapasztalatból tudom, hogy lehet szeretni a távolból is, érintések nélkül. Én beszéltem vele, talán érintettem is, ha egy kézfogás annak számít, de megmaradt a plátói kapcsolat mindkettőnk részéről a mai napig. Az okokat a miérteket én magam sem értem, egyszerűen így alakult...:))
Köszönöm, hogy olvastál!:))
Üdv: Zaríta
Tini koromban sem voltam szerelmes színészekbe, együttesekbe ....
Csak hús-vér, elérhető srácokba.
Mindig két lábon álltam a földön.
Ha szerelem, akkor legyen lelki és testi egyaránt.
Pusz
Juli :))
A plátói szerelem nem az én világom!
Tini koromban sem voltam szerelmes színészekbe, együttesekbe ....
Csak hús-vér, elérhető srácokba.
Mindig két lábon álltam a földön.
Ha szerelem, akkor legyen lelki és testi egyaránt.
Pusz
Juli :))
Én sem vagyok az a szentimentális típus. Nagyon is logikusan gondolkodtam egész életemben. Engem is csak az elérhető srácok vonzottak, mindaddig amíg őt meg nem ismertem... Ő elérhető is lehetett volna, de végül máshogy alakult...
Persze, abban teljesen igazad van, hogy egy szerelem legyen lelki és testi egyaránt...így lenne a jó!!!:))))
Puszi
Zaríta:)))