Sajnálom!
Látogatók száma: 50
Vártam, hogy kimond azt az egyetlen szót, vagy mondatot. Azért, mert addigra számomra már napnál világosabb volt. Egyedül érzed magad. Mi több, unatkozol...
A hosszú hétvégék nem csak neked nem kedveztek, rám is rám nyomták a bélyeget.
De én legalább, nő lévén feltaláltam magam, ha nagyon szorított a cipő.
Itt volt a lakás, a kert, a lányom. Múlattam a holt időket. Hasznomra fordítottam a felgyülemlett energiát, levezettem a feszültséget.
Még, ha kezdetben nyögve nyelősen is, de nekiálltam a hétköznapi teendőknek, és fokozatosan visszatért belém a lélek.
Tőled távol. Hiszen tudtam. Ki más, ha nem én teszek azért, hogy ne érezzem magamat ismét olyan nyomorultan.
A harmadik hét végén - lassan egy hónap telt el utolsó találkozásunk óta - Te, mindebből persze semmit nem érzékeltél, mert csak saját magaddal voltál elfoglalva,- törődtél.
Se pénzed, se posztód. Nagy dolog! Nekem se volt. Én sem álltam jobban. Ezt is jól tudtad.
Csak a kíméletlen valóság, hogy ismét egyedül kellett töltened a napokat, ez érdekelt, ami eszedbe juttatott néhanapján.
Te soha nem a megoldást kerested.
Összetehettük volna, amink van. Ketten, vagy többen, átvészelve a nehezebb időszakokat, mert abból volt a több, ez alatt a közel három év alatt... a kutyád, a lányom, te és én.
Hát még most sem érted?
Kezdetben még talán nem értettem én sem, mi ez nálad? Mire apellálsz, mire számítasz, amikor üres óráidat megosztod velem és szinte sírásra görbül a szád, hogy éreztesd velem, mennyire magányos vagy?!
Hidd el én is egyedül voltam akkor. Megértettelek.
Hasonlóan, mint te, kerestem a megoldást. De addig, amíg neked számtalan ötleteid közül csak egyik voltam mindössze a sok közül, egy - esetleg több - bejött nálad. - Elfelejtettél.
És én még mindig vártam. Azt az egyetlen szót, mondatot. Amikor azt mondod nekem: - Szükségem van rád! Tudod.
Ezt a mondatot vártam, hiába.
Elvesztél a többek között.
Mire számítottál, mondd?
Ennyi év távlatában, meddig vártam volna még?
Aztán, nagysokára rájöttem, mire is várok én.
Nem vagyok egyedül a palettán! Tiszta sor.
Aki vár, mindig csak vár.
Egyetlen szóra, egy mondatra: - Rád van szükségem!
Sajnálom!
Nekem viszont már nincs időm ezt kivárnom!
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Hát én nem.
Mint szenvedő alanya éltem át ezt a nem kevés, három évet.
Itt a május vége! Fuss el véle, anyám!
Míg te csak sajnálod ezt az egészet, én meg szenvedtem tőle igazán.
Most felszabadultam végre, remélem örökre!
Végre!
Most már belátod, úgy vártam, e szót.
Sajnálom!
Nem láttad - megértem - de már látod!?
Na látod!