Soha jobbkor!
Látogatók száma: 59
Amikor már minden összeborulni látszik, belefulladsz saját kételyeidbe, magadtól sem kapsz érdemleges választ a kérdéseidre, akkor minden téged segítő információba belekapaszkodsz.
Még nem tudod, még nem próbáltad, de sokat gondoltál rá. Foglalkoztat a nagy kérdés. Hogyan tovább?
Jó alanya voltál, a magad nagylelkűségével annak, hogy másokon segíts, amikor bajba kerültek. Jól ment a sorod. Számolatlanul osztottad a mannát, mert megengedhetted magadnak. A nélkül is adtál volna, mert veled született, beléd nevelt empátiád fogságában vergődtél. Beleképzelted magad a másik szorult helyzetébe és nem mérlegelted percig sem a saját lehetőségeid. Adtál, és nem vártál hálát cserébe. Önmagában jóleső érzés volt ez, adni, segíteni másokon.
Fordult a kocka és te kerültél úgymond „lehetetlen” helyzetbe. Az egyedüllét önmagában nem jelenthetett gondot. Anyagi helyzeted még mindig megengedte a nagylelkűséget, másokon való segítést, akik náladnál sokkalta rosszabb helyzetben voltak. Nem mérlegeltél. Esetleg arra gondoltál, fordulhat a kocka és egyszer majd, talán ha olyan helyzetbe kerülsz, magad példájából kiindulva, azoktól az emberektől ugyanerre a nagylelkűségre számíthatsz, akiknek egykoron a segítségére voltál. Nem kellett kérniük, láttad magad az elesettségüket. Azt, hogy kérni milyen nehéz, régről ismerted már, van ki erre képtelen. Nem vártad meg ezt. Felajánlottad önként és ő elfogadta.
Nem úgy van az. Mert addig, amíg magad erején felül segítettél, beállítottságodon változtatni képtelen lévén, addig, amíg a saját helyzeted egyre rosszabb és rosszabb lett, a másiké látszólag semmit nem változott, minderre magyarázatot sem találtál,… Itt bezárult a kör.
Kiszolgáltatott helyzetbe kerültél. Nem egyik napról a másikra ért utol. Hosszú időnek kellett eltelnie, hogy már önmagad képtelen voltál a helyzetet uralni. Mivel semmit nem kaptál vissza, körülményeid egyre mélyebbre sodortak. Meg volt mindened, látszólag. De nem számoltál az amortizációval. Egyre mélyebbre kellett nyúlnod a pénztárcádba, míg nem bírtad már tovább.
Valahol tudtad, hogy ebből a helyzetből saját erőből is képes leszel kievickélni, de nem számoltál annak erejével és hatásaival. Mivel „semmi„ nem kompenzálta azt az áldozatot, amit azért hozol, hogy kijuss az adósságcsapdából. A „remény”, hogy sikerülni fog, kevésnek bizonyult. Ekkor megijedtél. Még mindig hitted, hogy ez az első próbálkozásod, ha kudarcba is fulladt, átmenetileg megoldást volt képes nyújtani a saját, és az általad gondoskodásra szoruló biztonsága érdekében. Ezért nem adtad fel. Újra megpróbálod letenni, e minden bajnak okozóját. Hitted, és hiszed. Még mindig nem másokban keresve az okot, a hibát, mint saját magadban.
Hogy mindeközben míg te azon töprengsz, hogyan old meg saját erőből a helyzeted, csalódnod kell sokak érzéketlenségében, „emberi mivoltjukból” kivetkőzött egyénekkel, akik adott helyzetben „nyuszik” módjára álltak sorba kinyújtott kézzel e nagy dilemma előtt, nem úgy, mint te, aki mindezt tudva most is tűröd. Mert mi változott meg? A te helyzeted. Amit egyedül neked kell megoldanod.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Éva!
Tőled is , és mindazoktól akik nem kaptak választ hozzászólásaikra, elnézést kérek.
Igen. Az is beletartozik a figyelj rám- figyelek rád körbe, ha hozzánk szólnak, válaszoljunk.
Te és akik már régen itt vannak, tudjátok, hogy sokszor hónapokig nem kerülök elő- ez nem a nektek szóló érdektelenség, hanem más elfoglaltság.
A Gondolatok című írás– hasonló vívódás ahhoz, amit Sanda említett. Hogy lehet valakin segíteni jól, vagy egyáltalán kell-e, s ha kell , hogyan.
Ezen írásban, a veled kapcsolatos rész- nem kötődik konkrétan a boncolgatott gondolatmenethez.
Írás közben egyedül voltam a gondolataimmal, s az "egyedül" szó juttatta eszembe, hogy ezzel a címmel Te is, meg én is tettünk már fel cikket.
Csapongó gondolatok egy szó körül- egy szó, egy épp megélt helyzetben, mennyire más tartalmat jelent, különböző személyeknek.
A Nyúlháj – a segítségnyújtásunk felelősségei miatt íródott.
Az is igaz, hogy a régi írások megszületésének adott hangulatát – nem a mondandóját- nehéz már felidézni, de remélem hogy választ sikerült adnom.
Puszi
Zita
Puszillak, és ha van időd, csapj a lovak közé! :-)
Éva
Kedves Zita!
Köszönöm a gyors reakciót. Végül a másikat is sikerült elolvasnom, toldalék nélkül. Valakinek írtad azt a szöveget. Nem derült ki, de akár magamra is gondolhattam... Érdekes írás, amiben a végén benne vannak a kételyeid. Kételkedsz valakiben, aki nem tudom mit fogalmazott meg, hogy reagálhassak?
Azt mondod írjak, hogy olvashass? Én meg azt, ha írok hsz-t az írásodhoz, kérlek, válaszolj. :-) Akkor fogom megtudni, hogy jól értettem e, amit mondani akartál...
Puszi,
Éva
Tőled is , és mindazoktól akik nem kaptak választ hozzászólásaikra, elnézést kérek.
Igen. Az is beletartozik a figyelj rám- figyelek rád körbe, ha hozzánk szólnak, válaszoljunk.
Te és akik már régen itt vannak, tudjátok, hogy sokszor hónapokig nem kerülök elő- ez nem a nektek szóló érdektelenség, hanem más elfoglaltság.
A Gondolatok című írás– hasonló vívódás ahhoz, amit Sanda említett. Hogy lehet valakin segíteni jól, vagy egyáltalán kell-e, s ha kell , hogyan.
Ezen írásban, a veled kapcsolatos rész- nem kötődik konkrétan a boncolgatott gondolatmenethez.
Írás közben egyedül voltam a gondolataimmal, s az "egyedül" szó juttatta eszembe, hogy ezzel a címmel Te is, meg én is tettünk már fel cikket.
Csapongó gondolatok egy szó körül- egy szó, egy épp megélt helyzetben, mennyire más tartalmat jelent, különböző személyeknek.
A Nyúlháj – a segítségnyújtásunk felelősségei miatt íródott.
Az is igaz, hogy a régi írások megszületésének adott hangulatát – nem a mondandóját- nehéz már felidézni, de remélem hogy választ sikerült adnom.
Puszi
Zita
Kedves Éva!
Köszönöm, hogy utánanéztél az említett írásoknak (bocs- ha rosszul másoltam be a linket)
Nem öncélúan tettem ide.
A Te gondolatmenetedhez kapcsoltam hozzá.
A segítség adás- elfogadás, amennyire természetesen egyszerű, pont olyan bonyulult is.
Nem mentem messzire csak itt az oldalon megjelentekhez nyúltam.
Pl. - egy nem régi naplóbejegyzés
A figyelj rám segélykiáltása, érző olvasót odafigyelésre késztetett.
Sokan rögtön reagáltak- a normális ember így működik, bajba jutott emberen segíteni próbál.
Ez az első, ösztönös- emberi együttérző reakciónk.
Ezután lettünk csak beavatva, további apró, de nagyon lényeges történésbe, s ezzel az egész történet más értelmet kapott.
Felelősség a segítségnyújtás, s az elfogadás is az.
A pénzbeli segítségnyújtás? - az is az.
Odafigyelés, figyelés - jól- a másikra- aki így gondolkozik, az segít, szerintem.
Írj, hogy olvashassalak!
Zita
Köszönöm a gyors reakciót. Végül a másikat is sikerült elolvasnom, toldalék nélkül. Valakinek írtad azt a szöveget. Nem derült ki, de akár magamra is gondolhattam... Érdekes írás, amiben a végén benne vannak a kételyeid. Kételkedsz valakiben, aki nem tudom mit fogalmazott meg, hogy reagálhassak?
Azt mondod írjak, hogy olvashass? Én meg azt, ha írok hsz-t az írásodhoz, kérlek, válaszolj. :-) Akkor fogom megtudni, hogy jól értettem e, amit mondani akartál...
Puszi,
Éva
Kedves Zita!
Mégis megtaláltam, a toldalék nélkül. Oh én bugyuta. Tudhattam volna... :-)
Ezt írtam az akkori "gondolataidhoz", amire nem kaptam választ:
"Annyira örülök, hogy írsz, ugyanakkor szomorú vagyok, mert a gondolataid számomra most még olyan kuszák, mintha magad sem igazán tudnád még helyére tenni a szavakat. Ha te sem értesz sok mindent, sajnos én sem tudok elég világosan látni. Remélem ezután már többször olvashatok tőled, egy picit kérhetném rövidebbet? :-) Kevésbé bonyolultat? :-) Egyszerűbbet? :-) Tudom, hogy tudod.
A Végre Egyedül igen, azt én írtam, mert így is éreztem. Még most is szeretem, mert akkor vagyok igazán magam."
Pussz,
Éva
Köszönöm, hogy utánanéztél az említett írásoknak (bocs- ha rosszul másoltam be a linket)
Nem öncélúan tettem ide.
A Te gondolatmenetedhez kapcsoltam hozzá.
A segítség adás- elfogadás, amennyire természetesen egyszerű, pont olyan bonyulult is.
Nem mentem messzire csak itt az oldalon megjelentekhez nyúltam.
Pl. - egy nem régi naplóbejegyzés
A figyelj rám segélykiáltása, érző olvasót odafigyelésre késztetett.
Sokan rögtön reagáltak- a normális ember így működik, bajba jutott emberen segíteni próbál.
Ez az első, ösztönös- emberi együttérző reakciónk.
Ezután lettünk csak beavatva, további apró, de nagyon lényeges történésbe, s ezzel az egész történet más értelmet kapott.
Felelősség a segítségnyújtás, s az elfogadás is az.
A pénzbeli segítségnyújtás? - az is az.
Odafigyelés, figyelés - jól- a másikra- aki így gondolkozik, az segít, szerintem.
Írj, hogy olvashassalak!
Zita
Mégis megtaláltam, a toldalék nélkül. Oh én bugyuta. Tudhattam volna... :-)
Ezt írtam az akkori "gondolataidhoz", amire nem kaptam választ:
"Annyira örülök, hogy írsz, ugyanakkor szomorú vagyok, mert a gondolataid számomra most még olyan kuszák, mintha magad sem igazán tudnád még helyére tenni a szavakat. Ha te sem értesz sok mindent, sajnos én sem tudok elég világosan látni. Remélem ezután már többször olvashatok tőled, egy picit kérhetném rövidebbet? :-) Kevésbé bonyolultat? :-) Egyszerűbbet? :-) Tudom, hogy tudod.
A Végre Egyedül igen, azt én írtam, mert így is éreztem. Még most is szeretem, mert akkor vagyok igazán magam."
Pussz,
Éva
Kedves Éva!
Olvasom soraid a segítségnyújtásról s elfogadásról.
Hasznos, továbbgondolásra- elgondolkodásra késztető gondolatok.Köszönöm, hogy olvashattam.
Yolla tömören és egyszerűen fogalmazott – nagyszerű érzés másokon segíteni. Így igaz!
Sanda megállapításával tökéletesen egyetértek!
Jól segíteni nagyon nehéz. Felelősség.
Nem szoktam saját írásaimat másokénál megemlíteni, de mivel ehhez a "témakörhöz" nagyon is hozzátartozik , és Sanda továbbgondolása engem is a továbbgondolás felé vitt,teszem-
http://www.felesegek.hu/cikkek/mindennapjaink/hetkoznapi-tortenetek/gondolatok_5483-mivel jól segíteni nagyon nehéz
http://www.felesegek.hu/cikkek/mindennapjaink/hetkoznapi-tortenetek/nyulhaj-daruhaj_1643-mivel jól segíteni felelősség
Mára is szép napot Mindenkinek!
Üdv.
Gaya
Csak ennyit akartam, hogy elgondolkodjunk rajta.
A segítségnyújtás sok mindenben megnyilvánulhat. Pl. ebben is, hogy egymás írását méltatjuk.
Külön-külön mindenkinek lehet valami igaza.
Ezek szerint téged is foglalkoztatott, mint a csatolt linkek mutatják. Ha még nem tettem volna, el fogom olvasni.
Neked is szép napot!
Éva
Megpróbáltam, de a "keresett oldal nem található". Mindkét cikkre ezt írja ki a rendszer. :-(
Olvasom soraid a segítségnyújtásról s elfogadásról.
Hasznos, továbbgondolásra- elgondolkodásra késztető gondolatok.Köszönöm, hogy olvashattam.
Yolla tömören és egyszerűen fogalmazott – nagyszerű érzés másokon segíteni. Így igaz!
Sanda megállapításával tökéletesen egyetértek!
Jól segíteni nagyon nehéz. Felelősség.
Nem szoktam saját írásaimat másokénál megemlíteni, de mivel ehhez a "témakörhöz" nagyon is hozzátartozik , és Sanda továbbgondolása engem is a továbbgondolás felé vitt,teszem-
http://www.felesegek.hu/cikkek/mindennapjaink/hetkoznapi-tortenetek/gondolatok_5483-mivel jól segíteni nagyon nehéz
http://www.felesegek.hu/cikkek/mindennapjaink/hetkoznapi-tortenetek/nyulhaj-daruhaj_1643-mivel jól segíteni felelősség
Mára is szép napot Mindenkinek!
Üdv.
Gaya
Ajánlhatok egy jó könyvet a témában?
A cime: Hogyan segitsek?
Alcime: Szellemi inspiráció és érzelmi támasz a segitségnyújtáshoz
A szerzők: Ram Dass-Paul Gorman
Abban az időben vettem,amikor nagyon szerettem volna segiteni a húgomnak,de nem tudtam,hogyan tegyem.
Mert jól segiteni nagyon nehéz.
Köszönöm a hasznos gondolatokat.
A cím inspirációját és a témát is az adta, hogy az interneten szörfölgettem. Rábukkantam egy furcsa honlapra. Kiszolgáltatottság - „Gazdag nők” a címe. "Soha jobbkor!" - gondoltam.
Végigolvastam ezt a régi cikket és érdekesnek találtam.
Nem az lehet a baj, hogy valóban rosszul állunk a kérdéshez? Nem az jelenti a gazdagságot, hogy pénzem van, hanem, hogy rosszul bánok vele, azért nincs?
Néha jól jön az ilyen segítség, mert én annak tartom: Soha jobbkor!
Mert jól segíteni nagyon nehéz, még magunkon is. :-)
Köszönöm, hogy hasznosnak találtad.
Pussz,
Éva
A cime: Hogyan segitsek?
Alcime: Szellemi inspiráció és érzelmi támasz a segitségnyújtáshoz
A szerzők: Ram Dass-Paul Gorman
Abban az időben vettem,amikor nagyon szerettem volna segiteni a húgomnak,de nem tudtam,hogyan tegyem.
Mert jól segiteni nagyon nehéz.
Köszönöm a hasznos gondolatokat.
Szia, Éva!
Ngy igazságot írtál le!
Az ember legbiztosabb támasza saját maga.
Az ember-ha segítő kezet nyújt, nem gondol soha arra, hogy lehet, egyszer majd ő fog segíteni rajtam..Pedig előre soha nem lehet tudni, mit produkál az élet!Sokszor azok a legkíméletlenebbek, akiken segítettél..(Most láttam aTV-ben, hogy egy férfi megölt egy idős házaspárt, akik kölcsönadtak neki 3 ezer Ft-ot és ő nem tudta visszafizetni..Ez könnyebb megoldásnak tűnt..)Ez egy szélsőséges eset, tudni olyan eseteket, hogy valaki a szegényeknek küldött adományokból gazdagodott meg..
Szóval minden jólelkűségem ellenére is azt mondom, még a segítség-adást is nagyon át kell gondolni..
Puszi,Ili
Az igazság odaát van!
Ez az írás azért egy kicsivel többről szól azon túlmenően, hogy a legbiztosabb támasza az embernek saját maga. Én is ezt vallom.
"Az ember - ha segítő kezet nyújt, nem gondol soha arra, hogy lehet, egyszer majd ő fog segíteni rajtam..." Ezt nem írom alá. Mert a segítségnyújtásnak kölcsönösnek kellene lennie, mert soha nem lehet tudni mit produkál az élet.
Akkor tudod meg igazán, hogy akinek segítettél egykoron, képes lesz e ugyanezt fordítva megtenni érted, vagy soha. Érted? :-)
Puszi,
Éva
Tévedsz, mert ez nem az a klub. Valószínű, elkerülte ez a kis apróság a figyelmedet. Folytatása sem lesz, hogy a végével kezdjem, egy kalap alatt erre is megadva a választ. Mert hiszen véső soron mindenkinek magának kell megoldania.
Ettől függetlenül látom sok kérdést vetett fel benned ez a kis írás. Megpróbálok abban a sorrendben válaszolni rá, mert kis "butus vagyok":
A segítség elfogadását mindenképpen egy bizalom előzi meg. Abban az értelemben kötelez viszonzásra, hogy jól megjegyzed magadnak a fizimiskáját annak a személynek, aki egy szorult helyzetedben megpróbált rajtad segíteni. Érdemesnek találtad, valamiért, hogy feltártad előtte a gondjaidat. Meghallgatott, ha ő is érdemesnek talált rá. Ez egy kölcsönösségen alapszik. Adott helyzetben viszonzásra is számíthatott. Vagyis a segítség ebben megnyilvánult és ki is merült. Ezzel az első három kérdésedre megadtam a választ. Ezzel nem jár semmi "egyéb". Kölcsönösen meghallgatták egymás búját, baját.
Az is egy bizalmi kérdés, hogy "mások mennyit segítenek a többieknek", mennyire látványosan teszi a bajbajutott (leírja, körülírja, elmondja)... Természetesen nem igényli hozzá a "tapsvihart", de valamiféle visszajelzést, azt igen. Többekről van szó, tehát nem csak rólad, aki éppen valahol "máshol nézelődsz".
A "segítség nyújtás" sok mindenben megnyilvánulhat. Pontosan ahogyan írod. Annak az embernek, akinek erre van szüksége, hogy meghallgassák, ennyi elég is. Mert nem tőled várja, hogy megold a problémáját. Önmagában már az is segítség, hogy rá mosolyogtál, hogy ez mennyire volt őszinte, vagy mesterkélt? Azt ő úgyis észre fogja venni. Ettől függ minden további...
Amíg az ember nem kerül olyan helyzetbe, hogy maga is segítségre szorul, addig a pozitív gondolkodás szinte magától jön. Ehhez egy belső adottság, jó érzés párosul. Kifelé ezt mutatja. Nem kerül semmibe. Természetes. Úgy érzi ennél többet nem tehet.
Fordulhat a kocka és ez az a pont, amikor sok mindent újra kell értékelni.
Gondolom ezt te is megtetted magadban ettől az írástól függetlenül, a saját életedre vetítve. Nem vártál viszonzást, de jól jönnek a "barátok".
Nincs folytatás. Itt mondd el a bánatod! Soha jobbkor! Hátha lesz, aki segíteni tud.
Köszönöm, hogy itt jártál és kérdéseket hozott fel benned a felszínre ez a kis írás.
Éva
Csak néhány kérdésem lenne, mert kis butus vagyok:
A segítség elfogadása viszonzásra kötelez?
A segítségért cserébe tényleg jár valami?
Ha örömet szerez nekem, hogy segítek, miért kellene még egyéb jutalom, fizetség?
Honnan tudom, hogy mások mennyit segítenek a többieknek? (Van, ki nem látványosan teszi, nem igényli hozzá a tapsvihart. Vagy látványosan teszi, de én épp máshol nézelődöm.)
És mit jelent a segítség egyáltalán? Ha pénzt adok, ruhát, vagy már azt is elfogadjátok, ha felsegítem a vakot a villamosra, vagy fél éjszakákat töltök lelki betegekkel beszélgetésre? Esetleg az is, hogy mosolyogva fogadom az ügyfélszolgálaton az embereket?
És miért kellene leszokni a pozitív gondolkodásról, tettekről? (Főleg, ha még élvezem is.)
Már nagyon várom, hogy válaszokat kapjak a kérdéseimre a következő részben - mert gondolom, Folytatása következik!
Üdv: Ködmadár
Ngy igazságot írtál le!
Az ember legbiztosabb támasza saját maga.
Az ember-ha segítő kezet nyújt, nem gondol soha arra, hogy lehet, egyszer majd ő fog segíteni rajtam..Pedig előre soha nem lehet tudni, mit produkál az élet!Sokszor azok a legkíméletlenebbek, akiken segítettél..(Most láttam aTV-ben, hogy egy férfi megölt egy idős házaspárt, akik kölcsönadtak neki 3 ezer Ft-ot és ő nem tudta visszafizetni..Ez könnyebb megoldásnak tűnt..)Ez egy szélsőséges eset, tudni olyan eseteket, hogy valaki a szegényeknek küldött adományokból gazdagodott meg..
Szóval minden jólelkűségem ellenére is azt mondom, még a segítség-adást is nagyon át kell gondolni..
Puszi,Ili
Szia, Éva!
Nagyszerű érzés segíteni másokon! DE! Én is ezt tettem évtizedekig, mire megtanultam, hogy éppen az harap a kezedbe, akin a legtöbbet segítettél.
Szóval, revidiáltam álláspontomat, mindenki mindenki maga magán.
Puszi: Yolla
Igen, tudom és tisztában vagyok ezzel, mégsem látom be miért oly nehéz az egymáson való segítés. Nem egyetlen eszköz létezik, ha valaki bajba kerül. Nem kimondottan, és feltétlenül az anyagi segítségre gondolok. Számtalan egyéb kifejezésmódja is van az empátiának. Olykor elég egyetlen szó, vagy csak annyi, hogy meghallgatom a másik baját...
Szóval számomra érthetetlen és elfogadhatatlan az a fajta közömbösség, amit néha tapasztalok. Nem egyedül rám vonatkoztatva. Úgy általában is ez a jelenség. Mennél rosszabb helyzetbe kerül valaki, annál érzéketlenebbé válnak körülötte, még az is, akire addig számíthatott. Ezt szomorúan tapasztalom.
Ezért látom az egyedüli magunkban keresendő megoldást.
Puszi,
Éva
Nagyszerű érzés segíteni másokon! DE! Én is ezt tettem évtizedekig, mire megtanultam, hogy éppen az harap a kezedbe, akin a legtöbbet segítettél.
Szóval, revidiáltam álláspontomat, mindenki mindenki maga magán.
Puszi: Yolla