Szégyenkezni öreg fejjel
Látogatók száma: 72
Túlélés titka szerencse, mázli vagy más egyéb.
Pár évvel ezelőtt találkozónk volt, nekünk, akik az általános iskolában több évig együtt koptattuk a padot.
Az első két osztályt más iskolában jártam, komoly beilleszkedési problémáim voltak az új iskolában. (Az egy másik történet).
Kaptunk kitűzőt, hogy névről felismerhessük egymást, hiszen több évtizede már nem találkoztunk. Mindössze két találkozó volt, ami kissé elgondolkoztató. Az elsőn nem vettem részt, betegség miatt. Örömmel készültem, milyen lesz újból találkozni a régi osztálytársakkal. Nem voltunk sokan! (Sokszor eszembe jut azóta is, hogy volt osztálytárssal találkozom, mert egy városban lakunk, köszönök, és elfelejti fogadni).
Tehát ismerkedtünk az új arcokkal. Érdekes módon, volt, akit azonnal sikerül azonosítani, mert a gyermekkori arc jegyeit magán viselte. Volt, aki annyira megváltozott, képtelenség volt bármit is felismerni rajta.
Kitűzőmön a nevemet olvasva, az osztályfőnök – Böbe néni -, csak annyit mondott: Na, téged aztán nem lehet elfelejteni, rád tökéletesen visszaemlékszem.
Éreztem vörösödök, gondoltam a szégyentől most fogok helyben elsüllyedni. Mi az, amire én nem emlékszem, és több évtized után a tanár pedig igen. Nagy kínosan kinyögtem a kérdést, mi volt az, amit elkövettem.
- Ó! Nem követtél el semmit. Biztosan emlékszel Te is. Egyik osztálytársatok méhészetébe mentünk. Nem mondtad, hogy allergiás vagy a méhcsípésre és több is megszúrt. Akkor sem szóltál, csak másnap tudtuk meg az anyukádtól, kórházban vagy és az életedért küzdöttek. Nagyon aggódtunk érted.
Persze, emlékszem. Ma is szinte a fülemben hallom az akkori mentőautó szirénáját.
Amikor hazaértem az iskolából, otthon is hallgattam, mi történt velem. Érdekes nevelés, érdekes gyereke voltam. Persze átvitt értelemben. Arra már nem emlékszem pontosan, hogy este, vagy csak másnap reggel tűnt fel az anyukámnak (ne bántsuk őt, én sem teszem), hogy dagadt az arcom. Akkor meséltem el, hogy bizony több helyen, a fejemen méh csípett meg. Egy a fejem tetején, egy a tarkómon, egy pedig a mandulám körül. Nem kell hozzá nagy képzelőerő, hogy aki allergiás, ilyen esetben mi is történhet.
Amikor a kórházba értünk, már nem láttam, a szemeim bedagadtak. Bevezettek egy helyiségbe, ahol egy kedves női hang kért, illetve segített leülni egy székre. Elmondta, injekciót fogok kapni a karomba kettőt, az egyiktől olyan érzésem lesz, mintha le akarnék esni a székről, a másiknak pedig, mintha be akarnék pisilni.
– Ne félj, egyik sem történik meg.
A karomat elszorították. Nem féltem, hangja megnyugtatott és minden úgy történt, ahogy mondta. Még a széken ültem, amikor megláttam a doktor nénit, akinek szőke haja volt és fehér bőrkötényt viselt. (Ma már tudom, hogy a ruháját védte).
- Menjél ki az ajtóhoz, édesanyád vár.
Ott állt az anyukám, és én láttam. Örömmel szóltam hozzá: - De jó, hogy itt tetszik lenni anyuka.
- Látsz kislányom?
- Igen a szemem sarkában, egy pici kis rés van, ott látok.
Mennyi időt töltöttem a kórházban, arra nem emlékszem.
Sok év múlva mesélte az anyukám, nem biztatták, hogy életben maradok.
A cikket írta: D Klári
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szia Klári!
Nagy szerencséd volt, sokkal rosszabbul is elsülhetett volna a dolog. Ezért aztn igazán nem kell szégyenkezni, én néha azt is elfelejtem, tegnap mi volt az ebéd :))
Pussz,
Tündér
ui: a mi osztálytalálkozónkon a 80 valahány éves osztályfőnökünk még arra is emlékezett, kit pofozott meg ötödikben a kiránduláson, mi meg csak csodálkoztunk :)
Köszönöm, tényleg rosszabbul is végződhetett volna.
Jó pár éven keresztül, ha kint voltam a szabadba szinte üldöztek a méhecskék. Menekültem előlük zárt helyre. Ma már ez megszűnt. Illatosított dolgokat nem használok, hogy ne vonzódjanak ... :)
puszi:Klári
Köszönöm a méhecskét. :)
Nagy szerencséd volt, sokkal rosszabbul is elsülhetett volna a dolog. Ezért aztn igazán nem kell szégyenkezni, én néha azt is elfelejtem, tegnap mi volt az ebéd :))
Pussz,
Tündér
ui: a mi osztálytalálkozónkon a 80 valahány éves osztályfőnökünk még arra is emlékezett, kit pofozott meg ötödikben a kiránduláson, mi meg csak csodálkoztunk :)
A méhcsípés allergiám tudott volt, hiszen előtte sokszor kerültem vele orvoshoz. Én, mint gyerek nem tulajdonítottam neki jelentőséget, mert nem volt belém nevelve a "betegtudat". A halállehelete pedig nem egyszer meg megérintett!
Boldog ember lehetsz, ha nem élted meg!
Igaz ettől én sem vagyok boldogtalan ...
Volt egy írásom oltással kapcsolatban is. ...
Ma is magamon viselem a nyomát a gyerekkori betegségeknek, legyen az egy oltás, ami nem szokványosan gyógyult... vagy egy bárányhimlő, aminek a nyomát ma is viselem az orrom hegyén egy kis lyuk formájában és a homlokomon... Bagatel.
Még jó, hogy kiderült, mire vagy allergiás... sokan ma sem tudják mire, és szenvednek tőle... Engem is megcsípett, mégpedig a fenekemen egy méhecske, vagy darázs (segreverősdit játszottunk éppen)... nem nagy ügy, de szaladtam vagy két emeletet, mire elsősegélyben részesített az anyukám... Ezek régi, nagyon régi emlékek. Nyoma sem maradt, hiszen itt vagyunk! :-)