Tavaszi szél ...
Látogatók száma: 60
... ember a csillagok közt ...
A parkban mókusok ugrándoznak, a tavasz bontogatja virágszirmait... - fotóra kívánkozó, megörökítésre váró pillanat.
… miért is? - mert meg akarunk fogni, magunkénak akarunk tudni mindent, amit épp akkor felejthetetlennek vélünk látni
/ … és mennyi de mennyi mindent túl gyorsan és túl könnyen elfeledünk/
… de, vannak olyan pillanatok, mik megismételhetetlenek, fotó mégsem készül róluk, mégis mélyen megérintenek, s örök pillanatként a lélekbe vésődnek
..........
Csobbanó víz, harsány nevetések, sikongatások , házastársi zsörtölődések hangját erősítette fel szinte elviselhetetlen kakofóniává a barlang akusztikája.
Vidám felszabadultság, mikor az ember kikerül a hétköznapok monotóniájából? - igen, e zajban az is benne volt, de ez a ricsaj inkább jelentette, az Ember félelmét a saját maga csöndjétől.
Az égbolt- kupola csillagszikrái, üzenetet hoztak az időtlen távolból...
… és egy felcsendülő hang válaszolt is rá … - talán egy credo
… de ez, valakinek vagy nem tetszett, vagy csak zavarta az ismeretlen
Nehéz nevetéssel fűszerezve, robbant be , a már halkuló , de még rezgésként ott maradó dallamba , a – Mi, mi mi , mi … mi mozog a bokorban, nóta nyers ereje
…..........
… mint vizet fodrozó , nádast ringató lágy szellő, kapott szárnyra a hang …
Tavaszi szél vizet áraszt …
… és már nem egy én hangja
Virágom, Virágom …
… és már csak az egymásba kapcsolódott hangok, eggyé válva szálltak fel diadalmasan a magasba
Minden madár társat választ
Virágom, Virágom
Hát én immár kit válasszak
Virágom, Virágom
… és már nem volt én, csak a vox humana küldött üzenetet a csillagoknak
Én tégedet, te engemet
Virágom, Virágom
… és az egy hanggá fonódott ének a csillagokkal összeölelkezve hazatért
A visszhang csillagporba takarva , vigyázva engedte el , a dal utolsó sorait...
... hogy azt, az emberi tapsvihar még egyszer felemelje, hogy a taps utáni , lélek megérintett csendben, együtt varázsolt- együtt megélt csodától igézetten, – nem keresve ki volt a kezdet- ki részese volt, békével , egy felejthetetlen pillanat emlékével, útjára keljen.
A cikket írta: Gaya
Hozzászólások
időrendi sorrend
Nagyon ügyesen megirt irás,tagadhatatlanul tehetséges vagy.
Köszönöm hogy olvastál, s köszönöm a dicséretet is.
... igaz, az is, hogy nem kellett hozzá tennem, " írói tehetséget"
Ahogy Évának is írtam, a történet valós, s csak a valóságot osztottam meg.
Leírtam, hisz az oly sok " szürkére festett" hétköznap, tartalmaz csodát is.
Üdv.
Zita
Én sem tudtam lencsevégre kapni, olyan gyorsan tűnt el a szemem elől, de ma is látom magam előtt, ahogy átugrik egyik fáról a másikra. "Mint a mókus fenn a fán!" Tudod? Azóta kivágták a fákat, de mélyen bennem maradt a pillanat...
Milyen felejthetetlen, felemelő érzések voltak ezek! Szép szavakban foglaltad össze, ragadtad meg... Nagyon szerettem én is ezt a dalt! Magam is fújtam, amikor annak volt itt az ideje. Ma is szívesen hallgatom... :-)
Az ember, ha kiszabadul a természetbe a tavaszi szél elhozza számára, amire szüksége van..., immár a kétségeket is... de mi nem esünk kétségbe...
Köszönöm hogy olvastál!
A mókust is sikerült lencsevégre kapni, de nem ez a lényeg.
A történet amit leírtam valós. Velem, a testvéremmel, és az ott lévő emberekkel történt meg , nemrég, Miskolctapolcán a barlangfürdő csillagtermében.
A csodák léteznek a mindennapokban.
Kívánok Neked, pont elég, mindennapi csodát!
Zita
Milyen felejthetetlen, felemelő érzések voltak ezek! Szép szavakban foglaltad össze, ragadtad meg... Nagyon szerettem én is ezt a dalt! Magam is fújtam, amikor annak volt itt az ideje. Ma is szívesen hallgatom... :-)
Az ember, ha kiszabadul a természetbe a tavaszi szél elhozza számára, amire szüksége van..., immár a kétségeket is... de mi nem esünk kétségbe...