Kleopatra esküvője

Látogatók száma: 62

Miért is, hogy ha el megy és nem marad itt tovább? Évfordulója van, és kész...Nem érdekel apád!

Ilyenkor mi eltöröljük könnyeinket, és megmaradunk annál, ami minden...ami szent. Ekkor minden elszökik. A bűnös, de visszalökik. Az engem érintő feladat, hogy akkor lépek a lábnyomába, ha el sem távozott az életből. Ebben az a rossz, hogy dereng még valami neki, amikor a helyes és helytelen megoldás miatt nem lehet ennyivel felülmúlni azt, hogy a képzelet furcsa játéka ez. Védelmezzük, óvjuk. Akkor is, ha nem volt szinte igaz...mert a szobában fények cikáznak és nem vagyok olyan ravasz, mint amilyennek gondolnak vagy éppen vad...Talán annál vadabb és merészebb, mint amikor engem próbálnak elfeledni, egy csepp vérért talán öl is. De akkor mi lenne az erény, ha nem vagyunk álnok és képmutató emberekkel teli? Sötét korszak, amit kétszer és háromszor is megél az ember, és isteni lénye nem csitul. Mert ami, bennem szent...az neked árt. Mi lenne, ha maradnék egy lány...aki ezerszer megbecsüli a szépséget és a szeretet, mint az ajándékokat, és az én szívemből szóltál, hogy meg ne maradj annál az egy hetyke egykedvű mivoltodnál! Mert semmi sem éppoly szent, mint most amikor írom ezek a sorokat...! Lehet csak szenteskedem, de lehet hogy nem?! Éppen akkor vagyok kiszáradt, mikor lelkem elhatározta hűségét...a templomba nem vagyok való, a pokolban nem vagyok ártatlan...De itt az egyik-másik sivatagi virág után, már is olyan rossz, amikor a virágom nem hoz virágot, pedig addig addig ültettem, próbáltam...amíg a féltékenység megöli a szerelmet, és szeretet. Mert az amire számít az irigység. Senki nem olyan bátor, hogy ellen álljon a szembe szél és a hátszele nagyobb a piramisnak, mint egy porszemnek. Mert a szellemnek több alkotása van. Mindennél jobban becsülöm azokat a pillanatokat, amikor álmodozom róla, hogy a királynő, aki itt játssza az eszét és a lelkünkbe pofázik, mert megsértődöm és mindig meg is fogok sértődni, mert a lelkem olyan mint rég...Amolyan kétszínű és hűséges...mert mindig is tudtam, csak egy erényem legyen, hogy mind megvan. Ilyenkor mi sírni szoktunk...fürdeni és lazulni, lazítani a láncon. Ahogyan vesszük ezer éve, mindig ugyanaz a vége...csak még nem volt igazán olyan hatalom a kezemben, amit ne az árnyékban vetülete a napnak még igaziból kisütött volna még egyszer. Ebben a determinált, azaz felgyorsult időtlen világban, amit emberek találtak ki, és most akkor mit mondhatnék, mint azt hogy ilyen komolyan bele vetem magam a furcsa módon és stílusosan előszedett mágia és boszorkányok újkori üldözésének, és csalódásainak rengetegébe. Amikor egy élőlény és várományos adandó alkalommal belehal és sírján reménység növekszik, legendája a sötét angyalnak és az álnok kígyónak, amely itt soha nem mutatja a képét...Ilyen az átok és az élet, mert mindenki tudja, ha megtalálom a békét és olyan igazi ember szerelme, amit el szoktam fogadni, amit nem lehet talán kárpótolni az ördög a pokolnak...A pokolba. Egyszer szent az kardom és nem vagyok egy nagyon bolond, csak az édes és bűntelen csókod, ami egyszer elárul és végem van...mert mindörökre feltámadtam, mert semmit nem tudok az én kis húgom is olyan rossz, mint amikor a nap nyugodni tér, mert a boszorkányok nem alszanak, nem kell nekik féktelen határozottság és béke...mindörökre egyetlen! Mert csak benned bízom, az én vérem a lelkem rajta a kardon, és becsületességem őrzi az ördög. A lehetetlen nem tény, hanem gyenge vélemény, és az amikor az óra ide s tova lejárt...

A cikket írta: Alice

támogatóink