Ha nem jön a baba

Látogatók száma: 46

Azt mondják, hogy az asszonyok két dologért tesznek meg mindent: azért, hogy ne legyen gyerekük és azért, hogy legyen... Én az utóbbiért tettem volna meg mindent, de jött a csoda.

Tizenkilenc éves koromban fiatalon, szerelmesen már volt egy vőlegényem, akivel rendszeresen voltunk együtt. Ő már dolgozott, én még tanultam. Egy őszi időszakban, amikor már terjednek a vírusok, elkapott egy hányós, hasmenéses időszak. Nem gondoltam, hogy ez a három nap felborítja a tabletta hatását. De így történt, így decemberben észrevettem, hogy terhes vagyok. Nem ijedtem meg, hiszen tájékozott voltam a lehetőségeimet illetően, de még nem akartam gyereket. Tudtam, hogy az iskolát még be akarom fejezni, és választott hivatásomat szeretném gyakorolni. Vőlegényem szerette volna megtartani a babát, de tiszteletben tartotta döntésemet. Későbbi kálváriámnak valószínűleg ez volt az oka. Sokat kárhoztattam magam ezért a döntésért, de akkor még nem éreztem magam késznek az anyaságra. Bár, lehet, hogy jól döntöttem, hiszen vőlegényemmel végül is nem maradtunk együtt.
Évekkel később megtaláltam az "igazit", összeházasodtunk és eljött az idő, hogy jöhet a baba. De csak jöhetett volna, mert nem sikerült. Orvoshoz mentünk, de nem találtak semmi problémát, végül egy peteérést elősegítő gyógyszerrel pár hónap múlva sikerült teherbe esnem. Nem akartam elhinni. Épp dolgoztam, amikor tudatosult bennem, de tíz percenként szaladtam a wc-re ellenőrizni, hogy biztosan sikerült-e.
Csodálatos 6 hónap következett. A 30. hétben egyszer csak megindult a magzatvíz. Kétségbe estem. Azonnal taxival rohantam a kórházba. Épp bent volt az orvosom, aki mindent megtett, annak érdekében, hogy a csöppséget még egy kicsit bent marasztaljuk. Ez öt napig sikerült. Ekkor megszületett a kisfiam 1250 grammal. Aggodalommal teli hónapok következtek. DE mára már önálló családdal rendelkező fiatalember lett belőle. Utána soha nem tudtam teherbe esni. Közben elváltam és új társat adott az élet, egy egyedülálló fiatalember személyében, aki családot szeretett volna. Nem akartam beleszeretni, nem akartam becsapni, hisz tudtam, hogy én már nem adhatom meg azt, amit szeretne. De ragaszkodott hozzám és biztatott, hogy lesz közös gyermekünk. Mivel magam is szerettem volna ebben hinni ráhagytam. Minden este megmasszírozta a talpam. Amikor a bokámhoz ért első alkalommal felkiáltottam a fájdalomtól. De ő csak mosolygott. Utána minden nap óvatosan masszírozta az egész talpam és a bokámat. Legalább másfél év telt el így. Nem beszéltünk arról, hogy ez segít-e vagy nem, ő tette a dolgát. Ugye mondanom sem kell, hogy mi lett az eredmény? Ma már nyolc éves a kisfiunk, de tudom, hogy ez a talpmasszázs nélkül nem így lenne. Azóta is ez a családi orvoslás nálunk.

A cikket írta: gaboca

következő cikk

1 szavazat