újabb események régebbi események további események
22:08
Ilpaki új cikket töltött fel
13:08
Ilpaki módosította a naplóbejegyzését
13:07
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
22:36
kalozlány módosította a naplóbejegyzését
22:21
kalozlány új bejegyzést írt a naplójába
09:02
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
08:35
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
15:51
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
08:01
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
13:40
Black Ice új cikket töltött fel
04:54
Furrionmxa regisztrált a weboldalra
21:07
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
02:35
Telecasterchf regisztrált a weboldalra
01:53
Incipiosas regisztrált a weboldalra
20:13
Artisanwrl regisztrált a weboldalra
19:03
kalozlány új bejegyzést írt a naplójába
09:38
Dormanndh regisztrált a weboldalra
08:37
kalozlány módosította a naplóbejegyzését

A postás, avagy kiugrik a nyúl a bokorból...

2013. június 29. - Látogatók száma: 156

A történetet Tyson barátom mesélte Nékem, egy fröccs mellett. Hogy igaz volt, vagy csak a bor beszélt belőle, döntsék el Önök, Nékem mindenesetre tanulságos.

Az új postás még csak pár napja járta a falut. Az emberek, a házak újak voltak Néki. Szolnokról jött, a nagyvárosból. Itt Tiszakemencésen, ebben a kis helységben, még meg kellett szoknia. - Kedvesek itt az emberek - gondolta, és visszaköszönt a szembejövő, ráköszönő ismeretlen öreg nénikére.
- Kezit csókolom!
Nem baj az, hogy hátrahagytam magam mögött azt a nyüzsgő, büdös várost. Jó ez a nyugalom... - suhant át az agyán, ahogy épp egy tócsát lépett át megfontoltan. Ott mindenen át kellett gázolni. Itt erre is van idő.

János, Szolnokon dolgozott kézbesítőként. A fiatalítás, na meg az idegeinek a romlása, ellehetetlenítette a régi munkahelyén. A sorozatos bakik, a stresszes légkör, a nap mint napi piszkálódások, eljuttatták arra a pontra, hogy sok lett Néki. Egy nap besétált a főnöki irodába, megkereste Vigyázó Pált, a főnökét, és bejelentette.
- Nincs tovább Palikám. Én ezt itt nem bírom.
Pál jó ember lévén, nem értette a dolgot.
- Mit nem bírsz kedves barátom? - kérdezte.
Túl sok a feszültség. Az idegeim. Kezdenek tönkremenni az idegeim. Az idegeim... az idegeim - hajtogatta magában még párszor. Nyugdíjosztáskor már az előző nap remeg a gyomrom. Rosszul vagyok. Félek, hogy kirabolnak.
A főnök értetlenül nézett Jánosra. - Ez bolond. Ki bántana egy postást? De nem akarva megsérteni régi kollégáját, így csak ennyit mondott.
- Kapsz egy kis szabadságot János - válaszolta szánakozón.
- Nem, nem... Nékem elegem van.
A beszélgetés még pár percig tartott. A főnök egy áthidaló megoldással, áthelyezést javasolt a postásnak. A férfi egy kis falucskába került. A megbízatása mellé, még egy szolgálati lakást is kapott.
- A régi postásunk helyére éppen keresünk valakit. De erre az isten háta mögötti sárfészekbe, senki nem akar lemenni. Ám Néked ez pontosan meg fog felelni - mondta örömmel Vigyázó Pál, és ennyiben is maradtak.

Pár hét szabadság és a költözködés után, János megérkezett az új helyére. A régi postás körbevezette a területen.
- Ném nagy dolog, dé valakinék ézt is még kéll csinájnija - mondta.
- Még - válaszolt János - utánozva a másik tájszólását -, de a gondolatait nem kollégája mondandója kötötte le, azok másutt jártak; kinn a mezőn, ahol a friss fű illatát érezte, nem a poshadt városi kukák szagát...

A postás meghúzta a kolompot, de a hangra nem jött ki senki a házból. Átnézett a kerítés tetején, de semmi mozgást nem észlelt. Megnyitotta a kapukilincset. Nem volt zárva. Beljebb lépett.
- Jó napot! - kiáltott. Van itthon valaki?
Senki nem válaszolt. Még beljebb ment. Már egész a gangig jutott, amikor egy mordulást hallott a háta mögül. - Az istenit, ez egy kutya! Egy hatalmas kutya - pillantotta meg az árnyékot -, van a hátam mögött. János visszább lépett volna, de a házőrző vicsorogni kezdett. Ahogy megmozdult, az eb hangos ugatással folytatta. A férfi lába földbe gyökeredzett. - Ennek a fele sem tréfa. Ez a vadállat meg fog engem enni, ha megmozdulok.
- Kicsi kutya... - szólította meg az állatot -, engedj kijjebb! - és mégis megpróbált egy tyúklépést tenni, tolatva, vissza a kapu irányába. De amaz csak nem tántorított. Haragosan ugatta a betolakodót. János ijedtében kővé meredt. - Meg se moccanok, meg se moccanok... - hajtogatta. Közben a vadállat a lábaihoz dörgölődzve körbe-körbe járkált körülötte, majd egyszer csak lefeküdt elé. A szerencsétlen ember le se mert nézni támadójára, csak érezte a veszélyt. A hatalmas szőrmók elterülve, cipőjére letéve a nyáladzó fejét, szüneteltette a támadását. A postás kissé megkönnyebbült. - Talán nemsokára megjön a házigazda is, aki megment - gondolta.
Eltelt vagy fél óra.
János már kezdte rosszul érezni magát. A veríték csorgott a homlokáról. Kirázta a hideg, közben izzadt a nyári napsütéstől. Ezerszer megbánta már, hogy nem maradt otthon, Szolnokon, a békés kis városában. - Ez a falu lesz majd a halálom - gondolta.

- Cicc, cicicc, Vilma! - kiabált a nő. A macska futva ugrott a kezébe. Jó nápot János! Míly járátbán felínk? - kérdezte a gazdasszony. Á nyugdíjámát hoztá?
A férfi nem tudott megszólalni, csak bólintott.
- Jó é erre felínk? Mégszokott mán itten? Ugyé nincs az a sok ídég? Az asszony jó hátba verte a postást, és ezzel együtt beljebb toszigálta. Üljön lé! - és az asztalhoz ültette az ijedt vendégét. Ná ménnyit hozott Nékem? Mutássá mán a summát!
János a félelmetes házőrzőt kereste. De nem látta sehol. Csak az a nyamvadt Vilma dörgölődzött az asszonyához...
- Eltűnt a kutya - mondta a nőnek válaszul.
- Méllyik kutyá?
- Az ami... Nem is tudom....

A férfi lenézett a macskára. A napsütésben egy hatalmas árnyék kísérte ki a kapuig.
- Viszont látásra, viszont látásra! - kiabált utána kedvesen az asszony.
- Csak egy árnyék... a rettegés maradt...

A cikket írta: bokorur

9 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2013. december 20. 19:15

megtekintés Válasz erre: Radmila - 2013. december 18. 17:50

Tisztelt Bokor!

Igazán jól felépített elbeszélés, amely a rohanó világunkban előhozza az idegek roncsolását.
A félelem nagy úr.
Szeretettel gratulálok : Radmila

Tisztelt Radmila!
Köszönöm, hogy felém járt!
Bokor
2013. december 18. 17:50
Tisztelt Bokor!

Igazán jól felépített elbeszélés, amely a rohanó világunkban előhozza az idegek roncsolását.
A félelem nagy úr.
Szeretettel gratulálok : Radmila
2013. július 6. 19:50

megtekintés Válasz erre: maresz058 - 2013. július 3. 21:50

Tisztelt Bokor Úr!

Gyeremekkorom jutott eszembe, amikor a kicsi pulink, bárkit be engedett, de kifelé már csak, ha mi is engedtük, ha nem voltunk otthon, meg kellett várjon a "vendég"!

Maresz

Tisztelt Maresz!
A legjobbak Nékünk a múltidéző írások. Köszönöm, hogy meglátogatott!
Bokor
2013. július 6. 19:49

megtekintés Válasz erre: Pinokkió - 2013. július 1. 01:04

Tisztelt Tanár Úr!
Nagyon tetszett az írása. Jó volt, ahogy a büdös városból, ismét kedves város lesz, és kiderül, hogy semmi nem számít, a helyszín sem, csak a gondolat teremtő ereje.
Üdv,
Pinokkió

Köszönöm Kedves Barátom!
Bokor
2013. július 3. 21:50
Tisztelt Bokor Úr!

Gyeremekkorom jutott eszembe, amikor a kicsi pulink, bárkit be engedett, de kifelé már csak, ha mi is engedtük, ha nem voltunk otthon, meg kellett várjon a "vendég"!

Maresz
2013. július 1. 01:04
Tisztelt Tanár Úr!
Nagyon tetszett az írása. Jó volt, ahogy a büdös városból, ismét kedves város lesz, és kiderül, hogy semmi nem számít, a helyszín sem, csak a gondolat teremtő ereje.
Üdv,
Pinokkió
2013. június 30. 11:50

megtekintés Válasz erre: bokorur - 2013. június 30. 10:49

Tisztelt Ailet!
Ön is mindig elgondolkodtat, mint Platon is, így a "jót tett" helyébe kapták tőlem.
Bokor

Köszönöm! :)
2013. június 30. 11:44

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2013. június 30. 08:44

Kedves Ailet!

Értékelem a fantáziád. A beleképzelő képességedet. De nem érted, hogy itt a kutya ugatott? Akkor nem feltételezem, hogy az egy macska volt, az árnyékával és a postás a félelmeivel. Ennyi mindent beleképzelni egy ártatlan szituációba? Hát bement az udvarba...

Egyébként is, egy udvarba csak úgy bemenni?... Főleg faluhelyen?... ahol általában, mindig van egy kutya..., macska..., gazda... A félelmeink mindig velünk vannak. Hová tette arra a kis időre?

Puszi,
Éva

Kedves Éva!

Ez nem fantázia, hanem a dolgok mögé látás. Az, hogy meg vagyunk győződve valamiről, hogy úgy látjuk, úgy halljuk, úgy érezzük, még nem jelenti azt, hogy valóban igaz is. Igen, jól írod, a macska árnyéka olyan ijesztő volt a postás számára (az én szemléletem szerint) hogy nagy vérengző vadállatnak képzelte (elhitte, hogy az egy ugató kutya, ami széttépi). Ezt nap mint nap megtesszük, ha elvonatkoztatunk kb a postástól. Egy pók csak egy pók, mégis nagy vérengző vadállatnak hisszük, ha félünk tőle, vagy egy egér... vérengző vadállat? Nem, akkor miért másznak asztalra székre előle? Mert annak képzeljük, ezért félünk tőle. Új helyzetekben nem mindig feltételezzük hogy a félelmeinkkel találkozunk egy udvarra való belépéskor, de ha szembesülünk vele, (kiváltó ok) akkor ez elég a pánikhoz. Te vagy én, mit látunk, gondolunk félelmetesnek? Az valszeg más számára értelmezhetetlen, ahogyan te most itt lényegében gondolod. Szubjektíven neked az a mumus, másnak nem. Ez a folyamat alapja, mindegy mitől félünk, vagy kitől, a félelem felnagyítja a veszélyt, ami lehet nincs is. Ahogy alább írta Bokor is, az egyéni, ki mitől fél, lehet az idegen, lift, teljesen lényegtelen. A félelem érzet ugyanaz. Ami kényszerképzetekhez vezet különböző mértékben. Bennünk dől el minden, olyannak látjuk a világot, amilyennek mi akarjuk, nem amilyen valójában. Ha ránézel egy macskára, te szépnek látod, én is, de aki utálja, az csak egy undorító kis pamacsot lát benne mondjuk. Melyikünk látja jól? Lehet ezen vitázni....
Pusz:A
2013. június 30. 10:53

megtekintés Válasz erre: Simon - 2013. június 30. 10:33

Bokor úr és egyben Éva! Én a saját árnyékomtól se félek, főleg ha épp elvitte azt a macska. Ha meg épp hangokat hallucinálok, azok nálam mindig a volt nejemhez kötődnek. Nálam a Vilma macska helyett az Irma ordibált volna, a gangra lépés előtt... Simon! Töröld meg a koszos cipőd, mielőtt belépsz...! Na ettől én is lemeredtem volna.
Simon

Tisztelt Simon!
Mindenkinek a maga félelme a legnagyobb.
Bokor
2013. június 30. 10:51

megtekintés Válasz erre: Szimeame - 2013. június 30. 08:43

Tisztelt Bokor Úr!
Remek megfogalmazása annak, hogy az ember legnagyobb ellensége a saját félelme. Nekem ezt mondja.
Jó volt olvasni

Szime

Tisztelt Szimeame!
Tökéletesen olvasott.
Bokor
2013. június 30. 10:49

megtekintés Válasz erre: Ailet - 2013. június 29. 22:27

Kedves Bokor Úr!

Ez nekem olyan Platonos, aki levezette az emberi félelmeket. A dolgok "vetett árnyéka" alapján eldöntjük mitől is félünk és inkább rettegünk egy életen át, mint hogy szembe nézzünk vele, pedig lehet hogy csak egy faág. A saját képzeletünk tart a markában csak, nem a valós veszély. Ez szinte minden félelemre igaz. A víziszonyra, az állatokkal kapcs. iszonyokra, a kisebbségi érzésekre, az irigységre, a birtoklásra, .... stb.

Elgondolkodtató cikk, nagyon köszönöm!
Üdv:A

Tisztelt Ailet!
Ön is mindig elgondolkodtat, mint Platon is, így a "jót tett" helyébe kapták tőlem.
Bokor
2013. június 30. 10:47

megtekintés Válasz erre: Babenko - 2013. június 29. 19:54

Tetszett. :-)
Eszembe jutott a lépcsőnkön üldögélő postás délután háromkor, amikor anyum hazaért.:-( Csak őt tényleg egy hatalmas komondor őrizte nem egy árnyék. :-)

Tisztelt Babenkó!
Igen, a kutyák valahogy szeretik a postásokat őrizgetni :D
Bokor
2013. június 30. 10:43

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2013. június 29. 18:50

Nagyon jó, tetszett. De mégis csak volt ott egy kutya, hiszen ugatott, vagy azt is csak képzelte? Egy macska lehet hatalmas, főleg az árnyéka, de az ugatás az mégis csak egy kutyától származott?... Na mindegy, ha ő is elbizonytalanodott. Lehet, hogy az idegei még nem jöttek helyre. :-)

Tisztelt Éva!
Csak macska volt, a postásunknak az idegei nem voltak a helyén.
Bokor
2013. június 30. 10:33

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2013. június 30. 08:44

Kedves Ailet!

Értékelem a fantáziád. A beleképzelő képességedet. De nem érted, hogy itt a kutya ugatott? Akkor nem feltételezem, hogy az egy macska volt, az árnyékával és a postás a félelmeivel. Ennyi mindent beleképzelni egy ártatlan szituációba? Hát bement az udvarba...

Egyébként is, egy udvarba csak úgy bemenni?... Főleg faluhelyen?... ahol általában, mindig van egy kutya..., macska..., gazda... A félelmeink mindig velünk vannak. Hová tette arra a kis időre?

Puszi,
Éva

Bokor úr és egyben Éva! Én a saját árnyékomtól se félek, főleg ha épp elvitte azt a macska. Ha meg épp hangokat hallucinálok, azok nálam mindig a volt nejemhez kötődnek. Nálam a Vilma macska helyett az Irma ordibált volna, a gangra lépés előtt... Simon! Töröld meg a koszos cipőd, mielőtt belépsz...! Na ettől én is lemeredtem volna.
Simon
2013. június 30. 08:44

megtekintés Válasz erre: Ailet - 2013. június 29. 22:27

Kedves Bokor Úr!

Ez nekem olyan Platonos, aki levezette az emberi félelmeket. A dolgok "vetett árnyéka" alapján eldöntjük mitől is félünk és inkább rettegünk egy életen át, mint hogy szembe nézzünk vele, pedig lehet hogy csak egy faág. A saját képzeletünk tart a markában csak, nem a valós veszély. Ez szinte minden félelemre igaz. A víziszonyra, az állatokkal kapcs. iszonyokra, a kisebbségi érzésekre, az irigységre, a birtoklásra, .... stb.

Elgondolkodtató cikk, nagyon köszönöm!
Üdv:A

Kedves Ailet!

Értékelem a fantáziád. A beleképzelő képességedet. De nem érted, hogy itt a kutya ugatott? Akkor nem feltételezem, hogy az egy macska volt, az árnyékával és a postás a félelmeivel. Ennyi mindent beleképzelni egy ártatlan szituációba? Hát bement az udvarba...

Egyébként is, egy udvarba csak úgy bemenni?... Főleg faluhelyen?... ahol általában, mindig van egy kutya..., macska..., gazda... A félelmeink mindig velünk vannak. Hová tette arra a kis időre?

Puszi,
Éva
2013. június 30. 08:43
Tisztelt Bokor Úr!
Remek megfogalmazása annak, hogy az ember legnagyobb ellensége a saját félelme. Nekem ezt mondja.
Jó volt olvasni

Szime
2013. június 29. 22:27
Kedves Bokor Úr!

Ez nekem olyan Platonos, aki levezette az emberi félelmeket. A dolgok "vetett árnyéka" alapján eldöntjük mitől is félünk és inkább rettegünk egy életen át, mint hogy szembe nézzünk vele, pedig lehet hogy csak egy faág. A saját képzeletünk tart a markában csak, nem a valós veszély. Ez szinte minden félelemre igaz. A víziszonyra, az állatokkal kapcs. iszonyokra, a kisebbségi érzésekre, az irigységre, a birtoklásra, .... stb.

Elgondolkodtató cikk, nagyon köszönöm!
Üdv:A
2013. június 29. 19:54
Tetszett. :-)
Eszembe jutott a lépcsőnkön üldögélő postás délután háromkor, amikor anyum hazaért.:-( Csak őt tényleg egy hatalmas komondor őrizte nem egy árnyék. :-)
2013. június 29. 18:50
Nagyon jó, tetszett. De mégis csak volt ott egy kutya, hiszen ugatott, vagy azt is csak képzelte? Egy macska lehet hatalmas, főleg az árnyéka, de az ugatás az mégis csak egy kutyától származott?... Na mindegy, ha ő is elbizonytalanodott. Lehet, hogy az idegei még nem jöttek helyre. :-)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: