újabb események régebbi események további események
23:48
emillio módosította a cikkét
23:47
emillio új cikket töltött fel
21:00
Black Ice módosította a cikkét
20:58
Black Ice új cikket töltött fel
16:14
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
16:12
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
15:46
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
22:58
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
18:26
L. Alexa új cikket töltött fel
18:23
L. Alexa új cikket töltött fel
17:06
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
13:14
gvali válaszolt egy szavazásra
13:13
gvali válaszolt egy szavazásra
13:13
gvali válaszolt egy szavazásra
13:13
gvali válaszolt egy szavazásra
09:16
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
08:17
L. Alexa módosította a naplóbejegyzését
08:16
L. Alexa új bejegyzést írt a naplójába
22:02
Black Ice módosította a cikkét
21:57
Black Ice új cikket töltött fel

Antigravitációs lencse

2011. augusztus 1. - Látogatók száma: 84

Édesapám vett magának egy új karórát, nagyobbat az eddiginél, hogy – mint ő mondta – jobban láthassa a számokat. Szerintem egyszerűen csak azért, mert megunta a régit, valami modernet akart. Meg különben is, már két hete az órásnál hevert, várta, hogy megreparálják a belsejét. Életében először. Pedig nem mai darab, anno még a háború előtt vette a nagyapám ezt a svájci, felhúzós szerkezetet. Ízig-vérig kézműves munka, teli fogaskerékkel. És nekem épp emiatt tetszett. Egyszerű fizika, kis fém térbe szorítva a múló idő, mellé egy csipetnyi történelem a lélektelen elektronikus kütyük között.
Tehát mikor végre hívott bennünket a mester, hogy elkészült a javítással, édesapám jóváhagyásával én mentem el a műhelyébe, s hoztam el a családi örökséget. Minden rendben, a mutatók ugyanolyan szépen törtek előre rendületlenül, mint annak előtte. Másodpercről másodperce, kis halk kattanással. Ám valami mégis megváltozott. Ahogy először ránéztem, miután felcsatoltam csuklómra, egy apró furcsaságot vettem észre a számlapon, vagyis inkább fölötte az üvegen. Jobb oldalt, a hármas fölé egy kis buborék, egy fél centis nagyító került. Nagyobbnak látszott alatta a rovátka, és vastagabbnak a mutatók is, ha arra jártak. Hamar rájöttem, az órás elcserélte az üveglapot egy olyan óráéval, amelyik a hármas helyén a dátumot jelezte ki. Engem nem zavart, még jól is néz ki, a mester meg majd szól, ha neki ez hiányzik.
A következő napom abban a kellemes tudatban kezdődhetett el, hogy mindig tudni fogom, mennyi a pontos idő, nem kell majd elővennem mobiltelefonom. A rugó, a benne lévő feszültség, az egyszerű törvények engem is magukkal rántottak, mintha én is visszavonhatatlan részéve váltam volna az örökké mozgó mechanikus világegyetemnek.
Elragadó volt ez a tökéletesség, és az óra, meg rajta a fénylő lencse ismerőseim érdeklődését is felkeltette. Néhányan le akarták törölni, mint egy odaragadt vízcseppet, majd, miután ez nem sikerült, gyermetegen gyönyörködtek a napsugarak játékában. Végül aztán mind megkérdezték:
– Mi ez itt?
– Ez egy olyan üveglap, amelyik nem erre az órára készült, hanem...
Így telt el a délelőtt, alig pár óra alatt kilencen érdeklődtek a buborék felöl. És én mind a kilenc alkalommal igazán precíz okfejtést adtam elő.
Délben aztán a szokásos vendéglőmbe mentem elfogyasztani a hétfői menüt. Nem voltak sokan, a pincér mégis késett. Öt perc szállt el, mire megjött végre. Rendeltem és vártam tovább. Újabb negyed órába telt, mire a leves az asztalomra került. Vacak volt, ráadásul hideg.
– A fene vigye el, minek járok én ide?! – kérdeztem ingerülten magamtól, mikor váratlanul leült mellém az egyik kolleganőm a pénzügyről. Fel nem fogtam, hogy miért, hisz csak futólag ismerjük egymást..., amin most akár változtathatnánk is – mértem fel gyorsan a helyzetet –, hisz csinosabbnak tetszett, mint amire emlékeztem. Miután köszöntünk egymásnak, láttam, hogy tekintete az órámra téved. Idegesen húztam rá ingem ujját, hogy eltakarjam, de hasztalan, egyből kivillant megint. Kezem gyorsan levettem az asztalról, beszélgetni kezdtünk. Kivel mi történt az osztályon, a vezetésből ki melyik beosztottal hozható hírbe, meg ilyesmi. Üres fecsegés lett a reményből, az idő futott, s nekem lassan mennem kellett volna. Már menekülni készültem, mikor a sors közbeszólt, a kollegina kérdezett:
– Mennyi az idő? – én reflexszerűen emeltem föl a karom, fordítottam kézfejem, ekkor szemem megakadt a buborékon. Fölnéztem, láttam, az övé épp úgy.
– Mi az ott? – kérdezte ártatlanul. Már azon voltam, hogy elkezdem a begyakorolt magyarázatot, mikor egy hang megszólalt legbelül: antigravitációs lencse. Mire észbekaptam, ki is mondtam.
– Micsoda?! – csodálkozott szegény.
– Antigravitációs lencse – jelentettem ki mostmár teljes lelki nyugalommal. – Csökkenti az óra súlyát –csatoltam le –, nézd meg, mennyivel könnyebb így! – Odaadtam neki, s a kolleganő meglepetten próbálgatta a súlyát, a szíj végeit két kezében tartva, az órát lágyan le-föl mozgatva. – No, igazam van? – vetettem oda, de hitetlen, vagy inkább tanácstalan arcát látva azért még hozzáfűztem: – Bár lehet, hogy nem nagyon érezni, ugyanis ez még egy kezdetleges konstrukció, csak estére töltődik föl teljesen. De ne haragudj – nyúltam a karóráért –, sietnem kell. Szia! – és ezzel együtt fogtam magam, felálltam, s talán kissé modortalanul, faképnél hagytam.

Antigravitáiós lencse. Ez a két szó többször segített ki az elkövetkezendő napokban. Értetlenül nézett rám hallatára mindenki. Aki rájött, milyen badarságot beszélek, az nem kérdezősködött tovább, csak együtt nevetett velem. A többiek számára pedig elméleti fejtegetésbe bocsájtkoztam. Hogy ez a pontosan 4,96 mm átmérőjű, antianyagból összesűrített lencse azáltal, hogy képes legyűrni a testekre ható gravitációt, sőt, még némiképp ellensúlyozni is azt, kis mértékben ugyan, de könnyít az órámon. Így megkímél a korai csuklófájdalmaktól, de élvezhetem egyéb pozitív tulajdnoságait is. Ugyanis az antianyag és a normál üveglap találkozásánál fellépő sugárzás gyógyító, regeneráló hatással van az izületekre, lett légyen is ez a sugárzás jelen esetben bármilyen kicsiny mértékű is. Ez az egész egy kínai találmány, de nem újkeletű, mert már az ősi Kínában is használták, akkor még a fejedelmek, császárok ékszereiben, hogy azok ne annyira húzzák le a fejüket. A legnagyobb feljegyzett ilyen ékkő 3 cm átmérőjű volt, az képes volt lebegni is. Én magam is egy kínai webshopban vettem ezt az óralapot, ott azt írták, ez lesz a jövő év slágerterméke.
Persze akadtak keményfejű okostojások, akik a maguk tudálékos módján próbálták megmagyarázni az óra könnyebbségét, meg hogy ez a kínai dolog kamu, azon a honlapon engem átvágtak. Váltig állították, hogy a kínaiak nem képesek antianyagot előállítani, azzal csak az USÁ-ban kísérleteznek hadászati célokra, a buborék természetesen héliummal van megtöltve, ezért érezhető úgy, mintha a karóra kicsit levitálna. Olyan ez tehát végülis, mint egy mini léggömb.
Ez ilyen embereket semmivel sem tudtam meggyőzni, még azon érvem sem hatotta meg őket, hogy a lencse azért nagyít, mert a fénysugarakat eltéríti egyenes pályájuktól, meggörbítve a téridő szerkezetét. Nyilvánvaló – azt hiszem mindenki számára –, hogy ez csak az antianyag antigravitációs hatásának következménye lehet. Ellenvetésként azt hozták föl, hogy a sűrített hélium is megtörheti a fényt, előidézve a fénynyalábok kívánt eltérülését.
Megadtam magam, legyen nekik igazuk.

Kellemesen telt el a hetem. Mindig más és más adalékkal toldottam meg a leírást, egyre érdekesebb, s egyre tudományosabban hangzó dolgokat ötöltem ki. Roppant mód élveztem, s közben néha az óra valóban majdnem szállni kezdett a közönség előtt, természetesen abszolút és közvetlen összefüggésben az aktuális naptevékenységgel. Lebegni persze sose lebegett, de én mindig nyugodt lélekkel hajtottam álomra a fejem, azzal az érzéssel, hogy adtam az érdeklődőknek valamit, valami sokkal izgalmasabbat, mint az egyszerű földhözragadt tények, valami egészen misztikust. Olyan élményhez juthattak hozzá, amire titkon mindig is vágytak. Egy csipetnyi rész lett sajátjuk a lehetetlenből, látták, sőt fogták azt. Ha mást nem is értem el, de legalább megmozdítottam agyukban egy-két idegsejtet, néhány tespedt neuront, melyek egyébként talán örökre kárhozatra lettek volna ítélve.

Hát igen, ilyen érzésekkel tényleg igazán jól alszik az ember! S szombat lévén én ezt az alvást még jó hosszúra is nyújthattam. Mély, megnyugtató álomból ébredtem: lebegtem, és erőteljes karcsapásokkal szeltem az eget. Előbb a házak fölé úsztam, majd ki a városból, messzi, keleti tájakra. Mikor elfáradtam, felhőkbe kapaszkodtam, s hagytam, hadd fújjon a szél, amerre akar. Aztán eleredt az eső, és a felhő elkezdett fogyni alattam, én pedig szép lassan leereszkedtem a földre. Az ágyamba huppantam...
Kinyitottam a szemem, a redőny résein beszűrődött a reggeli napfény. Egy csík elvakított. Tapogatózva az órámért nyúltam, vajon mennyi lehet az idő. Mivel ujjaim nem lelték, odafordultam. Hihetetlen! Az óra ott lebegett az éjjeli szekrény fölött, alig húsz centi magasan. A lencse fényesen ragyogott. – Ez nem lehet igaz! – tágra nyílt szemmel, s mint akit feszült rugó pattant ki az ágyból, gyorsan fölhúztam a rolót. – Biztos ez a fura szűrt fény zavart meg! – Hát nem! A beömlő világosságra az óra még magasabbra emelkedett.

És én csak bámultam bambán...

Azóta alig mozdulok el mellőle. Most is itt ülök vele szemben, és gyönyörködöm. Ha meglököm, arrébb csusszan a levegőben, aztán szép lassan vissza a helyére. Néha süllyed egy kicsit, vagy épp emelkedik magától, egyébként nagyon nyugodtan viselkedik. Az időt pontosan mutatja, nem késik, nem siet.

Tegnap olvastam, hogy a naptevékenység a következő hetekben tovább fokozódik. Kíváncsian várom, mi fog történni. S talán az óráshoz is vissza kellene mennem egyszer...

A cikket írta: Bervinn

10 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2011. augusztus 8. 08:09

megtekintés Válasz erre: Bervinn - 2011. augusztus 8. 07:36

OK, köszi, de akkor a tiedet elég lett volna hétfőn közzétenned... ;-)

Üdv,
Ervin

Döntetlent ajánlok. :-)



Tamás
2011. augusztus 8. 07:36

megtekintés Válasz erre: - 2011. augusztus 5. 20:18

Ez a hét legjobb cikke.
Erre mondhatják a lányok, hogy bűbájosan simlis vagy. (Ha megértik)

Eszembe juttattál egy régi történetet. Nem, nem itt mondom el. Felteszem a naplómba.

Tamás

OK, köszi, de akkor a tiedet elég lett volna hétfőn közzétenned... ;-)

Üdv,
Ervin
 
2011. augusztus 5. 20:18
Ez a hét legjobb cikke.
Erre mondhatják a lányok, hogy bűbájosan simlis vagy. (Ha megértik)

Eszembe juttattál egy régi történetet. Nem, nem itt mondom el. Felteszem a naplómba.

Tamás
2011. augusztus 5. 15:39

megtekintés Válasz erre: Bervinn - 2011. augusztus 5. 12:47

Szia Juli!

Köszi a pontokat, de legkőképp azt, hogy elolvastad. :-)

Üdv,
Ervin

:))
2011. augusztus 5. 12:51

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2011. augusztus 5. 10:59

Szia Ervin!

Valóban rég jártál erre, vagy elkerültük egymást. A cikked nagyon jó. Amit én leszűrtem, neked nagyon fontos ez az óra. Nyilvánvaló, hiszen az édesapádé volt. Most meg a tiéd. Egy örökség, egy olyan fontos tárgy, ami tőle származik. Kell ennél több? Az, hogy ehhez te egy anekdotát tudtál nekünk ide varázsolni, a gondolataiddal átszőve, az külön csak neked köszönhető. Különben nem mozdítottál volna meg az agyunkban egy-két idegsejtet, néhány tespedt neuront... így érdeklődéssel olvastuk a fejtegetésedet egy órával, a lencsével... és sok egyebekkel kapcsolatban.
Kell ez nekünk! Nem mindenki képes erre sem, hogy egy tárgy, persze nem akármilyen, ilyen gondolatokat elindítson benne, de ez sem elég, megosztja velünk.
Nem is tudok többet mondani most, csak bámulok bambán...

Puszi,
Éva

Szia Éva!

Örülök, hogy tetszett a történet. Elárulok egy kis műhelytitkot: van némi valóságalapja... ;-)

Üdv,
Ervin
2011. augusztus 5. 12:47

megtekintés Válasz erre: - 2011. augusztus 5. 09:16

Szi Bervinn!

Az én órám 1 méter 20 centi magasan van. És nem lebeg, hanem áll. Igaz a falon! :-)

Mentek a pontok!


pusz
Juli :))

Szia Juli!

Köszi a pontokat, de legkőképp azt, hogy elolvastad. :-)

Üdv,
Ervin
2011. augusztus 5. 12:45

megtekintés Válasz erre: Pinokkió - 2011. augusztus 5. 08:54

Szia Ervin!
Remek cikk:-)
Tetszett!
Üdv,
Imi

Helló Imi!

Köszi, most ezt jött. :-)

Üdv,
Ervin
2011. augusztus 5. 10:59
Szia Ervin!

Valóban rég jártál erre, vagy elkerültük egymást. A cikked nagyon jó. Amit én leszűrtem, neked nagyon fontos ez az óra. Nyilvánvaló, hiszen az édesapádé volt. Most meg a tiéd. Egy örökség, egy olyan fontos tárgy, ami tőle származik. Kell ennél több? Az, hogy ehhez te egy anekdotát tudtál nekünk ide varázsolni, a gondolataiddal átszőve, az külön csak neked köszönhető. Különben nem mozdítottál volna meg az agyunkban egy-két idegsejtet, néhány tespedt neuront... így érdeklődéssel olvastuk a fejtegetésedet egy órával, a lencsével... és sok egyebekkel kapcsolatban.
Kell ez nekünk! Nem mindenki képes erre sem, hogy egy tárgy, persze nem akármilyen, ilyen gondolatokat elindítson benne, de ez sem elég, megosztja velünk.
Nem is tudok többet mondani most, csak bámulok bambán...

Puszi,
Éva
 
2011. augusztus 5. 09:16
Szi Bervinn!

Az én órám 1 méter 20 centi magasan van. És nem lebeg, hanem áll. Igaz a falon! :-)

Mentek a pontok!


pusz
Juli :))
2011. augusztus 5. 08:54
Szia Ervin!
Remek cikk:-)
Tetszett!
Üdv,
Imi
2011. augusztus 3. 21:25
:)))
2011. augusztus 3. 08:05
Szia Zsötem!

Freud kicsit más magyarázatot ad az álombéli repülésre... :-)

Üdv,
Ervin

U.i.: Az órát most nem tudom megmutatni, per pillanat a Roszkozmosz vizsgálja,de már bejelentkezett érte a NASA is. Csak azt nem értem, mi a francért nem rendelnek ők is egyet a neten... ;-)
2011. augusztus 2. 22:00
Szia Ervin!

Kellemes kis történetet raktál ide, hallod-e? :) Jót mosolyogtam, elképzelve, amint az antigravitációs lencséről tudományos előadást tartasz. :))

Az álom béli repülés felnőtt korban ritkább, nekem inkább a gyermekéveimből vannak ilyen álom-emlékeim. Talán akkor még tisztább a lelkünk, azért. :)
Akkor rendszeresen felhasaltam a levegőre, emlékszem, kellett egy nagy elrugaszkodás, és már fenn is voltam a magasban. :)
A visszatérés nem volt mindig kellemes emlék. Amikor ébredés közeledtén a lélek kezd visszatérni a testbe, olykor felriadhatunk rá. Ilyenkor zuhanás érzet, belehuppanás, egy kis testrángás jelzi, hogy hazatért. :)

Legközelebb megnézném azt a híres antigravitációs lencsét. :))
Zsötem
2011. augusztus 2. 08:38
Hát, volt már, hogy lebegtem, de másnap mindig fájt a fejem... :-)

Üdv,
Ervin
 
2011. augusztus 1. 20:53
Aztán, észre sem veszed, de egyszer csak te is ott lebegsz majd az óra mellett... :-))

Teccett!

Ktr.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: