Az angyalok, akik körülvesznek bennünket
Látogatók száma: 69
Egészen gyermekkoromtól fogva van egy olyan érzésem, hogy az angyalok körülvesznek bennünket, jelen vannak az életünkben. Néha látjuk őket, néha pedig nem. Biztos sokan vagyunk, akik ugyanígy gondolják.
Nem arra gondolok ilyenkor, hogy sejtelmes árnyakat látunk, vagy különös hangokat hallunk, amelyektől egyenesen borsódzik az ember háta..
Az az érzés volt és van bennem a mai napig, amelyet bizonyosan valósnak vélek, hogy vannak angyalok, akik valós személyeknek álcázzák magukat és a mindennapjaink részesei, vagy csupán az életünk egy bizonyos szakaszának fontos szereplői, akiktől valamilyen formában megváltozott az életünk, esetleg fogják az kezünket, amikor nagy szükségünk van a segítségükre.
Akik nem engedik, hogy átmenjünk a forgalmas úton egy figyelmetlen pillanatunkban és visszarántanak az utolsó másodpercben, vagy nem engedik, hogy kiesünk az ablakon, miközben elveszítve egyensúlyunkat farkasszemet nézünk a járdával 20 méteres magasságból és így tovább...
Több eset történt velem az életem során, amikor éreztem a jelenlétüket, tudtam, hogy mikor, kinek a személyében segítettek, és vannak körülöttem a mai napig. Olyan is van, hogy csupán érezni lehet a közelségüket...
Egyik történetem...
Sajnos volt egy nagyon súlyos balesetem régebben, amely nem autókázás közben történt, sem semmilyen közlekedési járművön utazva, még nem is az utcán, ahol elüthetik az embert.
Egyszerűen bent a kórházban, miközben félresiklott életű apámon segítettem, s az ügyeleti osztály folyosóján egy szemrebbenés alatt átszaladtam öntudatlan állapotban, s belerohantam egy üvegvitrinbe.
Egyszerű pánikroham jött rám, melyet maga a kórház váltott ki belőlem. S bár tudtam, hogy nem bírom a kórházat, a segítségnyújtásomat többre tartottam a pánikbetegségemnél.
Ekkor jöttek az én angyalaim, mert annak valószínűsége, hogy egyáltalán túlélem, nagyon kicsit volt. Az orvosok félve adagolták be édesanyámnak, hogy az éjszakát már nem fogom túlélni, mert kritikus az állapotom, de mégis túléltem.
Majd a következő, amitől az orvosok tartottak, ha túl is élem, a bal oldalam, karom teljesen le fog bénulni.
De mégsem így történt hál istennek, hanem felépültem.
Az első hetekben nem szabadott tükörbe néznem, nehogy az arcom látványa rossz irányba tereljen a gyógyulásom rögös útján, de egyszer megláttam magam az ablaküvegben tükröződve pár hét elteltével, és megijedtem a látványtól...
Ettől kezdődően nincsenek üvegvitrinek a kórház folyosóján, elkerülve a hasonló baleseteket, remélem...
Tudom, hogy angyalok fogták a kezem, amikor az orvosok precizitása révén majdnem minden idegszál és ér a helyére került, s amikor a gyógyulásomat segítve kórtársam második anyámként leste minden rezdülésem, és segítségemre volt, melyet soha el nem felejtek.
De akkor is jelen vannak az angyalok, amikor azt érzed, mint egy segítő gondolatként hogy igenis élned kell, és küzdenek, mert még dolgod van a földön!
De mivel elég tartalmas az ember élete, így persze számtalan helyzetben találkozunk velük, és fogják a kezünket. Legyen az egy barát, egy kedves ismerős, vagy akár egy testvér, akire bármikor számíthatsz, mert akkor és ott ő a segítséget nyújtó angyali kéz.
Hallgassunk az apró jelekre, legyünk befogadóak, és gondolkodjunk pozitívan akkor is, ha sok nehézség vesz minket körül. Mert az angyalok ott vannak körülöttünk, s ha kell, megfogják a kezünket.
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
(de miért nem látom, ki írta ezt a cikket?)
Pusszancs neked barátnőm;-)
Cecill
Mellettem is voltak már párszor szorult helyzetben.
Sőt nagyon sokszor küldenek jeleket,van amikor csak utólag
döbbenek rá.
De soha nincs késő amikor észreveszem jeleiket.
Mindig segtenek ha kérem Őket.
:)