újabb események régebbi események további események
06:25
Ilpaki új cikket töltött fel
01:56
Charlesgal regisztrált a weboldalra
22:54
Cindybebey regisztrált a weboldalra
16:24
Juicerqdn regisztrált a weboldalra
16:23
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
09:55
KitchenAidmxr regisztrált a weboldalra
08:53
Holographicmnw regisztrált a weboldalra
07:29
Clara62 új cikket töltött fel
19:41
wadbikaiy új cikket töltött fel
19:30
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
19:26
wadbikaiy új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
09:18
Tündér módosította a naplóbejegyzését
01:08
EdwardIsoma regisztrált a weboldalra
16:11
Blendervjo regisztrált a weboldalra
09:55
tushots új cikket töltött fel
09:39
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
09:33
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
18:00
Clara62 új cikket töltött fel
19:14
fyeifCitle regisztrált a weboldalra
09:55
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába

Édesanyám

2010. június 1. - Látogatók száma: 101

Megbocsájtottam neki, szerettem, amit fizikai valójában nem sokáig tehettem.

Édesanyám 5 éve halt meg rákban. 52 éves volt. Elmondása szerint nagyon várt engem. Terhessége alatt végig injekcióra járt, hogy megmaradjak.Veszélyeztetett terhes volt. 38kg - ot nyomott, amikor teherbeesett velem és 42 kg volt, mikor megszülettem. Így érthető volt az aggodalom. Az orvos azt állította nem lesz képes kihordani, nemhogy megszülni.
Azt mondják az ember 4 éves kora utáni életére képes visszaemlékezni. Nálam ez nem így van. Én emlékszem, mikor szoptatott miközben a karjában tartott. Arra gondolok nagyon szoros volt kettőnk közt a kapocs.
4 éves koromban megszületett az első húgom. Miközben édesanyámat bevitték szülni nálam megállapították, hogy skarlátos vagyok. Akkoriban szigorúan vették ezt a betegséget, egyből vittek a kórházba karanténba. Ami azt jelenti, se ki se be még látogatni sem jöhettek, csak üvegfalon keresztül.
Az első csalódásom ekkor volt. Azt hittem gyermeki lélekkel, hogy elcseréltek. Mivel nagyon hisztis kislány voltam , gondoltam a szüleim megúntak és a testvérem lesz az új gyerekük. Engem meg azért vittek a kórházba, majd ha kellek valakinek hazavisz.
De értem jöttek. 9 éves koromig volt együtt a család. Elváltak a szüleim és engem apámnak ítélt a bíróság, a testvéremet édesanyámnak. Mi apámmal Budapesten maradtunk, édesanyám elköltözött Debrecenbe és vitte magával a testvéremet.
Emlékszem a búcsú napjára. Apám hulla részegen fetrengett az ágyban, anyám csomagolt.
Én ott ültem zokogva, mivel még fel sem fogtam mi történik velem. Édesanyám odahívott magához, lehúzott az ujjáról egy aranygyűrűt és annyit mondott: "Emlékezz rám!"
Néztem az ablakból, ahogy távolodott...
Teltek az évek, évente egyszer láttam anyámat és a húgomat. Karácsonykor. Közben született még egy gyereke.
Nem volt jó életem apám mellett . Hamar felnőttem. 23 éves koromban meghalt rákban, Ő 46 éves volt.
Anyám visszajött Pestre mindkét húgommal. Úgy hozta a sors, hogy egy 4 emeletes házban Én a földszinten, Ő pedig a harmadikon lakott. Egy munkahelyre kerültünk, mintha csak a sors elégtételt szolgáltatott volna az elvesztegetett évekért.
Nem igazán tudtuk rendbe hozni a kapcsolatunkat. Állandóan bennem volt az érzés, hogy eldobott.
Megbetegedett. Mellrákot diagnosztizáltak.
Kezelték. Műtét, sugárkezelés. Felépült. Visszajött dolgozni. Nagyon boldog voltam, hisz visszakaphattam az anyámat. Rá két évre ismét visszaesett, tudtam meg fog halni. Szinte minden percben vele voltam, csak engem engedett közel magához. A két húgomat nem. Már nem engedték ki a kórházból. Minden nap arra kértem a jó Istent, ha el kell mennie Én fogjam a kezét, miközben az utolsó lélegzetét veszi. Így is lett.
Vasárnap volt. Úgy terveztem a késő délutáni órákban megyek be hozzá a kórházba.
Dél körül egy megmagyarázhatatlan érzés fogott el. Felpattantam és beültem a kocsiba úgy, ahogy voltam. Nyomtam a gázt érdekes módon egy piros lámpát nem kaptam.

Rohantam fel a kórterembe. Már csak Ő feküdt a szobában. Elkékülve , küszködve a levegővételért próbálta életben tartani magát. Odaugrottam megfogtam a kezét és annyit mondtam neki: "Anya itt vagyok, ne félj". Akkor vette az utolsó lélegzetét. Az arca kisimult. Elment.
Megvárt engem. Akkor, abban a pillanatban megbocsájtottam neki mindent.

A cikket írta: Shehulk

11 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. szeptember 8. 16:08
Jaj, megkönnyeztem.Nagyon szépen emlékeztél meg Anyukádról.
2010. augusztus 4. 10:43
Megható történet .
2010. július 24. 08:19
Megható...
Általában az élet igazságot szolgáltat, mindenért meg kell fizetni...neked is megadta, hogy a gyerekként ért sérelmet el tudd feledni,bár soha nem kaphattad már vissza azt az időt amit külön töltöttetek.De pont ezért annál többet jelent és szebb emlék lesz örökre az az idő amit együtt lehetettetek.pusssz
2010. június 26. 19:58
Nagyon megható,mintha csak velem történt volna meg,én is igy vagyok,nem voltam jól édesanyámmyl és most mikor elment most bánom ,hogy a sok civodás milyen kár ,de már késő.Köszönöm ,neked a szép sorokért.István.
2010. június 1. 11:05
Én is átéltem hasonlót, csak nem az édesanyámmal. Nagyon megindító történet.
Szép napot! :)
2010. június 1. 10:41

megtekintés Válasz erre: Tündér - 2010. június 1. 10:31

Nagyon megható.

Pussz,
Tündér :-)

Azóta az anyukám az egyik segítő angyalom...
Pussz neked is!!
Shehulk
2010. június 1. 10:31
Nagyon megható.

Pussz,
Tündér :-)
2010. június 1. 10:17

megtekintés Válasz erre: Farkas Margit - 2010. június 1. 10:00

Az élet néha kegyetlen,néha megmagyarázhatatlan.De neked megadatott,hogy mindent idővel helyre tegyél.

Hálás vagyok érte a sorsnak.Azóta másképp állok az emberekhez és főleg a szeretteimhez.Legyen szép napod!
2010. június 1. 10:00
Az élet néha kegyetlen,néha megmagyarázhatatlan.De neked megadatott,hogy mindent idővel helyre tegyél.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: