Érzések
Látogatók száma: 78
Menekülnél, de nem találsz kiutat. Később rájössz a jelentőségére.
Sok évvel ezelőtt, nyáron történt.
Egy kedves kolléganőmmel, akivel igen jó kapcsolatban voltam, sok mindent megbeszéltünk. Minden reggel, alig hogy beértünk a munkahelyünkre, mindjárt jött hozzám beszélgetni.
Megtehettük, én egyedül dolgoztam, az ő munkaköre pedig nem volt helyhez kötött. Nem sok időt töltött nálam, általában fél órát. Ezen idő alatt mesélt magáról, meg mindenről, ami éppen fontos volt neki.
Nem ő volt az egyetlen, aki szívesen beavatott az életébe. Tudták rólam, nálam a titok örökre el van ásva, jó helyre kerül. Csak nekem nem volt jó.
Visszatérve kolléganőmhöz, neki az volt a szokása, hogy olyan szorosan mellém húzta a széket, amire leült, hogy szinte a ruhánk összeért. Beszélt és én hallgattam, mire elment szinte a rosszullét környékezett. Nem akartam megbántani, mert éreztem szüksége van rám. Többször említette, egészségügyi problémával küzd, úgy tűnt nem nagydolog. Javasoltam, ambulánsan se perc alatt meg lehet oldani, hiszen magam is átestem ilyen beavatkozáson. Megadtam az orvosom elérhetőségét, de ő halogatta, mondván, ő bizony fél. Győzködtem heteken keresztül, mindhiába.
Egy hétfő reggel azzal kezdte a beszélgetést, hogy a hétvégén sürgősen orvoshoz kellett fordulni, mert komoly baj történt. Igaz a vizsgáló orvos semmit nem talált. Megígértettem vele, hogy a körzeti orvost fel fogja keresni. Másnap reggel elmondta, hogy kapott CT beutalót, mely délutánra szól. Munkaidő letelte után át is autózik a megyei kórházba.
A CT lelet alapján azonnal kórházba utalták. Napi szinten beszéltünk telefonon, de sosem panaszkodott. Másik héten szombat délelőtt felhívtam telefonon, megkérdeztem tőle, szeretné-e, ha bemennék hozzá. Csak annyit válaszolt: - Maradj csak otthon, van neked éppen elég dolgod. Sok látogatóm van, még olyanok is jönnek, akikkel régóta nem találkoztam.
Eltelt a hétvége és reggel a munkahelyemen az a hír fogadott, hogy kolléganőnk meghalt.
Nagyon rossz érzés volt.
Bűntudat mardosott, amiért nem látogattam meg. Utolsó mondata sokáig a fülembe csengett, ne menjek be, mellyel magamat csendesítettem.
Természetesen utolsó útjára sokan elkísértük.
Lelki békém sokáig nem tért vissza. Nem volt nap, hogy nem gondoltam rá. Az járt az agyamban, - „sok látogatóm van”. Miért nem jutott az eszembe, hogy nagy baj van? Valami elnyomta bennem.
Pár héttel később, egy éjszaka azt álmodtam, hogy a temetésén voltunk. Sokan álltunk a kiásott gödör mellett és ő ott állt mellettem. A kedvenc nyári ruhája volt rajta, világos alapon apró pici virágokkal. Vittem egy széket és kértem üljön le.
Mosolygott és csak annyit mondott: - Nekem már nem fáj semmi, tudok állni.
Szerettek engem. Látod mennyien eljöttek?
Az álom elhozta a nyugalmam.
A cikket írta: D Klári
Hozzászólások
időrendi sorrend
Inkontinencia?
Tisztelt Klári!
Elolvastam és szomorú lettem. Ha ezt a hatást el tudta érni az olvasójánál, akkor csak gratulációt kaphat ezért. Jó írás. Valósnak éreztem...
"Brevis ipsa vita est, sed malis fit longior." (Publilius Syrus)
Bokor
Köszönöm megtisztelő véleményét.
Üdvözlettel: Klári
Elolvastam és szomorú lettem. Ha ezt a hatást el tudta érni az olvasójánál, akkor csak gratulációt kaphat ezért. Jó írás. Valósnak éreztem...
"Brevis ipsa vita est, sed malis fit longior." (Publilius Syrus)
Bokor
szerintem igen
Véleményed?
Jól tetted, hogy leírtad. A spontán, csípőből írt írások a legjobbak.. Elgondolkodtatnak. A pillanatnyi érzéseink kifejezése nem manipulált. Nem szépítjük, nem kozmetikázzuk. Olyankor adjuk magunkat igazán... Ebből lehet megismerni az író szándékát, vagy közelebb kerülni egymáshoz.. Lehet egy írás jó, mégis hidegen hagy, mert nem érint meg, de egy belsőből jött írás arra késztet, hogy odafigyeljek rá..
Én is azt teszem ...
Inkontinencia?
Kedves Éva!
Már nincs a gondolatomban, hisz régen történt. Nála nem mutatkozott semmi jele, hogy beteg. Őrületes teher bírása volt, emberfeletti módon dolgozott nő létére.
Ma, eszembe sem volt írni, igaz nem is szoktam tervezni, hogy miről írjak.
Amikor leültem a gép elé, akkor éreztem, hogy igen, ez valahogy kikívánkozik.
pusz:Klári
Kedves Klári!
Azt mondják, az ember gyakran álmodik azzal, ami napközben foglalkoztatja. Örülök, hogy Neked az álom a lelkibékédet is meghozta, bár nem kellett volna magad hibáztatni.De ezt könnyű mondani.Régebben írtam erről egy verset...
Befejezetlen beszélgetés
Hosszú évek átvirrasztott éjszakáin
hányszor jártak azon gondolataim,
meg kellett volna valamit mondanom,
de soha nem volt rá alkalom...
Melegen megfogni a kezed,
csendesen beszélgetni veled,
ültünk volna lombhulláskor egy padon,
vagy könyököltünk volna a teraszon
egy esti alkonyon.
El-el kezdtem, de valami miatt
beszélgetésünk mindig abbamaradt.
S mire befejeztem volna
már eljött az utolsó óra...
Aztán rájöttem, nemcsak én vagyok így ezzel,
minden másvilágra távozott emberrel
valakinek egy beszélgetése
befejezetlen maradt..
Puszi, Ilona
Köszönöm, hogy a versed megosztottad velem.
Igazán szép vers. Számomra tanulságos, mindannyian megélünk hasonló érzéseket.
Amikor elveszítünk valakit, mindig van bennünk egy kis "lelkiismeret furdalás", még akkor is, ha tudjuk mindent megtettünk.
Igen talán sokat beszélt, de nem eleget, befejezetlen maradt. Az álom tette befejezetté.
puszi:Klári
Kedves Klári!
Még az is megdöbbenti az embert, ha olyan valaki megy el, nem is hirtelen, hiszen hosszú idő alatt, szemmel látható volt már a leépülése, akit közelebbről nem igazán ismertünk, keveset beszélgettünk, de az ismerettségi körünkhöz tartozott, még ha nem is fűzött szorosabb baráti kapcsolat hozzá. Hát akkor, ha olyan valaki távozik, hirtelen, akivel annyit beszélgettünk, vagy legalábbis meghallgattad.
Örülök, hogy némileg enyhült az a fajta "bűntudat" benned, az álom meghozta, amit előtte éreztél, ha, mint írod, "nagy bajban van, miért nem jutott az eszedbe.. valami elnyomta benned.." Akkor sem tehettél volna többet. A betegség nála már olyan előrehaladott lehetett, amit a CT megmutatott. Ezen már ne töprengj túl sokat..
Pussz,
Éva
Már nincs a gondolatomban, hisz régen történt. Nála nem mutatkozott semmi jele, hogy beteg. Őrületes teher bírása volt, emberfeletti módon dolgozott nő létére.
Ma, eszembe sem volt írni, igaz nem is szoktam tervezni, hogy miről írjak.
Amikor leültem a gép elé, akkor éreztem, hogy igen, ez valahogy kikívánkozik.
pusz:Klári
Azt mondják, az ember gyakran álmodik azzal, ami napközben foglalkoztatja. Örülök, hogy Neked az álom a lelkibékédet is meghozta, bár nem kellett volna magad hibáztatni.De ezt könnyű mondani.Régebben írtam erről egy verset...
Befejezetlen beszélgetés
Hosszú évek átvirrasztott éjszakáin
hányszor jártak azon gondolataim,
meg kellett volna valamit mondanom,
de soha nem volt rá alkalom...
Melegen megfogni a kezed,
csendesen beszélgetni veled,
ültünk volna lombhulláskor egy padon,
vagy könyököltünk volna a teraszon
egy esti alkonyon.
El-el kezdtem, de valami miatt
beszélgetésünk mindig abbamaradt.
S mire befejeztem volna
már eljött az utolsó óra...
Aztán rájöttem, nemcsak én vagyok így ezzel,
minden másvilágra távozott emberrel
valakinek egy beszélgetése
befejezetlen maradt..
Puszi, Ilona
Még az is megdöbbenti az embert, ha olyan valaki megy el, nem is hirtelen, hiszen hosszú idő alatt, szemmel látható volt már a leépülése, akit közelebbről nem igazán ismertünk, keveset beszélgettünk, de az ismerettségi körünkhöz tartozott, még ha nem is fűzött szorosabb baráti kapcsolat hozzá. Hát akkor, ha olyan valaki távozik, hirtelen, akivel annyit beszélgettünk, vagy legalábbis meghallgattad.
Örülök, hogy némileg enyhült az a fajta "bűntudat" benned, az álom meghozta, amit előtte éreztél, ha, mint írod, "nagy bajban van, miért nem jutott az eszedbe.. valami elnyomta benned.." Akkor sem tehettél volna többet. A betegség nála már olyan előrehaladott lehetett, amit a CT megmutatott. Ezen már ne töprengj túl sokat..
Pussz,
Éva