Fény (2.)

Látogatók száma: 88

New York Times hír (2010-06-06): A manhattani Kennedy boulevard egyik felüljáróján, egy Ford Mondeo, nagy sebességgel áttörte a szalagkorlátot. Az autó vezetője, Edina Turner 33 éves tanárnő, a balesetben életét vesztette...

Pár nap múlva John megint sokáig tévézett. Amikor leoltotta a nappali világítását, ismét morzejelekre lett figyelmes.
táti-ti-tátá tátitá-tátátá-tititi- ...
November-Echo-Mike Kilo-Oscar-Sierra-Zulu-Oscar-November-Tango-Echo-Lima Echo-Lima Tango-Oscar-Lima-Echo-Mike - mondta magában, és fal fehér lett, ahogy megértette a jeleket.
- "Nem köszöntél el tőlem" - ismételgette hangosan John.
- Ez lehetetlen. Valaki szórakozik velem. Edina? Te vagy? - kérdezte erősen a lámpa szemébe nézve a férfi.
India-Golf-Echo-November - villogta a lámpa.
- "Igen" - fordította John.
A férfi leült, nézte ahogy morzézik a fény, de nem tudott rá koncentrálni. A fejében sötét lett. Magába fordulva gondolkodott, de a gondolatok nehezen jöttek elő. - Valaki játszik az érzéseimmel? Vagy lehet igaz ez az egész? Szerette volna, ha valóság lenne..., de nem tudott hinni, ő egy logikus ember volt, két lábbal a földön élt. Eddig...
- "Megint nem figyelsz rám!" - jelezte Edina.
Johnnak ekkor vált bizonyossággá, amiben eddig csak hinni szeretett volna. Csak a felesége tudta ez így. Azonnal észlelte, ha a férje másfelé kalandozik.
- Figyelek, csak... nehéz ez nekem... Én nem hiszek a kísértetekben. Tudod.
- "Tudom édesem. De most már itt vagyok, és ez a valóság."
A férfi innentől már nem kételkedett, csak száraz szemekkel sírt. Minden mondat pontosan olyan volt, mintha Edina szájából hangzott volna el...
- Én magamat okoltam a balesetedért, és most végre bocsánatot kérhetek tőled. De ebben a pillanatban nem tudom, hogyan kezdjem...
- "Tudod, nem a veszekedésünk volt az ok. Leszorított egy őrült, nem tudtam kivédeni. Ezért is maradtam itt, ezért akartam annyira, hogy valahogy tudjak veletek kommunikálni, hogy ezt elmondhassam neked és Georginak. Fontosak vagytok nekem!"
- De a rendőrség azt mondta, öngyilkosság...
- "Igen, mert egy nagy fekete kormányzati Cadillac volt a bűnös."
- Akkor nem miattunk történt? - kérdezte John.
- "Nem. Már hívtalak volna, hogy szeretlek, bocsáss meg, amikor az az állat elkezdett rám hátulról nyomulni."
- Ez nem igaz! Megőrülök... - mondta zaklatottan John.
- "Szeretlek édesem! Ne rágódj ezen többé, ebbe már bele kell nyugodni."
- Én is szeretlek, örökre - mondta rezignáltan John.
- "Hívd ide Georgit. Vele is szeretnék még beszélni. Nagyon hiányzott már!"

- Fiam, kisfiam, ébredj! - rázta meg finoman John az alvó Georgit.
- Apaaa, én alszok még.
- Nagyon fontos. Ne ijedj meg! Itt van anya lelke...
- Tuudom apa, mindig itt van, érzem.

- "Kisfiam! El akartam tőled búcsúzni! Ezért kellett visszajönnöm" - villogta a lámpa.
Georgi csak figyelt. Az apja fordította a jeleket neki...
- Apa nem kell, értem anyát - mondta a gyermek.
Ettől fogva John csak ült meredten, és nézte a két lélek együtt rezgését.
- "El akartam mondani neked, hogy szeretlek!"
- Tudom anya - mosolyodott el a fiú.
- "Mindig veled fogok maradni..."
- Nagyon szeretlek, meg szeretnélek ölelni - mondta Georgi.
- "Sajnos nem lehet, majd egyszer egy más világban" - villogta el lámpa.

A beszélgetésük egy óráig tartott. John csak néha szólt közbe. Figyelte őket, látta hogy a sötét villogásban időnként kirajzolódik egy női sziluett. Tudta, érezte, hogy Edina köztük van, de megfogalmazni nem tudta hogyan. Valami számára eddig nem ismert formában, de mégis ott volt a felesége.

- "Véges az időm. Nem maradhatok most, de ígérem visszajövök még."
- Köszönöm anyu! - és a fiú pontosan a sziluetthez lépett, és megölelte azt.
- Szia drágám! - mondta Jonh. Holnap?

Válasz már nem érkezett.
A fény kialudt.

folytatódik...

kép: wikipedia