Kiálts

Látogatók száma: 53

Néha nehezen tudja megmondani az ember, mi a jó, mi a rossz, viszont akkor abban a helyzetben csak egyet tehettem: az ébrenlétet vegyítettem az idegpályák által generált sok – sok fekete – fehér képpel.

Egy hideg, komor téli napon, mikor a holdra vonyító farkasok is inkább a meleg odúban kémlelték a fény éjszakai útját, én már azon gondolkoztam, hogy a hajnal, a megváltó reggeli pislákolás, mikor a nap úgy veszi át a sötétség helyét, akár az emberek ébrednek nyugodtabb életre, hogy gondolataim szövevényes szálain végigfutó didergés után lesz-e még holnap.
Nem az a fajta vagyok, aki könnyen feladja, de itt nincs választás.
Néha nehezen tudja megmondani az ember, mi a jó, mi a rossz, viszont akkor abban a helyzetben csak egyet tehettem: az ébrenlétet vegyítettem az idegpályák által generált sok – sok fekete – fehér képpel. Nem voltak színes álmok, nem voltak már a feszültséggel keveredő a nehéz álmokkal együtt járó, megkönnyebbült ébredés, mert azon a bizonyos éjszakán minden kivilágosodott kivéve egyvalamit: Hová tartok az éjszakákban tornyosuló problémák elől, de mihelyst a neuronhálózatom elérte azt a bizonyos rezgésszámot, az idegességnek azon pontjára ébredt fáradt, nyöszörgő elmém, hogy fáj minden mozdulatom.
Fölkeltem. A beszűrődő szürke közöny, amely az ablaknak még élettelenebb formát adott, arra inspirált, hogy valakinek szóljak. Nagyra tátottam a szám, de minden erőfeszítésem ellenére nem voltam képes kicsikarni magamból egy hangot sem.
Megkezdődött az éjszakai menekülés. Amíg a hátam valamiféle bizsergéssel látta el zakatoló, tomboló idegrendszeremet, addig megtámadtak. Őrült hajszába fordult az esti, fáradt pihenés. Egyre tomboló idegsejtjeim úgy küldték vissza hátamba az elektromos jeleket, melyekkel próbáltam letaszítani magamról a hidegrázást, hogy azt hittem belehalok. A kellemetlen, sőt még annál is rosszabb energiával nehezen birkóztam meg. Nem tudom, hány órán vagy csak perceken keresztül feküdtem árván, egyedül úgy, hogy a némaság csak fokozta halálfélelmemet, de egyvalamiben biztos voltam: Ha nem ébredek fel hamarosan, akkor a halál lesz az, aki félbeszakítja állandósult útitársamat az éjszakai futamok során.
Azonban valahogy, eddig még mindig sikerült kitörnöm ebből a gonosz járta fájdalomból, amelyről nem tudom, honnan tapasztalok, de egy biztos: a végtelen félelemmel párosuló, nehéz, monoton nappalok eddig választ nem adtak. Egyet tudok: Bármikor visszatérhetnek és mindegy ki, vagy milyen vagyok, ezek az érzések megtalálnak, kiálts!

A cikket írta: Tündérke

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Tündérke

Köszi, remélem te nem így éled meg az éjszakákat.

Tündérke

zsoltne.eva

A hideg borsódzik a hátamon! Piszkosul jó. Ezt érzem, csak nem tudom átadni! Még! Idézet ez részedről vagy valami más, de fantasztikusan jól meg an írva. Na, ezt keresem én, hogy így át tudjam adni és ha kiáltani nem is tudok, de hallják meg, akik olvassák!