Odaát
Látogatók száma: 123
Az írás Tyson barátom kérésre született, két korsó sör, egy fehér lap és egy fekete ceruza mellett.
Talán nem így van, nem így lesz... de nincs ember, ki ne játszott volna el a gondolattal, milyen lesz odaát...
A sírásók a megszokott részvéttel teszik a dolgukat. Hallom a koporsómon a kövek dobogását. Csöndben nézem a gyászoló tömeget. A fiam lehajol, és egy földrögöt vesz a kezébe, majd a lélektől kiürült koporsóra hajítja. A lányaim és az unokáim összeborulva zokognak. A legkisebb Ati, az árnyaim irányába néz. Én intek neki. Látom, hogy megcsillan a szemében egy apró kis örömkönny. Felém intene, de az anyja magához öleli. - Tata - súgja. Én hallom, más nem. Kicsit szomorú vagyok ettől.
Figyelem az engem gyászolókat.
Nem először látok ilyet. Volt, hogy közelről. Most távolról. Nékem adta a Teremtő feladatul, hogy családomban oly sok szívemhez közelállót eltemessek. Mindre emlékszem, pontosan. Nagyszüleim végső búcsúztatásán még én láttam az integetőket. Szüleim sírjára már felnőttként kellett koszorút helyeznem. De elveszítettem a bátyámat, és megsirattam gyászomban a nővéremet is. Emellett elvesztettem a lelkemben sok-sok barátot, ismerőst.
Egy temetés volt, amire nem tudok emlékezni. Barátom, szerelmem... feleségem utolsó útja az, ami kitörlődött. Ő mindig bennem él, Nékem Rozi nem halt meg. De a temetés részletei tényleg eltűntek. Csak a fájdalom maradt. Most is érzem...
Az összes megmaradt rokonom, tisztelőm eljött. A szemerkélő eső sem tántorított el senkit. Látom a barátaimat, tanítványaimat, és sok olyan embert, akivel csak egyszer-egyszer találkoztam. Ott állnak szomorúan. A lelkük mélyén a fájdalommal. Én is érzem, amit ők. Nem gondoltam, hogy ennyi keserűségnek van még hely a lelkemben. Feléjük fújok, és ők mind kicsit megkönnyebbülnek.
Elvonul a tömeg. Már csak a közvetlen rokonok maradnak. Hallom, ahogy lopva a kis Ati Lilácska fülébe súg. - Nézz fel, ott van fenn a tata! Az előbb intett nekem. A kislány felnéz, és felé is intek. Nem lát. Ő már nem. Még szomorúbb vagyok...
- Szia szívem - hallom. Fentről jön a hang. Felnézek. Árnyak. Kellemes, lila árnyak. Egy ismerős hang. Már nem tudok lefelé figyelni. Megdobban valami a lelkemben. Nem szív, mert az lent maradt. - Szia édes, már vártalak...
*
Ajánlom feleségemnek,
Rozinak...
A cikket írta: bokorur
Hozzászólások
időrendi sorrend
Sikerült a halálról derűsen vagy inkább derűlűtóan írnia. Én is hasonlőképpen gondolkodom.
Nem vagyunk egyedül...
Bokor
Tanár Úr!
Ez hibátlan írás két korsó sör mellett is. Sokan sör nélkül se tudnak ennyi érzést és mondanivalót írni. Gratulálok.
Üdvözlöm,
Pinokkió
Örülök az Ön értő szavainak.
Bokor
Tisztelt Tanár úr!
Az ember kedve még a sörözéstől is elmegy egy ilyen szomorú írás olvasása után. De még jó hogy volt nállam papír ceruza.
Tyson
Igazából Ön zsebelhetné be a sok 5-öst helyettem. Gratulálok Önnek a jó sörhöz!
Bokor
Kedves Bokor Úr!
Egy sör mellett ilyen képeket rajzolni... hát nem kutya. Elgondolkodtató azért. Hol ér véget és hol kezdődik...
Üdv:Ailet
Köszönöm, hogy olvasott!
Bokor
Mennyire más kívülről szemlélni! Milyen megkönnyebbülés, amíg csak képzelet?! Ha választhatna az ember, akkor nem szeretnék túl sokat gondolkodni az elmúláson, meg ami utána jön!? :-)
Ez egy verzió, amiben én hiszek.
Bokor
Kedves Bokor úr!
Szívbemarkoló cikket írt nekünk! Köszönjük!
Pussz,
Tündér
Köszönöm, hogy olvasott.
Bokor
Ez hibátlan írás két korsó sör mellett is. Sokan sör nélkül se tudnak ennyi érzést és mondanivalót írni. Gratulálok.
Üdvözlöm,
Pinokkió
Az ember kedve még a sörözéstől is elmegy egy ilyen szomorú írás olvasása után. De még jó hogy volt nállam papír ceruza.
Tyson
Egy sör mellett ilyen képeket rajzolni... hát nem kutya. Elgondolkodtató azért. Hol ér véget és hol kezdődik...
Üdv:Ailet
Szívbemarkoló cikket írt nekünk! Köszönjük!
Pussz,
Tündér