Parádé... 2. rész
Látogatók száma: 64
Elindult, hogy összeszedje a csapatot és az éléskamra felé vette az irányt, mert neki magának is szüksége volt valami táplálék után nézni, hiszen nagyon megéhezett.
Eve benyitott abba a helyiségbe, ahonnan a hangokat hallotta. Nem hitt a szemének. Nem is érzékelte, amikor végigjött a hosszú folyosón, hová is vezet? A látvány, ami elé tárult hihetetlen hatással volt rá, ugyanakkor megdöbbent, amikor meglátta azt a sok embert, akik éppen azon igyekeztek, hogy a gondosan elhelyezett tárgyaktól megszabadítsák a ház tulajdonosát, vagyis őt. Nem kis dolgok voltak ezek, köztük egy hófehér Audi várta jogos tulajdonosát, hogy megpillantsa végre. De ideje sem volt jobban megnézni ezt a csodát, mert a buzgó igyekezet elterelte a figyelmét, ahogy erejüket megfeszítve húzták-vonták egy hátsó kijárat felé a szépséges masinát.
- Mit csinálnak! – kiáltott hirtelen fel Eve és egy pillanatra megállt mindenkiben az ütő. Abbahagyták, amilyen lendülettel próbálták kimozdítani a helyéről az autót.
- Hogy képzelik? – szegezte nekik a kérdést az addigra felismerhetővé váló mamának és papának. Arra gondolni sem volt ideje, honnan a csudából került elő e népes sereg, akik hozzá mertek nyúlni ahhoz, ami nem az övék.
- Meg sem döbbenve a váratlan akadálytól – mintegy mellékesen – folytatták volna megkezdett tevékenységüket, olyan egyszerű magyarázatot rögtönözve, hogy valahol el kell magukat szállásolni, de a kacatok útban voltak és muszáj magukon valahogy segíteni – mondták.
- Hát ilyen nincs! – próbált határozottabb hangra váltani és útját állni a további tevékenységnek.
Ekkor legnagyobb megdöbbenésére valaki a sok ember közül előállt azzal az ötlettel, hogy megéheztek a gyerekek. Van-e valami harapnivaló a házban? - Micsoda? – futott át az agyán, hiszen még azt sem tudja kik ezek az emberek és még van képük kaját követelni? Ennek már fele sem tréfa! Mégsem hárította el a kérést.
- Itt fejezzék be és jöjjenek utánam! – mondta ellenállást nem tűrő éllel a hangjában és a népes csapat abbahagyva a pakolást elindult utána.
Egy pillanatra még látta, amint a kastély épület hátsó ajtaja mögött feltűnik egy végeláthatatlan vízfolyam, amit még elképzelni sem tudott, hogy az a valami, ami megcsillant a szeme előtt, mit is jelent. Egy tavat vélt felfedezni, ami elérte szinte a küszöböt mielőtt még leengedték volna a felvonót. A kép hirtelen eltűnt és Eve arra gondolt éppen ideje körülnéznie mit tartogat még számára, milyen meglepetés várja az est folyamán.
Miközben valami ennivalót keresve eljutottak az éléskamráig, meglepődve tapasztalta, bőséges választék volt a terülj asztalkámhoz. Kissé megnyugodott arra gondolva, hogy nagyszülei még erről is gondoskodtak, mert mit is tehetett volna ebben a helyzetben. De amikor kissé magához tért a kábult állapotából, megint előjöttek a kérdések, vajon kik ezek az emberek, hogy kerültek ide, és főleg mit akarnak tőle? De ő még mindig nem tudta rá a választ.
Amíg kiszolgálta magát a népes csapat, nem volt más teendője magukra hagyta őket és elindult megkeresni rég nem látott barátját, Josefet, mert egy sejtése volt, hogy mindezt, ami számára még megmagyarázhatatlan, tőle fogja megtudni.
Nem kellett sokáig kutatnia, mert egy újabb helyiség tárult a szeme elé. Hihetetlen nagy lábon éltek a nagyszüleim! – futott át az agyán, amikor elébe tárult a praktikusan berendezett hatalmas könyvtár terem. Kényelmes, nagy fotelekkel, kanapéval, asztalokkal pazarul berendezve. A polcok csak úgy roskadoztak a könyvektől és körbefogták szinte az egész helyiséget.
Evet a látvány teljesen lenyűgözte, átszellemülten nézett körbe és ez egészen addig tartott volna, amíg észre nem veszi Josefet és barátját, ahogy az egyik sarokban lévő kanapén kinyújtózva békésen szunyókálnak. Körülöttük üres whiskys üvegek sokasága. Nem volt nehéz kitalálnia, hogy mindketten hulla részegek és be vannak kaufolva.
Eve olyan fáradt volt már eddigre, hogy érezte mára elege volt a meglepetésekből. Ideje valami alvó alkalmatosság után nézni, ahol végre megpihenhet, de volt még egy kis elintéznivalója, ezért óvatosan, nehogy a két részeg alak felébredjen, betette maga után az ajtót. Majd holnap, amikor kijózanodik a drága, remélte, minden kérdésére választ fog kapni.
Elindult az éléskamra felé, hogy összeszedje a csapatot, de előtte neki magának is szüksége volt valami táplálék után nézni, hiszen nagyon megéhezett. Meglepetésére mindenki a legnagyobb nyugalomban falatozott és örömmel invitálták maguk közé, tiltakozását elhárítva, ami a rengeteg étel finomság láttán időközben veszített is az erejéből. Már nem tudott másra gondolni, csak a kajára és látva, hogy az előbb még olyan izgága csapat milyen nagy egyetértésben és egészen más oldalukról megmutatkozva, aránylag kultúráltan fogyasztják azt, ami az övé. De hiszen van bőven – gondolta és letelepedett közéjük, mit sem törődve már az előbbi gondolataival, és teljes odaadással ált neki falatozni. Üres gyomorral mégsem térhetnek nyugovóra – gondolta, mert már kétsége sem volt afelől, hogy ezek után az éjszakát nem egyedül fogja tölteni.
Vége!
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Az utolsó szó a legjobb! A pontot az érdemli!
Puszika érte! :-)
István
Nem igazán szokásom, de néha elő veszem a jobbik eszem. Akkor kitalálok valami mást. Pedig azt hittem van fantáziám. Háááát! Tévedni emberi dolog. De jobb belátni, mint tagadni.
Megmondom őszintén nem igazán dob fel engem sem, ha nincs mögötte semmi tartalom.
Neked elárulom, de tudod mit mégsem. Hogy születik egy ilyen "remekmű".
Puszi,
Éva
Kérlek ne folytasd! Miért nem kímélsz, üldözöl? :-(
Puszika! :-)
István