Fagyos szerelem

Látogatók száma: 65

Mínusz húsz fok, nem a legideálisabb hőmérséklet egy alig tizenhat éves szerelmes párnak. Hosszas városbeli andalgás után, a fehér lovon ülő hercegnek tekintett ifjonc hazakísérte a leánykát a szülői házhoz. A kapuban, amúgy nagykabátok által gátoltan igyekeztek egymással ismerkedni. Ez gyakorlatilag az első pillanatok után elvesztette realitását, így a központban elkezdett sétálás mintájára, háztömböket megkerülő olvadozásba kezdtek, meg-megállva, úgy nagykabátostól egymásba gabalyodva.

Hiába perzselt mindkettőjük belsejében kohóhőfokon a vágy, azt a rengeteg mínuszt sehogyan sem volt képes átmelegíteni. Szívük-lelkük izzott, ereikben a vér forróbb volt a gejzír kilőtte termálvíznél, mindennel foglalkoztak, csak a pontos idővel nem. Azt is elfelejtették, hogy éjszaka van vagy nappal, bár a sötétségtől és a csendtől ez elég nyilvánvaló volt.

Csak nézték egymást, beszélgettek, mosolyogtak, majd újra meg újra összegabalyodtak. Egy idő után, valami sokadik érzék eljuttatta a lány agyához - a szív forrását legyőzve -, hogy a szülei a leeresztett redőny résein keresztül, ideges és aggódó szemekkel, mintegy telepatikusan próbálják értésére adni, hogy órák óta a házon belül volna a helye.

Nehéz elválás volt, olyan mintha egy életre kellett volna kettészakadniuk, de menni kellett. A fiúban az idegeket és ereket forraló vágy nem sokat csitult. Órájára pillantva döbbent rá, hogy az éjszaka közepén, ugyanolyan aggódással várják a város távolabbi pontján szülei, mint a lányt.

Vágtában indult a folyó irányába, egy pillanat alatt lelőtte még az elméleti lehetőségét is az első hídig történő eljutásnak, amivel legalább egy órát került volna. A folyó betonszilárd jegére bízta magát. Rohantában, hogy el ne csússzon a fagyott hó segítette bakancsait, amelyek annyit süppedtek minden lépéskor, hogy az egyensúlyvesztéstől nem kellett félnie. A csikorgó fagy némileg lejjebb csavarta a felajzott vágyak lámpását, mire a folyópartig ért. Futástól kipirult arccal, a fagyos szél kíméletlen és kéretlen hidegével a gátoldalon végigfeküdt, és mint szánkó csúszott a vízszintig.

A jégre taposott és elindult. Három-négy próbarugózás után, a biztonságot tökéletesnek gondolta. Sietett. Jó messze volt már a parttól, amikor átvillant az agyán, hogy valahol ebben a magasságban, a túlparton kanális bemenet van, meleg levet ömlesztve a folyóba. Csak alig aggódott, ismerte a környéket. Nappal a hó és jég láthatatlanul elrejtette a szemek elől azt a helyet, következésképpen félnivalója nem lehet. Ám, ez a percnyi biztonságérzet, a mélyben megroppant. Közeledett a folyó közepe felé, és mikor a hó és jég által felerősített fényviszonyok mellett az éjszaka síri csendjében sikoltó nyikorgást hallott bakancsa alatt, a hang a szívébe fájdult.

Egyáltalán nem érzett már biztos talajt a lába alatt."Remek úszó vagyok, semmi gond nem lehet." - ez az ostoba gondolat is, ahogy született úgy halt meg benne. Ismeretei szerint, sehol máshol nem olyan mély a víz, mint épp itt. A jég alá merülve, ha nem is hal meg azonnal, de a léket még egyszer meg nem találja, ha mégis, onnan egyedül ki nem jön.

Visszatérni már nem szabad, a túlpart éppen olyan messze van, mint ahonnan indult. Megállni sem, hiszen a súly, minél tovább van egy adott ponton, annál nagyobb terhelést jelent az elvékonyodott jégrétegre, és végül túlságosan sietni sem szabad, mert az erős lépés ugyanezt eredményezi.

Mialatt határozottan, nem túl gyorsan, nem túl lassan haladt, minden egyes lépésnél egy nyüszítő jégnyikorgás emlékeztette, nem biztos, hogy jól döntött.

Olyan szívesen lett volna a parton. Azért az egy órányi nyereségért, nincs az az ego, amelyik még egyszer saját magára erőltette volna, a folyón átkelés képtelen gondolatát. Roppant és sziszegett a jég talpa alatt. Közeledett, érzékelte, hogy ismét szilárd, már nem ropog, nem sír. Megnyugodott, ám nyugalma ismét szertefoszlott, mikor a bakancsa sarkig süllyedt a jeges vízbe.

Enyhe gőzölgést vélt felfedezni a túlsó gát alján. Rádöbbent, hogy egyenesen a kanális bejáratának tart. Óvatosan megfordult, nyolc-tíz lépést hátrált, amíg ismét biztonságosnak nem érezte a jeget, majd elindult a folyásnak felfelé. Semmi kedve nem volt további hősködéssel kockára tenni bármit is, túl nagy a vesztenivaló. Ötven métert gyalogolt kemény jégen, mikor balra fordulva eljutott a partig. Négykézláb mászott fel a tetejére, vett egy nagy levegőt és a rövidtávfutó sebességével, vágtában elindult haza.

Megint tanult valamit és megint megmenekült.

A cikket írta:

következő cikk

5 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

fordított időrendi sorrend

Szia Peti! Végig feszülten izgultam a történet olvasása alatt. Még az ujjaim is belilultak, úgy szorítottam az asztallapot. Szóval remek volt! :-) Üdv. köztünk, jó hogy itt vagy!

Szia Péter!

Azt hiszem összekaparom magam az infarktusból... nagyon élethű és hatásos volt. Még mondják, hogy a Hollywood termeli ki a legizgalmasabb sztorikat! :)

Köszönöm az élményt! :)

Üdv: Ailet

Tisztelt Uram!
Ez ügyes. Folyamatosan izgalomban tudta tartani az olvasóját. Jól felépített írás. Gratulálok!
Ami hibát észlelek - remélem kéretlenül jöttömben nem fejez le -, hogy az összetett gondolatai (szándékosan nem mondatokat írok), sokszor nagyobb hatást érhetnének el leegyszerűsödve. Vagy az írás két felénél szántszándékkal van ez a stílusbéli különbség?
Bokor