Született csibész, de jólelkű tinédzser.

Látogatók száma: 81

10 éve ért véget a 18 évig tartó "házasságom". A társkeresők némelyikével próbálkoztam, ahol a naplókat is kezdtem böngészni. Csakhamar rádöbbentem, hogy a nosztalgiázás nagyon kellemes érzéseket vált ki bennem, és a élettörténetem olvasóiban is.

Sok viselkedési tulajdonságunkat, habitus, tehetség, vagy éppen a betegségek egy részét a genetikai kód által örököljük szüleinktől. De, nagyon fontos szerepe van a gyermekkor élményeinek, neveltetésünknek is a későbbi viselkedésünk kialakulásában.
Sajnálatos dolognak tartható, hogy sok ember élete tönkremegy, mert nincs problémamegoldó képességük, toleranciájuk. Gondolok itt a családok széthullására, az emberek gazdasági lecsúszására, hajléktalanná válásra.

Úgy vélem, hogy az általános műveltség megszerzése során több olyan dolgot plántálnak a szürkeállományunkba, aminek az életünk során soha nem vesszük hasznát. Viszont több olyan ismeretet nem tudunk professzionálisan elsajátítani, ami elengedhetetlen lenne a harmonikus, boldog élet megteremtése és fenntartása érdekében.
Szerintem a tudatos, következetes gyermeknevelés tanulása ill. a gyermekeink céltudatos tanítása az életre, megoldást jelentene az életünk több problémájára is.

Egy régi közmondás szerint, „egy fecske nem csinál nyarat” gondolatból kiindulva nem a tanítási reform megvalósításán fáradozok, hanem leírok egy történetet a 8. osztályos koromból, amikor az osztályfőnöki órán témát képeztem.

Nagy izgalom előzte meg a kirándulást, mert azóta nem voltunk kétnapos kiruccanáson, amióta intenzívebb érdeklődést kezdtünk mutatni az ellenkező nem képviselői iránt, amiről a gyakorlat által is szerettünk megbizonyosodni.
Mint minden közösségben, itt is külön klikkekbe tömörültek az eminensek, a sor végén kullogók, a vékony csinos lányok, a illetve a húsosabbak, vagy a valamiért kiközösítettek.
Mivel Én csak az előző évtől kerültem ebbe az iskolába, így igazán nem tudtam még mélyebb érzelmi szintű barátságot kialakítani. Talán, ha az eminensek közé tartoztam volna, de nem igazán szerettem kezembe venni a tankönyvet, azon kívül, amikor a táskámba pakoltam.
Némi tekintélyt azért így is elértem, mert tanáraim felfigyeltek a technikai ügyességemre és a karitativitásomra is, aminek egy részét biztosan örököltem.
Barkács, lövész és robogós szakkör titkáraként is jeleskedtem. Még az MHSZ, havi folyóirat címlapján is szerepeltem a Riga moped nyergében. Viszont többször is előfordult, hogy a történelem és matek órák alatt is a technika teremben, „tanársegédként” segítettem Rónai Sanyi bácsi munkáját a kisebbek okításában.

A szeptemberi iskolakezdést követően nem sokkal, osztálykirándulás keretében a Királyrét turista ösvényein vezetett az utunk árkon, bokron keresztül. Több kisebb csergedező patakon is átkeltünk, egyik partjáról a másikra ugorva. Ez nem kívánt különösebb akrobata képességet ezért majdnem mindenkinek sikerült is.
A hőmérséklet az indiánnyárnak megfelelően 24-26’C lehetett. A forrásból fakadó erecskék
15-18 ’C –nál nem lehetett melegebb. Ezért még a túrázástól megfárad lábainkat sem terveztük belelógatni, nemhogy lubickoljunk benne, főleg ruhástól.
De Annácska valahogy elszámíthatta az átszökkenést, mert a háton cipelt zsákja a meder alján feneklett meg, persze vele tartott Ő is. Először csak a sikításra figyeltem fel, mint sereghajtó. Egy pár lépés után odaérve szembesültem az a csodálkozók által körbevett, bőrig ázott zokogó Annával. Nem szívesen lett volna senki a helyébe! De, hogy egy osztálytársnőjének sem jutott eszébe előrántani, azonnal kölcsönadni, a mindenkitől megkövetelt váltóruhát, ezen csak másodpercekig őrlődtem.

Miután a kezébe nyomtam a törölközőmet és a teljes tartalékruha készletemet tartalmazó zacskót, hogy válogathasson kedvére, a meglepetéstől meghökkenve, abbamaradt a zokogása és az együtt-érző sopánkodás, néma csend lett. Lia néni meg két lány hátramarad, segíteni az átöltözésben, mi meg tovább vonultunk.
Annak ellenére, hogy Anna, már több éve abba az osztályba járt, valahogy nem tudott beilleszkedni egyik klikkbe sem. Se szép, se vékony, se okos nem volt.
Talán nem is érezte jól magát az iskolában. De, az biztosan jól esett neki, hogy kisegítettem. Részemről ennyivel elvolt intézve a dolog, hiszen bárkivel is megeshet ilyesmi.

Az órai munka és a szabadidőbéli viselkedés mindenkinél érdekes különbséget mutatott.
Olyan lányokkal táncoltam, ráadásul lassút, akik az iskolában még a köszönésemet is csak foghegyről viszonozták, különben meg átnéztek rajtam.
Abban az időben még nem volt trendy az alkoholfogyasztás, de, anélkül is olyan mámorban úsztunk, amiben addig még soha. Merthogy a táncot megunva, párokra szakadva bújtunk be a takaró alá, persze ruhástól. A csókcsaták közben a gyakorlatban is megbizonyosodtunk az osztályfőnöki óra keretében történt szexuális felvilágosítás során szerzett elméleti tudásunkról.

A táncpartnerem, az egyik eminens, szolid, szemüveges, kellemes domborulatokkal megáldott Ági volt, akit erről az oldaláról elképzelni sem tudtam volna.
Izgalomtól remegő kezekkel pásztáztuk egymás testét, órákon keresztül. De a szükség közbeszólt így kimentem elvégezni a dolgomat.
A mosdóból kifelé jövetben Zsófival, az osztály legnőiesebb lányával találkoztam, aki félrevont, hogy súgjon valamit, de a fejemet befordítva megcsókolt, én meg vissza. Azután, azt mondta, hogy szeretné jól érezni magát velem.
Most sem kellett több idő a döntéshozatalra, mint a patakban elázott
Anna megsegítésénél. Sajnálattal közöltem, hogy ez itt most nem lehetséges.
A ledöbbenését kihasználva iramodtam a szobánk felé, vissza Ágihoz.

Ágival ott folytattuk a kézimunkázást, ahol abbahagytuk. Bár hazudnék, ha azt állítanám, hogy néha nem jutott eszembe Zsófi nyelve.
Az alapos egymásba feledkezésünkből, Lia néni takarodóra való utasítása rántott vissza a lebegésből.
A balesetek elkerülése végett a lányok az emeleten, a fiúk pedig a földszinten lettek elszállásolva, ahol a Lia néni szobája is volt.
Éjfél lehetet, amikor elcsendesedett a turistaház, mindenki nyugovóra tért. Nem úgy a felgyülemlett hormonjaim, kicsit sem voltam álmos. De a mocorgásból ítélve a többi srác sem fért a bőrébe. Valamit kéne csinálni, sóhajtotta Feri. Vártunk, még egy félórát, hogy a pihenni vágyók biztosan álomra szenderüljenek. Majd útra keltünk, hogy az addigi partnerünkkel folytassuk a kellemes ténykedést.

Lopakodva osontunk el a tanári pihenőhely előtt, az emeletre vezető lépcsőház ajtajáig. Izgalomtól hevesen kalapáló szívvel nyomtam le a kilincset, mert nagyon hajtott a vágy, de a zár nem engedelmeskedett. Persze, Lia néninek bizonyára már nem ez volt az első végzős osztálya.
A csalódottságunk kis híján dührohamba torkollott. De lecsendesítettem a vadásztársaimat és elindultam a gardedám szobája felé. Abban bíztam, hogy nem zárta magára az ajtót és a lépcsőházkulcsot könnyen elérhető helyre tette. Nem tévedtem, az asztalon volt a kulcs, aminek segítségével célba jutottunk.
Persze a lányok sem aludtak, akik kicsit sem ellenkeztek az ostromló hadjáratunk ellen. Ágival visszatértünk a fiúk szobájába, ahol csak a dagi Norbi szuszogott a számára megterhelő kirándulástól mélyen beájulva.
Azt az éjszakát soha nem felejtem el, bár a simi-sumin, tipi-tapin, tehát a tini-szexnél több nem történt, hozzáteszem szerencsére.

Reggel a függöny elhúzás hangjára és nagy fényre riadtam fel Ági karjaiban. Lia néni lángba borult fejjel kereste a szavakat. Puffogva csak annyit mondott: Na ezt még később megbeszéljük! Majd határozott léptekkel elindult a lányok szobája felé, a hiányzó négy fiú keresésére.
Hazaérkezésünkig Ági csak akkor engedte el a kezem, ha nagyon muszáj volt.

A két nap múlva elérkező osztályfőnöki órát szerettem volna megúszni egy esetleges kisebb megbetegedéssel, míg a vihar elmúlik. De igazán nem éreztem bűntudatot a tettem miatt, sőt kicsit büszke is voltam, arról nem beszélve, hogy még mindig az élmények hatása alatt álltunk valamennyien.

Felszólítására leszegett fejjel néztem a cipőm orrát, míg véget nem ért a fejmosása.
Hirtelen hangot váltott és a ruháim felajánlása miatti lovagiasságomat kezdte ecsetelni.
Zoli nem tudok veled mit kezdeni! Ülj le! –mondta, amikor éppen megszólalt az óra végét jelző csengetés.
A lányok szemében nőttem a csibészséggel és a lovagiassággal is.
Ági, talán a szülei hatására hamarosan visszatért az addig megszokott, eminensekre jellemző tartózkodó magatartásához.

Abban a tanévben még ismereteket szereztem Eszti és Andi csóktudásáról is és a vadászterületemet kiterjesztettem a 8/a-sok irányába is, ahol megtalált az első felejthetetlen diákszerelem, Elvira képében.
Nem voltunk kicsit sem lógósok, de az iskola utáni pár óra kevésnek bizonyult egymás alapos feltérképezésére. Ezért egyik nap nem iskolába mentem, hanem Elihez, akinek a szülei mit sem sejtve dolgoztak a munkahelyükön.
Fantasztikusan felejthetetlen élmények megszerzését csak a szükség szakította meg. Akkor fordítottuk meg a szabadon futó ZK magnójának az orsóját is.
Sajnos az élet, elválasztott bennünket, másban találtuk meg a nagy Ő személyét egy időre.
De az iwiw segítségével egymásra találtunk és néha cserélünk, de csak gondolatokat. ….