Bárányhimlő

Látogatók száma: 55

Feleségem angyali természetét számtalanszor megtapasztaltam, ahogyan jószívűségéről is meggyőződhettem nem is egyszer, ezért teljesen készületlenül ért, amikor elsőszülött kisfiunk, Lackó, kihozta belőle az anyatigrist, aki végtelenségig védi ivadékát, még a családtagokkal szemben is. Ha a családban bárki akár egyet is tüsszentett, lakásunk küszöbét legalább egy hónapig nem léphette át, mert Lackót nem szabad megfertőzni. Ennek eredményeként kisfiunk igazi vasgyúró lett, ellenben nem adták egymásnak a kilincset családunk tagjai, sőt, még akkor is ódzkodtak eljönni, ha mi hívtuk meg őket.

Többnyire mindenkihez mi mentünk, de a nagyszülőket kivéve, egy-két óránál többet nem töltöttünk senkinél.

Lackó óvodás nagyfiú lett és egy év múlva megszületett Linda lányunk, így kis feleségem úgy döntött, hogy nem változtat a rendszeren. Igaz, már hiába változtatott volna, mert a nagynénik, nagybácsik, keresztszülők és barátok, barátnők nem vettek fel bennünket a vizitálandók közé, úgy is mondhatnám, teljesen törölték kis családunkat a listájukról. Lassan senkihez sem tudtunk elmenni, mert annyira elfoglaltak lettek.
Hiába mondtam, nem lesz ez jó, visszaüt majd, mint a bumeráng, de válaszul azt kaptam, hogy felelőtlen apa vagyok.

Kialakult a mindennapi rutinunk. Lackót én szállítottam az óvodába és vissza, rendszerint kettesben vásároltuk be a háztartáshoz szükséges dolgokat, kettesben jártunk a piacra is. Ennek az volt az előnye, hogy a zöldségesek azt hitték, egyedül nevelem a kisfiamat, mindig szép árut adtak és számtalanszor megjegyezték, hogy milyen szépen és tisztán járatom Lackót, aki korosztályánál sokkal ügyesebb és okosabb. Ilyenkor kihúztam magam, és feszítettünk a gyerekkel, mint két cső kukorica egy zsákban.

Kedvenc hentesem rendszeresen félretette nekem a bélszínt, a tarját, a tanyasi csirkét, és soha nem mulasztotta el, hogy Lackónak leszeljen egy szelet nassolni valót a felvágottas pult kínálatából, melyet gyerekem csak úgy, kenyér nélkül azonnal megevett, és törölgethettem zsíros mancsait, a zsebembe e célja előre bekészített papír zsebkendőkkel.

A piaci bevásárlásunkat az emeleti kocsmában zártuk, én kávét ittam, Lackó pedig üdítőt. Ha nagyon éhesek lettünk, akkor ettünk sült kolbászt, meg hurkát, vagy sajtos, tejfeles lángost, esetleg szalagos, forró fánkot, melyen azonnal elolvadt a lekvár, és ahogyan beleharaptunk, ott ragadt egy része az arcunkon, melyen aztán jókat nevettünk.

Nekem ne mondja senki, hogy buták a gyerekek. Lackó pontosan tudta, hogy portyázásainkról mit mondhat meg az anyjának és mit nem.

Portyáztunk mi a bevásárlóközpontokban is. Mindegyikben volt egy kedvenc büfénk, melyben tökmagos pogácsát, lekváros-diós süteményt és köménymagos tallérokat lehetett kapni, nem beszélve arról, hogy forró kakaót és lattét is ihattunk utána.

Kis feleségem Lindát csak akkor vitte sétálni, amikor a felnőtteknek dologidő van, a gyerekek meg óvodában vagy iskolában múlatták az időt, nehogy elkapjon valamilyen nyavalyát a kislányunk. Ő maga csak akkor ment el otthonról, ha mi, a család férfi tagjai, vállaltuk, hogy vigyázunk Lindára, akinek persze, épp akkor volt az alvási ideje, így nekünk csak arra kellett figyelnünk, nehogy hangosak legyünk és felébresszük.

Március végén jártunk, és a tavaszi idő mindannyiunkat újabb kalandra csábított, amikor beütött a ménkű.

Mit sem tudtam, mi vár rám, csak élveztem a meleg tavaszi levegőt, és elterveztem, hogy leteszem a kocsit, és gyalog megyek Lackóért az óvodába, és onnan majd elsétálunk a közértbe, kenyeret, tejet és felvágottat venni, ez volt a hivatalos verzió, de tervem szerint, már bemerészkedtünk volna a játszótérre is, mintegy negyed órácskára.

Csakhogy fél négykor összehívott bennünket főnökünk, és sztentori hangon bejelentette, hogy ma mindenki benn marad nyolcig, vagy éppen addig, míg a pályázati anyagunk mellékletét, mind az ötvenet elkészítjük, mert reggel nyolckor ott kell lennie az anyagnak a közjegyző asztalán. Csak mosolyogtam, hogy ez rám nem vonatkozik, mire rám förmedt, hogy legyek végre férfi, nem csak egy papucs a feleségem lábán, és viseljek kalapot, ahogyan az egy férfihez illik. Alig tudtam elérni, hogy legalább Lackóért hadd menjek el az óvodába és máris jövök vissza, vele együtt.

Kisfiamat lekenyereztem három Túrórudival, és húsz perc múlva már ott rajzolgatott az íróasztalomnál. Ha elunta magát, átment a kollégáimhoz, és mindenkitől bezsebelt valamit, szendvicset, csokit, kekszet, üdítőt, piros tollat, kék filcet, kinek mi volt kéznél. Úgy elvoltunk, mint a befőtt, elfelejtettünk telefonálni kis feleségemnek, aki hétkor sírva hívott, hol vagyunk és mi történt velünk. Megnyugtattam, semmi baj, csak férfi módra dolgozunk. Mit dolgozunk, túlórázunk! Lackó is beszélt az anyjával, megnyugtatta, hogy nem éhes és érdekes apa dolgozója, mindenki szereti és eteti, majd nagyot harapott a szendvicséből.

Nem vettem észre, mikor kezdett vakarózni a gyerek, mert rohangált az irodák között, és ha kellett, segített is, vitte a titkárságra az elkészült mellékleteket. Olyan szép színes grafikonok voltak, és Pista lemosta Lackó kezét, nehogy bepiszkítsa a kemény munkával előállított dokumentumokat.

Tény az, mire végeztem a penzumommal, Lackó gyerek nyaka és pofikája már piros pöttyös lett, mint a labda, de ezek viszkettek is. Bárányhimlő, mondta Lujza, neki is van három gyereke, egészen pontosan ismeri a tüneteket.

Mire hazaértünk, Lackó már lázas volt. Kis feleségem kétségbeesett, azonnal hívta anyósomat, jöjjenek érte és Lindáért, mert kislányunk nem kaphatja el ezt a borzasztó betegséget. Éjfélre kettesben maradtunk, a két hímnemű családtag. Reggel felhívtam a főnökömet, hogy orvoshoz kell vinnem Lackót.

Valóban bárányhimlő, állapította meg az orvos, és kiírt, hogy legyen, aki vigyáz rá és ápolja, amíg kis feleségem nem jön haza. Márpedig erre nem számíthattam, kénytelen voltam magam kúrálni a gyereket, kenegetni az orvossággal a pöttyöket, lebeszélni arról, hogy vakarózzon és még az élelmezésről is gondoskodnom kellett. Nem vihettem ki az utcára, meg nem is vagyok nagy szakács, ezért pizzát rendeltem, abból baj nem lehet. Számtalan ízesítésű pizza rendelhető, így akár egy hétig sem kell ugyanazt az ízesítésűt rendelni.

Hanem ebéd után Lackó nem volt hajlandó elaludni, egyre csak Alma mamát kereste, mert ő az, aki minden délután betakarja az ebéd utáni alváskor, és nélküle nem tud elaludni.

Az én vagány kisfiam elsírta magát, hiába ígértem neki fűt, fát, narancsot, csokit, ordított, mint egy szamár. Alma mamát akarom, alma mamát akarom, hajtogatta.
Amikor másodszor is átdörömbölt a szomszéd nyugdíjas öregúr, hogy zavarja a sírás, ne zajongjunk, felhívtam az óvodát, hogy megkérdezzem, ki az Alma mama, és jöjjön, segítsen.

Kellett vagy húsz perc, mire a vonal túlsó végén meghallottam egy ismerős női hangot, aki készségesnek bizonyult, öt perc múlva már csengetett is.
Legnagyobb meglepetésemre a mosolygós szemű dadám állt az ajtóban, Dalma néni. Megismert és jót nevetett rajtam.
- Tudod, fiam, Lackónak semmit sem jelent a Dalma név, csak az Alma, így lettem Alma mama!

Az ötvenes évei második felében járó Dalma néni láttán Lackó azonnal elhallgatott, és egy perc múlva aludt, mint a tej.
- Csak meg kell simogatni a buksiját, meg pofiját és máris elalszik. No, megyek is, mert azt mondtam, kiszaladok a közértbe. Kevés a gyerek, sokan bárányhimlősök. Tudtam ám, hogy Lackó a te fiad! Azért jöttem segíteni!

Azt sem tudtam, hogy köszönjem meg neki. Elment és lerogytam a nappaliban, hogy elolvassam az újságot, amikor csengett a telefon.
A főnököm keresett.
- Ide figyelj, Jóska! Most mondta Lujza, hogy bárányhimlős a gyereked. Be ne gyere nekem, míg meg nem gyógyul! Még elkapjuk!

Egy hét múlva mentem dolgozni.
Három hét múlva a főnököm nem jött dolgozni. Bárányhimlős lett. Megérdemli, ha egy kispapát túlórára kényszerít!

Két hónap múlva Lackó mumpszos lett. Mindenképpen be akart jönni a munkahelyemre, de nem lehetett. Kis feleségem elvitte az anyósomékhoz, nehogy én is elkapjam. Ma sem tudom, hogy engem védett vagy a maga érdekeit. A lényeg, hogy nem kaptam el a betegséget.

Egy biztos, hogy Lindával is végig kell csinálnunk az összes gyerekbetegséget.

Hát, ez a kispapák sorsa!

támogatóink