Erotikus

Angyalbőrben 10. rész

Látogatók száma: 31

A laktanyában már nagyon készülődtek az eltávozásra induló katonák. A leszakadt, vagy lógó gombokat felvarrták, a cipőket fényesre suvickolták. A katonakönyvet, fésűt, egy óvszert, az eltávozási engedélyt, zsebtükröt, és a készpénzt gondosan eltették, nehogy ezek hiánya miatt kelljen a kapuból visszamenniük! A kapuügyeletes tiszt mindig szigorúan ellenőrizte ezek meglétét! Csík Kálmán is boldogan készülődött az eltávozásra. Ahogy elhagyta a laktanyát, szinte azonnal megérkezett a busz, amivel bejuthattak a városba. Gyorsan mindenki felszállt a megállóból, és a busz elindult.
Még virágot is kell vennem, legalább öt-öt szálat! Többféle színű gerberából készíttetek csokrot a nagynéninek, és a szerelmemnek pedig vörös rózsából! Rakatok a virágok közé fátyolvirágot, páfrányt, száraz ágat! Remélem, hogy minden van a virágosnál!- gondolta aggodva. Nagyon szép csokrokat szeretnék!
Végre ott állt már az izgalomtól reszketve a nagynéni lakása előtt. Gyorsan leellenőrizte magát, hogy rendben van-e minden, aztán becsöngetett. Emese nyitotta ki az ajtót. Ahogy meglátta Kálmánt, örömében a nyakába ugrott, és elkezdte csókolgatni, ahol csak érte!

- Gyerekek! Gyertek már beljebb! Mit fognak gondolni a szomszédok? Még megszólnak minket!- szólt a fiatalokra Erzsi néni. Emese ezek után pirulva ugyan, de kézen fogva vezette beljebb Kálmánt, egészen a nagynénje elé.

- Kezét csókolom!- csókolta meg a felé nyújtott kezet Kálmán, és átnyújtotta a csomagolópapíroktól megfosztott csokrokat. A gerbera csokrot Erzsi néninek, a rózsa csokrot pedig Emesének. Ezzel a gesztussal rögtön belopta magát a nagynéni szívébe.

- Bonsoir! Quel est votre nom? (Jó estét! Hogy hívják Önt?)- tesztelte a nagynéni Kálmánt.

- Bonsoir! Je m’appelle Csík Kálmán! Je ne parle pas trés bien francais! Excusez - moi! (Jó estét! A nevem: Csík Kálmán! Nem beszélek nagyon jól franciául! Elnézést kérek érte!)

- Pas de probléme! Vous pouvez m’aider, s’il vous plait? (Nem probléma! Tudna nekem segíteni, kérem?)

- Oui, madame! (Igen asszonyom!)

- Que voulez’ vous boire? (Mit szeretne inni?)

- Un Coca, s’il vous plait! Merci, madame! (Egy Kólát kérek! Köszönöm asszonyom!)

- Ma fille est jolie! Comment trouvez-vous cela? (A lányom csinos! Hogy tetszik önnek?)

-J’aime, - et comment! (Tetszik nekem, - nagyon is!)

- Nem tudnátok magyarul, vagy angolul beszélni, hogy én is megértsem?- szólt közbe Emese mérgesen. Vagy titkoltok valamit?

- Nyugodj meg kislányom, nem titkolunk el semmit előled! Csak érdeklődtem a barátodtól, hogy mit inna! Légy szíves keress két szép vázát ezeknek a nagyon szép virágoknak, mielőtt elhervadnának!

- Igen Erzsi néni! Máris hozom!

- Isten hozott, Kálmán! Ugye nem baj, hogy tegezlek? Hiszen bőven az anyád lehetnék! Örülök, hogy végre megismerhetlek! Már sokat hallottam rólad! Engem özvegy Kiss Endrénének hívnak, de hívj csak nyugodtan Erzsi néninek!

- Nem, - nem baj, sőt, kérni szerettem volna rá, hogy tegezzen! De, hogy az anyám lehetne? Azt erősen kétlem! Legfeljebb a nővérem!- udvariaskodott a tizedes.
Ezekre a szavakra teljesen feloldódott a feszültségük, és meghitten összemosolyogtak.

- Gyerekek, akkor üljünk asztalhoz, és vacsorázzunk meg! Kislányom, hozd be légy szíves először a levest! Tudod Béla, Emese sokat segített nekem a vacsoránál!

- De Erzsi néni! Hogy mondhatsz ilyet? Hiszen én nem is segítettem a vacsorakészítésnél!

- Dehogynem, aranyom! Te nem is tudod, hogy milyen nagy segítség az, ha én főzök, és te közben nem lábatlankodsz körülöttem! Ráadásul te terítettél meg! Az is nagyon komoly segítség!- mosolygott a gyerekekre Erzsi néni.
Ezen aztán jót derültek. Leültek a szépen megterített asztalhoz, és elkezdtek vacsorázni.
- Nos, milyen volt a vacsora fiam? Meg lehetett enni?- kérdezte Kálmánt Erzsi néni.

- Igen, nagyon finom minden! Nagyon köszönöm! Ha nem szégyellném, akkor harmadszor is szednék! De akkor biztosan kipukkadnék, mint egy lufi! Így is meg kellett lazítanom a derékszíjamat, hogy ne nyomjon!

- Most jut eszembe, nekem el kell mennem egy rokonomhoz, mert megígértem neki! Te maradj csak nyugodtan itt fiam, ameddig akarsz! Akár itt is alhatsz, - ha nem kell még ma visszamenned a laktanyába! Legalább lesz, aki vigyáz a házra, és az én drága kislányomra! Én csak holnap, - úgy dél körül jövök haza! Szervusztok!

- Köszönöm a bizalmat Erzsi néni! Ígérem, mindenre vigyázok!- válaszolta a katona csillogó szemmel, igen lelkesen. Csókolom a kezét!- mondta Kálmán, melyhez Emese is örömmel csatlakozott.
Végre magukra maradtak a fiatalok. Hirtelen nem is tudtak mit kezdeni magukkal, csak szégyenlősen mosolyogtak egymásra. Aztán Emese megtörve a csendet, megszólalt!

- Ugye mondtam, hogy lesz nagy meglepetés? Az, hogy Erzsi néni elment itthonról, az új volt számomra is! Szerintem csak kettesben akart hagyni bennünket! Nagyon szép gesztus ez tőle! Vajon hová ment? És hol fog aludni?
Kézen fogva bementek Emese szobájába, és leültek az ágyára. Lehajtott fejjel, szótlanul ültek egymás mellett. Csak szorongatták egymás kezét, és mindketten zavarban voltak. Aztán végre elcsattant közöttük az első bátortalan csók, de az is csak inkább puszi volt.

- Emesém, kedvesem! ….. Be kell neked valamit vallanom!- kezdte akadozva mondani Kálmán, - de Emese közbevágott!

- Talán valami fertőzésféléd van? Csak nem vagy beteg? Esetleg nincs nálad óvszer?

- Nem, nem erről van szó! A laktanyából ki sem engednének, ha megtudnák, hogy nincs nálam óvszer! Beteg sem vagyok! Nem ez a baj! Tudod, …. én még soha senkivel …. még nem voltam lánnyal, - úgy! De nagyon szeretnék már túl lenni rajta!
- Drágám!- mosolyodott el megkönnyebbülten Emese, - én sem vagyok egy lepedővirtuóz, de remélem, hogy összeszokunk, hiszen előttünk az egész éjszaka!

- Bekapcsoljam a rádiót? Vagy inkább tv-t néznél? Egy kicsit talán ellazítana!- húzta ki a kezét Emese a fiú markából. Bevallom, kicsit én is félek! Jó volna, ha az első együttlétünk örökké emlékezetes lenne! Szeretném, ha nagyon gyengéd, és figyelmes lennél! És most fordulj el, mert szégyenlős vagyok!- mondta Emese, és levetkőzve gyorsan bebújt a takaró alá. Először csak simogatták egymást, aztán szép lassan apró kis csókokkal felfedezték testük minden tájékát. Emese magához ragadta a kezdeményezést, és egyre lejjebb kezdte el csókolgatni, harapdálni Kálmán testét.
Déjá vu-m van! Tisztára ezt álmodtam!- gondolta, és még jobban kezdte magához szorítani Emesét, miközben ösztönösen egyre hangosabb nyöszörgéseket produkált. Amikor eljutott a csúcsra, elernyedt. Hálásan simogatta Emesét, közben mintha csak egy makacs gyerek lenne, azt követelte: - Még, még!
Néha pár percig erőt gyűjtöttek, de aztán kezdődött újra előröl a szerelmi összecsapás. Egész éjszaka tartott közöttük a harc. Egyre érzékibben, mind jobban összecsiszolódva. Csak a pirkadat érkeztével tértek magukhoz ebből a szerelmes révületből!

- Édesem, drága szerelmem! Csodálatos vagy! Egyre jobban szeretlek! Ugye te is szeretsz? Már alig várom, hogy megismételhessük ezt az éjszakát!- suttogta hálásan Kálmán.

- Kálmán, szívem! Hiszen még itt vagyunk! Már elfelejtetted? Nagyon jó volt, és persze, hogy megismételjük, ahányszor csak tudjuk! Szeretlek, és hálás vagyok azért, hogy összehozott minket a sors! Most egy kicsit aludjunk, aztán ha felébredtünk eszünk valamit, és ha van kedved, akkor utána elmehetnénk valahová! Mindegy hová, csak veled lehessek! Moziba, kiállításra, cukrászdába, vagy csak együtt csavarogni kézen fogva a városban! Jó lesz? Aztán este újra visszajövünk ide a szobámba!