Forró nyár és hideg sörök
Látogatók száma: 42
Kedves laplakók! Azt gondoltam, hogy ebben a hidegben jól esne egy kis lélekmelegítő olvasmány! Gyógyírként egy régebbi írásomat teszem fel!
Pár nap még, és beköszönt a habzsi - dőzsi, - mert közeledik a szabadságolások ideje. Addig azon kívül, hogy előkészítem a gumicsónakot, és átvizsgálom a pecabotokat, nincs más férfimunka otthon napokig, mint az evés-ivás. Az ember itt bent, ebben a dög melegben csak hever a hencseren, és a tévénéző izomra gyúr, na meg a hűtőszekrények ajtajával szkanderezik. Sör hegyek bandáznak a hűtőkben, és türelmetlenül várják, hogy valaki kiszabadítsa őket a hideg rabságból.
Az utolsó munkanapot követő nap délelőttjén Ficere Béci barátom - Szabadságot a komló szörpnek!- kiáltással rontott be a nappalimba, és a magával hozott látogató egységből gyorsan kirángatott két doboz Drehert, és az egyiket az ölembe dobta.
- Ha már az asszonyodra való tekintettel nem hozhattam egy szép hableányt, akkor helyette valami másfajta habossal kedveskedjek neked. Most van itt az ideje, hogy méregtelenítsünk! Egészségügyileg átöblögetjük a veséinket! A másik hatos pakkot azt beszuszakoltam az egyik hűtőtökbe! Remélem, hogy azért nálad is akad némi utánpótlás!
- Szép dolog ez tőled, te kis egészségőr!- bólogattam bőszen. Ha pedig az utánpótlás fogytán lesz, majd valaki megoldja. Az asszonyom pedig valaki, - ezt nekem elhiheted! Miután megmelegítette a tegnap készült töltött káposztát, és tálalt, utána bőven lesz ideje beszerezni egy pár szatyor vesekőlazítót, két mosogatás között. Úgysincs semmi egyéb dolga! Különben is, a dobozokra úgyis rá van írva, hogy Dr.eher féle, - tehát gyógyszer! Fő az egészség!
Nézzük a tévét, - pedig be sincs kapcsolva. Közben a részidőket szigorúan betartva ciccentgetjük a dobozokat. Ezek a nyamvadt kis félliteres dobozkák! Pikk-pakk párolognak, talán a meleg miatt! Mi meg felváltva megyünk ki, - mert ami bemegy, annak egyszer ki is kell jönnie!
- Te komám! Az asszonyod csak nem elköltözött? Mert úgy láttam, hogy nagyon gyűlik a mosatlan a mosogatóban!- érkezett vissza Béci egy kis vargabetűvel a lakás legkisebb helyiségéből, - persze a konyhán keresztül.
- Á dehogy, - te sasszem! Nincs nekem olyan szerencsém! Kiment az anyja elé a keletihez, mert az anyósom mégis csak beváltja a fenyegetését, és meglátogat minket! Képzeld, velünk akar jönni, nyaralni! Gondolhatod, hogy micsoda parádés egy szabadság lesz ez nekem!
- Hát néha neked is muszáj valamilyen áldozatot hoznod! Gondolj csak bele, - krisztus is szenvedett! Nyálazd körbe az anyóspajtást, - hátha magadba habarintod!- tanácsolta vigyorogva, miközben ismét mellém huppant.
- Szerintem szerelemmel őt csak az apósom szerette! Bele is halt szegény!
- Miért, mi történt vele?- kérdezte kíváncsian Béci, miközben egy frissen kiürült sörös dobozt rázogatott szórakozottan.
- Hát, én úgy tudom, hogy bütykölgette az öreg Skodájukat, és miközben alatta feküdt, jó hangosan, és persze hamisan azt énekelte, hogy: - Szerelem, szerelem,…- és közben ütemesen rugdosta az emelőt! A kocsi meg véletlenül hopp,…. - éppen ráesett! Ezért gondolom, hogy a szerelem áldozata lett. De én mégis inkább úgy sejtem, hogy az anyósom tette el őt láb alól!
- Miért? Csak nem abszolút hallása van az öreglánynak, és ez a szerelem jó mélyen belekaristolt a füleibe?- érdeklődött egyre vidámabban Béci, - de aztán hirtelen komolyra váltott.
- Úgy tűnik, hogy idáig jól megoldottuk a veséink állagmegóvását. Most már jó lenne valami másféle gyógyhatású szerre áttérni! Valami gyümölcs alapút, - mert a gyümölcs az nagyon egészséges! Cseresznye, vagy barack, - esetleg szilva? Melyik fajtád van?
- Tudod, az én szép emlékű apósom mondogatta állandóan: - Ha lenne pálinkám, - már nem lenne!
- Bölcs ember lehetett! Egész megszerettem! Mostantól majd minden alkalommal az Ő emlékére is öblögetünk!
- Remek gondolat, majd megemlékezünk róla! Mondjuk, - minden edzés után!- biztattam lelkesen.
- Nocsak, - te gyúrsz? És mire? Szemöldökre? …. Nem látszik!- mért végig becsmérlőn.
- Hát mit nézel te, Béci testvérem? Nem látod rajtam a body building áldásos hatását?
- Én csak a budi bildingedet vettem észre, - mert kőrbe vizelted a fajanszot! Aztán, ahogy ismerlek, majd rám fogod fogni a kedves feleségednél! Akkor meg szinte biztos, hogy nem fog engem megetetni a jó kis töltött káposztájával az a szent asszony! Pedig már itt az ebédidő, és ő nagyon jól csinálja a töltött káposztáját! Soká fog hazaérni?
- Mi van, a te feleséged elfelejtette, hogy hogyan kell főzni? Vagy tán beváltotta a régóta esedékes fenyegetését, és elköltözött?
- Jól látod! Ez lett nekem az igazi meglepetésem! Már van egy hete is annak, hogy ismét a Mc. Donalds lett a szakácsom! De a szabadságnak, nagy ára van! Tömöm magamba a hambucikat, miközben egyre azon agyalok, hogy a te szakácsod főztjéből miképpen kóstolhatnék meg szép szerényen egy pár tányérkával! Talán még sütött is valami édeset? Ezért ötlöttem azt ki, hogy tisztelgő látogatást teszek nálatok!
- Jól tetted, hogy meglátogattál! Vajon hol a csudában kujtorognak már ezek a nők? Már én is éhes vagyok! Nem láttál véletlenül a hűtőben valami ehetőt? Legalább egy pár virslit?
- Apropó - virsli! Nem megyünk ki a galoppra ebéd után? Az csak igazán a jó sport, - nem is akármilyen! Jó sport a lósport! Kint a pályán nézegethetjük a lovakat, amikor egyszer csak megszólal egy álmosan affektáló hang:
- Figyelem! Lovak starthoz!
Erre a lovak elmennek, aztán egyszer csak elkezdenek futni, - mi meg nézzük! A végén ismét megszólal ugyanaz az unott hang, és bemondja azt például, hogy:
- Első Úrbéres, nyert orrhosszal! Második Nünüke, harmadik-negyedik Bíborka és Orlandó! Közöttük a célfotó dönt a befutási sorrendről! Aztán már futhatunk mi is a pénztárhoz a pénzért!
- Miért? Visszaadják, amit elbukunk? Szerintem csak a pénzünk után futhatnánk!
- Látszik, hogy nem ismered a dörgést! A szűz kéz szerencsét hoz! De nem bánom, ebéd után akkor menjünk máshová! Mindegy, hogy hová, csak adjunk a sportos életmódnak!
- Rendben van! Akkor szaladjunk el a kedves mama elől, jó messzire! Elég lesz nekem a szenvedésből a nyaralás alatt!
A cikket írta: emillio
Hozzászólások
időrendi sorrend