A szanatórium (2.), avagy kiugrik a nyúl a bokorból...
Látogatók száma: 147
Köszönöm ápolóimnak azt a gondoskodást, amit az áldatlan körülmények ellenére nap mint nap végeztek, míg "élvezhettem" a vendégszeretetüket!
...Károly szerencsésen felgyógyult, és két nappal később mosolyogva távozott. (Kiss úrral kapcsolatban ekkor beláttam, tévedtem, az öreg szervezete erősebb volt, mint a halál feléje nyújtott keze.)
- Minden jót Bokor úr! - súgta felém Károly távozásakor. Siessen innen kifele, vagy itt marad örökre! - és egy félmosollyal elköszönt.
A gyógyult betegtársam helyére Imre bácsi érkezett. Ránézésre fitt öregúr, csak egy kis felerősítésre érkezett, mint én. Sokat beszélgettünk vele a mostani életről és a régi emlékekről. Na meg, együtt néztük sajnálkozva Kiss úr szenvedését.
- Nem lesz ez így jó, szerintem este hozzák neki a koktélt - mondta remegő hangon Imre.
- Milyen koktélt? - kérdeztem.
- Tudja... a szomszéd úrnak már jobb lesz így. És bal kézfejét a jobb tenyerébe téve, azokat összerakva, kezeit a kissé megdöntött jobb arcához emelve, jelezte... elalszik örökre.
Reggelre elveszítettük az ajtó felüli betegtársunkat. A fejemben az járt, hogy az az ágy egy megátkozott hely lehet, onnan még nem jutott ki innen élve ember, mióta itt vagyok. De elhessegettem a rossz gondolatokat. Megint egy új beteg érkezett. Tibor. A férfi fiatalos, ötvenöt, hatvan éves lehetett, látszólag jó erőben. De mint minden látszat, ez sem volt igaz. Tibort egy ártalmatlan Ct-zésre vitték egy közeli nagyvárosba... amiből nem érkezett vissza. Senki nem mondott semmit. Másnap a feleségének kinéző nő és egy ápoló pakolta össze a dolgait. A hölgy fekete ruhában, meggyötörten, sírva, automatikus mozdulatokkal csomagolt. Majd amikor végeztek, felénk fordult és csak ennyit mondott.
- Meghalt. Beteg volt... nagyon... nem látszott rajta...
Ahogy néztem a hozzám képest fiatal nőt, sok minden átfutott az agyamon. Emlékek. Rozi a feleségem, aki szintén hirtelen távozott... fiatalon...
* Gondolatok...
Amikor feleségem bekerült a kórházba, látszólag egy kis problémával, senki nem gondolta volna, hogy baj lesz. Mosolyogva váltunk el egymástól. Egy hatalmas ölelés küldött a gyerekeknek és egy csókot fújt felém... Ahogy elkezdődtek a vizsgálatok, egyre nagyobb bajokra derült fény. A látszólagos jó állapot mögött, egy időzített halálbomba ketyegett. Az orvosok ugyan az utolsó pillanatig biztattak, de én már nem bíztam. Éreztem az én szerelmem tekintetében a feladást. A kórházi személyzet ugyan, amit emberileg lehetett, megtett. De láttam a doktorai arcán a tanácstalan dühöt, az ápolói tekintetében a sajnálatot és az együttérzést. A nővérkék a teljesen lebénult testre is olyan gonddal figyeltek, ápolták, mintha a saját édesanyjuk feküdt volna a betegágyon. De mindhiába. A lélek feladta és a test engedelmeskedett gazdája kérésének.
*
Amikor az új beteg az ajtó felüli ágyra került, mi összenéztünk Imrével. Ha valaki tudott volna olvasni a tekintetünkből, akkor a kaszás képét kódolta volna ki a két öregember szemeiből. Ez a gondolat szerencsére nem volt teremtő erejű, mert a betegtársunk pár nap múlva egészségesen távozott a szobából.
Közben azonban Imre kezdett el erősen köhögni. Szitkozódott is, mert az egyik takarító véletlen, felmosás után nyitva hagyta az ablakot, és azt az ő gyenge tüdeje egyből megérezte.
- Jaj, jaj Imre bácsi - mondta a főorvos asszony -, ez tüdőgyulladás. És az öreg egyre gyengébbnek is nézett ki. Egy-két napon belül pedig rohamos romlás állt be az egészségi állapotában. Amikor valamelyik reggeli konzíliumon az orvosai a feje fölött összesúgtak, nem sok jót szagoltam ki a levegőben. A következő napokban az ágyszomszédom csak infúzión élt. Rosszul szuszogva, homályos tekintettel nézett maga elé.
- Már rég nem kellene élnie, de az öreg vasból van, nagyon ragaszkodik az élethez - súgta a kezelőorvosa egy másik doki fülébe. Az meg hevesen bólogatott.
Egy napon azonban csoda történt. Imre szervezete nem fogadta be az éjszakai erősítő koktélokat, és magától felerősödött. Amikor jobban lett, a nővérnek viccelődve mondta is.
- Engem kedveském még a maguk erősítője se tudott földbe döngölni. A nővér kicsit elpirult, majd a fejét csóválva, ennyit mondott.
- Ejnye uraim, maguk még száz évig élnek.
Nékem talán még tényleg lehet pár rendes évem hátra. Legalábbis valamiért az istennek se akarta megfogni a kezem az öreg kaszás. Így hát, amikor a főorvos asszony mosolyogva a kezembe nyomta a zárójelentésemet, csak ennyit fűztem hozzá.
- Talán nem jönnék többet főorvos asszony... ha nem baj.
- Bokor úr, maga megint rendben van. Jöhet magáért az a jó kiállású fia - és nevetve megveregette a vállam. Én rámosolyogtam, és ennyit válaszoltam.
- Isten áldja doktornő!
Három óra múlva a fiam megérkezett...
- Gyerünk apa! Megyünk haza... felgyógyulni.
A cikket írta: bokorur
Hozzászólások
időrendi sorrend
Válasz erre: bokorur
Tisztelt Éva!
Hogy ne számítana, de azt hiszem, elsőre sokan kíváncsiak voltak erre is:D Legalább is remélem!
Bokor
Válasz erre: Tyson
Tiszteletem Tanár úr!
Ezt majd még én is számon kérem egy kis vidámságot!
Tyson
Bokor
Ezt majd még én is számon kérem egy kis vidámságot!
Tyson
Válasz erre: zsoltne.eva
És mi, akik messze vagyunk Öntől, de lélekben közel, hogy velünk mi történt az már nem is számít?... :-) Örülök, hogy itt van! De találjon már vissza! :-)
Puszi,
Éva
Hogy ne számítana, de azt hiszem, elsőre sokan kíváncsiak voltak erre is:D Legalább is remélem!
Bokor
Puszi,
Éva
Válasz erre: Ailet
Kedves Bokor Úr!
Mindenhol jó de legjobb otthon. A mindennapos dolgokat is olyan meghatóan tudja visszaadni, hát még a nem mindennapit!
Köszönöm, hogy olvashattam.
Üdv:Ailet
Várom vissza a következőkben is!
Bokor
Válasz erre: Vass. N Edith
Életszagú az biztos! De jó, - és Pinokkióval is egyetértek. Tessék a Tanár Úrnak végre megnevettetni bennünket!
Üdv: Edith
Rajta leszek :D Köszönöm, hogy olvasott!
Bokor
Válasz erre: taki
Bokor Úr!
Ejnye, életszagú írás. Remélem olvashatok még öntől!
Figyelem önt.
Taki
Köszönöm a figyelmét!
Bokor
Válasz erre: Pinokkió
Tisztelt Bokor úr!
Támogatom az előttem szólókat. Éljen sokáig. Jó volt olvasni újra, de most már valami vidámat kérünk, ahol visszaszerez valamit, nem elveszít.
Gratulálok!
Pinokkió
Lesz olyan is, majd a fiókból felrakok valamit :D
Bokor
Válasz erre: Médea
Kedves Bokor úr!
Azt hiszem, Ön csodaszépen fogalmaz... Valószínűleg csodaszépen is él.
Gondolom veszített már el családtagot, barátot, így vagy úgy..., mint mindnyájan. Azonban Ön, kérem, éljen még soká, és valóban ÉLJEN!
Üdvözlettel:
Médea
Megpróbálok élni :D Köszönöm, hogy olvasott!
Bokor
Válasz erre: Tündér
Kedves Bokor Úr!
Várjon még az a kaszás, jó helyen van itt közöttünk! Köszönjük az újabb gondolatait!
Pussz, Tündér
Bokor
Válasz erre: Virág
Kedves Bokor úr!
Otthon a legjobb gyógyulni. Továbbra is minden jót!
Puszi, V.
Bokor
Mindenhol jó de legjobb otthon. A mindennapos dolgokat is olyan meghatóan tudja visszaadni, hát még a nem mindennapit!
Köszönöm, hogy olvashattam.
Üdv:Ailet
Üdv: Edith
Ejnye, életszagú írás. Remélem olvashatok még öntől!
Figyelem önt.
Taki
Támogatom az előttem szólókat. Éljen sokáig. Jó volt olvasni újra, de most már valami vidámat kérünk, ahol visszaszerez valamit, nem elveszít.
Gratulálok!
Pinokkió
Azt hiszem, Ön csodaszépen fogalmaz... Valószínűleg csodaszépen is él.
Gondolom veszített már el családtagot, barátot, így vagy úgy..., mint mindnyájan. Azonban Ön, kérem, éljen még soká, és valóban ÉLJEN!
Üdvözlettel:
Médea
Várjon még az a kaszás, jó helyen van itt közöttünk! Köszönjük az újabb gondolatait!
Pussz, Tündér
Otthon a legjobb gyógyulni. Továbbra is minden jót!
Puszi, V.