újabb események régebbi események további események
00:18
Yolla új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
00:16
Yolla új hozzászólást írt egy cikkhez
00:12
Yolla válaszolt egy szavazásra
00:03
Yolla új cikket töltött fel
16:26
Anyu új hozzászólást írt egy cikkhez
16:08
Anyu új hozzászólást írt egy cikkhez
14:38
emillio módosította a cikkét
14:37
emillio új cikket töltött fel
14:13
emillio új cikket töltött fel
13:43
emillio új hozzászólást írt Yolla naplóbejegyzéséhez
13:19
Ilona új hozzászólást írt az egyik naplóbejegyzéséhez
12:17
Black Ice módosította a cikkét
11:53
Black Ice új cikket töltött fel
00:34
Yolla új hozzászólást írt Tündér naplóbejegyzéséhez
00:19
Yolla módosította a naplóbejegyzését
00:18
Yolla új bejegyzést írt a naplójába
00:03
Grace új hozzászólást írt Tündér naplóbejegyzéséhez
23:31
Yolla válaszolt egy szavazásra
23:30
Yolla új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
22:52
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez

Didergő lélekkel

2017. június 14. - Látogatók száma: 34

Kakaskukorékolására ébred hajnali három órakor és anélkül, hogy kinyitná a szemét, átnyúl a franciaágy túloldalára, ám keze a puszta takarót markolássza. Azonnal kipattan a szeme. Hol van Marcsika? Pár másodpercbe telik, mire eszébe jut, hogy barátnője a lányával együtt két napra elutazott. Negyvennyolc óra időtartamra nélkülözni kényszerül kedvesét, amely nagyon hosszú idő egy hatvannégy éves szerelmes férfi számára.
Felkel és azonnal libabőrös lesz, mert a hajnali hűs levegőben fázik meztelen bőre. Egy éve jött össze Marcsival, a harminckét éves leányanyával, aki tizenhét éves lányával még mindig az anyjánál lakott. Azóta meztelenül alszik, mert szeretkezés közben szereti magán érezni a leány selymes bőrét, és oly lehangoló felajzottan megszabadulni a pizsamától. Felkapja a fürdőköpenyét és kibotorkál a házból. Zsebében ott lapul a cigaretta és az öngyújtó. Harmincévnyi özvegysége alatt egyszer sem gyújtott rá a házban, mert azt még a felesége szigorún megtiltotta. Jogosan, mert három kislányuknak nem hiányzott a dohányfüst, még akkor sem, ha a kétszázhúsz négyzetméteres háromszintes házban csak akadt volna olyan helyiség, amelyet elzárva a gyerekek elől kinevezhettek volna dohányzónak, Valójában a neje szerette volna leszoktatni az egyetlen káros szenvedélyéről. Csakhogy Somogyi Sándor – akkor még csak kőműves, mert tíz évvel később lett mester – nem akarta elhagyni a füstölést, mert abban telkesedett ki a szabadsága. Rágyújtott, került egyet a kertben, így pöfékelés közben nyugodtan gondolkodhatott a teendőin, jobb esetben a világ változásain, anélkül, hogy családtagjai megzavarnák elmélkedését.
Leül a magasföldszintre vezető lépcső legfelső fokára. A hold ezüstős fényében egészen másként néz ki a veteményes kert és a baromfiudvar, mint a nappali fényben. Mindkettő nagy terület, éppen akkora, hogy megtermelje benne a konyhára való zöldséget, gyümölcsöt, ami kitart egész évben és annyi jószágot neveljen, amelyből jut elég az immár családos lányai asztalára is. Baromfi, kacsa, pulyka, malac, anyadisznó még egyszer sem fogyott ki az udvarból, pedig a lányai valahányszor hazajönnek, teli csomagtartóval hajtanak ki kocsijukkal a telekről.
Cigarettájának füstje inogva száll a levegőben, melyet nem kezének remegése, hanem az alig érzékelhető légmozgás okozza.
Milyen is az ember! Most sokkal jobban izgatják az anyagiak, mint akkor tették, amikor magára maradt a hat-, nyolc- és tizenkét éves lányaival. Nem engedhette meg magának, hogy felesége elvesztése miatti kétségbeesés eluralkodjon rajta, mert a lányokat fel kellett nevelnie, lehetőség szerint olyan körülmények között, ahogyan azt megszokták. Tisztaság, rend vegye körül a lányokat, a napirendjük se változzon. Természetesnek tartotta, hogy átvegye felesége feladatait. A kert művelése, a jószágállomány ellátása nem okozott akkora gondot, azokhoz elég volt lecsípni a pihenő idejéből. A lányok azonban állandóan kérdezgették, csiviteltek, igényelték, hogy foglalkozzon velük, szerettek szép ruhában járni, s ha összekaptak, elvárták, hogy igazságot tegyen köztük. Rövid időn belül rádöbbent, hogy nem tud főzni, a mosással sem boldogul, mert a fehérneműk a szivárvány minden színében pompáztak, csak éppen nem maradtak fehérek, megtapasztalta, hogy a porszívózással nem tüntethető el mindenhonnan a porréteg, az ablakpucoláshoz pedig semminemű készséggel sem rendelkezik. Segítségként fordulhatott volna az édesanyjához, aki azonban eléggé gyenge volt, örült, ha magát el tudta látni. Az anyósa az első szóra kapott volna az alkalmon, csakhogy sajátos módon értelmezte a segítségét. Azonnal a vejéhez költözését tervezte, s nem titkolta, hogy lánya helyett fiaként bánik vele, és dirigálja, mint egy taknyos gyereket. Akkoriban került a faluba a csinos elvált tanárnő, Gondosné Anikó, aki albérletet keresett. Megállapodott vele, hogy az emeleti szinten odaadja neki a legnagyobb szobát, ingyen lakhat és ehet-ihat, ha a lányokkal és a háztartással is foglalkozik. A nála tíz évvel idősebb, negyvennégy éves szép arcú asszony elfogadta az ajánlatát.
Elszívta a cigarettát, elnyomja a csikket a lépcső mellett álló hamutálban. Már nem fekszik vissza, inkább megfőzi a reggeli kávéját. Utána felöltözik, korán megeteti a jószágokat. Először is elzárja a pulykákat, majd kiengedi a tyúkokat és a kacsákat, s amint azok is jól laknak, kijöhetnek a pulykák is, a kakas és a két tojó. Mindig ők az utolsók a sorban, mert képesek felenni az összes takarmányt a többiek elől. Tihamér, a tíz kiló körüli pulykakakas napközben a baromfiudvaron az őrző-védő szerepét is ellátja, és ennek ellentételezéseként a gazda részéről megilleti a kivételes bánásmód, amelynek megtestesülése a nagy sárga vödör alján a sertéseknek adott moslék maradéka. Ebből még a háreméhez tartozó két tojónak sem ad. Etetés után majd a kora reggeli hűvös időben bekapálja a kertben a négy sor csemegekukoricát, utána megreggelizik és elmegy a dolgára.
Miközben készül a kávé, gyorsan beágyaz. Ma biztosan nem nyitja rá senki az ajtót, mert napközben nem is lesz itthon. Kiszellőztet, mert nem meri nyitva hagyni az ablakokat. Felöltözik és lemegy az alagsorba, ahol a kazánház mellett valóságos egyterű lakrészt alakított ki. Igazából itt vannak a mélyhűtők, a gáztűzhely. Sütni-főzni, gőzzel, pancsolással járó tevékenységet ebben a két nagy ablakú szuterén részben folytat, legyen az disznóvágás, befőzés vagy több fogásos ebéd vagy vacsorakészítés. Rendelkezésére áll a hideg és meleg víz, kétmedencés mosogató, komplett konyhafelszerelés, ugyanúgy, mint a magasföldszinti amerikai konyhában. Csak ez itt otthonosabb, pedig az ebédlőasztal a padokkal együtt egy tömbből faragottak.
Elfogyott a kávé. Jó lenne még egyszer rágyújtani, ebben a késő éjszakai órában zavartalanul elmélkedhet múlton és jövőn. Kiment szeméből az álom. Egye csuda, felszalad a konyhába, megmaradt a négyszemélyes kávé fele, miért is sajnálná magától? Kitölti a csészébe és újra kiül a lépcsőre pöfékelni.
Lassan szakadozik az éjszaka sötét fátyla, miután sűrű szövésén áttör a felkelni készülő nap fénye. Kukorékol a kendermagos kakas, ébredjetek emberek, kertek alatt lopakodik a reggel. Nagy ez a ház egymagának és amióta abbahagyta az aktív munkát, hiába spórol, amin csak tud, nem elég a rezsire a nyolcvanhatezer forintos nyugdíja. A keresete alapján ennek minimum a duplájára számított. Azt azonban nem tudta, hogy az építési vállalkozó, akinél dolgozott, minimálbérre jelentette be. Hiába ágált, nem tehetett semmit. Szégyelli helyzetét a lányai előtt, annál is inkább, mert eddig mindig ők szorultak rá anyagilag, és ezen továbbra sem akar változtatni. A három lányához három vej és nyolc unoka tartozik. A népes családban minden hónapban akad születésnapos és névnapos, akinek ajándék és ünneplés jár, ami persze külön kiadási tételt jelent.
Nagyot sóhajt. Mennyivel másként alakult volna az életük, ha együtt lennének Juliskával, aki a mai napig úgy él benne, mint az a tizennyolc éves fiatal, hamvas leány, akit két év udvarlást követően húszévesen feleségül vett. Sohasem felejti el apja szavait: Gyerek vagy még fiam! A házasságot nem szabad elkapkodni, mert az egy életre szól! Csakhogy ezt maga is jól tudta, és abban sem kételkedett, hogy Juliska hű maradna hozzá, ha egy-két évig jegyben járnak. A szerelem azonban egyre hangosabban muzsikált a lelkében, alig tudott tőle aludni, mert sohasem csitult. Egy bőröndbe belefért kettőjük összes cókmókja, amikor az esküvő után ide költöztek a faluba és bérbe vették keresztapja üresen álló házát. Saját kenyerükön megtanulták a pénzzel való gazdálkodást, hiszen előtte ezzel nem volt gondjuk. Két évvel később megszületett az első kislányuk, megvették a nagy telket, amire felépítették ezt a háromszintes házat. Mire visszafizették a házépítéshez felvett bankhitelt, és az időközben öt főre bővült család végre könnyebben élhetett volna, tüdőembóliát kapott Juliska és mire kórházba került, az orvosok már nem tudtak rajta segíteni. Somogyi Sándor szíve majd meghasadt a fájdalomtól. De élnie kellett, ott voltak a kislányai, akiket fel kellett nevelnie.
Éles hangon rikácsol Tihamér, zűr van a baromfiudvarban. Szalad a gazda, ennek fele sem tréfa, mert vészjósló az anyakoca röfögése is. A szomszéd macskája okozza a ribilliót, miután megpróbálja kölykeit lehozni a malacól padlásáról és biztonságba helyezni a kicsinyeket. Komoly és nehéz feladat az a cicamama számára, egyensúlyozni a malacól karámjának élén, szájában a félelemtől remegő kicsinyével, miközben az anyakoca is félti a saját ivadékait, és Tihamér is észrevette attrakcióját, sőt, hangos rikácsolás közepette árgus szemmel figyeli minden mozdulatát. Az egyedül hagyott másik porontya a padlás szélén bukdácsol. Elég egy rossz mozdulat és beesik az ólba a kismalacok közé. Azok valószínűleg nem is bántanák, de a mamájuk! Ráadásul megjelenik a gazda, akinek idegen ő maga is. Megtorpan. Hezitál, melyik a kevésbé rossz, ha egyenesen a gazda karjaiba rohan, vagy megpróbál visszafordulni és későbbre halasztja a cicák lehordását.
- Gyere Nyúlánk, nem bántalak. Átviszlek a kertbe, a ház előtt biztonságban lesztek. Leveszem a másik cicádat is, mert nehogy azt hidd, hogy nem tudtam rólatok. Mit gondolsz, ki tett a malacól padlására kis tálkában tejet a gyerekeidnek? Kaptok tejet, és ha jól laktatok, majd eldöntöd, hazaviszed a kicsiket, vagy nálam maradtok.
Abbahagyja Tihamér a rikácsolást. Az teljesen más helyzet, ha a gazda foglalkozik a betolakodóval. A biztonság kedvéért egészen a kapuig kíséri Somogyi Sándort, aki bal karjával magához fogja a macska család tagjait, jobb kezével pedig nyitja és zárja a baromfiudvar ajtaját. Nagyon sovány Nyúlánk, ezért először neki ad enni. Egy arasznyi füstölt kolbász a menázsi. falja a cica mama, még morog is hozzá. A kicsik tágra nyílt szemmel figyelik anyjukat, aki láthatóan nem akarja velük megosztani az eleséget. Köröznek körülötte, mert olyan csábító a számukra ismeretlen étek illata. Hanem hamarosan ők is kapnak egy tálka mikróban melegített langyos tejet, melyet gyors nyelvcsapással azonnal lefetyelni kezdenek.

Mosolyogva nézi Somogyi Sándor a macska család étkezését. Elnézné őket egy ideig ezt az idillt, de nem lehet. Menni kell megetetni a jószágokat. Nem szokatlan nekik a korai etetés, miután míg munkába járt, rendszerint ebben az időben végezte körülöttük a reggeli teendőket. Mire felkel a nap, Somogyi Sándor befejezte a négy sor kukoricát kapálását is. Jót tett neki eme reggeli torna helyett végzett kapálás. Megéhezett. Két szelet szalonnát és egy tükörtojást süt reggelire és főz hozzá egy bögre teát. Komótosan eszik, alaposan megrágja a falatokat. Estig úgysem lesz érkezése falatozni, mert rengeteg a munkája. Fél évvel ezelőtt eszébe sem jutott, hogy valaha a saját házát kell átépíteni. Márpedig jelenleg ez a foglalatossága. Megvett egy kisebb házat, jókora telekkel, azt szánja végleges lakhelyének.
Az udvar végében áll a zetor, azzal megy el otthonról. Annak idején a szőlőműveléshez vette és nincs szíve eladni. Lomha, de strapabíró, megbízható szállítóeszköz. Bezárja a házat, kinyitja a nagykaput és indulhat. Illetve indulhatna, csakhogy a macska család követi minden lépését. Hogyan magyarázza meg Nyúlánknak, hogy a zetor nyergéből nem olyan egyszerű követni cica kölykök mozgását és borzasztó nagy a jármű kereke ahhoz, hogy túlélje, aki alákerül? Nincs mese, felnyalábolja a családot, amely a vezető fülkében vele együtt elhagyja az ingatlant. Amint kiállt a járművel az utcára, ismét összeszedi a macskákat és visszaviszi a telekre, majd bezárja a kaput. Nyúlánk nyávog, mintha reklamálna, amiért magukra hagyja őket.
Háromutcányit megy, ott beáll egy felújítás alatt álló ház udvarára. A kőműves mester számára nem az új ház építése jelenti a kihívást, hanem a régi közel százéves vályogépület felújítása, melyet a saját élethelyzetének megfelelően átalakít és modernizál. Somogyi Sándor fejében ott van a mérnöki pontossággal kidolgozott terv, melynek elkészültéig nem vette meg az az ingatlant. Nagy a telek, melyen kialakíthat egy kisebb gazdasági udvart, a többi terület pedig megmarad kertnek, ami a mostani házánál lévőnél semmivel sem kisebb. Őszig elkészül a másfél szobás, nagy fürdőszobás, amerikai konyhás, tágas nappalis, spájzos nyolcvanhat négyzetméteres házikó, melyben kényelmesen eléldegélhet Marcsikával és annak tizenhét éves leányával. A kétszázhúsz négyzetméteres házát pedig eladja, és az árát harmadolja a három lánya között, úgy, ahogyan azt tette a hat hektár szőlő eladását követően is.
A bontási munkákkal elkészült, csupán a két kereszt főfalban kell áthelyezni az ajtónyílást, és jöhet a munka szebbik fele, az építés. Az új nyílászárókat egy hete megvette, a burkolatok és a fürdőszoba szerelvényeket pedig megrendelte. A beépítendő konyhaszekrényeket, pultot és a csempéket Marcsika katalógusokból választotta. Külföldről szállítják, egy hónapon belül. Nekilát az új ajtónyílások kialakításának. Megy ez, halad a munkával, mert érzi, hogy ebben a házban boldog lesz fiatal kedvesével. Erőteljes mozdulatokkal boltja a falat. Tele van energiával, mintha negyvenéves lenne. Testben és lélekben egyaránt. Büszke arra, hogy megvalósíthatja a terveit. Végre szabadon azt teheti, amit a szíve diktál. Letudta az apai kötelezettségeit, és a továbbiakban nyolcszoros nagypapaként más dolga sincs, mintsem élvezni az unokák társaságát. Sőt, nem tartja kizártnak azt sem, hogy Marcsika szül neki egy kisfiút. Az lenne élete igazi koronája! Elvenné Marcsikát, és együtt nevelnék a kis lurkót, akit megtanítana mindenre, amit egy fiúgyereknek illik tudnia. Húszéves a legidősebb leányunokája. Milyen nagy kegye lenne a sorsnak, ha a dédunokája és a legkisebb gyereke egy korosztály lenne! Mindegy, mit szólnának a lányai! Honnan is tudnák, milyen érzés, amikor az emberben didereg a lélek, mert messze kerüli a szerelem? Mekkora teher a magány, még akkor is, ha teste önjelölt szeretők céltáblája? Nem a gyerekeinek, de még a legjobb gyerekkori barátjának sem merte elmondani, hogy anno mint dongtak körültette, a harmincnégy éves háromgyerekes özvegy férfi körül a nők, huszonöt évestől negyvenöt évesig, miközben neki egyetlen szabad perce sem volt a reggel fél ötös felkelés és este tizenegy órás lefekvés között? A településen neki volt a legszebb és legnagyobb háza, és a falubeliek pontosasan tudták, hogy szorgalmas, dolgos férfi, talán még tehetős is, nem ismer belülről egyetlen kocsmát sem, ráadásul nőügyei egyáltalán nincsenek. Roppant kényelmetlen a nők céltáblájának lenni, éppen ezért ajánlotta fel az új tanárnőnek a lakhatást, hogy ezzel leszerelje az iránta érdeklődőket. Gondosné Anikóra úgy tekintett, mint a nővérére, aki vezette a háztartását és foglalkozott a lányaival. Egyenrangú nőnemű családtagként kezelte, akivel időnként átbeszélgették a fél éjszakát. Évekig a három kislány ügyes-bajos dolgai kerültek terítékre, a háztartással kapcsolatos teendőkkel együtt. Idővel összetegeződtek, és ha a közös nagyobb bevásárlások során megjegyzést tettek rájuk a falubeliek, hogy milyen szép pár lettek, csak összenéztek és nevettek a dolgon. A férfinek nem tűnt fel, hogy Anikó időnként zavarba jött, amikor véletlenül meglátta őt egy szál alsónadrágban este tízkor átvonulni a nappalin, vagy meghallotta egy ismeretlen nővel folytatott telefonbeszélgetését. Egészséges férfiember létére nem fogadott szüzességet, de két dolgot szem előtt tartott. Egyrészt nem akart állandó barátnőt, mert nem szerette volna felforgatni a családi életét, másrészt abban a tévhitben ringatta magát, hogy a váltakozó partnerekkel folytatott intenzív nemi élet elnyomja benne a szerelem iránti vágyat. Munkája miatt szinte az egész régiót bejárta, és nem tiltakozott, ha az unatkozó szépasszonyok berángatták az ágyukba. Jó, a valóságban oly nagyon nem kellett kapacitálni, hiszen a férjes asszonyokkal folytatott röpke viszonyok nem igazán jelentettek számára veszélyt. Ellenben szexuális kultúrája folyamatosan csiszolódott, és büszke volt e téren elért mester fokozatára. Élvezte a sors hozta helyzeteket, és tiszta volt a lelkiismerete, mert egyetlen nőszemélynél sem ő volt a kezdeményező fél, pusztán hagyta magát elcsábítani. Így utólag már másként értékeli az akkori helyzetét. Sejthette volna, hogy annak meg lesz a böjtje, de semmi veszélyérzete nem volt. Felesége elvesztésével megszűnt a demokrácia a családban. Családfőként egyedül döntött a családi kérdésekben és a gyerekek véleményét csak a saját ügyeikben kérte ki, mint például a továbbtanulásban. Miután a gyereknevelés terhét levette válláról Gondosné Anikó, gondolt egy nagyot és megvásárolta a hathektáros szőlőt, melynek műveléséhez alkalmanként napszámosok segítségét is igénybe kellett vennie, mégis jelentős hasznot hozott.
Hat eseménydús év elteltével a két nagyobb lánya immár a megyeszékhelyen járt gimnáziumba, és kollégistaként hét közben nem voltak odahaza. Ez idő alatt anyósa árgus szemmel figyelte a Somogyi család életét és számos alkalommal meggyőződött arról, hogy a veje és Anikó között kizárólag baráti kapcsolat van, az unokái is szépen növekednek. Álmában sem fordult meg a fejében a gondolat, hogy Somogyi Sándor a régió szívtiprója. Még sajnálta is magában a vejét, hogy éjt nappallá téve dolgozik, és jóformán semmi szabadideje nem marad a jószágok nevelése és a kert, meg a szőlő művelése mellett. Gondolt egy nagyot és cseresznye befőzés címszó alatt elvitte magához a legkisebb lányt, a még otthon lévő Emőkét.
- Nézd, fiam, rád fér egy kis pihenés, meg Anikó asszonynak sincs egy szabad estéje sem. Egy hét múlva hazajönnek a kollégiumból a lányok, addig használjátok ki az időt.
Egyik nap, amikor Anikóval kettesben voltak a házban, munka után Somogyi Sándor hazament, megetette a jószágokat, tusolt, átöltözött és szó nélkül elment a komájához. A nappaliban a dohányzóasztalon ott tornyosult két nagy halom dolgozat füzet, feltételezte, hogy Anikó egész este azokat javítja, így nem akarta zavarni az asszonyt. Egyébként is az egyedül élő, elvált Jani komája születésnapját ünnepelték. Hatan férfiak, asszonyok nélkül. Bográcsban főztek pörköltet krumplival, arra rendszerint jól csúszik a vörösbor, főleg akkor, ha nem kevés erős paprikával is megbolondítják. Tíz óra táján ért haza, kissé kapatosan. Anikó a füzetekre borulva aludt az íróasztalnál. Paprikás csirke illata lengte be a helyiséget. Megéhezett Somogyi Sándor, és anélkül, hogy felkeltette volna az asszonyt, kiment a konyhába és a langyos ételből megevett egy tányérral, majd megivott rá még egy pint borocskát. Ezzel átlépte azt a határt, amelyen túli történéseket már nem jegyez meg az ember memóriája.
Rezeg zsebében a mobil. Leveszi a védőszemüvegét, és kimegy az udvarra. Telefonálás közben elszív egy cigarettát.
- Szervusz, Sanyi! Permetezem a gyümölcsfákat, megmaradt a permetből, leszórjam a te fáidat is? A cseresznyefa kivételével.
- Szervusz, Janikám! Rendben van! Legközelebb én permetezek! Majd nézz be ide, az ajtók beállításnál számítok a segítségedre.
- Jól van, öregem, fél óra múlva ott leszek.
Nagy porral jár a vályogfal bontása. Megvárja, míg kissé elül a por. Szikrázó napfényben fürdenek a kerti növények. Rágyújt a kőműves mester, s legelteti szemét a dús lombú cseresznyefán, melyen fürtökben piroslik a gyümölcs. Éppen beraknivaló. Néhány nap múlva kukacos lesz, mehet a cefrébe. Üzenni kellene Marcsika édesanyjának, jöhet cseresznyét szedni. Régóta emlegeti, hogy szeretne belőle néhány üveggel télire eltenni. Beállítják az ajtókat és megkéri Janit, szóljon az öregasszonynak, jöhet cseresznyét szedni.
Nincs idő a naplopásra, folytatni kell a munkáját, mert egyedül így is sokáig tart a felújítási munka, hát még akkor, ha nem csinálja. Kopp, kopp, kopp, hasad a fal, lassan körvonalazódik az új ajtónyílás. Halad a munka, és a kőműves mesterben feltámad a kétely. Mi lesz, ha elkészül a felújítással és színt kell vallania a lányai előtt? A legfiatalabb lánya Emőke, aki négy évvel idősebb Marcsinál, rendszeresen látogatja. Igaz, mindössze huszonöt kilométerre lakik. Három kisgyerek édesanyjaként is tud annyi időt kigazdálkodni magának, hogy beüljön a kocsiba és váratlanul beállítson az apjához. Főiskolát végzett védőnő, nagy körzettel, így sokat van úton. Senkinek sem szúr szemet, ha tesz egy kitérőt és megnézi az özvegy édesapját.
Emőke örökmozgó, csintalan, nevetős, szeleburdi kislány volt. Ami fontos volt, azt elfeledte, ám a lényegtelen dolgokat megjegyezte. Ha nem tudta édesapja, hová tett valamit, csak Emőkét kellett megkérdeznie, és máris megkapta a választ, hol találja az elveszettnek hitt tárgyát. Ő volt az, aki felvidította, ha rosszkedvű vagy fáradt volt, és otthoni teendői közben is rendre ott lebzselt körülötte. Társaságában rendszerint felvidult. Elég volt belenézni kislánya égszínkék nevetős szemébe, és rögvest feledett bút, bánatot és fáradtságot. Sajnos, neki köszönheti élete egyik legkellemetlenebb szituációját is, amelynek köszönhetően egy ideig rá sem tudott nézni a nőkre.
Ama bizonyos születésnapi bulit követő hajnalon arra ébredt, hogy az ágyban van valaki mellette, aki simogatja az arcát, s amint ébredését jelezvén megrezdült a szempillája, a simogató kéz egyre lentebb kalandozott a testén, egészen addig, míg a férfiassága ágaskodni nem kezdett. Nem nyitotta ki a szemét, egyszerűen csak hagyta, hogy egy mohó, forró, buja női test kényeztesse, nem kispályás módon. Fogalma sem volt, hol van és kivel. Jóval később, a szeretkezéstől kimerülten, kifacsartan, amikor az izzadtságtól lucskos testében normál értékre visszaesett az adrenalin szint, kinyitotta szemét és az ablakon beáradó reggeli napsütésben megpillantotta hálószobája mennyezetén a milliószor látott lámpatestet. Azonnal rádöbbent, hogy olyat tett, amit nem kellett volna.
- Apa, apa! Hol vagy? Nagyika küldött neked meggyes pitét! Nem tudod, hová lett a tornafelszerelésem?
Emőke kopogtatás nélkül beviharzott apja hálószobájába, miután hiába kereste szüléjét a baromfiudvaron, a kertben és az alagsorban.
Somogyi Sándornak örökre lelkébe égett ez a kínos jelenet. Lánya döbbent tekintete, saját maga dadogása, mellyel menteni próbálta a kínos helyzetet és az azt követő rémület, amikor a mellette fekvő nő felült, s Anikó hangján megszólalt:
- Emőke kicsim, adnál nekünk egy percet?
Huszonnégy év távlatából is képtelen indulatok nélkül visszaemlékezni a történésekre. Kénytelen a harminckét fokos hőségben kerülni egyet a kertben, mintegy levezetendő Anikó iránt érzett múlhatatlan dühét. Az asszonyt még aznap kidobta a házából. A következményeit azonban apaként és férfiként egyaránt hosszú évekig viselni kényszerült. Sok időbe telt, mire visszanyerte kislánya bizalmát, aki volt annyira intelligens, hogy nem mondta el nővéreinek a közöttük lévő feszültség igazi okát. Öt év múlva, az immár felnőtt Emőke hozta szóba a dolgot:
- Apa, már rég nem haragszom rád. Megértettelek. Ám annak idején képtelen voltam felfogni, hogy az én szerető, gondoskodó apám egyben férfi is, akinek meg vannak a maga szükségletei. Bocsáss meg nekem.
Hogyan is haragudhatna a kislányára!? Nem a gyereke tehetett arról, hogy a sajnálatos eseményt követően soha többé nem érzett vágyat a korosztályához tartozó nők iránt. Próbálkozási során rendre csütörtököt mondott. Emiatt azt hitte, hogy impotenssé vált és hátralévő életében örökös társává szegődik a magány, melyet sem családtagjainak szeretete, sem a megfeszített munka és a baráti társaságban eltöltött kellemes órák nem tudták kitörölni didergő lelkéből.
- Hol csámborogsz Sanyi komám? Így nem halad a munka, ha csupán sétálgatsz, és cigarettád hamujával trágyázod a kerted! Befejeztem a permetezést. Gyere, ugorj be hozzám egy kávéra, hátha az visszahozza a munkakedved!
- Mondasz valamit Janikám! A lelkembe látsz! Hanem adj egy szeletet abból a híres rizses csokoládédból is. Kávézás után beállítjuk az új ajtókat és lenne még egy kérésem!
- Nono, komám! Nekem még be kell mennem a faluba bevásárolni. Jól tudod, hogy magamnak kell gondoskodnom mindenről, mert nekem nincs Marcsikám, aki bevásároljon, mosson, főzzön rám.
- Hát ez az, öreg barátom! Erről nem tehetek, ez a te dolgod! Hanem ejtsd útba Marcsi édesanyját, hogy jöjjön cseresznyét szedni, mert megérett.
- Miért nem a pároddal üzensz neki?
- Elutazott a lányával két napra a fürdőbe.
- Értem. Jó munkamegosztás. Te dolgozol, ő meg üdül. No, menjünk, mert a sok beszéddel haszontalanul telik az a drága idő.
Az már igaz. Jani koma akkurátus ember. Pontosan tudja, hogy mindennek megvan a maga ideje, a munkának is és a lazításnak is, de a kettő sohasem összekeverendő. Negyedóra múlva már az új ajtókkal bajlódnak. Megállás nélkül dolgoznak fél tizenkettőig. A megfeszített munkától és a hőségtől verejtékező testük ruházat nem takarta részeibe beleragadt a por. Ennek ellenére vigyorognak, mert elvégezték a délelőttre tervezett penzumot. Kinn az udvaron leülnek a terebélyes lombú cseresznyefa alá és rágyújtanak. Janinak hamarosan haza kell térnie, mert negyedóra múlva hozzák neki az előfizetéses ebédet. Éppen arra gondol, hogy elkölti a szokásos menüjét, majd tusol és kocsiba ül, hogy elintézze a faluban az ügyes-bajos dolgait. Erre valók a déli órák, mert a harminckét fokos hőségben úgysem lehet tevékenykedni a kertben.
- Sanyikám, három órára megjövök. Szólj, ha megint tudok segíteni valamiben. Természetesen beszólok Lólé mamának, hogy jöhet cseresznyét szedni. Gondolom, te is hazamész ebédelni.
- Á, dehogy megyek. Bekapok néhány szem cseresznyét.
- Úgy! Két napig vagy szalmaözvegy, és máris éhezel?
Kapkodja Jani a lábát, siet hazafelé, mert költői kérdése hallatán komája arca pirosra vált a vastag porréteg alatt. Somogyi Sándort szíven találta barátja nyilvánvalóan ugratásnak szánt kaján kérdése. Egy padban ültek az általános iskolában, onnan datálódik a barátságuk. Bát szétváltak útjaik, mégis tudtak egymásról, és amikor Jani nyugdíjba ment, hazaköltözött ide, a szülőfalujába, és immár zavartalanul folytatódhat a barátságuk.
Vajon mi lehet a macska családdal? Csípi bőrét az izzadtság. Jobb, ha mégis hazaballag, összeüt ebédre egy lecsót, közben megfürdik és másfél óra múlva visszatér folytatni a munkát. Mi az a kilencven perc? Semmi! Kiveszi a zetorból az indítókulcsot, zsebre vágja és elindul hazafelé. Üresek a falu utcái. Egyetlen emberrel sem találkozik, pedig a hosszabb utat választja. Maholnap a falu lakossága nyugdíjasokból áll. Néhány gazdálkodó, kisvállalkozó, hivatalnok, tanár és kereskedő képviseli a huszonöt év és ötven év közötti korosztályt. A fiatalok elmennek középiskolába vagy szakmát tanulni és munkahely hiányában a későbbiekben pusztán családlátogatóba jönnek haza. Ez alól Somogyi Sándor három lánya sem kivétel. Vegyészre sohasem volt szükség a településen, a könyvelői és a védődői állások is majdan nyugdíjazás miatt üresednek meg.
Minderről macska mama és kicsinyei mit sem tudnak. Ott várják a ház bejárati ajtaja előtti lépcső árnyékában és érkezésére mindhárman szaladnak eléje. Tihamér is meghallja a gazda érkezését, s azonnal hallatja a hangját, hátha a gazdának eszébe jut friss vizet önteni az itatókba. Bizony nem téved, mert a gazdának ez az első dolga. Nyúlánk kénytelen megfegyelmezni gyerekeit, mert azok gondolkodás nélkül követnék a gazdát, s átbújnának a nagy lyukú dróthálós kerítésen, csakhogy a férfi lába alatt legyenek. Hiába, még az állatok is annak a kedvét keresik, aki gondoskodik róluk. Az embereknél ez időnként fordított sorrendben van. Előbb jön a hízelgés, amivel elérik, vagy kikövetelik a gondoskodást.
Kicserélte az itatókban a vizet és amint becsukja maga után a baromfiudvar ajtaját, Nyúlánk azonnal a lábához dörgölőzik.
- Jól van, ne hízelegj! Mindjárt kaptok enni, ha már itt ragadtatok!
Útba ejti a kamrát, aminek kinyitja az ajtaját, had szellőzzön. Abban tárolja a jószágok bezsákolt takarmányát. Búzát, kukoricát, tápokat.
Először is tusol, hogy lemossa magáról a port, majd elindul az alagsorba lecsót készíteni. A lépcső alján azonban majdnem rátapos a kisegérre, amit Nyúlánk fogott a kamrában. A fenébe is! Elneveti magát. Hasznos a macska a háznál. Majdnem elfelejtette, hogy meg kell etetni az új családtagokat. No, nem kolbásszal, mert az nagyon drága eledel, hanem párizsival, amit apró darabokra vág, hátha a kiscicák is megkóstolják. Tejet is melegít nekik.
- Nézd Nyúlánk, vidd el innen az egeredet, nekem nem kell!
A macska mintha értené, a férfi szeme közé néz, utána a kisegérre, majd folytatja az evést. Hagyja, hogy porontyai kóstolgassák a párizsit, amiből csak annyit eszik, hogy megmutassa nekik, mire való az ínyencség. Kóstolgatják a kiscicák a párizsit. Apró fogaikkal nehéz a rágás, ezért langyos tejjel telelefetyelik a pocakjukat, majd a lépcső árnyékában eldőlnek aludni.
Somogyi Sándor kissé csípős lecsót főz, úgy szereti. Kolbászkarikákkal finom étel kerekedik belőle. Rendszerint Marcsika főzi az ebédet és ételes dobozokban utána viszi a másik házhoz, ne kelljen fáradnia azzal, hogy hazamegy ebédelni és egyébként is, úgy kevesebb a munkából kieső idő.
Ugyanilyen íze volt annak a lecsónak is, amivel a megismerkedésük napján megkínálta Marcsikát. Az egyik unokája tizennyolcadik születésnapjának megünneplésére készülődtek. A család úgy döntött, hogy erre a szülői házban kerül sor, mert itt, ha kicsit szűkösen is, de mindannyian elférnek. Somogyi Sándor időközben már megtanult főzni, hála a komáinak, akik beavatták őt a férfi módra történő étel készítés tudományába. Főleg Janitól sikerült ellesnie az alapvető fogásokat. Úgy érezte, hogy életét egyedül éli le, mert elkerüli a szerelem. Jobban körülnézve a környezetében a vele egykorúak között számos egyedülálló nő és férfi élt, akik kiegyensúlyozottnak és boldognak tűntek. Közéjük tartozónak lenni nem is olyan nagy ördöngösség, gondolta, s a magánytól didergő lelke lassan felengedett. Felszabadultnak érezte magát, mint akinek válláról levették az addig cipelt mázsás súlyt. Lelkesen készült unokája születésnapi összejövetelére. Megvásárolta a bográcsgulyás elkészítéséhez szükséges hozzávalókat, megrendelte a bohókás kétszintes tortát is. Három nappal az ünnepség előtt azonban rádöbbent, hogy ki kell takarítani a lakást, főleg az emeleti részt, ahová hetekig be sem tette a lábát. Nincs mese, segítséget kell fogadnia, egy ügyes asszonyt, aki az idő szűkössége ellenére elkészül a munkákkal. A közeli bolt vezetőjénél érdeklődött, mert amit az az asszony nem tudott a faluban, az nem is létezett. Megnyugtatta Somogyi Sándort, hogy másnap reggel hétre ott lesz nála a fiatalasszony, akinek elégedett lesz a munkájával. Marcsika volt a fiatalasszony. Meglepődött, miután túl fiatalnak és törékenynek találta ehhez a feladathoz.
- Ne féltsen engem, Somogyi úr, bírom én a munkát! – nyugtatta, mintha kitalálta volna a gondolatait.
- Tizenöten leszünk a hét végén. Még magam sem tudom, hogyan férünk el.
- Megoldjuk, ha segít nekem! – biztatta a fiatalasszony.
Hozza, vigye, tegye, vegye, repkedtek Marcsika utasításai és a házigazda óriásai lelkesedéssel munkálkodott a fiatalasszony utasításainak megfelelően. Délben ittak egy kávét, ettek egy szelet vajas kenyeret felvágottal, és folytatták a munkát.
A házigazdának egyre jobban tetszett a fiatalasszony, aki úgy tett, mintha nem észlelné a férfi folyamatos udvarlását. Este nyolckor befejezték a munkát.
- Mivel tartozom Marcsika?
- Semmivel, mert maga végezte a munka nehezebb részét. Tudja, majd legközelebb dupla tarifát kérek!
- Akkor legalább had hívjam meg egy finom lecsóra!
Szerelem első látásra! Finomra sikerült a vacsora, ráadásul kiderült, hogy szó sincs impotenciáról! Sőt!
Elfogyott a most készített lecsó is, amit a serpenyőből evett meg, mert nem akart több mosatlant. Az utolsó falat kenyérrel felitatja a maradék zsírt, bekapja a falatot és felpattan, hogy elmosogassa az edényt és az evőeszközöket. Mehet vissza dolgozni.
Fél háromkor beállít Jani koma, azzal a hírrel, hogy Marcsika édesanyja elutazott a nővéréhez, de a kisebbik fia hamarosan átjön cseresznyét szedni. Meglepődik Somogyi Sándor, nem említette a kedvese, hogy az édesanyja is elutazik. Jó, nincs ezzel semmi baj, csak ne jönne az öccse, akit nem kedvel. Sokat beszél a fiatalember és munkától úgy irtózik, mint ördög a szenteltvíztől. Az a hír járja róla, hogy amit meglát a szeme, azt elviszi a keze. Persze, lehet, hogy pletyka az egész, mert tőle engedély nélkül még egy hajszálat sem vitt el. Nem számít, csak az a fontos, hogy Marcsika betoppant az életébe, szerelmet, figyelmet, női gondoskodást hozott a szürke hétköznapjaiba, melyek egyszeriben harsány, vidám meleg színekre váltottak. Azon nyomban visszatért Somogyi Sándor önbizalma, melynek köszönhetően Marcsika védelmére kelt, midőn Emőke egyik váratlan megjelenésekor édes kettesben találta őket, amint éppen közösen főzőcskéztek.
- Apa, mit akarsz ettől a cigánylánytól? Elment a józan eszed?! Te meg mit vigyorogsz? Takarodj innen, nincs itt semmi keresnivalód!
Mi a fenének kellett felidéznie ezt a kellemetlen szituációt? Idősebb lányait hiába hergelte a húguk, nem foglalkoztak a témával. Számukra csak az a lényeg, hogy van, aki gondoskodik az apjukról, mentesítve őket a gyereki kötelezettségük alól. Bíznak abban, hogy ez a kapcsolat sokáig kitart, fiatalon tartva édesapjukat, aki még jó néhány évtizedig neveli számukra a baromfikat és a vágni való sertéseket. A három veje sem nyilvánított véleményt apósuk szerelmi életéről. Ellenkezőleg, némi férfi szolidaritást és irigységet vélt felfedezni bennük.
Megcsörren a telefonja.
- Jó napot, Somogyi úr! Megérkezett a csempéje, jó lenne, ha még ma érte jönne. Este hétig tartunk nyitva.
Vakarja a fejét, zetorral nem járja meg, a kocsija meg szervizben van.
- Ne habozz, Sanyikám, elmegyünk az én kocsimmal. Adj egy fél órát, míg összekapom magam.
Egy láthatatlan kéz óriási felhőket tologat az égen, melyek eltakarják a napot. Egyre erélyesebben rázza a szél a fák lombjait. Ám a hőmérséklet jottányit sem csökken. Forró, fülledt levegőben indul útnak a két barát. Mindkét oldalon lehúzzák a kocsi ablakát, hátha a kereszthuzat kiviszi a kocsiból a fullasztó meleget.
- Figyelj, egy komám! – szólal meg félúton Somogyi Sándor. – Mi lenne, ha kitérőt tennénk és meglátogatnánk Marcsikáékat? Tudom, hol szálltak meg, mert az én számítógépemről rendeltük meg a panzióban a szobájukat.
Bólint Jani, rendben van. Mit mondhatna erre a kérésre? Legyen úgy, ahogyan a barátja akarja. Hiába a több évtizedes barátságuk, ha hallgatólagos megállapodásuk szerint egyáltalán nem beszélnek a szerelmi ügyeikről. Az mindegyiküknek abszolút a magánügye.
Jártak a panzióban, a fürdőben. ám sehol sem lelték sem Marcsit, sem a kislányát. A panziós megtalálta az előzetes foglalást, de a vendégek között nem találta Marcsi nevét.
- Semmit sem jelent, uram! Annyi vendég lemondja a foglalást, utána meggondolja magát és néhány nap múlva mégis eljön.
Elsápad Somogyi Sándor, a dühtől reszket a szája széle.
- Nyugodj meg, Sanyikám! Nem olcsó ez a panzió, az is lehet, hogy egy olcsóbba mentek! Hanem menjünk a csempéért, mert a végén bezár a kereskedés.
Nagyobb sebességre vált Jani és bekapcsolja a rádiót, hogy ne kelljen beszélgetni a barátjával. Mit mondhatna neki?
- Még jó, hogy nem fizettem ki a szoba árát! Tiltakozott Marcsika, mert bármi közbe jöhet. De mi jönne? Hiszen elutaztak! Adtam neki százezer forintot, hogy legyen elég pénze. Csak nem érte baleset? Felhívom a kórházat.
- Hát, kár lenne! Lehet, hogy elmentek kirándulni a környékre. Ha baj lenne, akkor üzent volna!
A kereskedésben nagy a forgalom. Többen nézegetik a Somogyi Sándornak félretett csempét. Különlegesen szép a mintája. Kifizetik és bepakolják a kocsi csomagtartójába, ami akkora terhet jelent, hogy leül az autó hátulja. Bosszús Jani, nem erre való a személyautó, de már mindegy. Elered az eső, alig látni az utat. Ráadásul úgy döntött, hogy a rövidebb úton mennek hazafelé, amelynek meg van az a hátránya, hogy rossz a minősége, ezért lassabban kell menni. Ráérnek, nem időre mennek. Megszomjazik Jani, ebéd után elfeledkezett arról, hogy igyon egy pohár ásványvizet a kávé után.
- Sanyikám, lesz egy cukrászda a következő faluban, ahol finom rétest árulnak. Együnk egy szeletet, mert nekem pisilnem kell. Hátha közben eláll az eső.
- Nem ehetném édességet. Menj csak be, majd itt a kocsiban megvárlak.
Somogyi Sándornak egyáltalán nincs kedve megállni, legszívesebben azt mondaná a komájának, hogy álljanak meg valahol az országút mentén és vizeljen ott, az árokparton. Amint kigondolja, azonnal leszégyelli magát. Jani nem az a típus, aki csakúgy megáll vizelni, és egyébként is, ő tesz neki szívességet azzal, hogy hazaviszi a csempéjét.
Jani ismeri a cukrászdát, sokszor vásárolt itt süteményeket a lányainak. Egyenesen a mosdóba tart és dolga végeztével úgy dönt, hogy vesz négy szelet rétest, majd megeszi vacsora után. A hosszú pultsor előtt hat parányi kerek asztalka van két-két székkel. Mindössze egynél ül egy fiatal pár. Valósággal nyalják, falják egymást. Fiatalság bolondság, somolyog az orra alatt, majd hosszan tanulmányozza a sütemény kínálatot, és azonnal megindul a nyálképződése. Módosítja az eredeti szándékát, mégsem rétest vesz, hanem kétféle krémest, tortaszeletet, mézes krémest és két karika linzert. Legfeljebb marad belőlük holnapra is. Fizet, és amint megfordul, óhatatlanul vet egy pillantást az ifjú párra. Megbillen kezében a csomag, mert a pár hölgy tagjában Marcsikára ismer. Mi a fenét tegyen?
Továbbra is zuhog az eső. Beborult az ég, mintha esteledne.
- Nagy a választék, édes egy komám! Nem gondoltad meg magad? Én sem rétest vettem, azt a szomszédasszonytól is kapok néhanapján.
- Nem, nem! Igyekezzünk hazafelé, még nekem a jószágokat is meg kell etetnem. Meg a macskákat. Még nem is mondtam neked, hogy a malacól tetejére fialt Nyúlánk, a szomszédom macskája és ma lehozta a kicsinyeit. Úgy tűnik, nálam maradnak.
Indít Jani, indexel és elindulnak.
- Persze, hogy nálad maradnak, ha eteted őket! Lágy szíved van, Sanyikám! Mit szól hozzá Tihamér?
- Nem tetszik neki, de látta, hogy pártfogásomba vettem a macska családot és remélem, nem bántja őket. Megpróbálom felhívni Marcsikát.
A kőműves mester előveszi telefonját, kihangosítva hívja a kedvesét. Sikertelenül. Újra próbálkozik. Ismét nem sikerül elérni a hívó felet.
Településük határába érve ragyogó napsütésbe érnek. Egy szem eső nem sok, annyi sem esett.
- Locsolhatunk, komám! – állapítja meg Jani és fellélegzik. Mindjárt hazaérnek.
Somogyi Sándornak azonban nem ez a legnagyobb gondja. Hol lehet a kedvese? Gyomrában tollpihék keringnek. Beállnak az új ház udvarára és meglepődnek. Marcsika öccse egyik barátjával szorgosan szedi a cseresznyét. Harminc láda már megtelt a gyümölccsel. Kipattan a gazda a kocsiból és ordítva kérdezi a munkálkodókat:
- Mit csináltok?! Ennyi cseresznyét az egész faluban nem raknak be télire!
- Jól van már na! – jön a riposzt a kövér barna bőrű fiatalembertől. – Úgyse tudsz vele mit csinálni! Mi meg leszedjük és eladjuk!
- Hogyan képzeled Lojzi? Nem metszetted, nem permetezted egyszer sem!
- Hát nem azt üzented anyámnak, hogy szedje le a cseresznyét?
Erre már Janiban is elszabadul az indulat:
- Az anyád jóistenit! Nem megmondtam, hogy annyit szedhet anyád, amit berak?
- Mit tudom én, mennyi kell a berakáshoz! – rántja fel a vállát Lojzi.
- Takarodjatok innen! – mutat a kapu felé Somogyi Sándor.
- Megyünk, de visszük a cseresznyét is!
- Majd megmondom, mit visztek! – kiabál Jani és fenyegetőn a fiú felé lép.
- Mennyünk Lojzi, még megvernek – fogja meg a fiú karját a barátja és húzza magával a kapu felé.
- Haggyá má Bandi! Csak nem futunk el a két vénember elől!
- Vénember az öregapád! – vágja rá a házigazda, akit láthatóan majd szétvet az ideg. - Megérzed a kezem nyomát, ha megódalgatlak!
- Jó van má, megyünk! Tudod te mi vagy Somogyi Sandró? Egy balek pondró! Még a nővérem szeretője is a te pénzeden mulat!
- Halgassá má. Lojzi!
- Nyugoggyá má! Úgyis mindegy! Nem gyön vissza Marcsi! Németbe megy a gyereke apjával!
Szívéhez kap Somogyi Sándor. Jeges kéz szorítja a szívét. Homlokán kiüt a veríték. Futva menekül a két fiatalember. Rohan Jani, hogy elkapja a barátját, mielőtt összecsuklana. Lefekteti a fűre és azonnal hívja a mentőket.
- Jani…vedd ki a kulcsot a zsebemből…a jószágokat…
- Megetetem, Sanyikám, csak ne mozogj. Mindjárt jön a mentő.
Már hallani a rohamkocsi szirénáját.
Húsz perc múlva Jani telefonál.
- Pista komám, gyere azonnal a Sanyi házához! Most vitte el a mentő. Ki kell pakolnunk a kocsiból a csempét és egyedül nem bírok el vele.
- Mi történt Janikám?
- Majd elmondom! Hozz egy liter tejet! Légy szíves!!
- Jól van, viszek! Máris indulok!
Tihamér azonnal rikácsolni kezd, amint meghallja a két férfi járkálását. Az anyadisznó hangos röffenéssel jelzi az éhségét. A kétlábú jószágok többsége elült, sőt, meglehet, hogy el is aludt. Két gúnár fürdik és fecser az itató csekély vizében. Nyúlánk az ég felé emelt farkával idegesen köröz a kölykei körül.
Kevés szó hangzik el a két öreg között. Teszik a dolgukat. Pista kiönti a tejet a macskáknak, utána helyet csinál a kamrában a csempéknek. Közben Jani tápot és vizet ad a malacoknak, és kukoricát szór a pulykáknak. Ennék azt a kacsák is, de azokat elzavarja Tihamér. Sandán figyeli Jani minden mozdulatát. Nincs a kezében a moslékos veder! Jó, hogy tiszta vizet öntött az itatókba, de akkor is!
A két cimbora behordja a kamrába a csempével teli dobozokat. Kimelegednek a cipekedésben.
- Mondd csak Janikám, miért nem hagytad a csempéket az új háznál?
- Tudod, hogy nem lehet zárni. Még ellopnák.
- Jól van. na! Hívjuk fel a kórházat. Csak mondanak valamit.
- Nem hiszem. Nem vagyunk családtagok.
- Legalább megüzennénk neki, hogy aggódunk érte.
- Szegény Sanyin ez már sem sokat segítene. Neki orvosra van szüksége, a baráti együttérzés és biztatás annyit sem ér, mint szúnyog csődör nemi szervén a hideg borogatás. Majd reggel etetés után bemegyek hozzá, viszek neki mindent, amire a kórházban szüksége van.
A kórház intenzív osztályának paravánnal leválasztott mozgatható modern ágyán falfehér arccal, meztelen testén tappancsokkal fekszik Somogyi Sándor. Jobb karjába infúziót kötöttek. Éppen csak egy vékony lepedőt dobtak rá. Az ágy fejénél alig hallhatóan zümmögnek a műszerek. Képernyőikről leolvashatók a kőműves mester életfunkciói. Két orvos és két nővér serénykedik körülötte, ám ebből a beteg szinte semmit sem érzékel. Kellemesen lebeg teste a levegőben és a hűs légáramlat egy fénylő fényforrás felé sodorja. Lassan halad, és hiába nézelődik, a fényforráson kívül semmit sem lát. Mindent beburkol és eltakar a tömény szürkeség. Felhőtlen boldogságot és harmóniát érez, melyben eddig sohasem volt része. Úgy szeretne itt maradni, ezen az ismeretlen helyen, csakhogy képtelen megmozdulni, hogy megkapaszkodhasson, és ne menjen tovább.
- Somogyi úr, jöjjön vissza. Nyissa ki a szemét.
Csodát tesz a távolból hívogató ismeretlen bársonyos női hang. Megrezdül a pillája. Miért ilyen nehéz kinyitni a szemét?
- Nővérke, maga megint csodát tett! – dörmögi az érces férfihang.
- Igyekszem, főorvos úr.
Somogyi Sándor hiába hunyja le szemét, teste többé nem talál vissza a kellemes lebegéshez. Ráadásul még aludni sem hagyják, kérdezgetik, hogy mi történt vele. Mi történt vele? Beállították Janival az új ajtókat. Elmentek a megrendelt csempéért. De hogyan került ide? Kinek volt infarktusa? Neki?! Ugyan már! Csak kimerült. Kereste a Jani komája? Mondják meg neki, hogy etesse meg Nyúlánkot és a cicákat. Igen, egyedül élek. Család? Három gyerek, három vej, nyolc unoka… Ne szóljanak nekik… élek még… alig, de élek… soha többé nem didergek… nem kergetem a boldogság kék madarát…. hátha magától is megtalál…
- Nővérke, szúrjon az infúzióba egy nyugtatót. Somogyi úr túl van a nehezén.

A cikket írta: Yolla

2 szavazat

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2017. június 19. 14:04

megtekintés Válasz erre: bokorur - 2017. június 15. 19:56

Tisztelt Yolla!
Szépen kifejtett történet rólunk esendő, vénülő férfiakról. Csodálója voltam az írásnak. Gratulálok!
Bokor

Kedves Bokor úr!

Nagyon köszönöm.

Üdvözlettel: Yolla
2017. június 17. 09:46

megtekintés Válasz erre: Anyu - 2017. június 16. 12:25

Tisztelt Bokorur!

Egyetértek és külön öröm hogy újra itt van köztünk.
Üdv. Ági

Tisztelt Anyu!
Megnyugtatom, olvasom Önöket, míg a szemem engedi. Nékem már csak ritka esetben kell megszólalnom, ha baj van, vagy ha nagyon tetszik valami.
Bokor
2017. június 16. 12:25

megtekintés Válasz erre: bokorur - 2017. június 15. 19:56

Tisztelt Yolla!
Szépen kifejtett történet rólunk esendő, vénülő férfiakról. Csodálója voltam az írásnak. Gratulálok!
Bokor

Tisztelt Bokorur!

Egyetértek és külön öröm hogy újra itt van köztünk.
Üdv. Ági
2017. június 15. 19:56
Tisztelt Yolla!
Szépen kifejtett történet rólunk esendő, vénülő férfiakról. Csodálója voltam az írásnak. Gratulálok!
Bokor
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: