Holdtölte
Látogatók száma: 64
Ötszavas játék: holdtölte, kártya, város, valószerűtlen, cseresznyevirág
A televízióban megnézte a japán gésa életéről szóló filmet, majd kávét főzött és behívta férjét a kertből, hogy elég a mai munkából, meguzsonnáznak, pihennek egyet, és átmennek Jankához kártyázni, mert úgy tudja, hogy Béla is ott lesz, a gyerekkori szerelme, akivel legalább ötven éve nem találkozott. Öt évtized hosszú idő az ember életében, bár a városéban sem kevés, és nem tartja kizártnak, hogy régi szerelme úgy megöregedett, hogy az utcán rá sem ismerne.
Valószínűtlen ez irányú reménye, hiszen elég belenéznie a tükörbe, és ebben a halvány ráncok hálózta arcban még mindig látja azt a hamvas ifjú leányzót, aki annak idején volt. Megöregszik az ember, ám az alapvető vonásai mit sem változnak, talán markánsabbá válnak, feltűnőbbek lesznek a jellegzetességei, és igazság szerint, a külső változások megérlelik a belső tulajdonságokat is, melyek hű kutyaként követik azokat.
Kellemes a tavaszi napsütés, kinn uzsonnáznak a kertben, a szaletli alatt, onnan jól látni a pompázó kertet, a nyíló tulipánokat, a virágba borult orgonabokrokat és a két nagy fát, melyek roskadoznak a cseresznyevirágoktól.
Józsi tejet is kér a kávéjába, annyit, amitől inkább lesz tejeskávé, mintsem kávé tejjel, de ez legyen a legkisebb hibája. Tulajdonképpen Klári szemében hibátlan a férje, hiszen annyira összeszoktak, mintha a jobbik fele lenne, s az ember nem szereti kevésbé a jobb és a bal felét. mert azok együtt teszik ki az egész embert.
A kávé mellé vajas kenyeret esznek, párizsival és zöldpaprikával, nehogy megéhezzenek Jankánál, mert vacsorát nem kapnak, akkor sem, ha este holdtölte lesz, mert spórolni kell, akkor is, ha maga sem tudja, mire költhetné a megtakarított pénzét, mert Janka egyedül él, senkije sincs, magára meg sajnálja elszórni a megtakarítását. A holdtölte azért érdekes, mert akkor ugatja Bodri a Holdat, egészen addig, míg nem kap újabb adag vacsorát, amiről aztán elheveredik az óljában és reggelig horkol, Janka meg sopánkodik, milyen sokba kerül a házőrzője.
- Esztikém, felbontom a pünkösdre félretett bort, viszünk egy litert Jankához, ne vizet igyunk kártyázás közben.
Most kellene szólnia Józsinak, hogy ott lesz Béla is, ha már felbontja az ötliteres demizsont, akkor legalább két litert vigyenek, de akkor elárulná, hogy tud Béla érkezéséről és magyarázkodhatna, hogy a boltban hallotta Pletykás Rózsitól, aki tudta nélkül a templom egere sem lakhatna jól, sőt, a gólyák sem cserélhetnének fészket a városháza melletti póznán.
Szép legény volt Béla, betyárosan csillogott a szeme, és akire rávette, az bizony nem menekült előle. Esztikét észre sem vette, mit akarhatott volna a seszínű, hosszú hajú, tizenhat éves kamaszt lánytól, aki elől deszka, hátul léc volt, amikor neki a faros, bögyös leányok tetszettek, de még náluk is jobban szerette a fiatalasszonyokat, akik mellett biztonságban érezhette magát, nekik nem kellett sem szerelmet, sem házasságot hazudni, csak ott szeretni, ahol csak lehetett. Egyedül Jankának ígért házasságot, aki egyébként Esztike másod unokatestvére, és fogalma sem volt arról, hogy beleszeretett a nyakigláb gimnazista kis fruska. Az eljegyzés előtt egy hónappal Béla nyomtalanul eltűnt, mert úgy érezte, ég talpa alatt a talaj, hiszen egyre több gyerek született a telepen, akinek ő szegte a be a fülét. Susmusoltak az asszonyok, főleg a nagymamák, vajon kire hasonlítanak a gyerekek, ha mindegyik egyforma, és nem hasonlítanak sem az anyjukra, sem az apjukra. Tíz év múlva Janka bevallotta, hívta Béla, szökjön el vele, ám őt nem vonzotta a világ, számára mindent jelentett az egyszemélyes szövetkezeti bolt, melyben akkoriban dolgozott.
- Szedelőzködjünk Józsikám, ötre ígértem magukat.
Leszedi az asztalt, a mosatlant a mosogatóban hagyja, és benyit a spájzba. Holnapra várják az unokájukat, sütött neki egy-egy tepsivel a kedvenc süteményeiből. Mi lenne, ha lecsípne belőlük egy tányérnyit és átvinné Jankához? Kóstolóként, fajtánként éppen csak négy-öt szeletet, amely nem veri az éhséget, mindössze megágyaz a bornak.
Két utcával lentebb lakik Janka, takaros, kétszobás házban, melyet néhány éve felújított, kidobta a régi bútorokat, és most úgy néz ki, mint az IKEA katalógusban a lakásbelső. Modern, és nem tartós, nem kényelmes, csak szép. Esztike nem meri megmondani Jankának, hogy erre igazán kár volt kidobni a pénzét, egyrészt, nem illik egy öregasszonyhoz, másrészt nem praktikus. Azt hinné, hogy irigyli, jobb, ha hallgat.
- Ügyes vagy, Esztikém, hogy pakoltál süteményt, majd holnap segítek neked rétest sütni.
Hiába, Józsi ilyen, keresi a kedvét, mintha friss házasok lennének, pedig negyvenhat éve sárgul a házassági papírjuk. Látja, hogy férje is a kétliteres zöld butykost szorongatja a hóna alatt, de nem teszi szóvá. Karonfogva sétálnak Jankához, ahogyan az házaspárokhoz illő. Jól esik Esztikének érezni férje erős karját, mert hiába jár hetvenedik évében Józsi, még mindig legény a talpán, és nem csak a talpán, csak erről nem illendő beszélni, elég, ha tapasztalatból tudja az asszony.
Csaholva fut Bodri a kapuhoz, kétszer is körbeszaladja a párt, mert szereti őket, ahogyan gazdasszonya is, bezzeg az új jövevényt, aki déli harangszókor érkezett, nem kedveli. Szívesen belemélyesztené bokájába a fogát, de nem lehet, mert vendég, legalább is azt mondta neki a gazdasszonya, márpedig ő nem hazudik.
Jön eléjük Janka:
- Szervusztok! Gyertek csak befelé, már vártunk benneteket!
- Szervusz, Janka! Látom, hogy vártatok, itt kereng körülöttünk Bodri, mintha érkezésünket várná.
- Eredj már, Józsi! Nem is tudod, hogy megérkezett Papp Béla? Tudod, a vőlegényem!
Meglepődik Józsi, neki ezt senki sem mondta, majd elneveti magát:
- Titoktartó az én kis feleségem, nem mondta, de nem baj! Azt sem tudtam, hogy neked volt vőlegényed!
Nagyot dobban Esztike szíve, amikor meglátja Bélát, aki széltében, hosszában összement, nyoma sincs benne a régi betyáros mosolyú fiatalembernek, helyette görnyedt, szikár, aszott arcú öregember nyújtja férjének a kezét. Rosszat sejt az asszony, inkább kezébe nyomja Jankának a nagy tányér süteményt, és a természetesnél kissé magasabb hangon magyarázza, miket hozott. A háziasszony kivételesen vacsorát is készít, és ahogyan kinyitja a sütőt, rakott krumpli illata száll a levegőbe.
- Gyere ide, Esztike, hadd nézzelek meg jobban, mi lett abból a kis penészvirágból, aki ötven évvel ezelőtt voltál!
- Penészvirág ám az édes jó nénikéd! – kiált rá Józsi szikrázó szemmel, és jobbnak látja Janka, ha azonnal közbeszól, mielőtt a két férfi között elmérgesedik a viszony.
- Ugyan, Józsikám, csak viccel Béla! Annak idején én már huszonegy éves nagylány voltam, Esztike pedig tizenhat éves nyakigláb kamaszlány! Menjünk be a szobába, igyunk egy pohár konyakot, mindjárt kész a vacsora és kártyázhatunk reggelig.
Négyesben jobb snapszerezni, mint hármasban, majd meglátjátok, milyen jó lesz!
A szobában vacsoráznak, döcög a beszélgetés, pedig finom a rakott krumpli, savanyúságnak kisdinnyét kapnak és először a háziasszony borát bontják fel, a tokajit, amely nem illik a szerény ételhez. Bajsza alatt mosolyog is rajta Józsi, nagy itt a flanc, Zsolnay étkészlet a teríték, kristály poharakkal, mintha Béla maga az államfő lenne, akinek kijár a királyi teríték. A terítő is új az asztalon, kitesz magáért Janka. Biztosan nagy kurafi lehetett Béla, de akkor miért nem ment hozzá feleségül, miért maradt öreglány? Remélhetőleg tud kártyázni, mert a snapszer valóban négyesben az igazi, és unja már, hogy mindig ő nyer a két asszony ellenében.
Vacsora után az asszonyok leszedik az asztalt, lecserélik a terítőt is és elkezdődik a játék. Előkerül Józsi bora és Esztike süteménye, melyekből este kilencre már semmi sem marad. A két asszonyt mintha kicserélték volna, odafigyelnek a játékra, merészen hívják a lapokat és valósággal kivirulnak Béla bókjainak hallatán. Józsi kezdi tisztelni a másik férfit, aki szellemes mondásokkal tűzdeli a játékot és kiváló játékos. Időnként jelentőség teljesen ránéz, hagyják néha nyerni az asszonyokat is.
- Főzök egy kávét! Mindannyian kértek?
- Segítek! – ajánlkozik Esztike és a nők kimennek a konyhába.
Béla elővesz a zsebéből egy címke nélküli gyógyszeres dobozt, kivesz belőle két kapszulát és egy korty borral lenyeli.
- Nem tudtam, hogy gyógyszert szedsz. Szabad erre inni?
- Gyere, menjünk ki az udvarra, elszívok egy cigarettát.
Bodri körbeszaladja a két férfit, majd megáll Béla előtt és morogni kezd.
- Rágyújtasz?
- Köszönöm, nem dohányzom, Neked sem kellene.
- Nekem már mindegy. Fél évem van hátra. Jó esetben. A főorvos bizakodik. Hat hónap. Hosszú idő. Életemben először önzetlen leszek, és ahogyan tőlem telik, bearanyozom Janka életét. Ha lehet, maradjon közöttünk.
Bodri megunja a morgást, a ház bejárati ajtajához szalad és keservesen vakkant. Még nem kapta meg a második adag vacsoráját.
A tinta kék ég közepén világít a telihold.
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Ha ezt nekem szántad, akkor miért nem nekem szegezed a mondandód, Sanda?... Az, hogy téged mi hat meg, az a te saját érzésed kell legyen... Egyetlen szó, mondat is elég ahhoz, hogy következtetni tudjunk, nem kell ahhoz még bővebb lére ereszteni, jellemezni valakit... Azért találták ki a "párbeszédet"... vagy a "válasz erre"... kifejezéseket, de a "megszólítás" mindent visz. :-)
Kevés ez a jellemábrázolás / gondolom, terjedelmi okok miatt/, hogy megsajnáljak bárkit is.
Igen, állítólag a történet önálló életet él, nem az író dönti el, mi legyen a vége.
Én meg azt hittem, hogy Viagra!
Muszáj, hogy ilyen komor vége legyen?
Muszáj, hogy ilyen komor vége legyen?